Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Be careful of your thoughts EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Be careful of your thoughts EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Be careful of your thoughts EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Be careful of your thoughts EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Be careful of your thoughts EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Be careful of your thoughts EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Be careful of your thoughts EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Be careful of your thoughts EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Be careful of your thoughts EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 28 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 28 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Be careful of your thoughts



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Sylvester Rookwood

Sylvester Rookwood

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ezra Miller

»
» Pént. 16 Feb. - 17:04

Cat & Sili




Sistergő gőz száll fel a kettes számú üstből, míg a hármasban gay színű buborékok pattognak. Az egyes szikrákat vet, de így is jó.
Már három hónapja dolgozom ezeken. Elkészítésüknél jobban csak Slughornt imádtam mind jobban átvágni. Merlinre, a fószer Tiberius szélütött haverjaira emlékeztet, könnyebb lenyűgözni, mint egy marék cserebogarat.
Ma végre elkészültek, úgy nézek rájuk, mint a kiskutyáimra, vagy tudja tököm mit szeretnek az emberek babusgatni, vagy mihez kötődnek. Normális esetben van ilyenjük, hogy testvér, szülő, de fogalmam sincs néznek-e egymásra olyan rajongással, mint én a főzeteimre.
Nyilván keresnem kell majd kísérleti patkányokat, de a Roxfortban vagyok cseszd meg, mi sem egyszerűbb. Sőt, mert előrelátó vagyok, nem csak zseni, körbe is kérdezősködtem. Úgy tettem, mint a normális és szociális emberek, egy szál cigi mellett kifaggattam a hetediket, kivel éri meg bulizni manapság. Némelyik mondat úgy kezdődött "van az a csaj...." egy másik úgy fejeződött be " Cat Nazario"a Aztán rohadtul nem vágtam kiről beszélnek, de végül összeraktam a tökéletes kis áldozatom mozaik darabkáit.
Jól álcázott kis mugli flaskákba öntöttem mindhárom főzetet, a zöld pl pont úgy fest, mint az abszint, a pirosas, tökéletes bólé és a fehér az én nem létező nagyszüleim kókuszlikőrje. Igazából mindhárom reakcióra kíváncsi lennék, nyert ügyem van, ha szereti keverni az ízeket.
Statisztikai számítások alapján, négyzetgyököt vonva, a tó környékén kellene lennie nagyjából ilyenkor.
Melin kegyes hozzám, veregessem a süvegébe, erre andalog a csaj. Különben nem vagyok valami fürge, inkább a színpadias és megfontolt mozdulatok híve,  de ha ilyesmi van, mégis gyors tudok lenni, elállni az útját és kegyetlenül lecsapni az áldozati bárányra.
- Kurvára segítened kell.
Még órám is van, steampunk stílusú zsebóra, aranyveteres, láncon függő, megskubizom közben, mintha nem az enyém lenne a világ összes ideje.
- Nagyon nem értek a mugli piákhoz, de kaptam néhány üveget és egyrészt gőzöm sincs mi van bennük, másrészt, nekem lőttek, ha nem tudom meg. Ivóverseny lesz, ezekből.
Ha érdekli, ha nem, kicsatolom az válltáskám, hogy vethessen egy pillantást a drágaságaimra.
- El kell venned a szüzességem.
Közlöm kertelés nélkül. Aztapaszta, még csak nem is hazudok! Sosem kóstoltam még mugli alkoholt, csak ilyet, hogy töklé, lángnyelv whisky, abból is csak egy kortyot. Meghát Tiberius próbált leitatni, ez egy olyan történet, amit most megint nem akarok előhúzni. Úgyhogy, csajszi szemeibe bámulás, csak magabiztosan és szuggesztíven, egyikből sincs hiány nálam. Egóm, mint a tenger, hipnotikus pillantásom, mint egy kígyóé. Nem véletlen akadékoskodtam annyit a süveggel annak idején.





Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Cataleya Nazario

Cataleya Nazario

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Hétf. 19 Feb. - 17:13
Esténként, amikor nincs ingerem a Tiltott Rengeteg sötétségéhez, ki szoktam sétálni a tóhoz. De valójában bárhová, csak ne kelljen itt lennem, őrültek között. Most is itt voltam. A tónál. Volt egy nem régen épített, csillogó móló az iskola felőli részén, és egy félig összetört és vízbe zuhant móló a szemben lévő oldalon. Az utóbbin ücsörögötem a szokásos lenge öltözetemben. Kitalálhatjátok, nem józanul. De sikerült megejtenem azt is, hogy nem részegen! Tény, ittam már egy ideje, de nem vedeltem. Csak épp a szokásos fájdalomcsillapítást végeztem el. De nem volt baj, nem hűltem ki, mint mostanában oly sokszor és egyre gyakrabban... Aggasztott kicsit, dehát mit tudnék tenni. Nem a részegség teszi. Józanul sokkal rosszabb lenne a helyzet, és egyébként is csak józanodáskor van pánikrohamom és hűl ki a testem teljesen.
Nyugodt voltam. A bőröm forró volt, és ahogy ott rövidnadrágban ültem, a vízbe lógó lábaim körül kis buborékok szállingóztak fel a vízfelszínre a melegségtől. A hold rásütött a víztükörre, látszottak az apró lények, amik körüldongták az egész helyet. Egyedül voltam, és ez jó érzés volt. Megnyugtató. Azt hiszem, a lények megnyugtatnak. Amikor Jack megmutatta azokat a fura állatokat, a holdborjakat, ha jól emlékszem, akkor is sikerült enyhíteni a pánikrohamomat. Nem is értem...
Jól voltam. De ez nem tartott sokáig... Egy, a fülemhez nagyon közeli kiáltás ébresztett fel a melankóliából, hogy úgy mondjam, a frászt hozta rám. És nem jó egy éppen forró sárkánykórost megijeszteni. Bár nem szándékos volt, ami ezután történt, nem lett nagy baj az irányításképtelenségem miatt. Csak néhány nagyobb lángnyelv lobbant fel a vállaimon, de néhány másodperc után alábbhagytak.
- Te hülye barom! – kiáltottam rá a „szellemes” idiótára, aki ilyennel próbálkozott. – Elment az a semmi eszed is?! Megölhettelek volna!! – továbbra is ingerülten beszéltem hozzá. Jó, azért nem tudtam volna megölni, vagy fene tudja, nem én irányítok. Nem normális...
Itallal kínált. Azt mondta, alkohol van benne. És én segítsek neki kideríteni, mi az. Atyaég...
- Baszki, igyál bele! Vagy keress más hülyét, akivel szórakozhatsz! – láthatóan nem voltam jótékony kedvemben, de sosem vagyok jótékony kedvemben, szóval nem is értem, hogy a fenébe talált meg engem itt a semmi környékén. De hát csak nem hagyott békén...
- Mi van?! – hát ez a faszi hihetetlen. Mi az, hogy vegyem el a szüzességét? – Téged honnan a bús fenéből engedtek ki? Nincs elég használhatatlan barom abban a rohadt nagy iskolában, aki tisztába tesz? – megráztam a fejem és visszafordultam a tó fele. – Húzz el, szűzlány...
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Sylvester Rookwood

Sylvester Rookwood

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ezra Miller

»
» Kedd 20 Feb. - 15:31

Cat & Sili




Már messziről nézve feltűnik, hogy furcsa. Tetszetős a dolog, normális emberekre nem pazarlom a drága időmet és felbecsülhetetlen személyes valóm. Ahogy ott ül, rövidnadrágban, tetszetős kreol lábakkal, ilyenkor, ilyen időben. Első gondolatom persze, hogy a ribancok sosem fáznak, de aztán szó szerint lángra lobbantja őket. Ja, szóval ezért, világos. Először is, hátrahőkölök, mert a tűzzel önmagában semmi bajom, de villog agyamban a figyelmeztetés és nem jó kifejezéssel párosul. Benne van a sárkány, úgyhogy fehéredek, meg a szemeim is felveszik a mugli rajzfilmfigurákéinak formáját.
Az első döbbenet elmúltával megkapom, hogy hülye barom vagyok, sőt buta is.
- Mert szerinted honnan kellett volna tudnom, hogy kigyullad a vállad?
Azért nem megyek hozzá túl közel és így persze az egész küldetés még izgalmasabb lesz. Fejben gyorsan végigpörgetem az összes vizes bűbájt. Meghát aztakurva! Magát a sárkánykórt kezelnem kell, mindenképpen. Belby lehet, hogy feltalálta a vérfarkasok tüneteit enyhítő főzetet, de ez még ritkább és különlegesebb, nagyobb dolog lenne. Brysen a sárkánykór enyhítője. Tökéletes.
Különben nem lesz egyszerű, pont olyan heves, mint a betgsége. Gyanús lenne nem inni vele, mégsem fogok, úgyhogy bólogatok okosan.
- Te fogod visszacipelni a hullámat, ha ezt mind megiszom és megdöglök alkoholmérgezésben? Csak segíts eldönteni egyáltalán mi a halál van benne.
Az absintosnak álcázottat veszem elő első körben, hogy meglötyögtessem az orra előtt. Talán ettől nem gyullad be rögtön.
A szűzlány azért fájt. Legalább kis pöcst mondott volna, vagy valami.
- Mindegyik használhatatlan barom és egyik se tudja hogy kell.
Végülis, időm, mint a tenger.
- Mindig a legjobbtól kell tanulni. Csak rád nézek és látom te jártas vagy minden ilyesmiben. Vagy olyan gyakran veszed el mások szüzességét, hogy neked halál mindegy? Akkor nem is tudod micsoda kiváltság ez. Elsőnek lenni és felejthetetlennek.
Amúgy még mindig a piáról beszélünk, rohadtul nem hagynám, hogy akár egy ujjal is hozzám nyúljon.
- Nem megyek el, ugye tudod.
Arckifejezésem változik, rohadéksági skálán megütve a 10-et. Hiába hiszi, téved. Ő már enyém. A sárkánykórság elleni főzet. Soha a büdös életbe nem fogok lekopni.



Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Cataleya Nazario

Cataleya Nazario

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Kedd 20 Feb. - 19:22
Fú, de kezd felhúzni. Nem elég, hogy belepofátlankodik a szeméyles terembe, még neki áll feljebb.
- Mondjuk nem kellett volna mögém lopakodj! Idióta – kiáltottam rá ingerültem, remélve, hogy ettől eltakarodik, deeeeee nem. Még mindig pofázott. De legalább tett néhány lépést hátra. – Mi van, félsz a tűztől? Akkor ne játsz vele! – zártam le ezt az egész találkozást, illetve zártam volna, de csak nem takarodott már el. Istenem...
- Leszarom a hulládat! És 3 deci piába még senki sem halt bele – ha tudná, hogy nekem fél órára elég ennyi délelőttönként... – Idd meg, aztán kiderül, mi van benne. Engem kib@szottul nem érdekel, úgyhogy húzz a fenébe! – küldözgettem el, de hát mintha a halaknak beszélnék. Még azok is értelmesebbek.
Most már felhúzott annyira, hogy felálljak. Odaléptem hozzá, erre ő meghátrált, de én léptem tovább.
- Te teljesen süket vagy?! Nem érdekelnek a hülye problémáid, megvannak a sajátjaim! Takarodj el innen! Nincs kedvem kezdő hülyegyerekekhez, sőt senkihez! – beszéltem az arcába, és ez láthatóan már kicsit meghatotta. De nagy bánatomra közel sem eléggé. Kijelentette, hogy nem megy el...
- Mármint ribanc vagyok? Vagy alkoholista? Nem is tudom, melyikre gondolsz... – vagy melyik kevésbé igaz. – Hagyjál engem ezzel a szüzességes baromsággal. Ha mostanáig képes voltál létezni k*rás és alkohol nélkül, ezután is menni fog – megveregettem a vállát forró tenyeremmel, kicsit talán túl forró is volt. Nem mondom, hogy szándékosan, de jól jött. – Utoljára mondom, tűnés! – azzal visszafordultam és újra letelepedtem a mólóra.
Egy ideig nem néztem hátra és nem is hallottam semmit. Talán elment végre? Tegyünk egy próbát a kiderítésére. Mivel úgy alapjáraton nyugalom volt bennem ezt a kis incidenst leszámítva, ami igazából csak felerősítette a betegségem, minimálisan tudtam kontrollálni a tüzet. Kinyújtottam egy karomat és fellobbantottam egy kisebb tűzgolyót a tenyeremben. Most már hallottam a hátrahőkölést a fűben, sőt még a felszisszenést is. Csodás, még mindig itt van... Na jó, ebből elegem van! Felálltam, hevesen odarobogtam hozzá, és bár hátrálni kezdett, utolértem, kitéptem a kezéből a kis flaskát, letoltam a torkomon, ami benne volt, az üveget pedig behajítottam a tóba.
- Boldog vagy? Fogalmam sincs, mi volt az, szerintem marhára nem is alkohol, úgyhogy vagy téged b@sztak át, vagy te engem, úgyhogy erre talán jobb, ha sosem tudom meg a választ. Most már tűnés! – ismét visszaültem a mólóra, és nem szándékoztam többet felállni reggelig.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Sylvester Rookwood

