Silje egyre rosszabbul és rosszabbul van, maga alá temeti a depresszió, én pedig úgy érzem semmit nem tudok ellene tenni. Csak türelmetlenül nézem ahogy szenved az ágyban, és a lányunkat a lehető legtávolabb viszem tőle, hiszen ki tudja mihez kezd vele ha magukra hagyom őket. Hallani pletykákat Cygnus Lestrangeről és a feleségéről, s jobb szeretném nem úgy végezni.
Fárasztó egyedül három gyerek apjának lenni, a ház uraként tenni-venni, dolgozni és minden kötelezettséget teljesíteni. Kicseszett nehéz. A nap végére általában úgy érzem magamat, mint egy tehetségtelen bolond, aki egyszerre egyensúlyoz mindent a kezébe, s csak egy rossz lépés miatt, mindent kiejt onnan.
Felsóhajtok. Annyira kicseszettül fáradt vagyok, hogy a lányom mellett fekve a hatalmas ágyon el is bóbiskolok.
Kopogásra ébredek, s hunyorogva dörmögök el egy hangosabb szabad-ot, s felülök az ágyon, hogy a látogatóm ne abban a kompromitáló pózban találjon rám.
Megnyugodva sóhajtok amikor a húgom belép az ajtón, megkönnyebbülök, hogy nem anyám látogat, aki előszeretettel oszt kéretlen tanácsokat gyerekneveléssel kapcsolatban.
- Szia. -
Mosolyodom el halványan, s arrébb ülve hagyom, hogy Anastasiya közelébe kerüljön.
- Ne, azt azért ne. Azt hiszem nem bírnám elviselni ha még azzal is foglalkoznom kellene.. -
Fáradtan dörzsölöm meg a szemgödrömet.
- Fáradt vagyok. Anastasiya és az ikrek nagyon sok energiát igényelnek. -
Vallom be.
- Te hogy vagy? -
Pillantok föl rá, s halvány mosolyra húzom az ajkamat.
- Még nem is gratuláltam igazán drága húgom! Sok boldogságot a jegyességedhez!

Mindössze szerettem volna eltölteni úgy pár napot, hogy nem jön szóba a jegyesség, hogy nem kell senkivel sem beszélnem Regulusról, mert... Nem is volt mit. Azon a bálon bejelentették, hogy egybekelünk. Persze senkinek nem beszéltem, hogy miért nem jöttem haza, hogy alvás helyett egészen mást csináltam a vőlegényemmel, amit pedig elmondhatatlanul megbántam. Nem mintha rossz lett volna az ágyba, hanem kettőnk körül ő ezt kicsit sem tudta diszkréten kezelni, mintha nem fogta volna fel, hogy az mindössze egyetlen este volt, se több, se kevesebb. Látom a szemében a vágyat, látom ahogyan folytatást szeretne vagy repetát, de úgy teszek, mintha észre se venném, kerülöm őt és a találkozások számát nehezen, de leredukáltam nullára. Talán a legcélravezetőbb az emlékeinek törlése lett volna, de nem volt rá alkalmam és lehetőségem sem, annyiban kéne hagynom a dolgot, nem is kéne ezzel foglalkoznom.
Hiányzott már Antonin és elég nyúzottnak látszik, nem irigylem, egyáltalán nem irigylem, hogy ilyen helyzetbe került, de... erős és megtudja oldani, most leginkább az unokahúgom érdekelt, ő volt a világ legszebb babája, de nem csodálom, az édesanyja is csodaszép az apja pedig a legsármosabb férfi, még jó hogy ő ezeket nem hallja. - Na jó, talán kicsit túloztam. - mondom neki mosolyogva és figyelem őt és elkezdek aggódni, vajon meddig fogja még ezt bírni?
