Abel Valentine

just because my path is different doesn't mean i'm lost

Abel


14 év


mugliszármazású


Dumbledore


-


griffendél


Finn Wolfhard


saját

A szüleim 7 éves koromban váltak el, édesapám tanárként dolgozik Londonban. Azóta már új felesége és gyerekei vannak, akikkel nem tartom a kapcsolat. Az elején édesanyám erősködött, hogy látogassam a férfit, akinek az életem köszönhetem, de nem bírtam nézni, ahogyan az új családjával foglalkozik. Úgy érzem, hogy ez a mostani személyiségemre is nagy hatással van. Ő nem tudja, hogy most mi van velem és jobb is ez így.
Édesanyám lelkész egy aprócska faluban, ami nincs messze Bradfordtól. Elítél minden olyan dolgot, ami nem Istentől eredendő, így amikor megkaptam a levelem, hogy felvételt nyertem Roxfortba, azt hitte, hogy ez valami vicc. Még mindig szkeptikusan áll a varázsvilághoz és nem is szereti, ha otthon beszélek róla. Úgy kell tennem, mintha mugli lennék. Sajnos a nővérem sem sokkal megértőbb, pedig azt hinné az ember, hogy egy fiatal, 19 éves nő újhullámú. A valóságban ez nem így van. Minden álma édesanyám nyomdokaiba lépni és én nem állhatok az álmai elé. El kell fogadnom, hogy a világ nem csupa szép és jó. Az emberek, akikben mindennél jobban hittem nem állnak majd az oldalamon, amikor kilépek a nagybetűs életbe.

Mindig is makacs és önfejű voltam, ezen semmi sem tud változtatni. Ha valami balhé történik, akkor mindig tudják a felnőttek, hogy engem kell keresni. Nem vagyok az a kedves, szerető ember, hiszen már évek óta nem kapok elég törődést és így ez kezd kipusztulni belőlem. Nem mondom azt, hogy a felszín alatt nem maradt bennem emberség, de valakinek nagyon különlegesnek kell lennie ahhoz, hogy ezt előcsalogassa. Nem tudom, hogy mi lesz velem az elkövetkezendő években, hiszen a tanulást is egyre komolytalanabbul veszem. Kezdetben nagyon érdekelt a varázsvilág és igazi túlbuzgó mugliivadék voltam, folyamatosan keresgéltem és a könyvtárban kuksoltam, hogy minél több dolgot megtudjak az új világról, amelyben élek. Mára ez az izgalom alábbhagyott és kinézem magamnak azokat az alsóbb éveseket, akik ugyanúgy cselekednek, ahogy én is anno.
Hogy ez a magaviselet mire vezet majd a jövőben, azt nem tudom, de fiatal vagyok még. Sodródom az árral.

 Szeptember 1.

Kirekesztve érzem magam, ahogy hallgatom az aranyvérű varázslótársaim történeteit a különböző nyári sztorikról. Bárcsak én is ott lehettem volna egy kviddicsmeccsen vagy elmehettem volna velük az Abszol útra, hogy mindenféle értelmetlen kütyüt vegyek Zongó csodabazárában! Ehelyett az anyukámmal és a kegyetlen nővéremmel kellett lennem egész nyáron és egy fránya baglyot sem küldhettem a barátaimnak, mert Isten szerint a varázslat rossz. Ugyan mit tud Isten erről? Csak könnyebbé tenné a varázslat az átlagos muglik életét, miért nem rendelkezhet mindenki olyan különleges képességekkel, mint én és az itteni társaim? Mennyivel jobb is lenne a világ akkor! Nem kellene egy csomó mindennel próbálkozni, csak egy varázsige és egy suhintás, aztán minden klappolna. Anyukám megszállotja annak, ha kijárom a Roxfortot hazaköltözök és követem őt vagy tanulok valami szakmát, ha már nem vagyok olyan eszes szerinte, mivel bolondokkal vagyok összezárva.
- Hé Abel, jössz kviddicsválogatóra? – rángat ki a gondolataimból az egyik griffendéles srác, akinek be kell vallani, hogy fogalmam sincs mi a neve. Gyakran beszélgetek vele a varázslók sportjáról meg órák után, de négy év alatt még semmit sem sikerült megjegyeznem róla. Önzőség lenne? Lehet, de nem érdekel.
- Még eldől – rántom meg a vállam. Szeretnék elmenni, de nem vagyok olyan jó belőle, mint kellene és még fiatal is vagyok hozzá. Talán még várok egy évet, mire megpróbálom, aztán meg addig gyakorolhatok bőven.
- Gyere, jó buli lesz! – vigyorog rám, majd megveregeti a vállam és elfordul.
Csak nézek utána, ahogy magabiztosan végigsétál a diákok között és féloldalasan mosolyog a lányokra. Csodálom a magabiztosságáért, azaz egyetlen tulajdonsága a srácnak, amiről megjegyezhetik az emberek. Régen én is ilyen voltam, de pár éve leindultam egy leejtőn és nem tudom, hogyan is mászhatnék fel újra. Kellene valaki, aki segít nekem, de az hogy a saját, tulajdon édesanyám nem hajlandó velem kommunikálni, mert nem hagyományos módon küldöm a leveleket, kissé aggasztó.
Az elveim, a világom a feje tetejére állt és ezen változtatni már nem igen lehet. Egy bigottan vallásos világból kilépve a varázslók között találni magam nem éppen a legfelemelőbb érzés, amikor pedig ez a világ legkirályabb dolga. Néha azt hiszem, hogy ez csak egy álom és egyszer vége lesz, de tudom, hogy ez a valóság. Mást sem szeretnék csak pár szerető embert magam köré, akik megerősítenének, hogy jó utakon járok és a régi, megszokott nem feltétlenül jó.