Örömteli viszontlátás az édességek végtelenében - Ian & Richard

Különösen várom már ezt a napot, amikor nem szükséges semmi formaiságra figyelni, arra mit miért teszek, nem kellenek a klisék, a furcsa mozdulatok, érthetetlen viselkedés. Egyszerűen csak elég magamat adnom, azt a férfiút, aki oly lázasan kutakodik mindenféle olyan mágia iránt, amiket mások már őrültségnek tartanak vagy elfeledtek.
Mint bőrébe nem férő bakfis, olyan lázasan készülődök a találkozóra, ha csak belegondolok abba, mi mindent mesélhetnék és hallhatok viszont. Olyan jó lenne végre egy régi baráttal is megosztanom, aki érti is amit mondok. Utam során sok mindent bejártam, sok felfedezést tettem, olykor azonban kénytelen voltam azzal is szembesülni, hogy időnként bizony eleget kell tegyek annak, hogy körbeszimatolok. Akármilyen meglepő is, vidéken annyira nem érződik a rettegés, amelyet a halálfalók szítanak, legalábbis a hegyekben nem igazán. A kúriáik körül esetleg, de mindenhol máshol béke honol, az emberek csak a hírekre kapják fel a fejüket és hagyja el a szájukat nyugtalankodó sóhaj. Hová vész a világ, merre tartunk?
Nem voltam sosem büszke arra, hová engedte társadalmunk kifejlődni ezt a métely, amit az aranyvérűek egy rétege melengetett a keblén. Soha nem néztem jó szemmel a ténykedéseket, mégis a varázslók többsége hallgatott, hagyta, hogy már ez a betegség üsse fel a fejét, ami aztán a rend teljes megbomlásához vezetett. Sohasem tartottam használható eszköznek az erőszakot, annál minden más sokkal bölcsebb és előrelátóbb döntés. De nincs mit tenni, ha egyszer ezt kaptuk örökül, ez elől sütöttük le a szemünket sután.
A cukrászda egyik szabad asztalához sétálok, miközben körbepillantok. Köszönök a bent tartózkodóknak, ismerősnek, ismeretlennek, majd helyet foglalok. Most már hamarosan meg kell érkeznie Richardnak is. Hoztam neki egy kis ajándékot, amit egyik utam során szereztem be. Igazán csekélység, de amikor megláttam abban az üzletben, rögvest rá gondoltam és a függőségeire. A mi ismertségünk még az iskoláig nyúlik vissza, talán annyira nem is bíznék meg benne, ha nem ismerném ilyen régről. Ismertségünk és a jó baráti viszony a biztosíték arra, hogy nem tesz semmi olyat, ami ellenemre fordítható. Hisz a mai időkben kínos játékot játszunk mi, akik nem állnak ki nyíltan valamilyen oknál fogva a halálfalókkal szemben. Lényegtelen, most úgysem osztok meg vele semmi ilyesmit, ellenben az sokkal jobban foglalkoztat, amire a legutóbb rátaláltam a kutakodásaim során. A legújabb publikációm kivételesen eltérőbb témát boncolgat, mint amihez én hozzászoktam. Most itt van a saját példányom, amit elolvashat, ha szeretne. Skócia érdekes vidék a maga zordon hegyeivel, arról nem is beszélve, miféle boszorkánytörténetekkel ijesztegetik a muglikat a lápi boszorkánnyal és a társaival, akik összezavarják az arra tévedők elméjét és teljesen megváltozott, kattant emberként térnek haza a családjaikhoz. Én nem is boszorkánynak mondanám őket, hanem sellők egy csoportjának, akik a tájegységnyi elhatárolódás miatt külön csoportot képviselnek. Egyszerűen lenyűgöző a mágiájuk és noha nem vagyok lénykutató, de most először lelkesedtem lények mágiája iránt. Lehet tanulmányoznom kellene az összes többit is, amelyik bármilyen jellegű mágiával rendelkezni, még összevetni sosem sikerült a miénkkel.