- Most hogy itt vagyok próbálok segíteni, hogy tudj te is pihenni picit. - bár ez nem is volt kérdéses, szerettem az ikreket és ezt a csöppséget is. Kérdésére mielőtt válaszolhatnék csak egy gondterhelt sóhaj hagyja el az ajkaimat, nem igazán akarom t terhelni a hülyeségeimmel és problémáimmal. - A helyzethez képest elég jól. - felelem neki és hajammal megcsikizem a csöppség orrát, amire nevetni kezd. Bárcsak ne érne véget a szünet, esküszöm lennék én a dadájuk, csak ne kelljen visszamennem a suliba ahhoz az idiótához.
Nagyon jól tudja ő is, hogy mennyire utálom ezt a jegyességet és elég régóta ismer, hogy tudja a démoni pillantásomat nem véletlen érdemli ki, szemem befeketedik, mindig ezt csináltam, ha nagyon ideges lettem valami miatt. Ez amolyan szokásommá vált, már akaratlanul is ezt csinálom. - Akkor is megfogom győzni apámat, hogy Regulus nem elég méltó erre a megtiszteltetésre. - mondom határozottan, de mindketten tudjuk, hogy apám már nem fog megtántorodni és én Black leszek...

Megtámaszkodom a bölcső másik oldalán, úgy hogy a húgommal szemben állhassak, de helyette, a lányomat nézem: Anastasiya gyönyörű, nagy szemeit Cvetára emeli, ő ismeretlenebb számára, engem minden nap igazán jól lát, s most kíváncsian nézi, hogy mi fog történni. Kezecskéi a magasba lendülnek, vágyakozva markolássza a levegőt, és arra vár, hogy Cveta sajnálja meg, vagy meg sem kell sajnálnia, egyszerűen csak nyúljon be a bölcsőbe és emelje onnan ki. Mindenkinél bepróbálkozik így, s nálam általában teljes sikert ér el.
Nézem ahogy a húgom megcsiklandozza a kislány orrát, és elmosolyodom ahogy Anastasiya felnevet, megvillan előttem a kép ahogy akár bele is markolhatna a szőkés tincsekbe, s jól tudom, ha Cveta ténylegesen nem vigyáz, a lányom bele fogja dugni a kis babaujjait a hosszú hajzuhatagba és olyan erősen markol rá - azzal próbálja felhúzni magát, vagy fene sem tudja -hogy aztán hosszú percekig kel szedegetni a kezéről a hajtincseket. Silje hajával mindig így szokott lenni, ha nem figyel, a lányunk rögtön megtalálja azt a tincset ami nincsen gondosan copfba fogva.
- Ezt örömmel hallom! -
Fáradtan, de módfelett hálásan mosolygom rá egy pillanatra a húgomra, rám férne már, hogy segítsen valaki, akkor talán tudnék foglalkozni Siljével is, aki lássuk be, most nincsen a helyzet magaslatán, és én hiába igyekszem, nem tudok még vele is kellő időt tölteni. Pedig szüksége lenne rám. Nekem is szükségem lenne rá.
Elkapom Cveta gyilkos pillantását, hogy ne kapnám el amikor éppen nekem célozza? Így inkább visszanézek a lányomra aki még mindig hatalmas szemekkel mered a nagynénjére, s látom rajta mit gondol: miért nem veszi már ki? A kezei egyre szaporábban nyúlnak a női alak felé, és talán a szája is elkezdett már legörbülni.
Végigsimítok az arcocskáján, s így, a lányomat nézve szólok Cvetához, egészen megnyugtató hangon, nem akarok vele veszekedni, kioktatni sem akarom, és azt sem szeretném, hogy itt a bölcső felett vesszünk össze.
- Regulus nem olyan borzalmas, mint amennyire te azt gondolod. Mármint.. belegondoltál már abba, hogy lehetne valaki más is a férjed? Aki nem olyan, mint ő? Akit nem érdekel, hogy mi van? Aki megdug, félredug, megerőszakol, megver, vagy tudom is én.. hiszen nézz csak rám és Pandorára. A legnagyobb ellenségem volt, s én az övé. Mégis egymáshoz kényszerítettek minket. Sok mindenen mentünk azóta keresztül, persze.. de te nem tudod milyen volt, nem tudod, hogy én miket tettem vele és ellene, s ha tudnám, hidd el visszacsinálnám.

