Nem tudtam, hogyan magyarázhatnám el neki, hogy a kettőnk világa mennyire különbözik. Halvány elképzelésem volt csak a filmekről és arról, mi a Merlin lehet az a tévé. De azt tudtam, milyen a minden kívánságodat leső házimanó sereg között felnőni, gazdag és befolyásos rokonokkal, már ötévesen kívülről fújva a Lestrange-ek párját ritkító családfáját és megtanulni, mennyire fontos folt nélkül élni a látszatéletünket. A világaink nem is lehettek volna ennél különbözőbbek, amit most egyszerre találtam lenyűgözőnek és szomorúnak. Azt egyelőre nem tudtam eldönteni, hogy magamat vagy őt sajnálom inkább. Végül csak megvontam a vállam, nem bocsátkoztam semmiféle magyarázatba.
Mosolyt csalt az arcomra, hogy sikerült ennyire lenyűgöznöm. Nem értettem, hogyan tudhat valaki ennyire keveset a varázsvilágról, a szkepticizmusa még megmagyarézhatatlanabbnak tűnt, de legalább odáig volt a trükkömért. Sejtettem, hogy nem túl érett gondolkodásra vall, de attól még szerettem, ha körülrajongtak. Ezen a furcsa lányon kívül egyedül Gwentől kaptam ezt meg, és nem is igazán tudtam, mit kéne erről gondolnom. Leginkább semmit sem akartam.
- Nézz utána a könyvtárban. Nem roxforti tananyag, de sok könyvet tartanak a témában. Csak ne próbáld ki, csúnya vége lenne. - Valószínűleg büszkeség öntött volna el, ha csak miattam érdeklődni kezd valami iránt, amikor úgy tűnt, tökéletesen hidegen hagyja a mágia minden szegmense. És ha nekem sikerült volna valami, ami még a tanároknak sem...
Nem tudtam sokat a "betegségéről", rajta kívül egy valakiről tudtam, aki ezzel küzdött, de Agatha Rayne tökéletesen ura volt a helyzetnek. Persze egy aranyvérű család sarja minden bizonnyal több segítséget kapott, mint ez az apátlan-anyátlan kislány. Egy röpke pillanatig őszintén szánni kezdtem, de válaszolni már nem tudtam neki. Ugyan mit mondhattam, ami nem hatott volna szánalmas közhelyként? Hogy majd minden jobb lesz? Úgysem lesz jobb.
- Nagyon is értékelem - kúszott egy halvány mosoly az arcomra. - Rendes lány vagy, ne hallgass azokra, akik mást mondanak. Úgyhogy szedd össze magad és keresd meg a bátyámat, jó? Ha már rád szántam ennyi időt, akkor ennyit igazán megtehetsz a kedvemért.
Hagytam, hogy arcon csókoljon. Valahogy annyira ártatlan gesztusnak tűnt, hogy eszem ágában sem volt ellenkezni, az sokkal helytelenebbnek tűnt, mint hagyni neki. Komolyan gondoltam, amit mondtam: rendes lány volt és többet érdemelt annál, amit ma láttam belőle. Talán nem volt igazam, csak hősnek akartam érezni magam, aki segített egy rászoruló lelken... De megeshet, kivételesen tényleg jót tettem.
A minisztériumi dolgozók már Hagrid kunyhója mellett vártak rám a leterített kelpie-vel. Ideje volt kivernem a fejemből ezt a különös találkozást és visszatérni a száraz valóságba, ahol mindennek érezhettem magam, csak hősnek nem.