Noah, Wins


13


Aranyvér

Dumbledore


Látó


Griffendél


Noah Schnapp


Sajátos

Anyja: Hope Montgomery
Foglalkozása: Sárkánykutató, ex auror
Apja: Anscomb Montgomery. Elhunyt. A Rejtély és Misztériumügyi főosztály egykori dolgozójának 296-os esete, mely szerint házkutatást végzett, bizonyos titkosítások miatt megnevezhetetlen személynél. A titkosítás Minisztériumi rendelkezésre történt. Az ezzel kapcsolatos feljegyzett események alapján megállapítható, hogy egy ereklyébe zárt ismeretlen erő végzett vele. További tényeket a Minisztérium nem közölt a Szent Mungo munkatársaival.
Bátty: Aron D. Montgomery Jelenleg a rejtélyes ereklyék kutatórészlegének gyakornoka.Tanulmányai pontos mibenlétéről nem árult el információkat, jóllehet joggal következtethetünk arra, miszerint apja tragikus halála közrejátszott szakiránya választásában. Információink szerint iskolája a mágikus eredetű tárgyak vizsgálatához, átoktörésekhez kapcsolódik.
Megfigyeléseim alapján az anyja kissé szétszórt, odaadó jelleme nincs káros befolyással a gyermek pszichikumára, ellenben makacs, rátarti fellépése a gyógyítókkal szemben itt tartózkodása során meglehetősen kellemetlen pillanatokat szerzett az ispotály dolgozóinak.
Aron D. Montgomery titokzatos fellépése egyeseket gyanúval, másokat közönnyel töltött el. Nincs további hozzáfűznivalónk a 20 esztendős fiatalemberhez. Kapcsolata a gyermekkel pozitív besorolást kapott.

A gyermek január 2.-án került ispotályunkba, miután látomása hatására rosszul lett. Nyilvántartott látó, aki vízióit empatikus beleérzéssel, a jövőbeli szituációba helyezkedve teljesen átéli. Rendszeres látogatója intézményünknek, eseteiről gyógyítóink és elmeszakértőink doktori munkája archívumunkban olvasható.
Magatartása visszahúzódó, késztetés nélkül nem beszél. Pupillái általában tágak, fejét sűrűn kapkodja, mintha veszélytől tartana. Anyja nyilatkozata alátámasztotta abbéli megfigyelésünket, alapjában véve félénk és visszahúzódó, noha, s ezt már ellenőrizni nem tudjuk, természetes közegében képes feloldódni és barátkozni. Konstans állapota készenlétben lenni, furcsa, ijesztő helyzetekben gyorsan reagálni.
A Roxfort Boszorkány és Varázslóképző szakiskola harmadéves tanulója. Az intézet szigorú felügyelete ellenére gyakran téved el a birtokon és körülötte, keveredik nem természetes helyzetekbe, melyeknek általában ijesztő mivolta káros hatással van személyiségének fejlődésére. A Roxfortból kapott tanári vélemények alapján megállapítható, hogy tanulmányi eredményei minimálisan gyengébbek az átlagosnál. Kiemelkedő teljesítményt ezidáig csupán Legendás állatok és megfigyelésük tárgyból  nyújtott. Egészségi állapota tiltja, hogy a kviddics csapat tagja legyen, esetében figyelmen kívül hagyandóak gyors reflexei, rövid reakcióideje, fürgesége. Professzorai véleménye szerint hajlamos az álmodozásra, elkalandozásra, konfliktus kerülésre. Gyógyítói megfigyelések alapján kijelenthető, bipoláris hangulatzavarokban szenvedő beteg. Látomásai után rendszeres poszttraumás stresszkezelésre szorul.

 

 Halkan és lassan sétáltam végig a hátsó udvaron. Figyeltem egy koszfoltot az Arontól örökölt edzőcipőmön. Hiányzott. Akkor még egy év volt hátra az otthon tanulásból a Roxfortig és minden év kínosan sokáig húzódott. Amikor a kerítéshez értem, meglazítottam a felső, kijáró falapot. Fürgén átcsúsztam a hézagon és máris a mugli szomszédlány teraszán álltam.
Szőke, coffos, széles ajkú teremtés volt, általában pöttyös szoknyákat hordott. Ha nem figyelt, hajlamos volt piszkálni az orrát. Nem szerette a büdös cipőket és a kutyákat, ellenben élt halt a nyári táborokért és a húgáért, Mollyért. Fogalma sem volt róla ki vagyok valójában, otthon attól tartottak véletlenül elárulom magam, ezért javasolták, hogy ne találkozzunk, de... a környéken egyetlen fiatalabb varázsló vagy boszorkány se lakott. Így itt álltam előtte megint. Ő pedig ugrókötelezni akart, megint. Sokkal jobb volt, mint egy örökkévalóságig várni Aronra és titkon félni, gyűlölni a Roxfortot. Átnyújtotta a kötelét és megint olyan szélesen mosolygott, mint egy pixi. Éppen megragadtam a kötél végére csavart műanyag fogantyút, amikor hirtelen máshol voltam. Fájdalmas forróság csapott meg, a képembe tódult és elviselhetetlen erővel égetett. Egy ház düledező folyosóján térdeltem, szakadozott alattam egy ócska rongyszőnyeg, ahogy a lángok martalékává vált. Picinek és törékenynek éreztem magam, hosszú hajam a derekam verdeste. Mindent alacsonyabbról láttam. Ahogy körbevesznek a magas, narancsos lángok, fokozzák a fájdalmas hőséget, egyre közelebb jönnek. Kiáltani akartam, de kislányos sikoltás tört elő belőlem. Nem hagytam abba, attól is sikoltottam, hogy sikoltok. Lenéztem a lábamra, fekete lakkcipő volt rajtam, nagyon parányi, mint...Mollyé.A szomszéd lány húga voltam egy égő lakásban. Ahogy a falra néztem, ismerős képet pillantottam meg. Magányos nyírfát ábrázolt. A lángok mohón falni kezdték.   Az előtt gondoltam erre, mielőtt mindent eltüntetett a fájdalmas sikoltás, saját égő húsom szaga, ahogy a lakkcipő lángra kap és égni kezd a lábam, a folytonos, fokozódó fájdalom. Visítottam, miközben szénné égtem.
Aztán arra ébredtem, hogy az anyám halálra váltan rázza a  vállam,hogy ajkaimon ott ég a sikoltás, aztán összerogyok és csak zokogok, mint aki most ébredt rá, mit élt át.
A Szent Mungóig ordítottam, de nem találtak rajtam külső sérülést. Aztán a szüleim beszéltek egy specialistával, akkor derült ki mi vagyok...
A szomszédék háza még aznap este leégett. Megakadályozhattam volna, hogy Molly meghaljon, ha tudok beszélni, ha nem azzal foglalkozom mennyire fáj, ha  bátrabb vagyok, csak egy kicsivel...


