I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
▽ Keresettek : ▽ Avatar : Blake Lively
| » » Pént. 17 Nov. - 0:17 | | Appoline Brunnet Certains matins de printemps ont une fraîcheur de grenouille. Becenév: pollie Kor: 23 éves Származás: félvéla Lojalitás: hiszem a test feltámadását Képesség: tükröm, tükröm, mondd meg nékem Csoport: mágiahasználó Play by: vanessa axente Karakter típus: 2% canon, 98% saját Maman szőke, mint a határban lengő búzamező, arcra fehér, tekintetre formás, és mégis mindig elhagyták a férfiak: elhagyta Papa, elhagyta a bácsi, aki biciklivel járt a házunk előtt, elhagyta a nyájas tekintetű Pierre, aki verset olvasott, Papa visszatért, majd megint elhagyta, de sejthette volna, mert nem bőrönddel jött. Világra jött Cécilie, a nyughatatlan, és jött vele Albert is, akit néhány napra rá eltemettünk. Férfiak álltak a kis, vakondtúrásnyi sír körül, mert az asszonyok a városban ki nem állták Mamant, soha, akkor sem, ma sem. Szerintük Maman csak egy pute, akinek mindenki a tenyeréből eszik. Hiába kérlelem, nem jön utánam Londres-ba.
Mielőtt eljöttem, ideges voltam, és liftezett a gyomrom az első meghallgatásomon, Cordelia hangja remegett, én remegtem belül, talán ezért mondtak rám igent, bájos és tiszta, ez vagyok én, vagy ez csupán ő, ő rezonál a hangomban, a mélyről felkapott levegőben, a hideg vízben, amit az arcomra fröcskölök, mert valahányszor szólnak hozzám a próbán kívül, elpirulok. Nem, nem beszélem a nyelvet egész jól, de ügyesen haladsz, mondják ilyenkor, és a számat nézik vagy a mellemet. Maman szerint a férfiak mind egyformák, én pedig mindig jobban szerettem és tiszteltem őt annál, hogy erre azt feleljem: te már csak tudod, édesanya, hiszen volt alkalmad mintát venni. Legenda volt, édes cseresznye leve és megannyi titok egy ládikóban: az angol rokonokról készült, szétszakadozott fénykép, egy gyöngysor, amit Maman sosem viselt, egy szárított boglárka feje, amit, ha Cécilie játszott vele, dühösen kikapott a kezéből, keresd meg inkább az üvegszemű babádat, Chérie. Hajótörőset játszottunk a hintaágyban, és mindig én voltam a hercegnő, a hősnő, akit meg kellett menteni - vagy amikor Maman éppen nem ért rá, megmentettem magam. Baracklevet ittunk dobozból, pacsáltunk fürdésnél, szilajságot oltott belém, és sosem nézett csúnyán, ha a hajamból kitéptem a szalagot. Olyan, mintha ma is azok az antibesi gyermekévek kacagnának a színpadon, mikor kilépek, elvakít a fény, és tudom, minden inam, csontom kilátszik. Védtelen vagyok - tiszta és bájos. Comme il faut, comme je m'aime.
Az ablakomban ült, lábaink a radiátoron, amire régen katicákat és sellőket rajzoltunk Cécilie-vel, még ma is pattog lefelé a festék, a radiátort pedig sosem kapcsoljuk be. Ittam a baracklevemet, Maman hozta a boltból, mert mindig gondolt rám, és Horace arról kérdezett, hogyan tovább, és én azt mondtam, nem tudom, csak egy fényképem van róluk, az is Maman ládikójában, nyugodtan tehetnék úgy, mintha ez az egész titokzatos ügy nem is létezne, tehetnék úgy, mint aki teljesen jól megvan Antibes óvárosában kódorogva, színes, bugyuta kalapokat próbálgatva, mint akit kielégít a helyi drámakörben megkaparintott szerep - protagonista, az oké, de hogyan tovább? Horace is ivott a baracklevemből, a blúzom alól átsejlő, cicás melltartómat bámulta, és feltette a legkézenfevőbb kérdést, lefekszel végre velem, mielőtt elmész? Zavaromban, de talán dühömben, meglöktem, mire kiesett az ablakon, szerencsére Maman levendulabokrai közé, átvetettem az egyik lábamat a párkányon, és elnézést kértem, de világos volt, hogy nem gondolom komolyan, ő pedig vigyorgott, te is tudod, Pollie, hogy csak vicceltem, ugye? Ugye. De komolyan: ha elmész Angliába a szerepért, és hogy kitaláld, honnan származol - én megvárlak. Elszorult a torkom, mert ilyen szépet még soha, senki nem mondott nekem, hálát éreztem, megittam az utolsó korty baracklevet, Horace pedig megsimogatta a térdem, ezúttal tényleg a szemembe nézett, megvárlak és feleségül veszlek, és én szeretni foglak, amíg élünk. Nem leszel többé gyökértelen. Szipogva mondtam igent, két hét múlva pedig megérkeztem Londres-ba, a Maman fényképével a táskámban, néhány ruhával, és Horace gyűrűjével az ujjamon, nem a nagymamájáéval, mert azt az anyukája nem akarta odaadni egy olyan nő lányának. Nem baj, Cordeliának megfelel a bijou, ráadásul mindig leveszem, amikor színpadon vagyok. Olykor már a próbák alatt is, nehogy bárkit kizökkentsek a munkából.
A hozzászólást Appoline Brunnet összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 9 Márc. - 9:16-kor. |
|
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Állomány A csapat tagja vagyok ▽ Reagok : 3
| » » Pént. 17 Nov. - 5:36 | | Gratulálunk, elfogadva! Alea iacta est. Ms. Brunnet,
Történetének elolvasása közben baracklevet ittam - és az első kortynál kénytelen voltam elismerni, hogy nem találok egyikben sem kivetnivalót, csak hogy további ismerős frázisokkal éljek a zseniális, tökéletes, és hasonló kifejezések mellé: mindet hallhatta már, és még hallani is fogja. Menjen, már nagyon várják - a színpad az öné. A. M. Foglalók • Hírek • Kapcsolatkereső • Halálfaló lista • A Rend |
|