A franc akarta belekeverni Brysent. Rendszerint nem is akartam tudomást venni a létezéséről, de a legutóbbi bájitaltanon Slughorn addig nyalta a seggét, hogy az már az én ingerküszöbömet is megbuzerálta, és eljutott a tudatomig, hogy a srác valami bájitaltan zsebzseni, egyébként mindeféle gátlások nélkül, szóval pont olyan, mint amire éppen rohadtul szükségem van.
Mármint az egész nyilván Dex hibája volt. És most tekintsünk el attól az apró ténytől, hogy igyekszem nem rá gondolni, de ha mégis eszembe jut – mondjuk minden egyes átkozott spangliról, vagy a klubhelyiségbeli húgyfoltról, amit képes volt Philip oda magifixezni, hogy habár a szaga nem érződött, a folt ott éktelenkedjen még négyszáz év múlva is a tapétán – akkor nem mulasztottam el őt hibáztatni gyakorlatilag mindenért. Azért is, hogy most olyan kikúrt szar minden, és hogy valószínűleg eladom a lelkem a sötét oldalnak, mert még csak meg sem kérdeztem Brysent, hogy mit akar cserébe, és egyébként sem voltam abban az állapotban, hogy mérlegeljek. Már ha egyáltalán létezik olyan állapot, amikor képes vagyok tiszta fejjel mérlegelni.
Mert mintha megnyitottak volna egy csapot, a rohadt, betegebbnél betegebb látomások ömlenek, képtelen vagyik kontrollálni őket, és ember legyen a talpán, aki ezt bírja anélkül, hogy a Szent Mungó zárt osztályán végezze. És ha bedrogozva kell kihúznom ezt az évet, Brysen személyi titkárnőjeként és talpnyalójaként, akkor sem érdekel.
Nem várok, amíg a szemem megszokja a sötétséget, gyakorlatilag vakon baktatok előre, lassan hét éve járok ide, már csukott szemmel is megtalálnám, és tényleg, viszonylag hamar odaérek, még elkapom, ahogy Brysen a zárral balfaszkodik. Megköszörülöm a torkomat, mert biztos vagyok benne, hogy nem vett észre, és nekitámaszkodok a falnak, pont az ajtó mellett.
- Akarom tudni, hogy mit műveltél Slughornnal ezért a kulcsért, vagy inkább meg akarod kímélni szűzies lelkem a részletektől?
Belegondolva kezdhettem volna kedvesebben a dolgot, lehettem volna olyan tündér, hogy a „szivességért” cserébe hozok legalább egy szilvás buktát neki, ha már úgyis a konyha mellett lakom, de a zsebemben kotorászva csak egy félig elszívott spanglit találok (amit szigorúan a gyakori és kíméletlenül odabaszó fejfájásomra hoztam), s mivel belőlem hamarosan gyógyszerkísérleti nyúl lesz, nos jobb ha inkább tiszta a szervezetem. Majd nekiadom, fogadjuk még úgysem szívott a bájitaltan teremben, mondjuk ahogy elnézem, a farkát biztos verte már itt, az meg mégis csak sokkal undorítóbb.
Mielőtt túlságosan beindulna a fantáziám, gyorsan után lódulok, direkt azért érkeztem tőlem szokatlan módon ilyen kínosan pontosan, mert nem akarom, hogy hozzápiszkáljon a hozzávalókhoz. Mintha nem fogyasztottam volna így is elég ismeretlen összetételű és kétes eredetű cuccot rövid életem során, hogy szkeptikus legyek. És mintha nem lennék amúgy is túlságosan kitéve Byserin perverzóinak. Még jó, hogy csak egy szaros látó vagyok és nem legilimentor.  
- Egyébként sikerült már kiszámítanod az árat? – teszem fel csak úgy mellékesen a kérdést, ahogy belépve hellyel kínálom magam Slughorn íróasztalán, gyanakodva méregetve a srác minden mozdulatát.

- Franc tudja, ezeket mind simán kinézem belőled is, és az öreg Slughornból is – vonok vállat, meg sem prónálva leplezni az undoromat. Talán tényleg jobb, ha minél kevesebbet tudok, akkor az agyam nem űz majd még több kegyetlen játékot velem. – Valahogy imádja az ilyen öntelt köcs... mármint nincsenek problémáid az önbizalommal, szóval gondolom, ezenkívül sok mindenre nincs szükséged – próbálom gyorsan kijavítani magamat, mielőtt még valami totál faszságokat összehadoválnék és komolyan kockáztatnám, hogy itthagyjon.
