'...ennek köszönhetően az eredettörténetük máig tisztázatlan, nemzetiségi öntudatuk pedig homályos. Könnyen érthetővé válik a 'Hadak útja' mítosz jelentősége a magyarság számára, még ha kutatásaink azóta arra az eredményre is vezettek, hogy több kelet-európai boszorkány és varázsló együttes törvényszegéséről van szó. Nem vonható kétségbe, hogy az eredményes idézés beváltotta a hozzá fűzött reményeket, de precedens ez arra is, miért káros, ha beavatkozunk egy ennyire érzékeny, varázstalanokat is érintő tematikába.'
A kopogásra teszem félre az értekezést - és azzal a lendülettel majdnem hanyatt is dobom magam, mert a szék lába egészen máshogy gondolta. Már hetek óta meg akarom csinálni, de valahogy mindig elvonja valami a figyelmem: kíváncsi vagyok, vajon a kollégáim is ilyen szétszórtak? Már ami az élőkre vonatkozik, természetesen, nem akarok tiszteletlen lenni, vagy hasonló.
A rövid intermezzo után - ugyan, Drake, azért ne ájulj el a sármos arcélemtől, ugyan, ugyan, blah blah - összeszedem a szóban forgó aktákat, és átlátogatok az aurorok főhadiszállására. Már a liftben érzem, hogy olyan lehetek számukra, mint a munkaköröm: láthatatlan, legalábbis az a három centi erről árulkodik, amit hagytak számomra. Barátságos szorongásban tesszük meg ezt a pár emeletet, és ember ilyen hálásan nem szabadult még be ide - gondolom én, míg odamasírozom Mr.. Till? irodájához. Nem hallottam még róla, ezek szerint még mindig létező és lehetséges végtagja a helyén van, legfeljebb az esze ment el, ha itt dolgozik, és még névtábla is jutott az ajtajára. Ő tehát a szerencsés szerencsétlen, akinek segítő jobbot fogok nyújtani: meg persze az összes többi részem is, ha az ügy felderítéséhez arra van szükség, a jóízlés határain belül. Kopogok kettőt, aztán lehajolok, és bekötöm a bakancsom fűzőjét - és hálálkodom egy sort némán, hogy ezt nem mondjuk a földön fekve, vízszintesen kell konstatálnom.
Némi várakozás után megpróbálok benyitni, de eredménytelenül - kézzel legalábbis nem vagyok eredményes, az meg igazán csúfság lenne, ha pálcával akarnék bejutni egy auror irodájába, igazán udvariatlanság, amit biztos némi hűsöléssel honorálna, én meg otthon felejtettem a sálamat. Megkérdezem hát az ügyeletest, aki el is irányít egy megadott címre, ahol elvileg helyszínel az úriember - tegyük fel, hogy az, keresztnevet senki nem mondott - és ahová elkandallózom magam rohamtempóban, mert lassan kimerítem a bunkóság és alkalmatlanság minden lehetséges kifejezését a témában. Olyan lehetek, mint azok a magyarok azzal a Csaba királyfival: jót akarok én, csak hogy..
de még hogy!
Felteszem, a magas, impozáns váll tulajdonosa lehet a célszemélyem, azaz az aktuális partnerem, ahogy tetszik. Óvatosan megérintem a karját, és igyekszem a legmegnyerőbb, egyáltalán nem késtem el, dehogy arckifejezésemmel köszönteni, mentve a menthetőt. Végül is ma épp a krémszín ballonkabátomat viselem, talán megbocsájtja, hogy ritkán vagyok terepmunkán.
- Szép jó napot, Mr. Till! Mr. Till, ugye? Még nem találkoztunk, én vagyok a szellemügyis kirendeltje, és ha jól sejtem, a társa a felderítésben: Drake vagyok, meg bűnbánó is, hogy elkéstem, kérem, ne haragudjon, vendégem egy kávéra, vagy tetszőleges forró italra. Lássuk tehát a medvét is, nem húzom az idejét: itt vannak az akták, ha jól értettem, gyilkossági helyszín volt, nincsenek szemtanúk, ellenben erős paranormális tevékenység tapasztalható. Tetszik a nyekkendője, illik a szeméhez - elnézést, nem volt valami szakmai, szakmai ártalom, ritkán dolgozunk más osztályokkal együtt. Elhoztam önnek mindent, ami emlékeztet erre az esetre, és ha megengedi, rögtön be is megyek és körbenézek. Velem tart?

Nem tudom, mitől tart, előzetes ismeretek fényében inkább a háta mögé kellene tekingetnie, ugyanis hajlamos vagyok megbotlani és letaglózó élményben részesíteni a kollégáimat. Micsoda szerencse, hogy általában szellemek, ők legfeljebb jót derülnek a kiterülés helyett - de Mr. Tillt a ház tartalma fenyegeti, fenyegetné, akarom mondani, egy ilyen szakállal szemben semmi és senki nem állhat meg. De talán mögötte.
- Szerintem sikítószellem lesz a megoldás. - kontárkodom bele a csendbe, meg az esetleges következtetésbe egyenest. Szinte biztos vagyok a dolgomban, elég csak néhány apró részletet megfigyelni a helyiségben, de hogy az entitást beazonosítottuk, még csak a mese kezdete. Én meg a morbid asszociációim. - Reméljük, nem nyertünk egy ingyen koncertet, hacsak.. ön ír, Mr. Till? Vagy vannak ír felmenői? Bocsásson meg, nem épp leendő gyermekeink kifogástalan családfáján merengek: a sikítószellemek eredetileg az ír klánokat részesítették előnyben, de mostanra a sok leszármazás miatt előfordulhatnak szinte bármelyik családban. Mondhatjuk, hogy genetikai hiba, de az nagyon udvariatlan lenne.