Ian & Richard

Évek óta nem láttam Ian Sullivant, akkor is talán csak futólag. Elhangzott néhány "Hogy vagy? Én jól, valamikor igyunk meg egy vajsört" féle mondat, amiből aztán nem lett semmi. Nem azért, mert nem voltunk kíváncsiak egymásra, egyszerűen csak elfoglalta mindkettőnket a saját mozgalmas élete. Hallottam, hogy megházasodott, bevallom, kissé meg is lepett a dolog. Ian igazán rendes férfi volt, szó se róla, éppen csak nehezen tudtam elképzelni, hogy egy poros pergamenen kívül egy nő is igazán hosszú időre lekösse a figyelmét. Aztán arra jutottam, hogy ha én meg tudtam állapodni valaki mellett, aki szeretett és maximálisan támogatott, akkor neki sokkal nagyobb esélye van erre.
Még emlékeztem a napra, mikor először találkoztunk, legalábbis arra a pillanatra egészen élénken, mikor Lumpsluck vacsorapartiján oldalba böktem a mellettem ülő hollóhátas fiút és halkan megjegyeztem neki, hogy ennél a bulinál egy dementorcsók is pezsdítőbbnek tűnik. És onnantól kezdve egészen sok időt töltöttünk együtt, könyvekről és tudományról vitatkozva, amíg ki nem kergettek minket a könyvtárból a csend megzavarásáért vagy vissza nem kellett térni a Három Seprűből az iskolába. Nem sok barátom volt a Roxfortban, azok közül is egyedül Ian maradt meg. Miután kiderült, mi van köztem és Rodney között, a többiek reakciója némi értetlen homlokráncolás volt, egy-két viccnek szánt, de inkább bántó megjegyzés, utána pedig szép lassan feltűnt, hogy többé már nem hívnak sehova. Kimaradtam mindenből, nem szívesen mutatkoztak velem és pusztán azért nem jutottunk el odáig, hogy levegőnek nézzenek, mert még azelőtt háttérbe vonultam. De Ian nem tartozott közéjük, nem kezelt úgy, mintha ettől más ember lennék. Nem is lettem más, csak boldogabb és ezt egyáltalán nem voltam hajlandó szégyellni.
Úgyhogy nem meglepő, hogy nagyon örültem Ian levelének, amelyben arra kért, találkozzunk a hétvégén. Késő délutánban egyeztünk meg egy roxmortsi cukrászdában, mikor már a diákok nagy többsége visszavonult a kastélyba. Szokásomhoz híven késve érkeztem, de mentségemre szóljon, ezúttal okkal: nem találtam a könyvet, amit már előző héten gondosan félreraktam, hogy aztán odaadhassam Iannek. Kevés dolgot hoztam el az Avery kúriából, mikor kitagadtak a szüleim, csak a szobámban fellelhető könyveket. És bár gyűlöltem csökkenteni a gyűjteményem létszámát és az utolsó, gyűrött tankönyvet sem szívesen adtam kölcsön, ezt mégis neki szántam. Ő több hasznát fogja venni ennek az ősöreg lexikonnak mindenféle kezdetleges pálcanélküli mágiáról, mint én.
Amint beléptem az ajtón, rögtön észrevettem az egyik félreeső asztalnál ülő Iant. Nem sokat változott a legutóbbi találkozásunk óta, talán még a töprengő, várakozó kifejezés is ugyanolyan volt az arcán, mint régen. Mielőtt leültem volna vele szembe, kértem magamnak egy kávét és valami ránézésre ehetetlenül édes, habos, krémes és mindenféle vacakkal teledobált süteményt. A történelmen kívül ezek voltak a gyengéim, a kávé és az evés, sajnos ezt még mindig nem nőttem ki.