Sylvester Rookwood

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ezra Miller

»
» Kedd 20 Feb. - 20:30

Cat & Sili




Égnek emelem tekintetem, hogy ezen kiakad. Ha úgyis leszar mindent, nem mindegy, hogy meggyulladtam volna? Az én pofámról ég le a bőr. Ignorálom, a főzet lebeg lelki szemeim előtt, amivel majd nagyot kaszálok. Áldassa a kibaszott eget, hogy érdekes képessége van.
- Annyira nem, mint szeretnéd.
Nyugi Sili, ő nem sárkány. Távolabb mentem, mert különben se szeretek belelógni mások személyes terébe.
- Az hullagyalázás lenne. Biztos van ilyen perverzió, hogy valaki késztetést érez leszarni mások holttestét. Hm...érdekes
Szám szegletében ott az idegesítő vigyor, ahogy az emberek agyvize forrni kezd, úgy száguld az adrenalinom egyre gyorsabban. Valahol mélyen kifejezetten imádom, hogy amúgy mindenki gyűlöl. De nem ezen fogok most filozofálni, készítem a pálcám, elvégre bármelyik pillanatban kitörhet a vulkán. Ingatom a fejem, hogy nem, ez igaz. Bár van még a tarsolyomban egy pár és hallhatunk olyanról,hogy alkoholmérgezés, ugyebár.
- Ismered azt a mondást, hogy egyedül nem poén?
Ha más nem, használom az imperiot. Bár...annak hatása van az agyi vegyületekre és nekem tisztán kellene a feje. Csak a legvégső esetben. De ennél én kreatívabb vagyok.
Amikor felén jön, kicsit hátrálok, fogja már fel, frusztrál az emberek közelsége.
- Akkor mi lenne, ha nem a problémáimmal jönnék, csak úgy dumálnánk? Én például meghallgatom a tieid.
Érezze a megtiszteltetést. Bár a "problémám" kitalált, mert amúgy a büdös életbe nem tudna rávenni egy lelkizős beszélgetésre a gondjaimról. Amik...nincsenek is, hiszen Tiberius halott.
- Hogy jön ide a ribanc?
Kérdezem ártatlanul, de azért benne cseng a pofátlan irónia, hogy tulajdonképp hülyére veszem. Aztán leesik és elkezdek röhögni. Nem olyan őrült, veszik a kontrol kacagás, de elég hátborzongatónak mondják.
Már nyitom a szám, hogy valami ízessel vágjak vissza, amikor bozzám ér baszki! Senki se mondta neki, hogy lehet! Hátraugrom, nem is annyira a fájdalomtól, mint magától a ténytől, hogy ilyet csinál. Az forróbb, sokkal forróbb. Összepréselt ajkam megfeszítem, kezemben megremeg a pálca. A jó kurva anyját! Orromon át lélegzem, sőt fújtatok, miközben enyhítő gondolatokkal gyógyítom a sebem.
Ő lehet a te nagy áttörésed. Nem engedheted veszni. A sors akarta, hogy rajta kísérletezz. különleges...tudományosan....érdekes, sőt talán a legérdekesebb ember az iskolában.
Nagyot nyelek és végre befejetem, amit mondani akartam.
- Nem arra a szüzességre gondoltam. Mugli típusú piákat még nem kóstoltam. Alkoholszüzesség
Szótagolom szépen, ki is a hülye? Csóválom a fejem gunyoros kis ajakrángással és végignézem, ahogy leül a mólóra és úgy csinál, mint egy kislány. Ha nem lát, nem is létezek. Vagy naiv mód reménykedik, hogy van a kezében bármi, amivel megijeszt. Csak ezen a sárkány gondolaton kell túltenni magam. Úgyhogy amíg szusszanásnyi szünetet tart én is túlteszem magam a sokkon, hogy valaki...megérintett. Ez beletelik egy kis időbe, addigis bámulom a tűzlabdát. Tökéletes alany...másképp működhet a biológiai rendszere. Oppá, közelít. Csak azért megyek arrébb, mert ha még egyszer hozzám nyúl, letépem a kezét. De most csak az üvegfelületet fogja meg. Kitépi a kezemből, megissza az egészet?
- Óvatosan
Szisszenek rá, nem az egész adaggal számoltam! Francba! Ahogy azzal se igazán, hogy sárkánykóros lesz. Ezt nem mondták...
Döbbenten bámulom, még mindig löki a dumát. Csak szám széle ráng meg. Nem mozdulok, de a pálcát most már nagyon készenlétbe állítom, mert ha hozzám érne, megint, fizetni fog érte.
Érezheti, hogy szép lassan tompa zsibbadás költözik végtagjaiba, kicsit kábább lesz. A dolog hasonló az alkoholhoz, úgyhogy véletlenül hibázhatott csak rá, hogy nem abszintot itattam vele. Különben egy egész üveggel? Őrült. Egyelőre nem ülök le mellé, de ott állok mellette.
- Baromság volt meginni az egészet. Érzed, hogy hat.
Furcsa gondolatok kavaroghatnak benne, de még csak tompán, homályosan. Emlékek, amik csak lassan és fokozatosan fognak a felszínre úszni. A főzetem megkeresi a legelső olyan emlékét, ami hatással volt rá.
- Mire gondolsz?
Olyan vagyok, mint egy kis hang hátul, nem kell velem foglalkoznia. Még csak dereng. Ez az első fontosabb. Lassan kikristályosodik és már meg tudja fogalmazni. Nekem pedig van időm hallgatni.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Cataleya Nazario

