A türelem nagy erény, mégis oly kevesen rendelkeznek vele, és veszítik el hidegvérüket, mikor várni kell valamire. Bízom abban a magizoológusban, akivel felvettem a kapcsolatot mindazok ellenére, hogy semmi okom nem lenne osztogatni azt jött-ment vadidegenek felé, akikről semmit sem tudok. De ez egy üzleti tárgyalás, mely számára is épp oly kifizetődő, mint számomra. Ő értékes galleonokat kap ezért a nehezen, s ha nem is illegálisan, de irreálisan drágán beszerezhető anyag eladásáért, én pedig… én csodás hennát, hajfestéket készíthetek belőle.
Mégis van bennem némi félelemtől vegyes izgalom, ahogyan az Abszol út egyik kocsmájában várakozom. Az efféle illegális üzleteket, ahol rendszerint kézről kézre adják a különböző apróságokat, a Minisztérium által eltitkolva, rendszerint efféle helyeken bonyolítják le. Elvégre remek tanárom volt nem csak a bájitaltan, de az életrevalóság terén is a kiváló Slughorn professzor személyében. Tisztában vagyok tetteim következményeivel, tudom, hogy a jelenlegi, stabil állásomba is kerülhetne, ha a Minisztérium egyik szúrópróba-szerű kivizsgálásába belefutnék, s legyek ám mestere érzelmeim és indulataim kontrolljának bármennyire, sohasem lehetek biztos benne, hogy hogyan is reagálnék ilyen helyzetben. Azzal nyugtatom magam, a Minisztériumnak bőven van most fontosabb dolga is, mint holmi unikornistrágya üzleteket felügyelni.
- Guten Tag, Herr Burda. – csillogtatom meg azt a minimális nyelvtudásom, amivel rendelkezem. Jártam az országában, Köln igazán tetszett, különösen a vásárló negyede, de akkoriban még annyira sem voltam független, mint most. Mondhatni, szinte ott a tojáshéj a formás fenekem alatt, mégis, korosztályom egyik legambíciózusabbja vagyok, és egy piti kis háború sem fog megállítani abban, hogy megcsináljam a magam empóriumát.
- Őszintén remélem, nem volt nagy teher, amit elhozott. Hoztam néhány mintát számodra mindabból, amire majd felhasználom. Megjegyzem, hálás vagyok érte, hogy nem vagyok már rászorulva arra, hogy a Tiltott Rengeteg szélén vadásszak az anyagra. – a szemeket magukra vonó, bordóra színezett ajkaim játékosan megemelkednek az örömöt sugározva magukból, mely tökéletesen disszonáns hatást vált ki a sötét színnel, amit magamra kentem. Szeretek kísérletezni, de ha nem tenném, nem is érhetnék el sikereket abban a szakmában, amit megálmodtam magamnak. Sohasem jártam szívesen az erdőbe, még ha csak a Rengeteg szélét is jártam, hogy alapanyagokat kutassak, azonban az új hírek nem igazán biztatnak arra, hogy újabb esti sétákat tegyek.
- Oh, Herr Burda, ha jót akar magának, és mindenki másnak… – lehalkítom egyébként sem fülsértő hangom, melybe játékos dallamot csempészek.
… akkor nem igazán beszél erről sehol. – a hangom és a mimikám játszadozik, mint ahogy a kismacskák teszik azt a világ legközönségesebb tárgyaival, például egy levegőben lebegtetett pennával, amelynek látványa annyi örömet lop az ember szívébe. A szemeimmel azonban nem hazudok. Nem izgat, ha üresfejű, önámító, szerepet játszó kígyónak titulálnak, de aki veszi a fáradtságot és a smink mögé néz, látja a komolyságot és az értelmet a máskor naivat és ostobát játszó szemekben.
- A legjobb, amit tehetsz, ha csak távolról figyelsz, de csendben maradsz. Bármily nehéz is. Egy kedves barátom szerint viszont mindent szebbé tesz a mámor és a bor. Egy pohárral? Vedd úgy, a mecénásom állja. – kacsintok rá, és már válasza előtt kitöltetek egy pohárral, amihez elég egyetlen, légies pöccintés a pálcámmal.

Olyan időkben élünk, ahol az embernek meg kell fontolnia, mit, miről, kinek és miért mond el. Szeretném azt hinni, az emberek összetartanak, összefognak a nyilvánvaló hülyeség okozta káros hatások ellen, hogy együttesen kiűzzük a démoszt, ellehetetlenítjük, hogy a manipuláció további áldozatokat szedjen, ám a való élet sem másabb, mint a Roxfort. Az erősek táplálkoznak a gyengék félelméből, még akkor is, ha tudják, ezzel helyrehozhatatlan károkat hoznak. Természetesen pedig, aki élni akar, az legalább elfordítja a fejét, hogy ne ő legyen az ármánykodások célpontja. A Roxfortban azok közé tartottam, akik az évfolyam kinevezetlen császárai voltak; ott voltam akkor, amikor kiröhögtük Roywood naplóját, mielőtt lehúztuk volna a vécén, amikor Edevane-nek szólogattunk be a lelátóról, mert bénán ülte meg a seprájét, vagy amikor azzal a csapat hugrabugos kölyökkel hitettük el, hogy Dumbledore kirúgta őket az iskolából, mindezért pedig egy szemernyi bűntudatom sincs.
