Arnold Ares Till

A nemes cél szentesíti az eszközt

Elvből se értenék egyet ezzel a vérelmélettel, ami megmételyezi a társadalmunkat, az arisztokrácia máshol mára okkal kihalt rendszerét erőszakolva ránk, ha nem érintene személyesen, nem kéne pont attól a szükségtelen káosztól rettegnünk, amit generál. De érint.
Apám mugli. Sir Richard Till, családapa és egy kertészüzlet tulajdonosa, saját telkünk kertjének elhivatott művésze. Lovagi címét világháborús szolgálatáért kapta, munkásságát feljegyző iratok nemegyében kötő- és töltelékszavak nincsenek csak kihúzva a titkosítás fekete tusával. Megérthető, hogy a békeidővel ő is békésebb foglalkozásra tért át, és letelepedett. Anyám, Clara, boszorkány, de az ő szülei is mindketten mugliszületésű mágusok. Mindent, amink van és amik vagyunk, az érdemeinkkel szereztük meg, ahogy az kézenfekvő kéne legyen, és itt nem is annyira az anyagi javakra gondolok, mint inkább elismerésekre. Nővérem, Anna Athena úgy kutató medimágus, hogy a maga szorgalmával érte el, mások életének javítását véve célul. Én azért vagyok auror, mert a magam kitartásával jutottam idáig, azért, hogy a védteleneket védhessem meg. Értve ez alatt a családomat is. Egy olyan körtől, akik egy alanyi jogon őket megillető hatalomra hivatkozva igáznának maguk alá mindenki mást, ami azért kéne kijárjon nekik, mert mindigis kijárt. És ez a hatalomvágyuk szüli fölénk, mindenki fölé, ezt a háborút, ami mindenkinek csak szükségtelen szenvedés.
A második keresztneveink meg a nővéremmel, bár a varázslókultúrában sokkal kevésbé különösek, mint a mugliban, éppenséggel apánk kútfőjéből fakadnak, én a humorára gyanakszom. Csak hogy valami vidámabbal zárjak, mint a politikai helyzet.

Az Őröknek filozófusnak kell lenniük, mert csak úgy lehet értékes a munkájuk, ha ismerik a Jó ideáját.
Egy nagyon szép idealista kép. Nem hibás, de nem teljes, mint azt első éles bevetéseimen volt alkalmam megtanulni aurorként. A jót és igazságot képviselem, az ártatlanok védelmét, a szabadság megőrzését, de pont ezért nem engedhetem meg magamnak, hogy ne is lássak túl ezen az ideálon. Nekünk, az Őröknek kell ezt képviselnünk, de a mindenkori ellenségünk, az emberi gonosz, a bűnözés, az igazságtalanság mentes mindezektől. Nem fog a szabályok szerint játszani. Ezzel tisztában kell lennünk.
Lankadatlan éberség, hogy közismert munkatársam szavaival éljek.
Apám ágán erős morális beállítottságot öröklünk, mi Tillek, a becsület, tisztelet, jó modor kiemelkedő értéket képvisel a neveltetésünkben, ahogy az emberi egyenlőség eszméje is. Legyen az aranyvérű vagy mugli születésű, varázsló vagy varázstalan, az ember értékét a munkássága határozza meg. Hogy mit kezd vele, nem az, mit kapott.
Mégis, apám legtanulságosabb leckéi csak pályakezdői hibáim nyomaiból való felépülésem alatt kezdtek igazán gyökeret ereszteni bennem. Van, hogy a gonosz ellen csak a gonosz fegyvereivel tehetünk igazán. Ő a különleges erők kötelékében szolgált a Világháborúban, és bár mindvégig a hazája és a kontinense javáért és szabadságáért harcolt, feladata volt olyan dolgokat is tenni érte, amikért más körülmények közt nem kitüntetést, hanem ítéletet kapott volna. De egy nemes, jó cél érdekében elkerülhetetlen lépés volt. És ezt a fáklyát tovább kell vinnem.
Az Őröknek szilárdnak kell lenniük, mindig szemük előtt tartva a Jó ideáját, őszintén hinniük benne, mert nekik kell végül a Rossz eszközeivel fordulni a Rossz ellen, amikor ez a szükséges út. Kerülendő, de végül elkerülhetetlen.

