A jobb kezem kisujján lévő körömmel piszkáltam a koszt a bal kezem középső ujján lévő köröm alól, közben folyamatosan a szomszéd asztalt néztem, ahol az ötöd és hatod évesek töklevet ittak és a Reggeli Próféta egyik számát lapozgatták.​ Lebiggyesztett alsó ajakkal aztán lassan a vajsörömre néztem. A nevéből nem gondolnád, de igazából kimondottan keserű. Csak két kortyot gyűrtem le, és kipirult az arcom. Papa mondta, hogy úgysem tudom meginni, én meg mondtam, hogy pedig szoktam ilyet inni, ő meg erre megkérdezte, hogy komolyan, én meg hogy igen, de szerintem tudta, hogy hazudok, és csak meg akart szívatni, és ezért elhatároztam, hogy örökre gyűlölni fogom, nem csak a vajsört, de Papát is, hogy melyiket jobban, azt most még nem tudom, de Papa jó esélyekkel indul.
Egy légy a tányérom szélére szállt, és az igazat megvallva utálom a bárány húst, meg azt hiszem, mióta itt vagyunk (mármint Angliában), már magát a húst is, nem sütik át rendesen, vagy nem tudom, mi van vele, mindenesetre azóta, hogy leültünk ide, ettem két apró csipet a kenyeret, mint valami hattyú, ittam két korty vajsört, és nagyjából teljesen csöndben voltam, miközben úgy méregettem Papát, mintha épp azt tervezném, hogyan ölöm majd meg (azt hiszem, tényleg azt tervezgethettem, hogyan ölöm majd meg).
Nem is ültem, inkább feküdtem a székemen.
Anya bőrkabátja volt rajtam (pedig Papa megmondta, mikor összecsomagoltunk, hogy ne hozzam magammal ezt a szart), legfeljebb öt méretettel volt nagyobb nálam. A karjaimat keresztbe fontam, és a vajsörömről előbb rá néztem, véletlenül sem a szemeibe, hanem a kezére, a szájára (utálom, amikor nem borotválkozik), aztán meg vissza az ötödévesek asztalához. Nem tudom, hányadik kérdésére nem válaszoltam, de talán éppen annyira, mint ahányat én sem tettem fel neki, tudván, hogy ő sem válaszolna nekem.
Az ötödévesek asztalától rám nézett Jodie, immáron fülig érő hajjal (olyasmivel, mint az enyém), miután a hajának többi részét, ami hajdan a derekáig ért, felgyújtottam, mert
- Akkor ne gyere ide. - dünnyögtem Papának, de csak úgy az orrom alatt, egészen halkan.

Szóval Jodie – anyával megegyeztünk, hogy nem használom lányokra ezt a szót, de látod, anya nincs itt, most már tényleg meg kell barátkozni a ténnyel, hogy anya nincs itt, szóval ¬Jodie egy picsa (anya pedig nem tehet semmit sem azellen, hogy Jodie-t lepicsázzam), és mivel saját meglátása szerint ő a picsához képest inkább egy a mindent tudó ötödévesek közül, futótűzként elterjesztette a számára egyedül elfogadható igazságot Papáról és anyáról (érted, mintha legalábbis köze lett volna bármilyen igazsághoz, amit egyáltalán el kellett volna fogadjon, haha, pont ő), szóval a dolgok jelenlegi állása szerint ott oldalt, az ötödévesek asztalánál a Jodie fülig érő fürtjei mögött rejtegetett információk alapján azt hiszik, hogy Papa megölte anyát, aztán pedig menekülnünk kellett Amerikából, aztán pedig mostanra gyerekekkel kereskedik a Zsebkosz – Zsebpiszok, Zsebszemét, Zsebmocsok, Zsebbármi, Merlin, hogy tudnak ezek ilyen nevekkel élni! – köz egy jobb napokat látott sarkában. Amivel mondjuk elképzelhető, hogy nem jár túl távol az igazságtól, nem jár annyira távol az igazságtól, mint amennyire szeretném, hogy távol járjon tőle, meg hát én sem nagyon segítettem azon, hogy helyre tegyem a hiedelmeit, látod, például felgyújtottam a haját, amit Lou szerint – szeretném szó szerint idézni – nem egy átgondolt diplomáciai lépés, de ki gondol itt diplomáciával, meg hát ki gondolkodik egyáltalán.
Még mélyebbre süllyedtem a székben – mert én aztán igazán jól tudok süllyedni a széken – és még szorosabbra fontam a karjaimat magam előtt, és dühös, szikrázó szemekkel néztem rá. Na, mi van, vénember? Tényleg ennyire nem tetszik, hogy vigyázok rá, hogy ne higgyék, hogy nem vagy gyilkos?
Jó, nem egészen erről van szó.
Jó, nem is tudom, hogy egészen miről van szó, de végül is visszabámulok a szakállára, ahogy aztán inkább nem szólalok meg, csak csendben és dühösen figyelem, ahogy újabb és újabb harapásokkal indul a bárány ellen – egészen mint egy farkas! – és közben biztos vagyok, hogy Jodie már engem néz, meg a fickót, aki az apám, meg a fickót, aki egyébként megölte anyámat.
Aztán pedig valami jeges szikraként állt meg ereimben a sértődöttség, aztán ez a sértődöttség nagyon-nagyon forró lett hirtelen, és igazából az volt a tervem, hogy erre se mondok semmit, de aztán nem bírtam magammal, nem tudom, miért nem, de gyakran megesik.
- Jó. Ott biztos mindegy, hogy milyen szar van rajtam.