Vagy különös vonzalmat éreztek a lóherés tapéta iránt - önmagában is elég perverz - vagy jó nyomon járhatok. Maga a gyilkosság nem itt történt, de azt tényleg nem értem, miért lett belőle többesszám végül: általában egyetlen családtag közelgő halálát jelzik előre, bosszantóan kitartóan. Volt már rá precedens, hogy jó humorú sikítószellem ütötte el az idejét némi hangpróbával, de az sem fulladt még egy öttagú család kimúlásába.
-Tehát ha jól tudom: öt családtag, szülők, két gyermek, egy nagyszülő. Apai ági - később fontos lehet. Egyik reggel szokatlanul sok zajongás után a szomszédok holtan találják mindüket az épület különböző helyiségeiben, mindegyikük erőszakos módon távozott az élők sorából. A mugli rendészet gyilkosságot állapít meg a vér mennyisége miatt, a házat kitakarítják, elárverezik, az új lakók pedig azóta mindenfélét tapasztalnak, amit röviden szólva paranormálisnak szoktunk nevezni. Most pedig a történelem megismételte önmagát az egyik családtaggal.. ezért is vagyunk itt, illetve ezért van itt ön, és ezért vagyok itt én.

Olyan arckifejezést produkálok, amit anyám jobb napjain ajakbiggyesztéssel egybekötött értetlenségnek, idősebb bátyám meg együgyűségem egyértelmű bizonyítékának szokott nevezni - mármint kedveskedem jódolgomban általában a postásnak, a kollégának, az idősebb úrnak a buszon, de Mr. Till nem tűnt ehhez megfelelő partnernek, aztán mindjárt kisül, hogy én vagyok a nem megfelelő saját magam humorához. Természetesen moderálom magam, egyik lábamról a másikra állok, és nagyon olyan kiállással bámulom tovább a perverz tapétát, mintha maximálisan önnön mimikám ura lennék.
- Nem...feltétlenül. Csak akadt már rá precedens. - szól az inkább egyetértés, mint bizonygatás, végül is ő a nyomozó, engem általában mindenféle diplomáciai szituációkhoz szoktak leakasztani a szekrényből, ha történetesen eszükbe jut a részlegünk, de fordult már elő, hogy inkább maguk közt intézték el. Jöhetnék olyan bölcseletekkel, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél, de azt egyrészt teljesen más értelemben használják, emiatt nem biztos, hogy Mr. Till értené, én miért próbálom, másrészt tényleg nem jelenthetem ki, hogy az előző esetek is a mostani gyanúsítotthoz kötődnek. Főleg, mert nincs is gyanúsítottunk egyelőre. - Rendben, Mr. Till, fogalmam sincs. Ez az első ilyen ügyem.
A gyakorlatban - szóban járultam már hozzá egyéb felderítésekhez, de az mindig elméleti jellegű volt, általában papírforma szerint találkozom megcsonkított torzókkal, és többnyire a már szellemlétben leledző áldozattól hallom a részleteket. Ők inkább sértettjei, mint elkövetői szoktak lenni a bűntényeknek, legalábbis  a tapasztalat azt mutatja, rájuk nem igaz, hogy az elkövető előszeretettel látogatja a tett színterét.. Rajtakapom magam megint azon a bizonyos elrendeződésen, amit az arcom vett fel. Nem okozhatok neki csalódást - illetve rajta keresztül magamnak.
- ..ez nem zárja ki a paranormális jelenséget, akár elképzelhető, hogy figyelmeztetni akarta a jelenlétével az öngyilkosság eshetőségére. De tudja mit? Kérdezzük meg, ha van kitől.
Elindulok a lépcsőn - Mr. Till megfontoltságához képest elég céltudatosan, és ez esetünkben inkább negatív jelző, de már csak akkor gondolok bele, mikor az utolsó fok után bepillantok a szűk folyosóra. Tökéletesen ideális hely, ha épp szekrényajtók csapkodásával akarom felhívni magamra a figyelmet, minden olyan közel zárkózik egymáshoz, hogy lehetetlen nem hallani, bármerre is járnak az emeleten. Letérdelek a már kicsit viseltes szőnyegre, és kis ügyetlenkedés után előtalálom a zsebemből az órára hasonlító szerkezetet, hogy körbelengessem magunk előtt. Ha Mr. Till ettől nem szeret belém, hát nyilván semmitől.
- Bármiről is van szó, relatíve friss a nyoma. Nem tudom, melyiküké - illetve fogalmazzunk úgy, nem tudom, kapcsolódik-e az esethez. Nézzen körbe nyugodtan, ez még eltart egy darabig. - aztán megkeresem a krétát - mindig legalulra gravitál, mindig tiszta fehér lesz tőle minden - és elkezdem felrajzolni a szóban forgó rúnákat. Elképzelhető, hogy nem a legelegánsabb megoldás, de a leggyorsabb: muszáj legalább döntetlenre kihoznom önnön bénaságommal a mérleget.
- "Dovahkiin, Dovahkiin/naal ok zin los vahriin/wah dein vokul mahfaeraak ahst vaal!" - és csak merem remélni, hogy Mr. Till a hátam mögött nem hallja a kántálást, és nem gondolja, hogy valójában a daloskedvű takarítót szabadították rá a szellemügyis helyett.