Cygnus Frederick Lestrange

"Mindig fontosabb, hogy valami hogyan veszi ki magát, mint hogy valójában milyen. Annak a látszata a lényeg, hogy vittük valamire az életben." - Janne Teller

anyámon kívül senki sem becéz


28 év


Aranyvér


A Sötét Nagyúr oldalán állok


animágus (dingó)


Halálfaló


Alfonso Herrera


nem meghirdetett keresett, saját

A huszonnyolc legnemesebb aranyvérű család közé tartozunk. Olyan privilégium ez, amely keveseknek adatik meg, éppen ezért meg kell becsülnünk és ápolnunk kell családunk jó hírnevét. Persze vannak, akik túl önzők és ostobák hozzá, hogy felfogják a hagyományok fontosságát, inkább kibújnak a felelősség alól és gyáva módon megfutamodnak. A bátyám is ezt tette, gyerekes lázadásból kitagadtatta magát és azóta vissza se nézett. Egy rohadt levelet sem küldött, hogy él-e még egyáltalán, egyszerűen csak kisétált az ajtón és úgy tett, mintha ez az élete soha nem is létezett volna. Rajongtam Rodyért, ő volt az én hősöm, mint minden kistestvérnek a bátyja, és egyedül hagyott. Apánknak igaza van, tényleg a legönzőbb ember a világon, magán kívül senkivel sem törődik. Nem csoda, hogy anyukánknak mindig én voltam a kedvence. Miután Rody kilépett az életünkből, anyu minden figyelmét nekem szentelte. Az öcsém mindig unalmas kölyök volt, a tej is megalszik a szájában, ő senkit nem érdekelt. Én viszont az új örökös lettem, biztosan tartottak tőle, hogy velem is megtörténhet ugyanaz a szégyen, mint az elsőszülöttjükkel. Alaptalan volt a félelmük, én megértettem micsoda felelősség nehezedik a vállamra és hogy ehhez méltón kell viselkednem.
A Roxfort elvégzése után feleségül vettem Yaxley-ék legkisebb lányát, Callidorát. Tőle született az én kis hercegnőm, Isabelle és a leendő sárkányszelídítőm, Maximilian. Belle most hatéves, Max pedig négy. Minden szombaton közösen meglátogatjuk az anyjukat a Szent Mungóban.
Mint apám örököse és családunk képviselője, büszkén viselem a karomon a Sötét Jegyet és szolgálom a Nagyurat. Nem tudom, pontosan mik a tervei, hányan fognak kínkeserves halált halni miattunk, de az az igazság, hogy nem is érdekel. Számomra egy jobb jövőt kínál, a többi nem számít.  

Csapongó, felszínes és könnyen elunja magát. Elhatározza, hogy megtanul franciául, de két hét múlva már japán főzőtanfolyamra jár, rá egy hónappal pedig nekiáll animágiát tanulni. Mindent elkezd, de az érdeklődése hamar megcsappan és utána egy újabb fellángolásig rá sem bír nézni előző projektjére. Ebből adódóan mindenről tud egy keveset, mindenhez ért egy kicsit, de igazán elmélyülni nem képes semmiben sem. Szeret felvágni az ilyen apróságokkal: a nők elalélnak, mikor franciául elszavalja az Őszi chansont, a hozzá érkező vendégek odáig vannak azért az egyfajta ételért, amit meg tud főzni (elfoglalt férfi létére, ezt minden aranyvérű előszeretettel kihangsúlyozza) és hatalmas meggyőződéssel, érvekkel alátámasztva tudja hangoztatni a politikai véleményét. Pedig nem tud többet a költészetről más laikusoknál, a konyhába legfeljebb akkor teszi be a lábát, ha parancsolgat a házimanóknak, a politikáról meg saját véleménye sem lehet, amennyiben nem akar a bátyja után repülni és feladni a kényelmes arisztokrata életmódját.
Egy dolog létezik, ami iránt ennyi év után sem apadt el az érdeklődése, a mágikus lények. A Roxfort elvégzése után azonnal a Mágiaügyi Minisztériumba került gyakornoknak, apja közbenjárásával a kiszemelt Bestia tagozaton kötött ki, az akkori osztályvezető szárnyai alatt. Meglepően fiatalon átvette az osztály irányítását, rosszmájú pletykák szerint a Lestrange családfő közbenjárásával, de ezt természetesen Cygnus bőszen tagadja. Olthatatlan kíváncsisága és rajongása a fenevadak iránt nem csak a munkájára terjed ki, ugyanis legálisnak nem nevezhető módon számos állatot tart otthon, a saját birtokán is. Külön karám áll a kúria mögött a thesztráloknak, egy másik a holdborjaknak, egy harmadik az akromantulának, a lánya kérésére nemrég szerzett Walesből egy unikorniscsikót, a listát pedig még hosszan lehetne folytatni. Nincs célja az állatokkal, nem adja tovább őket jó pénzért, csupán saját szórakoztatására építette meg ezt a személyes állatkertet, ahova elég csak kisétálnia a reggeli müzlijével és megcsodálhatja a thesztrálménesét vagy válthat pár szót a Frici névre hallgató akromantulával. Nem érez irántuk különösebb felelősséget, a házimanói gondozzák mindegyiket. Mégis hogyan fogná fel ezt felelősségként, mikor magán kívül legfeljebb a gyerekeire figyelt oda valaha is? Majd’ kiszúrta a szemét, hogy baj van a feleségével, de csak akkor volt hajlandó tudomást venni róla, mikor megtalálta a nőt a fürdőkádban felszabdalt csuklóval. Azóta is csak azért látogatja, mert a gyerekeinek fontos és kifelé is jól mutat a látványos törődése. A lányát és a fiát viszont őszintén szereti, habár halvány fogalma sincs róla, hogyan kéne apaként viselkednie. Szeret kockákból várat építeni, szégyen nélkül babázik és teapartizik kis műanyag csészékből, ezeken túl azonban elképzelése sincs a szülőségről, a nap nagy részében dajkák és manók foglalkoznak a két gyerekkel.
Legújabb projektje – egy főnix kikeltésén túl – egy hetedéves diáklány szédítése. Ő maga sem tudja mik a szándékai, leginkább semmi, ezzel is csak magát szórakoztatja. Ahogy annyi minden másnak, úgy ennek sem érzi igazán a súlyát. Nem vezérli semmiféle valós hátsó szándék, összességében nem rossz ember. Egyszerűen csak végre valahára meg kéne tanulnia, hogy nem minden körülötte forog és akikkel kapcsolatba lép, azokért felelősséget kéne vállalnia, ami nem merül ki egy gondosan kiválasztott ajándékban vagy néhány begyakorolt, kedves gesztusban.