- Hatalmas szerencséd van, hogy nem hamarabb jöttél. Lumpsluck is lent volt ma a faluban és sosem szabadultál volna meg tőle, ha összefutsz vele - közöltem Iannel vigyorogva, köszönés helyett. És így is volt, a jó öreg Lumpsluck ki nem hagyta volna ezt a remek alkalmat, hogy kicsit sütkérezzen egy volt diákja dicsfényében, aki elismert tudós lett.

Noha én magam nem repestem különösen az édességekért, hisz lássuk be csak teljesen elvonja a figyelmet a kutatómunkáról, csökkenti a koncentrációt és becsapja a szervezetünket, miközben egy rakás olyan alkotóelemet viszünk be ami van, hogy káros lehet a szervezetünkre. Nem vagyok az újfajta műanyagok híve, de azt tudom hol lehet minőségi nyalánkságot enni. És ez a hely az, itt szívesen falatozom én is bármit. Várható volt, hogy korán érkezem, általában vagy pontos vagyok, vagy túlontúl korán érkezem. Ezt a jó szokásomat talán egészen kölyök korom óta megtartom, elvégre a hasznos időtöltést miért kurtítsuk meg?
Szerencsére nem kell sokáig várakoznom, hogy táraságom akadjon. Talán lassan kényelmesen kikérek egy extrán habos mentás forrócsokit, hogy picit hűljön. Itt képesek mindent túlmelegíteni, aminek a nevében benne van, hogy forró. Nem igazán vannak már itt, látszik, hogy a többség már visszaszivárgott az iskola falai közé vagy a Három Seprűben tobzódnak vajsört iszogatva. Régi szép idők, mi is amikor tehettük lejártunk ide és itt vitattuk tovább az akkor még olyan nagyszerűnek hitt gondolatainkat. A legtöbb dologra már rájöttünk, szimplán marhaság vagy nem úgy van, de talán találtunk helyettük sokkal érdekesebb felfedezéseket is. Az élet sosem állt meg igazából csak az életminőség lett rosszabb és vált lassan mindenkinek rémálommá.
Amint megpillantom drága barátomat, mosoly ül ki az arcomra. Hónapokkal, hosszú hónapokkal ezelőtt láttam még, az esküvőm előtt. Annak pedig vagy fél éve. Mosolyom pedig még szélesebbé válik, amint csatlakozik hozzám. Azt hiszem semmit nem változtatott azon szokásán, hogy köszönés helyett a téma közepébe csap. Rögvest nyújtom neki a kezem egy alapos baráti kézfogásra.
- Valóban? Nem lett volna túl szerencsés, mert akkor talán este ha szóhoz jutsz. – jegyzem meg szellemesen. Lumpsluckot úgy kellett volna elüldözni innét. Ismerjük mindketten az öreget, milyen természet. Továbbra is derűsen pillantok rá, miközben az arcát tanulmányozom.
- Rég láttalak, de mint ha mit sem változtál volna. Hogy megy a sorod ezekben a nem túl barátságos napokban? – noha tekintetem megkomolyodik, arcomon továbbra is bohókás szórakozottság játszik. Lassan eszembe jut, hoztam is neki valamit.
- Majd’ elfelejtem… ezt neked hoztam. – a zsebembe nyúlok, isz tényleg csak egy igazán apróság ez.
- Skóciából hoztam, egy eldugott kis falu egyedileg kialakított hagyományai szerint pörkölik. Kicsit csíp, de roppant aromás pikánssága mellett. – a sok, még annál is több fűszer okozza ezt a pikánsságát az apró zsáknyi kávénak, amit gondosan becsomagoltak. Tudom, hogy szereti a különlegességeket, hát ez az. Téli időszakra gyógyitalnak sem utolsó.