Sóhajtok egy nagyot, kezemet Anastasiya kis kezecskéje köré kulcsolom.
- Ez egy szar helyzet, de.. én bízom Regulusban, és bízom abban, hogy semmire sem fog kényszeríteni. -

Sajnálom őt, sjanálom, hogy így alakultak a dolgai, hogy anyánk sem akarja megkönnyíteni a dolgát, mikor besétáltam már pufogott, hogy milyen rosszul neveli az ikreket. Szerintem nem éppen egy olyan embernek kéne tanácsokat osztogatni, akit a saját gyermekei sem szeretnek... Természetesen pár dologért hálás vagyok anyámnak, többek között azért, hogy megszült és majdnem ennyiben ki is merül az egész. Nem hiszem, hogy Antonin rossz apa lesz, sőt. Látom, hogy mennyire igyekezik, hogy mennyire próbál helytállni, mint apa és mennyire próbál Silje-nek is segíteni. Anyánk is észrevehetné magát és realizálhatná ezt a helyzetet és a cseszegetés helyett igazán kivehetné a részét az unokák nevelésében, bár nem csodálnám, ha Antonin nem engedi az ikrek és a pici közelébe sem, én sem akarom, hogy a gyerekeimet nevelje...
Talán Siljevel is kéne beszélnem, ő vele is elég rég találkoztam és szükségem lett volna egy-két tanácsra tőle, mert mégsem kérhetem ki a bátyám véleményét bizonyos dologban.
- Ugyan és Siljevel is beszélhetek, ha gondolod, elég régen beszéltem vele is. - egy apró sóhaj hagyja el az ajkaimat és nem is tudom, hogy miért megy ilyen lassan ez az év, bár az év vége a közeledő esküvő jele, szóval talán még sem borzalmas annyira, hogy ilyen lassan telik az idő. Még épp időben tűröm el a hajam a kis huncut már majdnem belekapaszkodott volna, ami annyira nekem nem lett volna élvezetes, de... úgysem kerülhetem el ezt a találkozást hajtépés nélkül, múltkor is jól megkapaszkodott benne, azonban nem bánom, ő megteheti.
Nem igazán szerettem volna vele beszélgetni Regulusról és erről az egész jegyességről, apám biztosan örül, hogy a Dolohov és a Black család még erősebb köteléket alakíthat ki. Büszke lehet magára, igazán büszke lehet magára, de erre ne menjünk bele, ez a jegyesség éppoly rossz, mint Antonin és Pandora jegyessége, ők ellenségek voltak, mi Regulus-szal pedig egykor barátok. Állta a pillantásomat, majd inkább újra a lánya felé fordult és én is rá pillantok.
Végül mikor megszólal, csak sóhajtok egyet, vannak dolgok, amiket nem jobb firtatni és ez egy ilyen téma. Vállára rakom a kezemet és gyengéden simogatni kezdem. - A múlt már elmúlt, tenni nem tudunk ellene, de a jövőnket még megtudjuk változtatni. - én nem tudom elítélni őt, sosem ítélném el, túlságosan is szeretem őt. Nem is volt nehéz választani apám és a bátyám közt, egyértelmű volt, hogy kinek a pártját fogom állni és a jegyesség bejelentése után a haragom csak növekedett, mintha a tűzre benzint dobtak volna.
