Jean-Baptiste Edgar Delacour

Mauvaise herbe croît toujours même en hiver.

Edgar


harminc év


aranyvérű


coûte que coûte


legilimencia & okklumencia


mágiahasználó


keanu reeves


egy canon keresettje (?)

Ritusok, formák, megrezzenő arcizmok takaros rendje minden étkezés. A krémszínű abrosz tante Babette után, az apró méhekkel díszített porcelán, anyám megvillanó, fehér tenyere, miközben a tányér szélére helyezi az evőeszközeit – soha, mióta a Föld forog, nem volt még mozdulat, ami ilyen csalhatatlanul ötvözte az eleganciát és a haragot. Csendet hagy maga után, ami gyermekkorunkban sokkal édesebb, pillanatnyi csend volt. Mára fagyos lett, mint a rablók csöndje, akik egy asztalnál ülve, az asztalkendő alatt fegyvert rejtegetve, várnak. Várnak arra a bolondra, aki elsőként megszólal. Jean-Pierre, több hónap telt el a legutóbbi látogatásod óta, igazán időt szakíthatnál a családodra gyakrabban, és Georges, utólagos beleegyezéseddel meghívtuk ebédre Monsieur Dupuy-Jambardot, hogy megossza veled az észrevételeit az üzlet fellendítésével kapcsolatban, ugye, nem bánod? Étienne, kedvesem, fogyassz még bátran, vagy talán a félvér kislány, akivel mostanában az idődet töltöd, megtanított téged fénnyel táplálkozni? Apám mindig valamiképp a kérdőre vonások és rendre utasítások fal-morzéja fölött foglalt helyet. Én pedig korán megéreztem, ha el akarom kerülni anyám tűszúrásait, csak apám után mehetek. Ez az út impozáns, olykor ingoványos, de megszilárdítja a vonásokat, míg vársz, hogy a játszma fölé kerülj. Jean-Pierre a kiszállás egy egészen sajátos módját választotta. Aude pedig sosem állt rajthoz igazán.

A pusztában kiáltó szó, az első, vagy még inkább Az Első, aki büszkén viseli a korán érkezett örökösök minden jegyét, hol az agyába, hol a bőrébe karcolva. Égre festő ambícióit az apjától, de kiváló emberismeretét valószínűleg inkább az anyjától örökölte, aki egy-egy szóval képes az asztalnál bármilyen étel ízét végtelenül keserűvé változtatni. Szereti magát a rendszer felett állónak hinni, olyan játékosnak, aki csupán páholyból szemlélődik, de a hurok egyre szorul, ahogy az apai ököl gyengül, és Jean-Baptiste, vagy ahogyan gyermekkora óta hívják a hozzá közelállók – de sosem idősebb rokonai -, Edgar, egyre kétségbeesettebben igyekszik valóban felülmúlni a vetélytársait a vállalat vezetéséért vívott harcban.

A harc, talán ez az egyetlen szó kumulálja az eltelt harminc évet. Mert harc volt az öccsével az utolsó barackos süteményért, harc volt az apa elismeréséért, harc volt a kiváló eredményekért, a továbbtanulásban, Aude szótlan mosolyáért, és a harc mind a mai napig tart, még a játékosok sem változtak. Folytatódnak a vonallá préselődő mosolyba csomagolt ütközetek, az udvarias kézszorítások, a csendben elkortyolt kávék, a pontos csuklómozdulattal kínált pohár pezsgők, likőrök, borok, mint karcsú derekú lányok, úgy forognak körbe, körbe, egyre biztosabban kijelölve az utat, amire Edgar talán sosem érezte késznek magát, de amire Jean-Baptiste mindenkinél előbb rálépett; amin nem egyszerűen haladt, de rohant előre, amit ismer, amit mostanra a játszóterének tart. És mint minden nyakkendőjét szorosra kötő gyerek, ő sem állhatja, ha valaki megpróbálja ellopni a játékát.

Persze, ő több, sokkal több mint ambiciózus apjának maximalista árnyéka. Ő több, állítja magáról, állítja minden elégedett vagy hálás mosolyával, állítja a mozdulattal, amivel közös sétáik alkalmával karját a húgának nyújtja. Mert nem a hírnév, és végképp nem a pénz hajtja egyre magasabbra azon a hintán, amibe gyanútlanul beszíjazta magát a születésével. Az üzletember sima, megnyerő modora és könnyed élcelődése díszcsomagolás, amiből az élelmes realista csónakot hajtogat magának és a szeretteinek, arra az esetre, ha a folyó kilépne a medréből.

