...sóhajtva rogyok le a rozoga székre, és a plafonra bámulok: a világért sem árulnám el, hogy mennyire megkönnyebbültem, de a gesztusaim úgyis elárulnak. Mafaldát keresem önkéntelenül, várom a véleményét, de Mafalda ma nincs köztünk, lefoglalja a Minisztérium, vagy talán a magánélete.. tényleg, Mafalda magánélete. Az előző fejezet épp most sétál ki előttem, bíztatóan int egyet, mielőtt kilép a helyiségből, és tétován utána integetek még. Fáradt vagyok, de ez persze semmi ahhoz képest, amit a többieknek kell kiállniuk, és néha eszméletlenül szégyellem magam auror létemre a megfigyelő szerepében, de más beosztást kaptam, más feladatokat kell megoldanom. Sóhajtva engedek a kényszernek, és az asztalra készített fegyverekre fordítom a figyelmem: de csak nem hagy nyugodni Mafalda nem is jelenlétének árnyalakja.
Mugli lőfegyverek.. néhányan azt mondanák, idáig süllyedtünk, idáig, hogy egy lényegében gyereket képzünk ki gyakorlatilag mészárlásra, a kezébe dobálunk találomra mindent és bármit, amivel elvileg megvédheti magát, gyakorlatilag pedig lerombolhatja a béke maradékát is. Selwyn húga - kilesek a korláton túlra, de a küzdőtér már üres, egyetlen nyoma sem maradt a hátborzongató jelenetnek, és nyelnem kell. Megnyugtatóan simul a tenyerembe a már sokat forgatott pisztoly, a hidegsége és súlya ad valami támpontot, már-már elfogadhatóvá teszi mindezt itt. Vannak kétségeim, és Mafaldának is vannak, de belátom, hogy a véleményem ebben a kérdésben teljesen súlytalan, a szakértelmemre van szükségük. Ugye, arra van szükségük?

Selwyn húga mindent megváltoztatott: hogy előnyére vagy hátrányára, nem tudnám megmondani hosszas elemzés után sem, de könnyen hozzászoktunk az úgymond jóhoz. Hálás kísérleteim alanya lett, nem panaszkodott, nem viccelődött feleslegesen és főleg: sosem tette megkérdőjelezhetővé a motivációját. És én miért vagyok itt? A bátyám elhivatott, és én is az vagyok: de ő odakint harcol az ügyünkért, épp ott, ahová Selwyn húgát is küldeni fogjuk Selwyn és a többi ellen, még ha osonó módszerekkel is, én pedig itt bent kuksolok és újabb ötleteket dolgozom ki arra, hogy tehetném ezt pusztítóbbá és eredményesebbé nekik. Ezt akartam? Ennyire akartam a katonai előnyt, hogy hajlandó legyek ne a testemet, de az elmémet odatenni a mérlegre?
Felemelem a fegyvert, és kibiztosítom. Embertelen, hatékony, meglepetésszerű. A legjobb találmányaim egyike..
Egyszerűen csak meg kell várnom Mafaldát, és aludni egy nagyot.