Bár talán gyenge nőnek néz engem, talán lebecsül ő is engem. - Hidd el, ha megpróbálna bármi olyat tenni, ami ellenemre van, inkább élek kitagadva és töltöm az életem visszalévő részét az Azkabanban. - mondom neki, majd nyúlok az unokahúgomért és ha engedi, akkor kiemelem onnan és elkezdem ringatni őt. - Veled sosem fog ilyesmi történni picikém, nem engedem. - súgom neki halkan, majd egy lágy és gyengéd puszit lehelek a homlokára.

Küldök egy pillantást Cveta felé, egy elég megfáradt pillantást amiből láthatja,hogy igazán szeretném, beszéljen Siljével, rángassa ki a mostani állapotból, tegyen bármit ami megsegíthet engem, vagy legalább őt, bármit ami többet eredményez, mitn Silje mélabús tekintete és harapós kedve. Tulajdonképpen bármi jobb lenne ennél, bármi jobb lenne, mint tétlenül nézni a szenvedését, mint elhinni, hogy minden rendben van vele kapcsolatban, holott tudom, hogy semmi sincs rendben, csak magamat ringatom ebben a tévhitben, hiszen tudom, érzem, hogy körülötte és vele semmi sem oké, de egyszerűen nincsen több időm, nincsen több kezem, hogy vele is eleget foglalkozzak. Azt hiszem lassan, de biztosan be fogok sokalni.
- Szeretném ha beszélnél vele.. úgy érzem, hogy nincs minden rendben. -
Vallom be a torkomat köszörülve, mintha egy bűnt vallanék éppen be. És talán így is van, lehet, hogy Siljének komoly segítségre van szüksége, én pedig semmit sem tettem érte.
Sóhajtok. Cveta sohasem tudta rendesen mérlegelni ezt a helyzetet, sohasem tudta pontosan úgy látni a dolgot Pandora és köztem, mint ahogy az ténylegesen megtörtént. Nekem pedig az lenne a dolgom, hogy meggyőzzem, alakulhatna minden úgy ahogyan velem, lehetne vele valaki olyan, mint amilyen én voltam a nejemmel. De fölösleges lenne, Cveta látszólag a fejébe verte, hogy gyűlölni fogja ezt az ötletet, hogy semmit sem akar tenni annak érdekében, hogy elviselhetőbb legyen a jegyessége, mindegy lenne, hogy mit mondok, vagy mit nem mondok. A helyzeten ez semmit sem változtat.
- Csak próbáld meg egy kicsit elfogadni. Egy egészen kicsit. Regulus tényleg nem olyan rossz, mint amilyennek képzeled.Ő és én barátok vagyunk. Majdhogynem olyan, mintha a testvérem lenne. Ez esetben és tudom haragudni fogsz amiért így gondolom, de mégis: talán egyszer az életében apám jól döntött. Biztos lehet benne, ahogy te is és én is, hogy Regulus kincsként fog őrizni téged. És ez nagy szó Cveta.. -
Nézem ahogy a kislányom azért csak elérte a célját, el is mosolyodom ahogy elégedetten bújik bele a húgom karjaiba. Jól áll neki a gyerek, de ezt persze most semmi pénzért nem mondanám neki.
Hallgatok, hiszen vele értek egyet. Sohasem fogom kényszeríteni a lányomat, hogy kényszeredetten házasodjon, sosem lennék képes megtagadni tőle azt amit Silje iránt érzek, és sohasem szeretném, hogy úgy kelljen éreznie ahogy Pandora érez mellettem: másik férfit szeret, s ő sohasem lehet énmiattam vele. Szomorú, én pedig habár elméletben más elvet kell vallanom, bele vagyok kényszerítve egy igába, amit lelkes ökörként vonok magam után, ki fogok belőle törni, ha az életem majd úgy hozza, ha a lányom vagy az ikrek szerelembe esnek, s ne adja Merlin, olyanba szeretnének bele akibe nem lenne szabad, akkor tudom, mit kell majd megtennem.
- Vele sohasem fog megtörténni az ami velünk Cveta.. -
Suttogom, mintha attól félnék apánk a szoba túloldalán hallgatózik.