Nem tehetek róla, a hamis mosolya úgy hat rám, mintha végighúzná a karmait egy sima, fekete üvegtáblán. Minden porcikámon feláll a szőr, és újfent, ma már legalább ezredjére, elgondolkodok, hogy tényleg vagyok-e annyira ostoba és kétségbeesett egyszerre, hogy bárhová is belépjek mögötte, ahol csak ketten leszünk, senki sem láthat. Ahogy belépek mögötte, a különböző hozzávalók furcsa elegyének az illata megcsap és egy pillanatra köd borul az elmémre. Tompán, kifejezéstelenül pislogok előre, miközben próbálok megszabadulni a rémképekről, ahogy Brysen ugyanígy vicsorog a befőttesüvegbe tarósított szerveim fölött is. És ki tudja, ennyi erővel, ez akár a jövő is lehetne, mert mostanában körülbelül ennyire tudom a jóslatokat megkülönböztetni bármi mástól. Rohadtul ködös minden, és ez átkozottul frusztráló.
Előre biccentett fejjel, lábamat szédítő tempóban lóbálva követem a mozdulatait kivételesen csendben, és csak akkor szólalok meg, mikor ő is hozzám szól.
- Igen, ezt már hallottam – szememt forgatom, nem is próbálom titkolni, hogy mennyire türelmetlen vagyok. Van egy olyan sejtésem, hogy még ő sem találta ki, és ez akaratlanul is aggodalommal tölt el. Legszívesebben nekiállnék a körmeimet rágni, de kibaszottul megígértem magamnak, hogy leszokok legalább három káros szokásomról. Mondanom sem kell, kifejezetten szarul állok ezzel.
- De hát mondtam már – csattanok fel a vártnál több indulattal. - Meg akarok tőlük szabadulni. Blokkolni valahogy... azt hiszem – ezt már kicsit határozatlanul mondom. Magam sem vagyok biztos benne, hogy mit lehet bájitalokkal elérni. Anno, még a képességem kezdetleges stádiumában Dex töménytelen mennyiségű löttyöt nyomott le a torkomon, hogy előidézzük a látomásaimat. Ironikus, hogy most éppen az ellenkezőjét akarom. Legszívesebben egy metszőkéssel kivágnám a legbelsőbb énemből, hogy írmagja se maradjon. De úgy sejtem ez nem ilyen egyszerű. – Mindegy, hogy milyen mellékhatása van. Csak azt akarom, hogy tűnjenek el – makacsul mélyesztem tekintetem az övébe, ha végre felemeli  a fejét és rámpillant.  

Dorcas & Sili

Szörnyű mennyire lenéznek ezek az emberek, nem is értem miért nem veszik a fáradtságot, hogy megismerjenek. Azt ismételgetem magamnak, mert senki sem méltó. Ezzel csak az a gond, nem saját kútfőből fakad.  Pontosan úgy neveltek, hogy hozzám senki se legyen méltó. A válaszát  előre sejtettem. Gúnyos, horkantós nevetést hallatok.
- A lump klub elég perverz, nem? A kapzsi gyűjtési mánia, hogy az ember képe évekig kint van a vitrinében és csak annyit követett el, hogy értett a bájitalfőzéshez. Esténként biztosan erre veri
Játszadozok kicsit az idegeivel, nehogy már egy percig is jól érezze magát a közelemben. Hallom a köcsögöt és szörnyű ez a sok sztereotípia. Mintha rögtön melegnek kéne lennem csak azért, mert nem volt még barátnőm.
- Nem mintha te az önbizalom hiányos faszikra buknál.
Hunyorítok rá gunyorosan. Nem sietek a kirakodással, hagyom, hogy minden tárgy otthonosan érezze magát az asztalon, igazgatom őket, ráérősen sétálok szekrénytől szekrényig dobozokban matatva, előkeresve egy-egy növényt, hozzávalót. Addigis elmélkedhet mi lesz az ára ennek. Persze én már tudom és a legjobban kell kijönnöm ebből. Mindenféleképpen olyasmire gondolok, ami hasznos nekem, ami kielégít.
- Te mire gondoltál?
Tudakolom, érdekelnek az ötletei és addig sem ülünk frusztráló csendben. Gyökereket vágok takaros kockákra, egy hosszúkás alakú növényől lehántom a héját. Hegyesre fent késsel csinálom, úgyhogy odafigyelek, sokszor háttal neki. De a fülem attól még működik.
- Ez az, amit nem értek. Elvileg hasznosak, látod a jövőt. Nyilván nem tudod őket irányítani, de akkor is. Tudod, ez a főzet agyi területeket blokkol, kicsit olyan, mint egy idegméreg, leállít bizonyos dolgokat.