Cataleya Nazario

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Kedd 20 Feb. - 21:14
A hülye kis gyerekeskedéseire már nem is figyeltem. Egyáltalán nem hiányzott az életemből az ilyen idegesítő kis légy. Csak bámult és mondta a faszságokat. Még azt is volt pofája megkérdezni, hogy nem dumálunk-e.
- Óóóó – felnevettem. Ez már tényleg vicc, amit csinál. – Most szívatsz. Ennyire barom nem lehetsz... Fogd már fel, hogy nem akarok semmit, csak azt, hogy eltakarodj! Beszélgetni meg végképp nem! Főleg nem magamról, úristen, te nem vagy normális... – hüledeztem, mert kajak annyira kiborított, hogy még dühös se nagyon tudtam lenni, inkább csak enyhe sokkot kaptam attól a sok rinyától, ami kijött a száján.
Még azt is képes volt megmagyarázni, hogy „alkoholszüzességre” célzott. Atyaég... És közben még gúnyosan nevetgélt is. Na jó, ebből elegem van!
- Még egyetlen perced van eltakarodni a bús p!csába innen, vagy lesül az a tetves vigyor a képedről – mondtam halkan az arcába. Halkan, de annál fenyegetőbben. Kihozott a sodromból.
Mikor újra leültem a mólóra, megint elkezdett hozzám beszélni.
- Mi van, fétlesz? Hülye p0cs – még csak felé fordulni sem méltattam. Hát nem igaz, hogy ennyire nem ért a szép szóból... – Ennyitől semmi sem fog történni, minden nap... – kicsit megakadtam a beszédben valamiért. – ...minden nap megiszokt ennyit még délelőtt – a mondatom végére lelassult a beszédem. És a szívverésem is, azt hiszem. Olyan érzés volt, mint amikor egy jó adag töménytől berúgok, csak most az agyam sokkal furcsábban viselkedett.
- Mit adtál nekem? – fordultam felé, amikor kezdtem gyanút fogni. Ez nem szesz és nem is szörp volt. – Ha valamivel elkábítottál, esküszöm, hogy megöllek. Esküszöm – mondtam halkan, mert a hangom is elkezdett gyengülni. Megpróbáltam felállni és odamenni hozzá, de képtelen voltam. A testem nem engedelmeskedett az agyamnak. Lassan már az agyam sem engedelmeskedett önmagának. Mintha teljesen elvesztettem volna a kontrollt a testem és az agyam felett. Csak most nem úgy, mint az alkoholtól. Most félelem járt át...
Féltem, hogy kezdődő pánikrohamom van, és fogalmam sincs, hogy mitől. Nem tudtam, mit csináljak, próbáltam nem gondolkodni, de esélytelen volt. Semmit sem tudtam irányítani. Felvillantak előttem képek, olyanok, amik miatt iszom, amik miatt nem akarok élni.
- Az anyámra – könnyek szöktek a szemembe. De nem öröm és nem szomorúság okozta őket. Hanem düh és fájdalom. A testem elzsibbadt, az emlékeim pedig elszabadultak. – Mit adtál nekem? – motyogtam, miközben egy könnycsepp legördült az arcomon. A fejemet sem tudtam mozgatni, úgyhogy csak bámultam a tó vizét, amelyen olyan emlékfoszlányok tükröződtek, amiket tíz éve el akarok égetni és ki akarok törölni mindenhonnan. – Az anyám...egy kurva volt. Tönkretette az életemet – kezdtem mesélni, miközben küzdöttem magammal, hogy ne lássam magam előtt azt, amit látok és ne mondjam el, azt amit éppen mondtam.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Sylvester Rookwood

Sylvester Rookwood

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ezra Miller

»
» Kedd 27 Feb. - 20:05

Cat & Sili




Amekkora mákom van a sárkánykórossal, legalább annyira megszívtam. Még egy ilyen kiállhatatlan személyiséget basszus. Alapjáraton szóba se állnék a típusával, ami nem is tudom... Bunkó, haragszomavilágra lázadó kiscsaj, aki piával és szexel kezeli a lelki nyomorát. Pont olyan szánalmas, mint ez a blablabla, amit lenyom. Egyik fülemen be, másikon kiokádja a szavakat. Még bólogatok is, ahogy oda se figyelek, egyetértően, mekkora barom vagyok. Végülis ez nézőpont kérdése. Cataleya merész próbálkozás és ha Dumbledore megtudja miket művelek vele... Baszki, néhány nyomorult hónapot kell itt csak lehúznom, aztán szabad vagyok, mint a madár és senki nem ugat végre az életembe.
- Egy perc, az hatvan másodperc. Akkor most számoljak addig?
Kötekszem, játszva az idiótát, készenlétben, hogy bármikor tüzet okádhat. Kezdem azt érezni egy sárkánnyal könnyebb dolgom lenne.
Arra mondjuk kurvára nem számítok, hogy felszlopálja az egészet egyszerre.
- Mert ha mondjuk itt döglesz meg, engem csuknak le
Fejben már játszom az opciókat, belököm a hullát a tóba, kitörlöm az összes diák emlékét, akivel róla beszéltem. Fáradtságos munka lenne. Lehet le kéne lépnem az iskolából. Ennyit iszik minden délelőtt?
- Nem leszel valami hosszú életű, ha így folytatod.
De addig felteszem életben tartanám, amíg használom. Ezt biztos együttérzésnek fogja majd fel, aztán megint lehülyéz, barmoz, meg elküld a vérveretes pöcsbe, kurva kreatívan.
Sebaj, így legalább gyorsabban hat, bár mellékhatásként fel kell majd hoznom az enyhe függőséget. Persze megszüntethetném, egy másik bájitallal, hogy többé ne kelljen neki a zöld nedű és az újabb mellékhatásokkal járna. Ez a csodálatos a bájital-pszichiátriában. Próbálok nem röhögni, főleg az röhejes, ahogy fenyegetőzik.
- Képzelődsz. Túl gyorsan vedeltél. Lehet, hogy ez erősebb ital volt. Mondtam, hogy nem értek a mugli löttyökhöz.
Hát persze, hogy az anyja. Látom ő sem a royal negyedből szabadult, mert sír. Biztos valami fájó emlék, meghalt, vagy ilyesmi, aztán gondolom rinyálni fog mennyire szerette. Sebaj, a bájital az emlék idézéseken kívül mást is fog csinálni. Az kicsit meglep, hogy kurva volt, olyan szavak jönnek ajkaira, amit biztosan nem mondana el egy jöttment fasznak.
- Ismerős...
Anyámat bármi fájdalom nélkül, bárhol tudom szidni, de komolyan nem gondolok rá. Érthető okokból  nem magamon tesztelem az ilyesmit. Rápillantok az órámra, mert amikor majd az esettanulmányt írom a hatóidőről is be kell számolnom. Nagyjából mostanra kell felbukkannia egy konkrét eseménysornak, szituációnak az anyjával kapcsolatban, akire haragszik. A hatóanyagok különleges elegye nem hagyja sokáig szenvedni. Épp csak tudatosítja a képet. Ez nagyon fontos, hogy a páciens felismerje a probléma forrását. A kurva anyja és egy esemény vele, ami rossz volt. Gondolom elmondja, mert beszéltető hatása van a kotyvaléknak, ha akarják ha nem, mormognak.
Aztán az érzések majd szép lassan tompulnak. A harag, fájdalom düh, mintha jótékony takarót terítenének rá és mindez nem számítana. Azért nem teljesen megmérgezni akarom az embereket, ha ez lesz a munkám, valamennyire kísérletezem rajtuk, igen, ugyanakkor el kell hitetnem, segít, amit kapnak. Egyébként lehet, hogy valóban segíteni fog. A felzaklató érzésbe bele kell folynia a nyugalomnak, mintha leszedálódna. Aztán mondja és én majd kijavítom.
- Mit érzel az anyád iránt most?
Ez fontos. Ha nagyon gyűlöli, kevésbé nyugszik meg. A harag azonban átalakulhat tompa fájdalommá. De minden attól is függ majd, milyen eseménysorról fog beszámolni.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Cataleya Nazario