Ian & Richard

Nem késtem sokat, azt hiszem. Persze ez nem az én érdemem volt, semmit sem javultak a képességeim időzítés terén, épp olyan szórakozottan viszonyultam az órához, mint eddig. Egyszerűen csak eddig is Roxmortsban voltam, nem kellett messziről rohannom, mikor észbe kaptam, hogy mennyi az idő és Ian már bizonyára vár rám. Rody búcsúzóul mondott még valami olyasmit, hogy lámpaoltásra érjek haza és ne álljak szóba idegen nénikkel és bácsikkal az utcán, amire én szokás szerint csak a szememet forgattam. Nem is ő lett volna, ha annyival köszön el, hogy érezzem jól magam...
- Vagy akkor sem. Bár a jó vacsora garantált lett volna - tettem hozzá. Valószínűleg őt sem kellett emlékeztetnem a Lump Klubban töltött estékre, ahol egyedül az étel volt értékelhető, a hangulat és a társaság már kevésbé. Persze biztosan akadtak, akik élvezték ezeket az alkalmakat, jól esett visszahallani a családjuk nagyszerűségét vagy éppen a saját képességeik magasztalását a Mardekár házvezetőjétől. Engem ellenben nagyon feszélyezett minden Lumpslucknál elfogyasztott vacsora, minden arra vonatkozó kérdés, hogy van az én csodás édesapám és minden utalgatás arra, hogy majd én is biztosan hasonlóan sokra viszem. Nem hiszem, hogy az öreg Slucky fejében megfordult a cukrozott ananász falatozása közben, hogy egy-két éven belül úgy hajítanak ki az Avery család kúriájából, mint azt a bizonyos macskát.
- Eseménydúsan, ami azt illeti. Rody is tanítani kezdett idén, megkapta a megüresedett SVK tanári állást. Flora pedig most kezdte az első osztályt, a Süveg a Griffendélbe osztotta. Azóta állandóan hallgathatom, hogy kilógok a családból - mosolyodtam el. Természetesen cseppet sem zavart, hogy a nevelt lányom nem hollóhátas lett, mint én. És Rody csípkelődését is nehéz lett volna komolyan venni. - De szerintem neked több mesélnivalód van, én veled ellentétben nem házasodtam meg...
Nem ismertem a feleségét, sosem találkoztam azelőtt a nővel. Ellenben Rody, ha nem is túl közelről, de ismerte Karen Sullivant, elvégre nyár elejéig még aurorként dolgozott, csak akkor lépett ki, mikor megnyerte a tanári posztot a Roxfortban. Tulajdonképpen semmi rosszat nem tudott mondani az egykori munkatársáról, de a szakmai hozzáértés és a házasság köszönőviszonyban sincsenek egymással, úgyhogy Ian véleménye jobban érdekelt ebben a kérdésben.
Jól esett, hogy gondolt rám az útjai során, nem túl gyakran kaptam ajándékot. Rajta kívül nagyon kevés emberrel voltam olyan viszonyban, hogy eszébe jussak bármiről is, nem csoda, hogy ennyire értékeltem ezt a személyes ajándékot.
- Alig várom, hogy megkóstoljam. Az iskolában valami ihatatlan vackot főznek a házimanók, úgyhogy mindig viszek magammal. - Leraktam az asztalra a zacskót, a tüzetesebb tanulmányozását inkább meghagytam későbbre. - Én is hoztam neked valamit, szerintem hasznát fogod venni. Vagyis remélem, én nem igazán értek ehhez.
Felé nyújtottam az ősöreg könyvet, vigyázva, nehogy kiessenek belőle a lapok, amelyek már elváltak a kötet gerincétől. Tudtam, hogy ő is hasonlóan vigyázni fog rá, megbecsülte a dolgok szellemi értékét.

A jó öreg Lumpsluck. Ha valamihez remekül értett, akkor az a fényűző szakköri napok a rengeteg és végtelen számú édességgel, itallal és minden mással mi szem-szájnak ingere. Nem véletlenül olyan zsémbes az öreg. De azt aláírom, ezzel nagyon emelt a hangulatok színvonalán, különben igen csak kellemetlen irányba is elmehetett volna a társaság. Nem véletlen, hisz akiket gyűjtögetett maga köré, nem feltétlenül voltak egymással jóban. Sokan talán minket sem bírtak volna - vagy lehet volt ilyen is? - mindenesetre mi nem foglalkoztunk mások társaságával. Hosszasan mosolygok az emléket felidézvén.