Igazából megértem. Biztos olyasmit látott, ami felkavarta és ha a víziók rendszertelenül jönnek, az ember bedilizhet. Talán nem is sejti, de örülök, hogy megkeresett. Ahogy szépen lassan kezd kikristályosodni előttem a jövőm, mivel is akarok foglalkozni. Ó, a pszichiátria a legkegyetlenebb hivatás. Főzetek, melyek agyi vegyületeket befolyásolnak. Uralkodnak a hangulatokon, érzéseken. Képességeket nyomnak el és idéznek elő. Őrületbe taszítanak, vagy épp megóvnak tőle, miközben én mindezt az első sorból nézhetem végig. Mindig újítva és hozzá-hozzátéve valamit a saját tudományomból. Mert előveszek ugyan egy könyvtári receptet most is, de nem fogom pontról pontra követni.
- A mellékhatások
Nézek a szemébe.
- Tényleg vállalsz mindent? Legyen szó tényleg bármiről?
Húzom az agyát kicsit, merő, baljós pillantásommal. Nem a végtelenségig, de fogva tartom a tekintetét, hogy úgy érezze hosszú perceken át kínlódik bilincseiben. Miután elengedem, vizet töltök az üstbe és begyújtok alá. Ideje elkezdeni a munkát.

Véletlenül tátva marad a szám, ahogy hallgatom az alternatív, de nagyon is tűpontos Lump Club jellezést és nem tudom megállni, hogy ne kuncogjak, mert valahogy ezt most nagyon eltalálta. Legalább nincs híján az egészséges önkritikának. Máris kedvelem. Egy kicsit. De ezt nyilván nem fogom az orrára kötni. Inkább csak tovább lóbálom a lábamat, szédítő tempóban és a nyakamat nyújtóztatom, nehogy valamiről lemaradjak, de a lelkesedésem hamar abbamarad, amikor alattomos geci módon személyeskedni kezd.
- Nem mintha közöd lenne ahhoz, hogy milyen faszikra bukok. Legfeljebb, ha azt akarnád, hogy bukjak rád, de nem, még akkor sem – megrázom a fejem tiltakozóan és közben úgy meredek rá vádlóan, mintha egyébként nem lenne nagyon is igaza. De nem, nem fogok Sylvester Brysentől párkapcsolati tanácsokat kérni. – Kedves, hogy így aggódsz a magánéletem iránt – magamra erőltetek egy feszes, vészjósló mosolyt. – De most már tedd a dolgod, és hagyj engem békén. Mármint ne hagyj. Csak csináld, amit ilyen lelkesen elkezdtél – sikerült elérnie, hogy egy pillanatra zavarba hozzon, és aztán az a pillanat kinyúljon a végtelenségig. Ha igazán profi lenne, gondoskodna arról, hogy úgy érezzem magam, mint egy kibaszott hercegnő. Figyelmes lenne és odaadó, de azt hiszem, elsősorban nem ezért esett rá a választásom, szóval minek is rinyálok ezen már utólag? Mert végül is, mintha csak hirtelen megfontolta volna a szavaimat, nagyon is belemerül a pakolászásba és rátér olyan létfontosságú dolgokra, mint a piszkos anyagiak. Lenyelem az egyre növekvő gombócot a torkomban és idegesen hátrasimítok egy töredezett tincset a fülem mögé. De aztán a másodpercek telnek, a kés alatt pattognak a különböző hozzávalók, és én még mindig úgy ülök, mint akinek elvitte az az átkozott macska a nyelvét. Semmire. És mindenre. De ez azért mégis csak elég gáz lenne benyögni, úgyhogy taktikát váltok.
- Inkább tisztázzuk, hogy mire nem gondoltam. Nem fekszek le veled, nem ajánlom fel a fejem lobotómiára, ha egyszer annyira kiüt az egyik bájital, hogy nem tudok magamról. Nem fogok senkit megverni neked, és nem vállalom kisállatok élve boncolását sem – mély levegőt veszek, mert a listát a végtelenségig tudnám folytatni, mégsem teszem. – A lényeg, hogy bármilyen piti szarra rávehetsz, lehetek a személyes rabszolgád, leszámítva az előbb elmondottakat, tudok neked tudatmódosítókat szerezni, csajokat vagy csávókat,  kisebb kihágások is rendben vannak, de az Azkabanba vagy a zárt osztályra sem akarok kerülni – egy szusszanással fejezem be a mondatot, aztán előre hajolok, hajam a sterilnek éppen nem mondható asztal fölé lóg, eltakarva mindkettőnk látóterét.