Cataleya Nazario

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Csüt. 1 Márc. - 19:18
Nem volt túl biztató, amikor azt mondta, lecsukják, ha belehalok abba az egy flaskányi valamibe. Most már teljesen biztos voltam benne, hogy valamit beadott nekem, és ettől történik az egész. A legrosszabb az volt benne, hogy ettől félni kezdtem. Féltem, mert viszonylag józan volt az agyam és szinte teljes egészében megéltem ezt, ami történt.
- Semmi közöd hozzá, seggfej! – reagáltam arra, amit az ivásról mondott. Mit szólogat bele az életembe? Azt csinálok a nyomorúságommal, amit akarok. Takarodjon innen és hagyjon békén! Dülönélve feltápászkodtam a móló szélén, és mezítláb felé kezdtem lépkedni. A bőröm az egész testemen kivörösödött, a kézfejemen szikrák pattogtak, és sírtam. Könnyek folytak le az arcomon, de nem tudtam, hogy ez az érzéseim vagy a pánikrohamom miatt van. Bár elég hasonló a kettő. – Mi az istent adtál be nekem? – mikor odaértem, dühösen megragadtam a pólója nyakát és nem engedtem el. Ennek az lett a következménye, hogy néhány szempillantás alatt kifüstölődött. Elegem volt ebből. Először csak megijedtem attól, hogy ismeretlen dolog történik velem és olyasmik kerülnek a felszínre, amik jó mélyre vannak zárva ott bent.
Tovább kérdezgetett az anyámról, bennem meg kaotikusan száguldoztak az emlékképek. Nem akartam elmondani egy vadidegen pöcsnek. De valami mégis arra kséztetett, hogy beszéljek. – Az anyám... – folyamatosan küzdöttem magamban az ellen, amit beadott nekem, és ettől a belső ellenállástól egyre forróbb lett a testem. Karjaimat apró lángréteg kezdte beborítani, az íriszem külső fele már vörös volt. Csak néhány lépésre álltam a fiútól, jó eséllyel érezte a melegséget, ami a testemből áradt.
- Az anyám minden nap... – újabb könnyadag szabadult el a tekintetemből. – Szüntesd ezt meg! – kiáltottam rá a fiúra. Tele voltam fájdalommal és félelemmel. – Ha nem szünteted meg, bántani foglak – ezt már nem mondtam olyan hangosan, inkább tényként közöltem, és ha hiszi, ha nem, nem rajtam fog múlni, hogy mennyire fog neki fájni. – Hat éves voltam! – kiáltottam újra sírva, dühtől rekedt hangon. – Hat éves voltam, amikor a tetves ribanc minden egyes kibaszott nap megvert azért, mert beteg vagyok, aztán hét évesen kurvák közé dobott! – már szinte üvöltöztem, rendesen lángoltak a kezeim. Kezdett eluralkodni rajtam a tűz ismét, és egyre jobban féltem attól, hogy nem fogom tudni elcsendesíteni, amíg ki nem hűlök teljesen. Ha pedig kihűlök, lehet, hogy ez lesz az utolsó ilyen alkalom. Nem tudom, hányszor bírom még ki ezt... - Szüntesd meg ezt - könyörögtem neki most már zokogva. Iszonyatosan féltem, és azt sem bántam volna, ha engem szüntet meg létezni.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Sylvester Rookwood