 Kedves Rody!

Emlékszel még az utolsó levélváltásunkra? Tizenhárom éves voltam és rohadtul szégyelltelek. Hajnalig írtam neked azt a levelet a Mardekár klubhelyiségében, mire a végére értem, görcsölt a kezem és még azért is téged okoltalak. Ronda dolgokat vágtam a fejedhez, de neked tudnod kellett volna, hogy nem gondoltam komolyan. Csak egy kölyök voltam, aki magyarázatra vágyott, miért nem láthatja többé a bátyját. A sorok mögé kellett volna látnod, hiszen tudtad, hogy nekem mindig te voltál a hősöm és felőlem aztán egy kecskébe is beleszerethetnél, az sem változtatna semmin. Annyira gyűlöltelek, amiért többet nem érkezett tőled bagoly és amikor láttalak Roxmortsban Averyvel, de felém egyszer sem néztél. Otthagytál és annyi mindent zúdítottál a nyakamba, amit neked kellett volna cipelned, mégis az én vállamra nehezedett… Anyánk azóta is megfojt a ragaszkodásával, miután elmentél otthonról, hirtelen valami groteszk anyatigrissé változott vagy inkább piócává, kiszívja az utolsó csepp véremet is. Apánkat meg nem kell bemutatnom, te is tudtad mit jelent, amikor én lettem helyetted az örököse. Belegondoltál egyáltalán vagy csak azzal törődtél, hogy minél messzebbre fuss a családodtól?
Tegnap este a feleségem megpróbálta megölni magát. Igazából nem tudom miért tette, sosem ismertem őt túl jól. Mármint mindig labilis volt, de a fene sem gondolta, hogy majd egyszer a kádból fogom kihalászni és tönkreteszi a legjobb ingemet azzal a rengeteg vérrel. Most a Szent Mungóban ápolják, annyi nyugtatót nyomtak le a torkán, hogy egy inferusban is több élet van, mint benne. Yaxleyék sokat fizettek érte, hogy egyedül lehessen egy szobában és mindenkinek azt hazudhassák, a lányuk elkapott valami veszedelmes kórságot. Csak nem vállalhatják fel, hogy a gyerekük ki akarta magát véreztetni… Egyikük sem mondta ki, de persze engem okolnak, szerintük észre kellett volna vennem az előjeleket. Mintha én kértem volna ezt a házasságot… Anyánk meg egyfolytában a nyakamon lóg és már vagy ezerszer elmondta, hogy nem az én hibám és egy igazi hős vagyok, amiért megmentettem a feleségemet. Olyan, mintha mindenki megőrült volna körülöttem, bár gondolom eddig is pont ilyenek voltak, csak nem akartam észrevenni. Nem akartam neked igazat adni, csak azért sem.
Fogalmam sincs, mi lenne most a helyes lépés. Te mindig tudtad, én meg csak sodródom az árral, mert az sokkal könnyebb. De most nem igazán sodor semerre és rajtad kívül senkihez sem fordulhatok. Emlékszel, amikor egész nyáron velem edzettél a kviddicsmeccseidre? Korán keltünk és késő délutánig játszottunk, megtanítottál nekem egy csomó cselt és megígérted, hogy a következő Világkupára együtt megyünk majd. És szótárt írhattam volna a rengeteg káromkodásból, amit tőled hallottam (anyu majdnem elájult, mikor meghallotta, elég vicces volt), közben pedig annyira boldog voltam, hogy veled lehetek. Meg eszembe jutott az is, amikor állandóan a szemüvegemen gúnyolódtál, de mikor a Roxfort Expresszen az a hülye Bulstrode kicsúfolt miatta elsőben, majdnem kidobtad a vonatablakon. És képzeld, megtaláltam azt a régi Newt Scamander könyvet is, amit tőled kaptam a hetedik szülinapomra, még írtál is nekem az elejébe. A nyolcadikon meg elvittél abba a hatalmas rezervátumba, hogy élőben is láthassak hippogriffet és sárkányokat.
Fogalmam sincs, miért agyalok ezeken a dolgokon. Eléggé összezavarodtam és csak szeretnék beszélgetni valakivel. Vettem egy akromantulát, de hát tudod, a pókokból hiányzik az empátia...
Jó lenne találkozni. Végre láthatnád az unokahúgodat és az unokaöcsédet is. Kérlek, írj vissza…

Öcséd, Cygnus

Azóta két év eltelt és még mindig nem küldtem el ezt a levelet. Azt hiszem, talán mégsem tudok neki megbocsátani.