- Én értem, hogy szerinted ez valami fasza dolog. Mindenki szerint az. De a jövő egyáltalán nem olyan fényes és kívánatos, mint ahogyan azt elvárnám. Egyáltalán. És nekem már rohadtul elegem van, érted? A legrosszabb, hogy néha képtelen vagyok megkülönböztetni a valóságtól. Olyan, mint egy végtelen hosszú rémálom – szinte könyörgő a hangom, olyannyira szánalmas, hogy most, ha bármilyen más helyzetben lennénk, biztos ráfognám, hogy be vagyok rúgva. A fejem egyik pillanatról a másikra ernyed el és csak lóg tehetetlenül, míg próbálom megemészteni a hallottakat, aztán veszek egy mély levegőt és újra felemelem, farkasszemet nézve Brysennel. – Egész pontosan milyen dolgokat állít le? – szúrós szemekkel bámulok rá, mintha az életem múlna a válaszán, mert ki tudja, talán tényleg az múlik és ettől a furcsa, kiszolgáltatott helyzettől émelyegni kezdek, muszáj újra kiegyenesednem, mielőtt belehánynék a gondosan aprított hozzávalók közé. – Azért lehetnél egy kicsit konkrétabb te is. Van egyáltalán előre látható mellékhatás vagy a sötétben tapogatózol?
Ez nem számonkérés. Nem is akarom igazán tudni a választ, de valahogy mégis olyan ijesztőnek tűnik fejjel menni az ismeretlenbe, azelőtt ezt az érzést nem ismertem, de jelenleg úgy érzem, nincs más választásom. Hogy megkeressek mondjuk egy tanárt? Talán éppen Lumpsluckot? Kizárt.

Dorcas & Sili

Oh, csak nem tetszik valakinek a humorom? Persze magamat se kímélem, elvégre az irónia minden ágában jártas vagyok, beleértve természetesen önmagam fikázását.  A lába is jobban pörög, lehet ez jelent valamit?
Csak Potterig, mert ez kihagyhatatlan volt és pont kellőképpen felbaszom.
- Ugyan, vállald az ízlésed
Kacsintok rá gonoszan. Azt elengedem a fülem mellett, hogy nekem bejönne, próbálok megfeledkezni róla, hogy amúgy nekem is van ízlésem, csak nem szeretem ha hozzám érnek. A kettő nem kompatibilis. Amikor zavarba jön arcátlanul kinevetem, de ez nem sikerül olyan vérlázítóan gúnyosra, mert inkább tartom...aranyosnak. Mondjuk ez neki nem jó, leküzdhetetlen vágyat érzek, hogy tovább szekáljam. Ahogy mondta, lelkesen adagolom a hozzávalókat. De miért is legyen unalmas a munka, ha izgalmas is lehet? Máris gyártja az elméleteket. Én a kisállatkínzó, perverz biszexuális? Nyilván a fejét akarom. Habár tény, hogy Franklinnek akartam a karját és igen, jó lenne megvizsgálni, képessége van francba is, de kurva morbid lenne egy Dorcas fej az éjjeliszekrényemen lássuk be. Még akkor is, ha mugli villanykörtét tennék a szájába. A hozzávalók vidáman pattognak ujjaim alatt, olyan gyorsan és precízen vágok különben, mint egy agysebész. Jövendő agysebész...
- Tételezzük fel, hogy nem kell a tested. Hihetetlen, de valahogy nem vonz az ilyen egy éjszakás baromság.
Mondanom kell valamit, az hülyén venné ki magát, hogy amúgy aszexuális vagyok, asszem. Illetve, hogy ez hosszú és bonyolult kérdés. Lássuk a többit, mert olyan kurva kreatív, hogy csak alig-alig tudok nevetős horkantásokat elfojtani.
- Ezt a lobotómiát fontold meg. Miért kéne nekem megverni valakit? Gondolod, hogy amúgy nem tudok elintézni...bárkit? Igaz, nem vagyok izomagy, de a pálcám nem azért tartom, hogy az orromat piszkáljam vele. Nem szeretem a kisállatokat és fel tudom boncolni magam is. Gondolok itt békákra és egyebekre, amik különben kellenek néhány bájitalba, mert tudom, furcsa lesz, amit most mondok, de nem ez a hobbim.
Különben a lobotómiánál kacsintottam is, hogy hatásos legyen ez az egész. Viszont a folytatás érdekes, főleg ahhoz képest, hogy amúgy nem kértem volna semmit.
- A piti szar és rabszolgaság tetszetős, habár annyi házimanó van a Roxfortban...
Ehhez fantázia kéne, jó szaros piti szart kitalálni.
- Nem vagyok biszexuális, de megtisztelő, hogy annyira kegyetlennek tartasz, az Azkabanba küldenélek.
Zárt osztály még lehet belőle, de erről nem beszélünk. Elvégre az agyával fogok játszadozni.
- De legyen izgalmas, a fizetséget majd behajtom utólag.
Addig is aggódhat mi az istent fogok neki kitalálni. Különben sajnálom, igen, érzek néha emberi érzéseket és ez engem is megdöbbent. Főleg ahogy itt ül, lógó hajjal, előregörnyedve.
- Érthető, hogy neked nem buli. Igazából ez csak hasznos, de borzalmas lehet. Miféle jövőt látsz? Ami globálisan az emberiséggel fog történni, ha Voldemort megint ereszd el a hajam partit tart, vagy csak magán dolgok?
