A lábamat lóbálom a kis műanyag széken, kezeimet pedig a combom alá rakom mintegy emelőt, hogy a balerina cipőm ne súrlódjon a kőpadlón. A nyalóka amit Alberta néni adott nekem, cuppogások közepette marad a számban, és én tényleg elhiszem, hogy tehetséges vagyok hiszen a nyelvemmel tudom roppant ügyesen forgatgatni a cukormázba rejtett rágócsodát. Erős meggy íze van, olyan, mint amilyen a nagynál a frissen szedett megy a kiskertből, és a rágó amit a nyalókám rejt, biztos vagyok benne, hogy édes lesz, dinnye ízű vagy túlérett barack, amit mindig apa kínálgat nekünk.
Itt ülsz mellettem, de mégis úgy érzem, hogy távol vagy tőlem. Ha akarnánk összeérhetne a kezünk, ha akarnánk könnyen üthetnénk el együtt az időt, biztos vagyok benne, hogy hosszasan tudnék neked mesélni, és te is tudnál nekem mit mondani.
Szeretném tőled megkérdezni, hogy emlékszel-e még az együtt töltött nyarakra, a nagyi pogácsájára amit forrón loptunk a kinti asztalról, hogy eszedbe jut-e néha a titkos búvóhelyünk Alberta néni hátsó kertjében.
De olyan távol vagy tőlem, mintha nem is ugyanazon világ tagjai lennénk, mintha te engem száműztél volna egy messzi szigetre, ahonnan nem visz vissza a hajó.
Mégis próbálkozom, mindig, minduntalan. Feléd fordulok, a kezemet kiveszem a combom alól, s a nyalókáért nyúlok, hogy a számból kihúzva magam előtt tartsam egy pillanatig. Jó sok réteg vár még rám a rágóig.
- Szerinted mi lesz a neve ? -
A kislánynyak akit anya húga hoz világra.
- Szerintem valami egészen egzotikus neve lehetne.. -
Elgondolkozom egy pillanatra.
- Lehetne Ines vagy Nova.. -
Aztán visszadugo a nyalókát a számba, és Alberta nénire nézek aki a kezét tördelve áll egy jó tíz lépésre tőlünk.