De azért az mégis más, mikor emberek életét veszik el önkényesen olyan dolgokért, amikről még csak nem is lehetnek.
- Korlátlan mennyiség... – kitátom egy kicsit a számat, azt azért nem hittem volna, hogy az unikornisok, nos, hogy ennyit termelnek. Az állatokkal való foglalkozás nekem mindig is koszos volt és kellemetlen, az meg azért mégis más, amikor a készre preparált, egyébként sokszor gusztustalan dolgokat öntöd bele az üstbe, de még azzal is ki voltam békülve, ha a gyógynövénytan órákon föld került a körmöm alá. Azokat könnyebben megértem, mint az állatokat, akiktől sokszor nem tudom, mire is számíthatnék.
- Mégis hány példánnyal rendelkeznek belőlük? Van más is, amitől meg szeretnél szabadulni, de számomra hasznos lehet? Nagy mennyiséget vásárolnék, erre igazán járhatna valami kedvezmény.- kacsintok rá, mialatt a pálcámmal suhintok még egyet, melyre a pohár a német elé lebeg, pont kézmagasságba. Van az a szint, mikor már ezek az egyszerű házipraktikák is kihívások, de ahhoz egy kis borozás édeskevés.
- Ó, a minták, Herr Burda. Tudja, hetek kérdése, és megnyitom az első boltom. Az Abszol Úton. Ha szíve hölgyét valami igazán széppel lepné meg, keresse csak fel! – a saját poharam az asztalta rakom, apró kézitáskámból pedig tucatnyi, apró üvegcsét pakolok ki az asztalra. Az átlátszó tartók nem olyan szépek, de ezeknek nem is az a céljuk, hogy szépek legyenek. Hanem egyszerűen az, hogy megtartsák a tartalmukat, amiket így szabadon kipróbálhatnak. A címkékre a saját kezemmel írtam fel a termékek nevét, az apró válogatásban pedig vegyesen szerepelnek sárgás színű, könnyed folyadékok, krémszerű színezők, kemény, hab állagú krémek, csillámok és ezüst színű masszák. Az utóbbi az, amit először Wolfgang felé nyújtok, végtére is ez az, amire az alapanyagot használom majd első sorban, amit ő szolgáltat.
- Ez például hajszínező. Abból, amit hozott nekem. – lecsavarom a tégely fedelét, hogy nézze meg nyugodtan. Szaga egyáltalán nincs, csak valami kellemes, ám nem tömény, édes illata. A henna kiváló hajszínező, ám itt, Nagy Britanniában még senkinek sem jutott eszébe üzletet csinálni belőle. Érthetetlen.
- De talál ajakápolókat, tusfürdőket, arcmaszkokat, hidratálókat... szóval mindent, amitől egy nő, de igazából bárki szépnek érezheti magát. Van néhány termékem, amiknek még végig kell menniük a Kísérleti Bűbájok Bizottságának a megfelelő felügyeletén, de eddig még nem dobtak vissza semmit. Az sem árt persze, hogy a diákok egy csoportja remek pénzkereseti lehetőséget talál abban, hogy letesztelheti néhány termékem. Na persze... – leteszem elé a nyitott tégelyt, majd egy kortyot iszok a boromból.
- Sosem adnék semmit senkinek, amitől úgy gondolom, bármi baja is lehet.

A bor nem sokáig képes a pohárban maradni. Igen egészségtelen szokás ilyen rendszerességgel és ilyen mennyiségben fogyasztanom, de most vagyok fiatal. Fontos a karrier, nem véletlen, hogy a gyakornoki munkát is elvállaltam, miközben a saját üzletem nyitásán dolgozok, de mindenkinek kell valami, amiben kicsit elengedi magát, kiengedi a gőzt és felszabadul. Az én életemben jelenleg pedig csak két dolog van, amivel képes vagyok igazán ellazulni. Három, ha a hosszú fürdőket is beleszámítjuk.
- Úgy lesz, élek a felajánlással. – újat pöccintek a pálcámmal, mire a boros kancsó ismét a levegőbe emelkedik, hogy megtöltse a poharam. A pohár szélét, ahol beleittam és ajkaim érintette azt, vékony rétegben szedte le a rúzsomat. Még nem találtam rá megoldást, hogy tényleg pohár, valamint csókbiztos legyen, de dolgozom a megoldáson. Csak idő kérdése, és én leszek az első, akinek ez tényleg sikerül az iparból. De majd, mindent a maga idejében.