Mindkettő elég szar. Az üst már forr, beledobálom sorban azokat, amikkel kezdeni kell  és várok kicsit, amíg szétfőnek és az egész zöld alapszint kap. Addigis, hogy ne legyen magányos, felé fordulok. Kedvem lenne hozzányúlni, megemelni az állát, vagy biztatóan morogni, de előbbi lehetetlen, mert fogdosás és ennyire ne legyek már lekvár, utóbbi...nem is tudom hogy jutott eszembe.
- Az agyadban azokat a szinapszisokat, amelyek a látomásokért felelnek. Idegek, információt szállító neuronok. Ideális esetben leállítjuk őket.
Vizslatom, mintha nem lenne jól. Lehet messzire mentem a paráztatásával?
- Ha működik, okozhat függést. Főleg, ha jó lesz, hogy nem bitorolják látomások az agyad. Lehet kettős látásod, vagy hallucinációid, amíg a szervezeted megszokja. Ideális esetben ezek elmúlnak, de nézd, jobb ha felkészülsz ezekre. Tudod, kockázatok és mellékhatások. Szédülés, hányinger.
Ennyi jut eszembe hirtelen, de mindenkire hathat másképpen. Meglátjuk mit reagál az ő szervezete. Közben rápillantok az üstre, zöld már, így a további hozzávalókért nyúlok és állítok a lángon. Miután beletettem, keverek az egészen egyet az óramutató járásával megegyező irányba.
- A helyedben...én is ezt csináltam volna. Leállítom őket
Jegyzem meg háttal neki, kissé mogorván, hogy tulajdonképpen vigasztalom. Ez annyira életidegen tőlem...
Szoknom kell.

 - Bazd meg, Brysen, az égvilágon semmi baj nincs az ízlésemmel – küldök egy látványos fintort feléje, amit valószínűleg úgy sem lát a nagy igyekezetben, de nekem mindenesetre segített, hogy kicsit lenyugodjak, vagy legalábbis ne vegyem olyan véresen komolyan a basztatásait. Meg aztán őszintén is beszélek, a személyes választásaim az életben talán hagynak kivetnivalót maguk után (vegyük csak például azt, amikor őt választottam minden ellenérv dacára), mégis ettől vagyok az, aki, szóval nem mintha magyaráznom kéne se James,  se Brutus, de még Brysen miatt sem.  
- Megnyugtató..- csak ennyit teszek hozzá, pedig kikívánkozik belőlem egy megkönnyebült sóhaj, de az túlságosan hülyén venné ki magát. Mert hát mégis annyira klisés lenne szexszel fizetni a szolgálataiért. Aztán meglepő türelemmel hallgatom végig, ahogy pedáns gonddal mindennek külön magyarázatot ad, és végül ez valahol jó, mert így legalább biztos lehetek benne, hogy nem értjük félre egymást, és nem kapom azon magam pár hét múlva, hogy könyékig turkálok a kisállat belsőségekben. Nem tűnik az egész fölösleges körnek, mert közben olyan elképzelések dőlnek meg a fejemben, amiket eddig akaratlanul is felálítottam vele szemben. Persze, egy-kettő csak túlzás volt, de megfogalmazódott pár komoly félelem is rélszemről, amit csak így lehetett szétoszlatni, másképp nem. – Nem is magamtól találtam ki, csak voltak valami hülye pletykák, de örülök, hogy nem igazak – csak vállat vonok, mert ha valaki, hát én tényleg gyűlölöm az egész szánalmas, olykor beteges, roxforti pletykagyárat, és most fáj bevallani, hogy néha én is bedőlök. Mármint a  kisállat boncolásról beszélek most és egyéb illegális tevékenységekről, de egyik sem az én problémám, ha még igazak is. – Elismerem, ijesztő lehetsz pálcával, ijesztőbb, mint én valaha...de FELEJTSD EL A FEJEMET, BRYSEN – ezt már olyan hangosan mondom, hogy ha valaki éppen most halad el az ajtó előtt, biztosan meghallotta. Elkínzott arccal nézek rá, ahogy elképzelem a fejemet egy lombikban.  
Sejtettem valahol, hogy a személyi rabszolgaság majd beindítja a fantáziáját, de talán jobb is, hogy nem most áll elő az ötleteivel, mert amilyen kétségbeesett állapotban vagyok, biztosan elhomályosulna az ítélőképességem.
- Rendben, én nem megyek sehova, tudod hol találsz – vonok vállat könnyedén, de azért egy pillanatra elszorul a gyomrom, mert félek, mégsem zártam ki minden kínos következményekkel járó dolgot, és megtalálja az útját, hogyan szivasson meg.