- Lásd be, ott jöttél rá, mennyire nem tudsz ellenállni az édességeknek. - jegyzem meg szenvtelen vigyorral. Nem sokan látnak így megnyilvánulni, de az egyik legjobb barátom előtt talán megengedhetem magamnak ezt a luxust. Tényleg hiányoltam az esküvőmről, de hát az emberek elfoglaltak, egy ilyen világban pedig amilyen napokat élünk, nem csoda ha sokan eseményeket sem mernek létre hozni vagy akár részt venni rajta.
Rodyval még nem igazán sokszor találkoztam, inkább látásból ismerem. De amiket hallottam róla, az mind felértékeli őt a szememben. Eleve egy olyan családból kitörni, amely szinte hitbuzgón követi az aranyvérűek és egyben Voldemort elveit nagy feladat. Ketten valahogy igazán megtalálták a közös hangot és mindketten hasonló körülmények közül buktak ki. De nem nevezném elbukásnak, inkább felszabadultak. Richie amióta teljesen külön utakon jár és felvállalja a teljes valóságot, mint ha sokkal sziporkázóbb lenne. Talán ez az, amiben változott. Én még ennyiben sem, azt hiszem.
- Na igen. Az egy külön fejezet. Csak úgy... megtörtént. - nem is tudom hirtelen miképp kezdjek bele, hisz nem terveztem, nem vagyunk Karennel érzelmileg közel. De azt hiszem ott akkor megtaláltuk a közös hangot.
- Szívesen megismerném a kisasszonyt. - visszatérek az ő mesélnivalójához, hisz sokkal érdekesebbnek találom. Florát amilyen kis elveszett virágszálnak gondolták, amennyire begubózott volt, talán még nincs későn. Én mindig is mondtam neki, hogy minél kisebb korban éli meg valaki a borzalmait, annál könnyebben dolgozza fel. Csak türelem kell hozzá.
Látom tetszik neki az ajándék. Le merem fogadni ha nem az lenne a tét, hogy kidobnak innét, most azonnal megkóstolná kifőzve milyen. De csak türelemmel barátom, csak türelemmel. Végigfuttatom a tekintetem a könyvön, ujjammal végigsimítom a kissé megtört gerincet. Még mindig egyben van, pedig ósdi már. Számomra mindegy hogy néz ki, ha értékes információkat tartalmaz.
- Erről okvetlenül értekeznünk kell, amint kiolvastam. - félszeg mosollyal tolom végül el magamtól a könyvet. A végén még felcsapom és elkezdem olvasni. De akkor le nem teszem, ezt pedig mindketten tudjuk. Beleiszok az italomba. Jól esik most a nedű. Végül felmerül a fejemben, hogy valamit azért mégis csak mondanom kellene.
- Karenről még nem igazán meséltem. Rody talán ismeri, hisz a főnöke. Vagyis a volt főnöke. Ő még számomra is titokzatos, olyan kemény, ellentmondást nem tűrő nő, aki alázattal dolgozik. De tudod... vannak pillanatok, amikor látom, hogy meginog. Nem vagyok szerelmes, de tisztelem őt a magam módján. Kíváncsi vagyok milyen ő valójában. És talán egy picit féltem is a pozíciója miatt. Tudod a megegyezés szerint valamikor majd kell, hogy legyen közös gyerekünk is és én. Nos nem tudom. Annyira bizonytalan időket élünk.

