And I thought of you only All that copper glowing fine
Kivételesen csak tíz percet kések, ez az én esetemben már határozottan megtiszteltetésnek minősül, mivel szokásom órákat késni, majd még megsértődni és kijelenteni, hogy csupán a másik fél érkezett felháborítóan korán. Egészen kellemes az idő, a nap fénye mindent meleg színek kavalkádjába burkol, ez tetszik, éppen ezt szeretném ma megörökítetni, önmagamat, ahogyan a fény körbeölel, akár egy középkori szentet a templomok falán. Mindig csodáltam azokat a képeket, sosem érdekelt a muglik vallása, de a templomok elkápráztattak. Valami ilyesmit szerettem volna látni magamról is, egy olyan képet, ami nem szokványos, nincs belőle egy nagyon hasonló valamelyik aranyvérű család nappalijában kiakasztva. Olyanra vágyom, ami eltérő és kizárólag én birtoklom. Eddig eszembe sem jutott lefestetni magam, a reneszánsz óta kissé már kiment a divatból, így nem is ennek a lehetősége keltette fel a figyelmemet, hanem magam a festő. Egy hódolóm mesélt nekem erről a személyről és sajnálatos módon korántsem a tehetsége kezdett el foglalkoztatni, hanem a neme. Egy hódolóm rendkívül elismerően beszélt a képességeiről, én azonban unottan szürcsöltem a pezsgőmet, míg ahhoz a részhez nem ért, ahol az este folyamán először felkaptam a fejem, a férfi ugyanis azt mondta, a piktor igazi különc, még a nemét sem lehet pontosan megállapítani. Ne legyen a nevem Hella Rowle, ha egy ilyen eset nem kezdi el helyben piszkálni a fantáziámat! Gondolkodás nélkül baglyot küldtem a művésznek, hogy időpontot egyeztessek vele, maga a portré csak ezután kezdett érdekelni, de ebben a percben sem az tart izgalomban. Ha valaki annyi időt kénytelen férfiak környezetében tölteni, amennyit jómagam egy idő után hajlamos azt gondolni, hogy mindent látott, én pedig valahogy így vagyok ezzel, csupa magát csődörnek képzelő öszvér, aki csak azért akar az oldalán tudni, akár egy, akár ezer éjszakára, hogy eldicsekedhessen a hasonlóan szánalmas cimborái előtt. Az ilyeneket én csak kihasználom, aztán a végén még az is lehetséges, hogy meg sem adom nekik, amit kérnek, de nem ágálhatnak a döntésem ellen. Aki velem kezd, ismeri a játékszabályaimat. Én viszont úgy éreztem, hogy Bob Hughes-Hallett esetében még a játékot sem ismerhettem, ha beszélhetünk itt játékról. Erről akartam tájékozódni, mikor púderszín tűsarkaim abbahagyták a kopogást és megálltak a műterem ajtaja előtt és kopogtattam.
I solemnly swear
I am up to no good
Bob Hughes-Hallett
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
laura pergolizzi
»
»Csüt. 2 Nov. - 13:25
Hella Rowle portrérendelése az utóbbi idők által karcolt útirányhoz igazodik minden értelemben: elegáns úrikisasszony kívánja megörökíttetni vonásainak feljavított, retusált változatát, az utókor számára. Mert az utókor nyilván belehalna, ha ezt nem teszi meg. A bennem élő makrancos művész zsigerileg ellenkezik a százszor megalkotott, kisemmizett, mostanra unalmassá vált témával, de a korgó gyomornak megvan a maga hatalma - már ha eltekintek attól, hogy a gyomromat mostanában éppen az ilyen úrikisasszonyok és elragadó rokonságuk töltik meg. (Nyilván nem szó szerint.) De mivel volt már dolgom ezzel a fajta megrendelővel, gyakorlott mozdulatokkal készítem elő a terepet. A vászon kifeszítve, a matt dammárlakk, a maszkoló, a gyertyaparaffin, mind itt várakoznak előttem, mint egy mindenre kész sereg - a technika ugyanis mindig az utolsó pillanatban dől el, leginkább a megrendelő ízlése, kívánsága, elképzelése befolyásolja, én magam nem kezdek csak úgy hozzá, hogy porpasztellhez készítsem elő a terepet. Türelemre intem magam, de egy részem már felkészült minden lehetséges, kisasszonyhoz méltó fiaskóra, amit a mai naptól várhatok. Pláne, ha a festmény, amit vár, nem egy délután gyümölcse lesz - az ilyen egyébként is ritkán fordul elő. Mielőtt ajtót nyitnék, azért letörlöm az ujjaimról a festéket, ki tudja ezt az ilyeneknél, én meg szeretnék jó benyomást tenni, amíg lehet. - Rowle kisasszony? - kérdezem, az arcomon udvarias érdeklődéssel, vagy legalábbis annak szánom. - Bob Hughes-Hallett - kezet nyújtok neki, talán kézcsók dukálna, fogalmam sincs, de eszembe jut a nap, amikor Madame Flintnek kezet csókoltam, és azonnal megbánom a mozdulatot. - Fáradjon be!