- Nem tudtam, hogy a bájitalok mellé jár, ingyen és bérmentve agyturkálás is.
Nem is akarom leplezni, hogy mennyire meglep az érdeklődése, de nem utasítom vissza. Még senkinek sem beszéltem igazán a jövőről, ami olyan félelemmmel tölt el, hogy néha egészen lebénulok.
- Nem nagyon érdekel a saját sorsom, de igen, inkább olyasvalamiket látok, amik mindenkire hatással vannak. És nagyrészt Voldemorthoz köthetők...de nem ő itt az egetlen erő, ami csak a célt látja maga előtt, nem fogalkozva azzal, hogy mások mekkora árat fizetnek ezért – talán már így sokat mondtam, már így is felizgattam magam, pedig hálás lehetek, hogy volt pár óra az életemben, amikor nyugtom lehetett. De hogy is nyugodhatnék meg, amikor előáll a lehetséges következményekkel, én meg azt sem tudom biztosan, hogy miről beszél, de akkor is ijesztően hangzik.
- Ez nem hangzik rosszabbul, mint bármelyik drog, amit eddig kipróbáltam – hangomból egy csapásra tűnik el a határozottság, tétován pillantok a fortyogó üst felé, aztán újra Brysen tekintetét keresem.  – De vállalom – amíg megszokja a szervezet. Az nem telhet olyan sok időbe, a szervezetem gyakorlatilag minden körülményhez képes adaptálódni, ez már bebizonyosodott.
- Hm? – most jó lenne, ha a szemembe nézne és nem állna háttal nekem, hogy tényleg, száz százalékig biztos legyek benne, hogy most együttérzséséről és támogatásáról akar biztosjtani, nem csak élcelődik. Valahogy önkéntelenül is lenyugszik a testem, a lábaim már nem kalimpálnak a levegőben. Nem tudtam azelőtt, de szükségem volt arra, hogy valaki megértsen. - Kösz, Brysen - csak úgy mindenért, de főleg ezért. Hogy megszabadítod a kételyektől a fejemet. Aztán majd szépen, fokozatosan a látomásoktól is meg fog. Jobb híján a hátának beszélek, nekem ez így teljesen rendben van.

Dorcas & Sili

- Persze, persze
Bombázom sokatmondó vigyorral, nem kapná fel a vizet, ha minden teljesen rendben lenne az ízlésvilágával. Csak féloldalasan fordulok felé inkább sejtve semmit tudva, hogy pofákat vág. Az aprításnál jobban kevés dolog tud lekötni. Figyelek közben két felé, ha nagyobb szüneteket hagyok azért van, hogy ne csesszem szét a szervezetét. A pletykákon megrándul szemöldököm, de mivel javarészt háttal vagyok neki, nem teljesen biztos, hogy észreveszi minden jelentéktelen rezdülésem. Olykor felé fordulok, vagy szemezek a tárolóval, amiben további hozzávalókat találok, de körülményesen figyelek arra, hogy laza és semmitmondó arcot vágjak. Unom ezt a kisstílű diákéletet és néhányan még miértekkel basztatnak az előrehozott RAVASZaim miatt. Valamennyi szóbeszédet kiérdemeltem, kellett nekem eljátszanom a titokzatos, rosszindulatú seggfejet, de a kisállat boncolás azért erős túlzás. Doe az a tipikus menő csaj, aki sűrűn bólogat az ilyenekre, szóval gyakorlatilag felesleges meglepődnöm ezen. Kommentárt inkább nem fűzök hozzá, mert az nagyon gyalázkodó lenne. A fejénél viszont felé fordulok csak, hogy rákacsinthassak.
- Magam is csodálkozni szoktam mennyire. Majd megpróbálom, de lehet lesz pár álmatlan éjszakám
Hozzá kell tennem, még ha ironikusan is. Ezt az arckifejezést viszont elkapom, szórakoztató, hogy valószínűleg most képzeli el. Kegyelmezek neki egyelőre és nem fokozom, nagyban bólogatok, hogy egyelőre itt van.
- Év végéig kell letudnunk, nehogy még véletlenül megúszd a dolgot.
Ilyenkor hajlamos vagyok azt érezni nem lesz időm semmire, nyakamon a nyamvadt vizsgák, aztán ilyesmiket behajtani… ki nem szarná le, amikor alig várom, hogy szabaduljak?
Felhorkantva hajolok meg neki a nagyvonalú ingyen kezelés miatt, bár azt nem akarom taglalni miket tervezek tanulni a továbbiakban. Muszáj gyakorolnom és az ilyen Doe félék egyszerűen tökéletesek.
- Az furcsa, általában mindenkit érdekel a saját sorsa. Kimondod a nevét, szuper. Unom, hogy az emberek Tudodkiznek a Nagyúúúr meg egyszerűen nevetséges. Nem csak ő? Ezt konkrétan gondolod valakiről, vagy csak nagy általánosságban mondod?