Kedves Serge,
kimondhatatlan örömmel olvastam a leveledet, mint minden alkalommal, amikor ékes jelét adod iskolázottságodnak. Minthogy elöntöttek az érzelmek, a soraidat azonnal továbbítottam anyánknak, aki velem egybecsengő véleményt fogalmazott meg, kérlek, engedd meg, hogy szó szerint idézzem: „Istennek hála, nem volt hiába a tandíj, amit éveken át folyósítottunk!”. Légy tehát legalább olyan büszke magadra, mint amilyen büszkeséget én érzek, mikor rólad vagy éppen tőled olvasok!

Hasonló örömmel tölt el, hogy jó egészségnek örvendsz, még arra is jut energiád, hogy leveledben háborogj, mikor én pusztán az irántad érzett féltő aggodalomtól hajtva beszéltem az új állásod körülményeiről a nagyszüleinknek. Bármennyire is igyekszel meggyőzni az ellenkezőjéről, te mindig a kisöcsém maradsz, és mint ilyen, kötelességemnek érzem, hogy megvédjelek és amennyiben eltévelyedsz, utat mutassak. (Nem is szólva a nagyszüleink évszázados bölcsességéről, amit szintén illene gyakran forgatnod magadban.)

Távol álljon tőlem, hogy levelemmel megsértsem szíved hölgyét, a jelentős korkülönbség miatt azonban mindannyian aggódhatunk. Mondd csak, kellemes időt töltötök együtt? Eszébe juttatod még olykor, hogy ki vagy és miért éppen te masszírozod az uralkodástól megfáradt végtagjait? Társalkodónőként biztosan jó szolgálatot teszel, de pusztán azért, hogy demens, idős hölgyeket pesztrálj, nem kellett volna Angliáig utaznod – felfedeztem, hogy a szomszédos településen, ami csupán fél órányira fekszik, remek, nívós idősotthont működtetnek, ajánlom neked is, ha majd sokkal hamarabb, mint kellene hazalátogatsz.

Újabb értelmetlen levelem végén fel kell hívnom a figyelmed a cukorfogyasztás veszélyeire. Amennyiben jól szemügyre veszed oncle Philippe különböző fotográfiáit, könnyen észreveheted, hogy a túlsúly az évszázadok alatt nem hagyta érintetlenül a rokonainkat. Te könnyedén örökölhetted ezt a hajlamot a bácsitól, éppen úgy, mint vizenyős szemeidet vagy hisztériás természetedet. Világos, hogy nem gyengébb ellenféllel, mint a genetikával kelsz csörtére, mikor a kávédba egymás után több kanál cukrot szórsz. Serge, drága öcsém, kérlek, ezután figyelj jobban oda magadra és a táplálkozásodra!

Hasonló jó élményeket kívánok neked is, akár egy kanál vízben, ha éppen nem jársz a La Manche felé.

Üdvözlettel: Szerető fivéred

U.i.: Megnősülök. Illene legalább arra az időre visszakúsznod az országba.

Gratulálunk, elfogadva!

Alea iacta est.

Mr. Delacour,

kiváló előtörténetében semmi kivetnivalót nem találtam - de vajon miért kerestem volna, és miért szentelek karaktereket neki? Hogyan merülhetne fel ilyen volumen, íz, élmény és hatás után akár csak egy hiba megvitatásának lehetősége: már azon kívül, amelyeket ön találna az én soraimban.
Nem hirdették, és jött, mi több, hódított eleganciával, sorainak ellentmondást nem tűrő kézmozdulatai esélyt sem adnak olvasójának arra, hogy kényelmes semlegességbe meneküljön, esetleg ne hódoljon be azzal a legnagyobbaknak kijáró főhajtással, amivel még a zsarnok, a mindent kézben tartani akaró játékos társasága is ajándék. Csupa lőpor, de úriemberek remekbe szabott öltözékein, és hallom a történelem szalonjainak órakattogását a szavaiban, látom a méhecskés porcelán felületén tükröződő szépreményű alakot, aki győzni fog, csak így, pont a mondat végén, a kérdőjel csupán az idő, nem a tény. Tény a zsenialitás, az ördög a részletekben, mert már nem is előtörténetet fogadok el - kiváló mesteremet óvakodva megjelenítő szándékkal és értelmetlen mondatokkal - hanem egy olvasásélményt és gondolatmenetet köszönök meg.
Átengedem világunkat: soha jobb kezekbe nem kerülhetne.

A. M.


Foglalók • Hírek • Kapcsolatkereső • Halálfaló lista • A Rend