Egyszer ott ültem volna, meredt tekintettel, feszes állal, mint a morál talán egyetlen képviselője egy falka sikert szagoló vadállat közt, és egyszer talán szembe mentem volna Moodyval is, ha úgy látom, túl kemény. Elviseltem volna a szemrehányásait, gyenge vagy, mondta volna, és naiv, olyan, mint egy gyerek, ülj inkább vissza, Mafalda, és ne szólj bele olyasmibe, amihez finoman szólva is nem vagy elég céltudatos. A célok, mindig a célok, hártyává dermedtek a legélesebb tekintetek előtt is, homályossá, kérdésessé tették mindazt, amihez egykor nem fért kétség.
Egyszer elég bátor lettem volna, hogy a többiek távozása előtt lépjek be a küzdőtérre, hogy óvatosan karon fogjam Aurorát, az irgalom fénye csak a repedéseken keresztül szűrődik be, és ez a fiatal, vértől maszatos arcú lány maga a szakadék, jelenvaló és a következő percben ránk vetődő valóságunk szakadéka.
A padlót bámulom, vér mindenütt. Átlagos nap Moody kis játszóterén. Forgó gyomorral pillantok fel, a korlát mögött ott ül Ames, hát igen, előttem sosem állt meg olyan cél, ami szentesítheti az eszközt. De Ames más. Belőle nem hiányzik a csontjaimból kispórolt céltudatosságból egy gramm se. Intek neki. Lejössz, vagy menjek fel én?
- Hol vannak? - Vacsoráznak, megbeszélést tartanak, a toalettre mentek csoportosan, igazán, ki a megmondhatója és a kifürkészője Moody módszereinek? A válasz talán nem is érdekel annyira, egyszerűen csak bután érezném magam, ha szótlanul ácsorognék a vértől csúszós páston. - Miért nem mentél velük?

Már rég haza kellett volna mennem: nagyjából olyan vonzó lehetek, mint egy kelpi, és pont olyan fejjel húzom á a feljegyzésem utolsó sorát. Moody szerint a fegyver a legutóbbi használatnál már nem mutatott mágikus tulajdonságokat - azt nem kérdeztem meg tőle, hogyan és kin használta, ezt jobb, ha nem tudom. Cinkosan bámultunk egymásra az asztal felett, mindketten nagyon jól tudtuk, mi következne, ha erről a Minisztérium tudomást szerezne: hát nem tennénk zsebre, ami a varázshasználatisoktól kapunk.
Selwyn is gond nélkül használta, még ha kis is ráz a hideg erre a gondolatra: kisebb keze van, mint nekem. Az viszont nem hagy nyugodni, hogy pontosan hogyan fordítottuk vissza a folyamatot: elméletileg nem szűnhetne meg tökéletesen. És akkor megérkezik Mafalda, hogy ez az őrült hely megint kicsit emberibbnek tűnjön - hogy én megint kicsit emberibbnek tűnjek. Integetek neki, és próbálom a hajam begyűrni a fülem mögé, valami használható benyomást keltve.
- Végeztek mára vele, szerintem csak Moody tart neki egy eligazítást az étkezőben. - mivel engem nem hívtak, gondolom nem szakmai jellegűt, de ezt nem teszem hozzá. Van valami bizarr abban, amilyen kapcsolatot kialakítottak: a mester és a tanítvány, a szépség és a szörnyeteg,
de őket nézve néha nem tudom eldönteni, melyikük melyik. Moody mostanában sokkal beszédesebb, a szarkazmusából is sokat vesztett, de nála nehéz megmondani, mire gondol, vagy ne adj isten, mit érez. Intek Mafaldának, hogy csatlakozzon hozzám, és az asztalon árválkodó bögrék után kapok. - Én még nem végeztem mára. A Westerlingről van szó, amit egy hónapja bűvöltem meg: úgy tűnik, sikerült visszacsinálni a folyamatot, de elméletileg nem lehetséges. Még mondtam is neki, hogy csak bevetésen használja, de azt mondta, azóta kipróbálta, és nem történt semmi. Mármint gondolom semmi azon kívül, hogy lelőtt vele valakit. De akkor sem hagy nyugodni.. persze lehet, hogy egyszerűen a legtöbb mugli lőfegyver úgy funkcionál, mint egy pohár: ha beletöltöd a folyadékot, aztán kiöntöd vagy iszod, nedves marad, viszont ha ki is törlöd és fertőtleníted, nem maradnak nyomai. Neked milyen napod volt? Sr. megint kifejezte csodálatos apai szeretetét?