Hát ez érdekelne, noha a jövőt tudni…akár a személyeset nem lenne logikus. Nem hiszek az ilyesmiben a jelen akkora hatással van rá minden percben, hogy folyamatosan alakul. Megkeverem kétszer az üstöt, aztán várok, mert a következő fázis előtt szükségem van a zöldesen felszálló párára.
- Drogok? Még most is használsz? Csak mert fennállhat a kontraindikáció veszélye. Az egyik hatóanyag rossz kémiai reakcióba lép a másikkal.
Próbálom magyarázni, jóllehet sokkal jobban érdekel miért szed drogokat.
- De ha vállalod, rendben. Csak aztán ne említsd a nevem a gyengélkedőn, ha szarul hatna az anyag. Még ki kell húznom ezt a pár hónapot.
Hülyét kapnék, ha eltanácsolnának. Megfordulok egy kisebb fioláért, ő pedig egész hálásnak tűnik. Halványan elmosolyodom.
- Aztán remélem azt kapjuk, amit vártál. Igazából lenne egy fontos kérésem, szorosan összefügg a tartozásoddal.
Közben kész a főzet, lejjebb veszem a lángot, de még nem töltöm ki a fiolába.
- Tudnom kell milyen hatással van az agyadra, a szervezetedre, úgyhogy részletesen beszámolót fogok kérni. Tekintsd ezt a rabszolgaságnak, amiről beszéltünk. Mondjuk úgy vizsgállak, esettanulmányt írok rólad, de ehhez tudnom kell mindenről, amit kivált belőled. Azt is, milyen drogokat szedsz, mert ki kell számolnom a hatóanyagok egymásra hatását.
Nézek a szemébe mereven, hisz az egyetlen hasznom ebből mi más lenne, mint a tanulás? Most biztos azt gondolja unalmas vagyok, mert cipeltethettem volna vele a könyveim, tisztogathatta volna a használt fiolákat, de ha más nyúlkál hozzá csak ideges leszek, a könyveim meg tudom lebegtetni is. A legtöbb, amit profitálhatok belőle, hogy megvizsgálom. Legyen ő az első páciensem.

Kicsit hálás is vagyok neki, amiért nem most kell a fizetségen törnöm a fejemet. Valahogy annyira fásultnak érzem magam, mint aki már közel áll a véghez és valójában minden okom megvan rá, hogy pocsékul érezzem magam. Őszintén, nem tudom elképzelni, hogy bármi is jön ezután, az majd ennél szarabb lehetne. Hiába próbált meg Brysen figyelmeztetni, csak úgy finoman, most már meggondolni biztos nem fogom magam.
- Nem hinném, hogy a Roxfortot befejezve csak úgy felszívódnék, de ha rövid pórázon akarsz tartani, csak tessék, én még ezt sem bánom.
Van valami végtelenül kiábrándító ebben az apátiában, amitől kedvem lenne az asztalba verni a fejemet, aztán a falba, aztán megint és újra, de ehelyett végül csak előre biccentem, amíg a nyakam engedi, amíg fájdalmasan feszülni nem kezd.
Amióta csak az eszemet tudom, mindig kimondtam Voldemort nevét, sosem volt kérdés, sosem éreztem, hogy valami olyasmi, amitől be kellene szarnom. Nem a neve fog a végén kinyírni, hanem ő a puszta pálcájával. Mondjuk nem tudom, hogy miért gondolom, hogy ennyire számítanék. Valószínűbb, hogy csak járulékos veszteség lennék a történetben.
Addig bámulom Brysent, egyetlen pislogás nélkül, hogy egészen könnybe lábad a szemem, ami ebben a helyzetben még félreértést is eredményezhet. Még azt hiheti, hogy sírok, vagy hasonló szánalmas dolgok. Egy pillanatig nagy a kísértés, hogy meséljek, de a következőben a racionalitás egy tétova reménysugara felvillanni látszik a fejemben és megakadályoz. Ha valamit megtanultam ezekről a rohadt jóslatokról, hogy szinte másodpercek törtrésze alatt változhatnak meg, hogy semmi sincs kőbe vésve, s még akkor sem kell fölöslegesen pánikolni, hogy egy látomás többször visszatér. Ilyen bizonytalan időkben az emberek nem dobálóznak csak úgy jóslatokkal. Nem keverjük a szart. Így a kérdésére csak makacs hallgatás a válasz.