 Beletúrok a többnapos borostámba. Már megint, az utóbbi időben sokadjára nem jut időm vagy energiám magamra a munka mellett, és elnapolom az ilyeneket, mint egy rendes borotválkozás. "Ez az ügy most a fontos, majd ráérek utána." Talán egyszerűbb lenne egy szakáll.
Egy helyszíneléssel kezdődött. Sutton, nem halálfaló, de nekik dolgozott, mint besúgó, fogdmeg, verőlegény, mikor mi kellett. Egyszerű végletesen aljas figura, pár galleonért bármit elvállal. Egy sikátorban találták holtan, három, jelek szerint lőtt sebbel. Egy gyomortájékon, és egy-egy sebészien pontos a szívében és a homloka közepén. Valaki biztosra akart menni. Két különös nyom keltett gyanút bennem, amitől mélyebben az ügy után akartam járni. Az első mind a három lövedék, mind a szándlékos eltávolításuk nyomainak teljes hiánya. Se a helyszínen, se a testben. A másodikat ez után, ebből kiindulva találtam. Mikroszkópikusan finom ólompor, többnyire a ruhájába ivódott vérfoltokba ragadva, a lyukak körül. Nagyon halvány mágikus lenyomattal, amit fel se fedezek, ha nem vizsgálok meg mindent, ami csak véletlen is eszembe jut, és még egy-két olyan dolgot is, ami nem.
A következő fonalat, ami bárhova vitt, olyan forrásból vettem fel, amire nem is számítottam addig. Apámtól. Az ügy, talán megérzés volt, egy korábbi tanulmányomat idézte fel bennem, még az akadémiai éveimből, a Saint lo-i Szellem esetéről. Teljes mértékben élő személy, részben legenda a francia hadjáratban szolgáló katonák körében. Apám még személyesen is találkozott vele pár másodperc erejéig. Egy notórius német tisztet vadásztak a különítményével, egy földalatti bunkerben érték utol, de azt találták, valaki megelőzte őket. Ahogy betörték az ajtót, a tiszt teste felett a Szellem állt. Elejtett egy füstgránátot, és mire apámék alakulata biztosította a helyiséget, nem volt sehol.
A bunkerhelyiségből csak az ajtón volt lehetséges kijutni, amit mindkét irányba őríztek.
A tiszt sebeiből hiányoztak a lövedékek, pedig nem voltak kimeneti sebeik.
A mostani nyomozásomhoz is apám segítségét kértem, meg tudott mozgatni pár régi szálat, és elő tudta keríteni a Szellemhez tartozó hírszerzési aktákat. A legvalószínűbb kiléte Alfred J. Wick közlegény, '25ös születés, Falmouth.  Tizenegy éves korától a seregbe való belépéséig gyanúsan kevés dokumentum az életéről. Bevetésen eltűnt, de semmi további nyom a sorsáról. Utánanéztem a Minisztériumnál is, van e feljegyzés falmouth-i születésű Alfred J. Wickről.
Mugli szülők. Griffendéles diákként járta ki a Roxfortot, majd miután végzett, a mugli családjához és életéhez tért vissza.
Sutton ügyét lezárták, de engem nem hagyott már nyugodni ez a rejtély, a kötelességeim után maradó szabadidőmet áldoztam a keresésre, úgy éreztem, valami nagyobbat fogok találni egy gyilkosságnál és egy harminc évvel ezelőtti ellenállónál. Sötét és veszélyes helyeken kellett utánajárnom, mire találtam valamit. Nem is olyan keveset.
Apránként felgöngyölítettem mágus Nyugat-Európa legillékonyabb emberét.
Alfred Wick. A Sain lo-i Szellem. Cornishman. Nicholas Walsh. John Graver. És ezek csak azok az identitásai, amiket meg is találtam, tátonganak még lyukak a teljes képen.
Összébb húzom a kabátom nyakát a szél ellen. Egész meggyőző az álcája, ha nem tudnám, mit keresek, még én is csak elsétálnék a koszos, félrészeg hajléktalan mellett, aminek látszik. Egy dolog hibádzik, bár nem fájlalom annyira a hiányát: nem járja át az alkohol- és húgyszag, ami persze szintén csak így  észrevehető hiba, másképp elhaladna mellette az ember, mire rájöhetne.
-Sutton miatt keres?
Az ujjaim diszkréten a kabátujjam alatt lapuló pálcára fonódnak, készenlétben bármire, ami történni akarhat. Az ő keze is rászorul valamire a zsebében, bár egyelőre csak gyanakodva méreget.
-Ő vezetett el magához.
-Megérdemelte, amit kapott, és akkor még kíméletes is voltam vele.
-Mégis megölte.
-Egy családot mentettem meg. Mugliszármazású szülők, ötéves gyerek. A magafélék olyan jól tudnak fekete-fehéren látni, de higyje el, a valóság sokkal szürkébb annál.
-Nem ez volt az első áldozata. Szakértően tudta, mit csinál.
-Az egy régebbi múlt, mint amennyi maga lehet. Az elmúlt húsz évben egyetlen olyan embert öltem meg, aki nem érdemelte meg abszolút, és nagyobb kínnal bűnhődöm érte nap mint nap, mint bármi, amivel a maga hivatala sújthatna. Tartóztasson le, ha úgy látja jónak, de tudja azt is, hogy most csak ártatlanoktól vesz el vele egy segítőt.
Pár pillanat csönd áll be, ahogy az eddigi ismereteimet, megerősítetlen szóbeszédeket és az itt elhangzottakat mérlegelem.
Az elveim, a világlátásom, az utóbbi éveim minden tanulmánya és beidegzódése tiltakozik az ellen, amit felelni készülök, de vannak dolgok, amiket felül kell írnunk ebben a helyzetben, amit ma élünk.
-Egyelőre nem ezért vagyok itt. A tudására van szükség.
-Tudja, mit fed az én "tudásom".
-Tárgybűvölés terén is említésre méltó. És más területen nem is fogom keresni. Nem is kereshetem.
-Meglátjuk.
Tudom, hogy lesznek döntések, amiknek a meghozásához szembe kellhet fordulnom önmagammal, de ezeket a döntéseket nekem kell meghoznom, nekem kell cselekednem, és nekem kell vállalnom a felelősséget értük. Ezeket soha nem fogom a saját kezemből és ítélőképességemből kiadni. Csak nálam vannak olyan kézben, amiben megbízhatok.
-Ha lehet egy kérésem: van egy lányom. Tudnak figyelni a biztonságára ott, ahol én nem?
-Meglátom, mit tehetek az ügyben.