Nincsen apám, se anyám. Illetve voltak, akartam, hogy legyenek, de ők nem akartak lenni nekem. Legalábbis egy olyan nekem, amilyen vagyok. Én pedig már nem akarok tőlük semmit, sem hasonlóvá válni hozzájuk, se azt, hogy elfogadjanak. Én se fogadtam el őket, se a nézeteiket, se semmit, ami velük kapcsolatos. Próbáltam, de nem ment. A különbség, hogy már nem próbálom. Mert vannak testvéreim. Három különböző varázslótanonc. Egy szőke, nálam egy fejjel kisebb, mindig hálás, kissé bizonytalan, egérszemű csoda, egy szemüveges, csibészmosolyú, gyereklelkű csábító, és a harmadik, egy szerény, biztonságos váll mindenki feje alatt, akire jobban felnézek, mint bárkire. Van egy unokatestvérem, egy cserfes, vörös copfos, szeplős tündér. És van még valaki. Egy egész távolinak tűnő rokon, akivel kapcsolatban felsejlenek meleg emlékek. De már ré nem vagyok biztos abban, hogy Regulusnak is olyan kedvesek -e ezek az emlékek, s nem is hiszem, hogy valaha a végére fogunk járni.

.- Na, mit szólsz, Ágas, benne vagy? – kérdeztem lelkesen, sötétben csillogó szemekkel, csakúgy, mint általában mindig, mikor késő este hirtelen eszembe jutott valami kevésbé érdekes, de azért használható ötlet a világ – de legalábbis a közvetlen környezetünk – megnevettetésére. – James?

- ...

Felsóhajtottam és leráztam magamról a plédet. Néha hagyhatom, hadd aludjon, valamikor muszáj kipihennie engem, Petert meg Remust. Na, jó, Peter nem sok vizet zavar, ha igazán őszinték akarunk lenni, Remus meg maga a relaxáció a Sirius Black-féle hivatalos értelmező kéziszótár szerint. Tehát Jamesnek valójában csak engem kell kipihennie. Arra meg vajon mennyi idő szükségeltetik? Tíz perc elég volna?

Úgy döntöttem, igazi jóbarát leszek ezúttal, kap öt percet. Feltápászkodtam a padlóról, és az ablakhoz sétáltam. Potterék padlója páratlan a többi család padlójához képest, de főleg a Blackek padlójához képest. Nem, mintha nem engedné meg a Potter család, hogy saját szobám legyen, most, hogy ideköltöztem hozzájuk, de nem hiszem, hogy tudnám nélkülözni Jamest arra az időre, amíg a saját szobámból az övébe átsétálok. Azt is felajánlották, hogy Jamie szobájába kapok egy ágyat, pont ugyanolyan puccos és hatalmas bútort, mint ő, meg igazából, James ágyán is elférnénk, valószínűleg az orosz cirkusszal együtt. De azt hiszem, nem egészen értenek engem Potterék. Ez nem az, hogy szerény és fakír volnék, hanem egy kicsit bonyolultabb. Tudom, tőlem nem ilyesmit várnának, de néha ilyesmik is megférnek a fejemben a sok haj, úgy tűnik, nem foglalta még el az összes helyet. Nem is a padló benne a fontos, hanem, hogy életemben először igazi, meleg otthonba kerültem, egy család otthonába, akik szeretik egymást, és ezt a szeretetet velem is megosztják, anélkül, hogy bármit is elvárnának tőlem cserébe – mondjuk egy sötét jegyet a bal alkaromon... Épp ezért olyan közel akarok lenni ehhez az otthonhoz, annyira közel akarom magam tudni ehhez a néhány napja tartó új élethez, amennyire csak lehetséges, hogy biztosan tudjam, nem álmodok. Azt hiszem, Jamesnek mindegy, de Remus értené, bár neki sosem mondtam hasonlót eddig, Peter pedig megvárná, mit mond Remus, és egyetértene vele.

Ahogy a fekete égen a sápadt teliholdra pillantottam, eszembe is jutott Holdsáp. Már egy napja, hogy tart a szünet, azóta nem is hallottam felőle. Gyorsan a homlokomhoz kaptam, de nem voltam lázas a megítélésem szerint. Úgy tűnik, túl fogom élni ezt a hajnalt. És ő? Vele mi lesz? Nem hiányzik vajon mellőle egy csapzott kis fekete korcs? Mellőlem egészen hiányzik egy beesett arcú, mindig józan csokiautómata. Vajon most tudja, hogy a holdat bámulom és rá gondolok?

- James, nem kéne küldenünk Holdsápnak egy baglyot? – kérdeztem kétségbeesetten, mikor még mindig telihold volt. Meddig tart még ez, hát nem tudja magáról, hogy milyen kegyetlen?
- ...
- Tarts ki, barátom, hamar elmúlik, én itt vagyok – suttogtam a falaknak, magamnak, a Kis Göncölnek, és a macskának, ami a kertben álló tölgyfa alatt nyávogott.

Nem tudom, meddig ácsoroghattam az ablak előtt, valahogy elveszett az idő, és a sötét is elmúlt, a hold sem világított már, de a nap első sugarai megjelentek a tölgyfaleveleket átvilágítva. James hangját hallottam a hátam mögül.

- Mintha este támadt volna valami csodás ötleted.
- Lehet, de majd csak holnap mesélem el, most teljesen kimerültem - nyújtóztam, és bevágódtam James ágyába. Lehet, hogy még mondott valami olyasmit, hogy kutyaütő vagy ebadta, de nem tudtam felfogni, addigra elnyomott az álom.