Még Ames is meglep valahol, miközben a lépcsőket magam mögött hagyva felsietek hozzá - na jó, igazából ez nem nevezhető sietségnek, hiszen egyetlen porcikám se kívánja hallani a mai edzés resuméjét. Talán csak a kíváncsiságom és az Amelia iránti szeretetem tehet arról, hogy odalépek hozzá, és meghallgatom mélyenszántó értekezését a Westerlingről, jóságos ég, fél füllel ugyan hallottam, hogy ebbe az irányba haladnak, mégis váratlanul ér a fegyver látványa. Összevont szemöldökkel, összefont karokkal nézek rá, és ha ez emberileg lehetséges lenne, valószínűleg még a lábaimat is összefonnám, nonverbális jeléül az egészen világos ellenérzéseimnek.
- Tudom, tudom, már ezerszer elmagyaráztad, miért csinálod ezt, és nagyon sajnálom, de én egyszerűen nem értem - sóhajtok, ő is tudja, én is tudom, kár erre több szót vesztegetni. Amíg Aurora itt van, úgysem fogja egyetlen lélek se megfontolni az én javaslatomat, Moody kezében van ugyanis az adu. Akár bele is törődhetnék, és tehetném a dolgom, nem igaz?
Hiába az eddigi hetek tapasztalata, azért még mindig tartok egy kicsit attól, hogy még Amesszel is sikerül összevesznem a témán, így némileg megnyugtat, mikor a főnökömre tereli a szót. Végre valami, amiről nem kell összeszorult gyomorral nyilatkoznom. - Teljesen begőzölt. Olyan tempóban mennek a kihallgatások, olyan tempóban hirdetnek ki ítéleteket... rosszul vagyok a gondolattól, hogy a kapkodásban valószínűleg lényeges dolgok fölött siklunk el, olyanok fölött, amik emberek sorsáról dönthetnek.

Megállok egy pillanatra, és nem mozdulok: azért elég ritka, hogy valamire nem tudok egyből reagálni, és bárki mást elintéznék egy értetlen mosollyal - háború van, Merlin szűz szerelmére, és a halálfalók nem válogatnak az eszközökben,
ha az erőszakról van szó - de ez Mafalda. Teát töltök nagy sokára, addig is figyelhetem a folyadékot, ahogy kitölti az itt nevetségesen gyerekesnek tűnő bögréket. Rajzfilmfigurás, a nagyszüleim ajándéka.
- ...sosem kérdeztem meg, de te hogy akarod legyőzni őket, Mafalda? Hogy lettél az állomány tagja, hogy dolgoztál együtt Moodyval?
Nem mertem megkérdezni, én a nagy szószátyár, én, a kegyetlen, aki akkor is mások szemébe olvasta a véleményét, ha rosszul jött ki utólag belőle. Selwyn ittléte óta még erősebben érzem magam felelősnek a bátyjáért, nem hagy nyugodni az aktája, a lejegyzett szavai. Felelős vagyok - meg nagyon fáradt, talán ezért lépem most át ezt a határt.
- És hogy tudsz együtt dolgozni azzal az emberrel? Nem akarlak vádolni, de egy ponton túl mind a nevünket adjuk hozzá. Tartok Crouch módszereitől, de a beosztottja vagyok, ahogy te és Moody is.. mi is a részei vagyunk a rendszerének.
Odanyújtom a bögrét, mint egy béna békejobbot, de a finoman gőzölgő ital már nem teszi semmissé azt, amit mondtam. Selwynt látom egy pillanatra benne, aztán a másik kettőt is: be kell ismernem magamnak, akkor is segítenék Moodynak vele kapcsolatban, ha még ennél is embertelenebb lenne.
- .. ez egy másik téma, és nem vagyok benne biztos, de azt hiszem.. gyermeket vár. Ha igazam van, hamarosan úgyis életbe lép a következő szakasz, vagy..
Vagy velünk marad, és terepre megy. Mafalda is tudja, én is tudom: megfagyok a gondolatra, hogy talán Moody nálunk jobban tudja, és a legkevésbé sem zavarja.