Csendben és megszeppentem ültem a Roxfort Expresszen. Végiggondoltam mi minden történt az elmúlt egy évben. Amikor előre láttam, hogy Aron eltéveszt egy varázslatot az egyik vizsgáján, vagy hogy anya sír, mert aurorként nem tudta megmenteni az egyik barátja életét. Akkor én voltam Aron, én voltam anya. A bátyámat figyelmeztettem, hihetetlenkedve hálálkodott, miattam lett K-ja SVK-ból. Anyának nem szóltam, csak elkísértem a temetésre és végig fogtam a kezét, miközben bénán ismételgettem a "nem a te hibád-ot" Sokkal nehezebb lett az életem azután, hogy gyötörni kezdtek a víziók, hogy hirtelen és bármelyik pillanatban elkaphatott az álomvalóság. Úgy éreztem ki vagyok rekesztve, még a varázslóktól is elütök. Hogy halott vagyok. Ültem a vonaton, kifelé bámultam az ablakon és nagyon egyedül voltam. Nem figyeltem, amikor eltolták a fülkém ajtaját, vagy hogy leült valaki velem szemben. Aztán beszélni kezdett hozzám. Egy másodikos Griffendéles fiú volt az. Az első aki szólt hozzám. Az első barátom, Abel Valentine. Akkor egyszer voltam önmagam, amikor egy látomásban egy pillanatra elvesztettem az öntudatomat. Akkor azt éltem át, ami életem legjobb víziója volt, hogy a süveg a Griffendélbe osztott. Ezek után már el kellett mesélnem neki mindent. Ő pedig nem menekült el, azóta is ő a legjobb barátom.

Egyik pillanatban még a könyvem felé görnyedtem, a másikban már egy recsegő padlódeszkán tapostam 42-es felnőtt, férfilábammal. Előreszegezett pálcával torpantam meg. Kétszárnyú, réz tároló szekrény nyílt ki előttem. Nem mozgathatta kívülről semmi. Ijedten ziháltam, nem csináltam semmit, mégis fény gyúlt a pálcám végén.  Próbáltam elmozdulni, hátha rálátok valami tükröződő felületre. Nem ment. Földöntúli hörgés hallatszott a tároló felől. Megdermedtem. Éreztem valami nagy, sötét energiát, mély volt és ősi, színtiszta gonosz. Hátráltam, vagyis az hátrált, akinek a testében voltam, mert én magam mozdulni sem bírtam. Belül ordítottam, takarodj, menj innen, tűnj el, de az a valaki, aki most voltam, varázsolt. Elvakított mágiája fénye, fehér, ködszerű és fénylő volt. Az energia azonban elnyelte, magába szívta. Fekete füstként szitált elő, ahogy lassan materializálódott. A rettegés beitta magát csontjaimba és az sem mozdult már, akivel ez történni fog.
A következő pillanatban magamhoz tértem. Sokkos állapotban, reszketve, zihálva. Kavargott a gyomrom, mindenből kettőt láttam, sok időbe telt, mire egyáltalán talpra tudtam állni. A tanárokhoz mentem, próbáltam felidézni, még ha nagyon rossz is volt, ha rám is tört közben a hányinger. Mire emlékszem, ki lehetett? Az a valaki...hamarosan meg fog halni. Próbáltam visszaemlékezni milyen pálcája volt, hogy annak alapján beazonosítsák, de a rettegés mindent elködösített. Végül értesítették a Minisztériumot. Emlékszem, leültettek egy székre, pokrócot terítettek rám, az alatt reszkettem. Csokival kínáltak és én kiöklendeztem. Századszorra is elismételtem, nem dementort láttam.
Az idő végtelenné tágult, a rettegés túl mélyre ásta magát bennem. Aztán egyszeriben vége szakadt, mintha elvágtak volna egy mugli filmszalagot. Bagoly érkezett a Minisztériumból, melyben Közölték, rájöttek kiről szólt a jóslat. Meghalt az apám.