Egy egészen hosszú pillanatig azt hiszem, hogy ki akar oktatni, de amikor kiderül, hogy milyen könnyen megúsztam, cserepes ajkaim résnyire szétnyílnak a csodálkozástól. - Persze-persze, ne nézz már óvodásnak – intem le türelmetlenül, de valójában nem vagyok benne biztos, hogy ha úgy dobná a gép, megállj tudjak parancsolni magamnak. Persze elméletben nagyon szép és tiszta sor, hogy nem keverjük, de a valóságban nem tudom, mire számítsak. Főleg, ha egyedül leszek ebben, mert Brysen mégsem követhet a nap minden percében. Az óráimra, a klubhelyiségbe, a klotyóra és valljuk be, én sem lennék képes elviselni a non-stop jelenlétét az életembe. Még ez az itt eltöltött fél óra is most kínosan soknak tűnik. Még sohasem töltöttem ennyi időt Brysennel kettesben. - Tartom a számat, emiatt nem kell aggódnod. Ha kínoznak, akkor sem buktatlak le. Ha rájönnek, akkor is tagadok. Rendben?
Nagy, őszinte szemeket meresztek rá, ami ebben a helyzetben, akár még zavarbaejtő is lehet, de jelen pillanatban kevés olyan dolgot tudok elképelni, amit ne ígérnék meg, cserébe a szolgálataiért.
- Szóval azt akarod, hogy a kísérleti patkányod legyek – ez inkább kijelentés, mint kérdés, és az aggodalom halvány szikráját próbálom mélyen eltemetni magamban, pedig valójában fogalmam sincs, hogy mi bajom származna abból, ha látná, mennyire kellemetlenül érint ez. Szerintem nincs normális ember a földön, aki ezt élvezné. Ezért születnek az ilyen alkuk mindig valami szükségből, és hát az én esetem pont ilyen. Mereven állom a tekintetét, mint akinek éppen feldugtak egy méretes pálcát a seggébe, az alsó ajkamat is addig csócsálom, míg kiserken belőle a vér és csak akkor szólalok meg újra.
- Rendben van. Legyen így. Minden piszkos, de többnyire dögunalmas részletet tudatok az életemről. De ha kell, beleköltözök a kedvedért egy terráriumba és napi két órában pedálozok a mókuskeréken.

Dorcas & Sili

Mondjam azt kedves Dorcas, elég a bajom, köszöntem, nem fogok suli után utánad kajtatni, a világ kényelmetlenül terebélyes?
De látom, apatikus, mindenre elszánt, ez az ellentét éppen kizárja egymást és valahonnan ismerős. Nincs jogom kérdezősködni, noha visszautasíthatnám ezt a soha vissza nem térő lehetőséget, vehetem ürügynek, kísérletezni pedig szeretek, mint tudjuk.
Persze egészen úgy csinálok, mint a hatalmas szívességtevők, valójában csak okot ad játszani a lombikjaimmal.
Semmi kedvem megnyugtatni, noha felfoghatnám „fizetős páciensnek is”
- Megtalállak, bárhol légy
Ígérem, gondosan építve magam köré a mítoszt, Syli a mindent látó, lében kanál, fában szú, kirágja Meadowes hollétét, hogy megmasszíroztassa vele a hátát, teszem azt. Ja, nem állhatom az érintést, de a levegő még nem ártott, talán legyezhet. Vagy ennél kreatívabbnak kell lennem?
Szemei könnybe lábadnak, de amíg nem parancsol megálljt sikoltva, hogy lealázzam mint a szart, mit csicskáztatott, ha visszatáncol, csak próbálom sajnálni.
Nem megy, talán mert indokok ismeretének híján csak egy népszerű lány hisztijét látom.
Mi elviselhetetlent láthat a jövőben? Valószínűleg dobja James Potter, megdöglik a házimanója, Voldemort kinyír mindenkit a picsába, gyerekek halnak meg.
Igen, ilyen a csúnya agresszorok sötét korszaka. Mivel hallgat, annyiban hagyom. Ki vagyok én, hogy érdeklődést mutassak bárki iránt?
Vállat rántok, eldaráltam a veszélyeket, nagy kislány és saját iróniától csepegő stílusában, mely bevallom tetszetős, tagadást ígér.
- Nem tudom ki találta ki, hogy a szőke nők buták
Villantok felé gunyoros félmosolyt, máris kísérleti patkány. Azóta az, hogy megkeresett, főzet velem, mióta bezárkóztunk ide. Ráadásul a saját érdekében, mert olyan szép az élet.
- Persze, mert szörnyen perverz vagyok, alig várom, hogy lássalak tekerni. Egyébiránt érdekel a székleted állaga, az elmeállapotod, közérzeted, mindenféle hirtelen fizikai, érzelmi reakció és persze a várt hatás, mennyire működik.
Halálosan komoly képpel adom elő, hogy a szarára is kíváncsi vagyok, örülnék, ha önként vallana és nem kellene utána lopóznom a klotyóra.
Rövidesen kész a bájital, nincs más hátra, mint az ígéret és akkor csinos kis fiolában ejtem a kezébe.