Tapmancs || 16 || Miles McMillan || a tekergőkhöz - álljon ez bármiből is
A méltán híres, aranyvérű Black família fekete báránya, akinek némi keserű szájíz és jókora undor nélkül véletlenül sem emlegetik fel a nevét a délutáni tea mellett - már ha bármikor egyáltalán. Őt magát taszítja családja, és annak a varázslóvér tisztaságáról vallott elvei. Ha valamit meg kéne nevezzen, amiért valaha is igazán küzdött, akkor az lenne az, hogy mennyire próbált és próbál más lenni, mint a többi Black. Utoljára ő akarja, hogy a varázslóvilágot a családjához hasonló emberek irányítsák - és ha ahhoz, hogy ezt megakadályozza, seggeket kell rugdosnia, akkor seggeket fog rúgni.
A második év Felálltam az ágyra, hogy elérjem azt a szöget, amit az imént sikerült felszabadítanom Lucretia nénikém portréjától. Nyújtózkodtam, alapvető biológiai képességeimet amúgy alapvetően semmibe véve és túlszárnyalva lábujjhegyre álltam, és --- voilá! A helyére került a Griffendéles zászló. Tapostam az ágyon, elégedetten méregettem a művemet, (Mi ez, ha nem a művészet legelemibb és legtökéletesebb formája?) (Oké, oké, oké, tizenkét évesen már közel annyira lehengerlő voltam, mint például most, ebben a pillanatban, de talán a legelemibb szóval mégsem dobálóztam.) (Na, de ennyi szabadságot már igazán megengedhetnél nekem, hacsak nem akarod, hogy további zárójeles megjegyzésekben győzködjelek.) (Tehát megegyeztünk, nem?), közben azon agyaltam, vajon itt lesz-e még ezen a helyen, mire hazajövök a karácsonyi szünetre. Sóhajtottam. És akkor belépett anyám. - Mégis mit jelentsen ez? – csattant fel, mire szellemszínű arccal megpördültem, hogy a képébe bámuljak, meg talán magyarázkodni is akartam, igen, határozottan a magyarázkodás volt az elsődleges cél, csak épp a résnyire szűkült szemek belém fojtották a szót. – Szállsz le cipővel az ágyról! – sziszegte. Szavait ijedt mozdulatlanság követte, aztán kicsivel később tett is, csak előtte még összeszedtem magamban pár dolgot. Például lélekjelenlétet. Na, szóval a földre huppantam. Csak eztán nézett a falra. – Azt azonnal szedd le. – kegyetlenül halk volt. - De anya… - Mondom, szedd le. - De… - Még csak az kell, hogy apád meglássa, és… Merlinre, tedd, amit mondtam! - I… igenis. Kiment. Én persze fenn hagytam. Mikor pár órával később, a Roxfort Expresszhez indulva felrohantam a szobámba a csomagomért, addigra valaki a zászlót a földre dobta.
- Sirius, hová mész? - Én? Hát én… Szóval, foglaltak nekem helyet, megyek, megkeresem Jame… - De anya azt mondta… - Regulus, nem érdekel, mit mondott anya. Különben is… - Megmondalak! - Jó, nézd, balra vannak Narcissa-ék, miért nem mész inkább… Nem értem a mondat végére, már hátat fordított. Balra fordult. Kicsivel később a Teszlek Süveg a Mardekárba rakta, így, ha jól emlékszem, egészséges testvéri dacból, karácsonyig egymáshoz se szóltunk, akkor is csak azért, mert hozzá volt közelebb a só.