- Az is nagy megkönnyebbülés, hogy ritkábban kell a Zsebpiszok-közbe járnom azért, amit az imént szállított el nekem. Nem hiszem, fenyegetve lennék, de eléggé kinéztek onnan a legutóbb is. – elmerengek a legutóbbi alkalmon, amikor ott jártam, bár nem nevezném magam rendszeres visszatérőnek. A titok az érvényesülésre pedig egyszerű: úgy kell tűnnöd, mint aki pontosan tudja, mit akar, pontosan tudja, mi a célja. Akkor nem fognak az utadba állni. Nem kell feltétlenül így is lennie. Elég, ha a látszata megvan. Én pedig koránt sem tűnök valahogy az ártatlan áldozatnak.
- Úgy lesz. Mindenképp szólok. A régi Konfucius helyén lesz az Abszol úton. Tudja, ahol azokat a különleges teákat lehetett kapni! – na ja, amíg a tulajdonosát meg nem hurcolták, ki tudja, milyen indíttatásból. De ebbe jobb bele nem gondolni. Már évek óta senkié az üzlethelyiség, s így legalább nem válik az enyészetté.
- Magam is büszke vagyok rá. – a tégelyekre, illetve tartalmukra büszke vagyok, különösen a hajszínezőre. Persze jobb, ha a kuncsaftok nem tudják, hogy pontosan mi van benne, így az összetevők között a hivatalos, latin megnevezése fog szerepelni a köznyelvi vagy a népies helyett – azt csak azok értik, akik komolyabban foglalkoznak bájitalokkal.
- A szépségiparnak vannak azok a bizonyos határai, amiket nem szabad átlépni. Hallott talán olyanról, hogy valaki amortentiával átitatott sálakat árult néhány éve. Mikor kiderült, miben áll a kendők bája, persze jó nagy balhé lett belőle. Én viszont nem manipulálni akarok. Az ilyen bájitaloknak semmi értelmük, csak illúzióba rángatnak, elhiszed tőle, rajonganak érted. Ellenben elfelejted, hogy enélkül is szerethető vagy. Maga mit gondol, Herr Burda? – a pohár felét kiiszom, kérésére pedig az üvegtégelyek között kezdek el bogarászni, mígnem egy oliva színű anyaggal telire esik a választásom. A többihez képest az illata talán erősebb, amit egyesek kellemetlennek érezhetnek, mások viszont valószínűleg egyből beleszeretnek. Tipikusan az a szag, amit vagy imádsz, vagy utálsz, nincs átmenet. Lecsavarom a fedelét, majd a varázsló kezéért nyúlok.
- Szabad? – húzom magamhoz a kezét. Pontosan tudom, hogy mire van szüksége az ilyen keményen megdolgoztatott bőrnek. Ujjammal egy mogyorónyi krémet szedek fel, ám mielőtt a bőrébe dolgoznám, megvizsgálom a kezet. Valóban száraz, az érintése szinte kellemetlenül hat, helyenként repedezést is észlelek.
- Nem csak a gyakori kézmosás az oka, hanem annak minősége is. Hadd kérdezzem meg, maga dohányzik? –Kérdezem. Csak tippelek, körmei állapotából viszont nem lepne meg. Felpillantok rá, mintha az ápolója lennék, holott ha valaminek pocsék lennék, az minden bizonnyal ez lenne. El nem tudom képzelni, hogy én valaha gyerekeket szüljek, és őket babusgassam, ha lebetegednek.
- A száraz levegő és az erős napfény is sokat ront ezen. Valamint a közönséges szappanok. A megfelelő hidratálás már egy jó kezdet, de a szappant is érdemes lecserélnie egy másikra. A krém esetében pedig nem a mennyiség a fontos. Látja? Ennyi bőven elég. Inkább a technika. – szakértőként kezdem el belemasszírozni a bőrébe. Egyáltalán nem erősen, de kellően határozottan. Körkörös mozdulatokkal oszlatom el a zsíros érzetű krémet, ami igen nehezen akar elszívódni. Hosszú ideig érezheti még úgy, mintha valami olajosban turkált volna.
- Ha az állatok gondozásához kesztyűt használ, akkor figyeljen az anyagára is. Csak bőrt használjon, a pamut felszívja az összes nedvességet. A krémnek pedig hosszú idő kell a felszívódásig, akár percek is. De ha éjszaka keni fel alvás előtt, akkor több ideje marad felszívódni. Mindig kicsit jobb lesz, ha betartja az utasításaimat. Különben miért épp Anglia? Nem hiszem, a szülőhazája nem bővelkedik elég varázslényben. – oszlatom el a krémet továbbra is, nem sietem el. Időigényes a feladat, de lassan érezheti, hogy kezd megszűnni az olajos érzés a kezdeti, hirtelen, erős szaggal együtt.