Ian & Richard

- Szerintem arra már az anyaméhben rájöttem, Lumpsluck csak rontott rajta. Mindegy, elfér a többi rossz szokás mellé. - Ha valóban van igazságalapja annak, hogy a kávé és a csokoládé is tekinthető drognak, akkor az én egészségem hagyott némi kívánnivalót maga után. A lassan húsz év felé közelítő masszív dohányzásról nem is beszélve, de ez már egy egészen más kérdés, amiről nem is szívesen beszéltem, mert az én idegeimmel úgysem ment volna a leszokás. Minden eddigi elhatározásom legfeljebb néhány napig tartott, aztán valami mindig letérített a helyes útról.
Floráról bármikor szívesen beszéltem, valószínűleg minden szülő így volt ezzel. Mármint aki szerette a gyermekét, mert én tudtam volna ellenpéldát is mondani, nem kellett messzire mennem hozzá. Flora viszont az egyik legcsodásabb dolog volt, ami történt velem életem során, és bár vérszerint nem a saját lányom volt, mégsem tudtam elképzelni, hogy ennél lehet jobban szeretni egy gyereket.
- Kedvelnéd őt, különleges kislány. És minden nagyon érdekli, végre lenne hallgatóságod. - Tudtam, milyen érzés az, amikor az ember odáig van egy témáért és legszívesebben állandóan arról beszélne, de a környezetében senki sem érti. Rody legtöbbször meghallgatta a hosszas monológjaimat egy érdekes tanulmányról, amit olvastam vagy éppen én magam írtam, de láttam rajta, hogy néhány perc után elveszíti a fonalat és pusztán azért nem hallgattat el, mert nem szeretne megbántani. Pedig az sem esett volna rosszul, tudtam, hogy nem én nem érdeklem őt, hanem a történelem. A nyakamat tettem volna rá, hogy Ian is nap mint nap tapasztalja ezt.
- Feltétlenül. Bár bevallom, én csak a feléig jutottam, ami utána következett, az már nem éppen az én asztalom. - Megértettem Ian lelkesedését a mágiahasználat történelméért, a rég elfeledett varázslatokért, de engem sosem ez foglalkoztatott igazán. Tudtam, amit feltétlenül kellett és amennyinek önszorgalomból utánaolvastam, de engem mindig jobban érdekelt a dolgok társadalmi oldala, a politikai folyamatok, az események kapcsolatai.
Türelmesen hallgattam, még annak ellenére sem szóltam közbe, hogy nem értettem egyet túlzottan a házasságuk megköttetésével. Azt hiszem, ez nem is volt túl meglepő azután, hogy egy ilyen normák szerint élő közegből menekültem el annak idején, azóta pedig mélységesen elítéltem mindent, amit hozzájuk kapcsoltam. De Iannel ezt nem akartam megosztani, enélkül is éppen elég nehéz lehetett neki és nyilván nem is az ő fejéből pattant ki egy ilyen házasság gondolata.
- Nos... a nőkhöz a legkevésbé sem értek, tudod, hogy minden próbálkozásom katasztrófa volt velük. - Mert én komolyan próbálkoztam, Ian is láthatta annak idején a Roxfortban. Éppen csak azt nem akartam elismerni akkoriban, hogy a probléma mélyebben gyökeredzik annál, mint hogy a tinédzser lányok néha hihetetlenül irritálóak tudnak lenni, a kamaszfiúkba meg nem szorult túl sok érett gondolkodás. - De abban biztos vagyok, hogy egy házasság alapja a kölcsönös tisztelet, a többi meg akár jöhet később is. És ha félted őt, akkor nyilván nem közömbös számodra, ami szintén jó. A gyerekek meg... tudom, elcsépelt, de ha megtapasztalod milyen érzés apának lenni, utána nem is fogod érteni, hogyan élhettél ezelőtt másképp. Persze, nem ez a legideálisabb idő a gyerekvállalásra, de más szemszögből nézve talán éppen most van a legnagyobb szükség egy kis boldogságra és ártatlanságra, nem?