A harmadik év
- Srácok, srácok! - Igen, Peter? - Rájöttem! - Csupa fül vagyok. - Remus… - Mi van Remus-szal? - Gondoljatok csak bele, a sok betegség, hogy annyit hiányzik, hogy… - Mire akarsz kilyukadni? - Remus vérfarkas! - Hm, érdekes, Peter. Nagyon érdekes. - Igen, döbbenetesen érdekes, Peter. - Mondd csak, arra nem gondoltál még, hogy mondjuk, azért van havonta rosszul, mert ő egy… - Nő? Röhögtünk. - Merlinre, ti tudtátok? Miért nem mondtátok? - Megígértük neki, hogy… - És most mit fogunk csinálni? Úgy értem… - Hogy-hogy mit? Remus ugyanúgy a barátunk, nem? - De… - Ne kérdezz hülyeségeket. - De… - Nem, Peter, fogd be, ez tudod, hogy hülyeség lesz.
A negyedik év
- Merlin szerelmére, Sirius! Megint mi ez a…? – anya undorodva mérte végig a posztert a falon, pont olyan arcot vágott, mint én akkor, mikor ránéztem. A balszemem alatt félig gyógyult monokli. Nem tette szóvá. Már félig meggyógyult, és még mindig nem tette szóvá. - Nancy Spudgen. – feleltem. – A Sex Pistols basszusgitárosának nője. - Nagyra értékelném, ha ebben a házba nem hoznál be… ilyeneket. – Lemondóan sóhajtott. Úgy vizslatott körbe a szobában, mintha csak azon évődne, felgyújtsa-e. Talán az tartotta vissza ebben az egész gyújtogatósdiban – legalábbis egyelőre - hogy még nem egészen döntötte el, hogy engem előtte bezárjon, vagy lát még bennem lehetőséget, halvány reményszikrát, egyáltalán érvet az életben maradásomra. Most én vettem egy mély levegőt. Aztán felálltam. Aztán lassan elé sétáltam. Aztán szélesen elmosolyodtam. - Tudod, anya, a legegyszerűbb az lenne, ha mondjuk, nem jönnél be azon az ajtón, és akkor én… És eddig jutottam, ugyanis ennél a pontnál erővel képen vágott.
Az ötödik év
- Ha ebben lebukunk… - Kicsapnak. Igen, tudjuk a kockázatokat, Remus. - Nem a Roxfort szabályait sértjük meg, az animágia… - …a minisztérium által kötelezően nyilvántartott, blabla, illegális tanulása bűncselekménynek minősül, blabla. Tudom, elsőre is megjegyeztem. - Jó, de ha lebukunk… - Bűnözők leszünk. Ugyan már! Te se akarsz az RBF-re készülni. Ugye? - Hát, ami azt illeti… - Órák után találkozunk James-szel és Peter-rel a klubban, onnan megyünk a… tudod hová. - Ennek nem lesz jó vége. - De addig is jól szórakozunk. Tényleg, meséltem már, hogy a múltkor Marlene... - Rád nézett? - Nem egészen, de már majdnem.
A hatodik év
- Helló, James! - Sirius, te… mit csinálsz itt? - Hát, vicces, hogy kérdezed… - Mi történt? - Az anyám… - Igen? - Nos, ő… - Mi van vele? - Kidobott. Izé, nem tudsz esetleg egy… - Micsodát? - Sikátort, ahol alhatok, vagy, nos… - Idióta vagy. - Tudom. - Akkor bejössz?
▽The Age Of The Marauders▽
I solemnly swear
I am up to no good
Marlene McKinnon
C’est la vie
Griffendél
Ha vakmerõ vagy s hõsi lelkû
▽ Reagok :
47
▽ Avatar :
Josephine Langford
»
»Hétf. 19 Okt. - 16:40
Elfogadva!
Kedves Sirius! Nagyon tetszett az előtörténeted, és ez a forma ahogy megírtad! Érdekessé tette az olvasást, könnyen átlátható. Kétszer is átolvastam, itt-ott meg is mosolyogtalak. Ahh, nem fényezlek tovább, még a végén tovább növelem az egód, kedves Amint megjön Lily, ad neked színt, de addig is foglalózz, majd mehetsz is a játéktérre! Mindenképp tegyél félre is nekem egy játékot a közeljövőben.