Megnevettet a mondandója. Hogyne, az emberek már viszonylag készen érkeznek meg, kapjon bármiféle nevelést az illető, bizonyos jellemvonások azzal csak erősödnek és gyengülnek, de nem tűnnek el. Soha senki nem tudná magát megtagadni milyen, még akkor sem, ha kényszerítik, ha pálcát fognak rá, ha tudja, akár a válaszon az élete múlna rajta. Aki simlis, olyan is marad, aki másképp látja a világot mint a családja, előbb vagy utóbb lépni fog, vagy elnyomják. Richieben talán pont ezt kedvelem igazán, a maga valójában nyers, ha arról van szó, ellenszegül, ha kell, mégis annyira simulékony. Hisz tisztában van, akadnak bizonyos jellemvonások, melyek épp a gyenge irányba húzzák őt. Én épp ilyen vagyok, borzalmasan konfliktuskerülő, mégis végletekig eltökélt valamiben, amire nem is a családom gyakorolt rám hatást.
- Lumpslucknak nagyszerű szimata volt mindig is ahhoz, hogy kit mivel bájoljon el. Rá nem bíznék semmit, mert még a végén annak a kezébe adja, akitől el akarnám rejteni. A vénember mindig arra hajlott, amerről az erősebb szél fújt. - egy időben talán már tényleg nem foglalkoztunk a többi klubtaggal, hisz jól elszórakoztattuk mi egymást is meg magunkat is.
- Szeretném megismerni. - a mosolyom őszinte, barátom minden egyes szavát elhiszem arról a tüneményről. De azért az túlzás lenne, hogy lenne hallgatóságom, biztosan akadna olyan témakör, amivel untatnám. De a gyerekek eredendően kíváncsiak, érdeklődésük általában őszinte. Talán ezért is lenne kedvem megismerni őt, őt, aki ennyire elbájolta ezt az embert. Én nem tudnék tapasztalatot mondani, de talán majd idővel. A messzi jövőben. ismét elmosolyodok.
- Erre ne vegyél mérget, egyszer egy marék varangydudvát is érdekessé tudtam tenni egy olyan lánynak, akit teljesen hidegen hagytak a növények. - a beszélőkémmel sosem volt gond, értekezéseket írni is azért szeretek annyira. Csak úgy jönnek a szavak és jönnek megállíthatatlanul.
De a viccelődésről elég ennyi, amilyen gyakran mi találkozunk, meg kell mindent tárgyaljunk okvetlenül. Így aztán kissé komolyabb - vagy épp komorabb - témák is előtérbe kerülnek. De a hozzáállásunk ezek szerint mégis menthetetlen. Kezdjem én is feladni? Megmosolygom a választ.
- Nő, vagy férfi, szerintem lényegtelen mit hord a lábai között. Karen elég határozott nő, sok férfi is igazán példát vehetne róla. Nem igazán érzeleg, bár néha az a burok elfelejt burok maradni és valamit látok, amit talán észre sem vesz, nem tudom. Nem voltam még otthon eleget és félek, nem is leszek. - aggaszt, hogy ne aggasztana. De szeretetteljesen beszélek róla. De igaza van...
- Sok a bizonytalanság, elsősorban én. Tart attól, hogy ha esetleg eljutnánk oda, akkor nem leszek majd otthon. De mégis hogy bízhatna teljes mértékig bennem úgy, hogy tudom, nem mindent mutatok meg magamról? Ha megtanul bízni is bennem, úgy érzem, sosem mondhatok el neki mindent. Főleg nem arról, amit teszek a kutakodásaim közepette. - komoran pillantok Richardra, ez már lassan olyan téma, amit lehet nem is itt kellene megbeszélnünk.
- Mindenesetre csak nem tudom miképp lenne helyes, hisz a pozíciója is olyan, amiből könnyen baj lehet. Ki ne akarna átcsábítani a másik oldalra egy ilyen személyt? Vagy rosszabb, eltenni láb alól... átállni nem fog, látom rajta, mennyire gyűlöli ezt az egészet, szívesebben látná a békét. - hangom immár halk, nem tartozik ez senkire.