Sylvester Rookwood

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ezra Miller

»
» Szomb. 3 Márc. - 18:40

Cat & Sili






Mert tényleg úgy öli meg magát, ahogy akarja. Én nem fogok bőgni, ha nem lesz nagymama, az ő élete, jogában áll elkúrni, ahogy csak szeretné.
Azt viszont kezdem vészesen unni, hogy folyton mászkál, képtelen egy helyben szenvedni. Most megint felém jön, de ezúttal nem gyökérkedem soká. Pálca barátom magam elé rántom, mert például most egészen úgy fest, mint egy démon. Lehet, hogy a sárkány-kór miatt hat rá ez kicsit másképpen? Vagy túl sok volt ez egyszerre? Esetleg valamit elbasztam? Ez utóbbira próbálok nem gondolni. Nagyjából úgy tántorog felém, mint egy zombi, ráemelem a pálcám és most nem vagyok sem rémesen lassú, vagy indokolatlanul kíméletes. Úgy tűnik rájött, hiába is tagadnám.
- Relaxo
Közlöm gonosz mosollyal, noha ez csak egyszerű taszító varázslat, nagyjából annyi történik, hogy nem, vagy nem annyira ér hozzám. Bár a gallérom így is átforrósodik, kellemetlen. Mutató és hüvelykujjammal azon dolgozom, ne kelljen külön vízsugarat lövellnem erre az egészre.
- Mondtam, hogy ne fogdoss!
Hosszú haj, rövid ész, nem árt visszaidézni, nem nyulka-piszka. Legközelebb valami hatásossal kell kondicionálnom. Viszont nem tetszik, hogy bőg, meg kellene nyugodnia. Az egész teste hőt áraszt, a szemei vörösebbek, rossz irányba haladunk, rohadtul nem kinyírni akartam. Zavarodottá válik magabiztos tekintetem, ez nem olyasmi, amit egy finitével el lehetne intézni. Itt van még nálam kettő, de nem tudom jelenleg hogyan hatna rá.
- Maximum meghánytatni tudlak. Vegyél inkább egy nagy levegőt mindjárt hatnia kell a mellékelt szedatívumnak, hiába rosszak az emlékek.
Ez még egy nem tesztelt változat, amiről természetesen nem szólok, ahogy azt is "elfelejtem" elmagyarázni, lehet, hogy sárkánykórosaknál kicsit másképp működik.
- Nem tudsz
Mondom mély meggyőződéssel, készenlétben tartva a pálcám és a tudástárat. Azt próbálom nem éreztetni, hogy ebben csöppet bizonytalan vagyok.
Tetves ribancom nekem is volt, de nem gondolok rá élőként. Igazából, be kell vallanom, megrettenek. Ahogy így a képembe üvölti, zokogja, hogy megverték, ami nem idegen, sőt, eladták kurvának. Bár a logikus részem furcsán kattog, hogy az gyerekprostitúció lett volna és á, biztos nincs annyi pedofil, hogy tényleg, már hét évesen....Viszont a pedofilokról pont tökéletes leírást tudnék adni, tekintve, hogy együtt éltem eggyel 15 évig. Nyelek, bármi, amit mondani tudnék hülyeség lenne. Csak követeli, hogy szüntessem meg,  üvölt, lehet, hogy robbanni fog, mégis milyen erős pajzsbűbájt tudok megidézni, hogy ne árthasson? A nyugalom itt most kevés és nem értem. Az érzéshez párosulnia kéne a nyugtatónak, az emlékeknek lassan úgy ellebegniük mellette, hogy annyira nem éli át őket, csak szemlélni. Ez fontos, hogy a páciens kívülről lássa, könnyebb elemezni.
- Miért tette ezt az anyád, tudsz erre objektíven válaszolni?
Ez lenne a cél, megbeszélni, miközben nyugodt marad a legborzasztóbb emlékek hatásra is. Viszonylag, mert a szedatívumot elnyomja azon összetevők elegye, melyek az emlék felhozataláért és a kommunikáció előidézéséért felelősek. A nyugtatót csak amolyan melléknek szántam, lehet, hogy nem elég. Ha látom, hogy az állapota nem változik, ha esetleg más emlékképek is felszínre úsznak és csak tovább hergeli magát egy esetleges robbanásig, elkábítom. Ha most rögtön elájul, megitathatom mással, meghánytathatom, akármi. Ha nem változik, amit kért, teljesítem.
- Stupor
A többi már a jövő zenéje.


Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Cataleya Nazario

Cataleya Nazario

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Szomb. 10 Márc. - 18:50
Mindenféle varázslatot hajt végre rajtam, és akkor még vigyorog is? Atyaég, hogy hiányzott még egy őrült az életemből... A legnagyobb baj viszont az volt, hogy varázslatokat használt ellenem, amiket én nem ismertem és nem tudtam használni. Könyörgöm, még a saját testemen sem tudok uralkodni... Megrémisztett a mosolya, megrémisztett a magatehetetlenség.
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz, de könyörgöm, szüntesd meg vagy csinálj bármit, amitől elmúlik! – zokogtam remegő tekintettel. Azt hiszi, nem tudom bántani. Annyi biztos, nem tudtam, hozzá közelebb menni. Szerencsére... Kicsit alábbhagyott a zokogásom, mert amikor beszélt hozzám, megoszlott a figyelmem közte és az egyre megjelenő emlékek között. – Értsd már meg, te fasz, nem tudom, mire vagyok képes, és lehet, hogy meg tudlak ölni! Ennyire nem lehetsz barom, nézd meg a kibaszott kezeimet!! – üvöltöttem rá sírva, de hiába. Csak kérdezett tovább, szinte meg se rezzent a figyelmeztetéseimtől.
- Azért, mert egy szörnyeteg vagyok! – ordítottam kétségbeesetten, nagyon szabadulni akartam mindentől, ami éppen történt velem. Vagy valaha történt. De az nem újdonság... -  Nézd meg! – felemeltem a pólóm, és megmutattam neki a közel 10 centis heget a hasamon. – Nézd meg, te idióta! Tudni akarod, mit csinált az anyám? Nézzed! Egy kibaszott sörösüveggel akart megölni! – szinte már torkom szakadtából üvöltöztem a tó környékén. Csoda, hogy nem riadt fel az egész kastély. Bár ki tudja, ha ez a köcsög így folytatja, ő valóban nagyobb bajban lesz, mint én. – Hogy miért? Azért, mert beteg vagyok, azért, mert csak egy kártevő vagyok, és semmi haszna nincs belőlem a tetves világnak!! – iszonyúan zokogtam, mart belül a fájdalom, égtek a hegek a testemen, égett az egész testem. A lángok vadul csapkodtak minden irányba, a szemeim bevörösödtek, az agyam eltompult. Küzdöttem, hogy a dühöm és a fájdalmaim miatt ne rontsak neki ennek az agyatlan hülyének. Küzdöttem, hogy bár már egyszer majdnem sikerült, de ne legyek gyilkos. A börtönben még öngylkosnak lenni is siker...
- Na jó, ha most azonnal nem szűnteted meg... - félbeszakadt a mondatom, mert felúszott egy újabb emlék. Ahogy a valamikor törött bordámba belenyilallt a fájdalom, megjelent előttem Brad. Ezt viszont már nem bírta elviselni az elmém és a szervezetem. Hatalmas lángcsóva csapott fel az ég felé, és már csak azt éreztem, hogy összecsuklanak a térdeim, eltompulnak az érzékeim és szépen lassan koromfeketévé válik fölöttem a csillagoktól pettyes égbolt.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Sylvester Rookwood

Sylvester Rookwood

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ezra Miller

»
» Hétf. 12 Márc. - 22:50

Cat & Sili





Ahhoz képest, hogy élő felfedezés és potenciális kísérleti áldozat eléggé megsajnálom, ami bosszantó. Rohadtul nem együtt érezni kellene, vagy szarul érezni magam, ha ő szenved, nem én. Mindenesetre most nem segít, ha flegmázom, bólogatok, hátha ettől megnyugszik.
- Mindjárt vége
Hazudom, mi másba kapaszkodna, mint áltató szavaimba? Nyugtatóan nézek, mást nem tudok csinálni, fogdosni nem akarom és ahogy mondja is, veszélyes. Lehet, hogy megölt valakit ezzel a képességgel.
- A tüzet oltja a víz és mondtam, hogy rohadt jól varázsolok, ne félj. Nem fogsz bántani
Biztatom önmagam is, csak jobban bepánikolna, ha én is berosálnék. Különben ja, elképzelhető, hogy kinyír, de ennyi kockázatot igazán vállalhatok, főleg, hogy egy éve még én magam gondolkodtam öngyilkosságon. Ez az új keletű élni akarásom is csak azóta van, hogy Tiberius kikerült a képből, hogy célok rajzolódnak ki előttem és nem egy értelmetlen katyvasz az egész. A célhoz vezető út viszont lehet, hogy éppen ő lesz, bolond lennék, ha nem kockáztatnék.
Azt nem vettem számításba, hogy ennyire brutális lesz a lány múltja, a személyisége, meg úgy egyáltalán minden. Nagy levegőt veszek.
- Különleges vagy, közöd nincs a szörnyekhez.
Ez nem volt objektív válasz, rossz főzetet választottam. Mondjuk a sörös üveg kreatív, de összeszorul a gyomrom. Próbálok nem párhuzamot vonni. Érzem, hogy kiszáradt a szám.
- Mert egy rüvedék kurva mindegyik. Remélem meghalt, remélem, az enyém is meghalt
Kicsit remeg a hangom, ahogy azon kapom magam, dühös vagyok. Felnyalatnám az a anyjával az üveget, vagy kivágnám a nyelvét.
- Beteg vagy, tény, de tudok segíteni rajtad, bár nem ismertelek és lehet, hogy így elsőre nem a megfelelő főzetet kaptad...Ezt a kártevőséget meg verd ki a fejedből! Lehet, hogy az a ribanc ezt akarta elhitetni veled, de tehetsz neki egy szívességet azzal, hogy nem szopod be minden szavát, hallod?
Annyira sír már, hogy önkéntelenül teszek felé egy lépést, felemelt pálcával és óvatosan, de mégis. Próbálom túlkiabálni, de nem tudom eljutnak-e hozzá a szavaim. Hátrálok, amikor felcsapnak a lángok, de igazából attól félek, kinyírtam baszki! Felgyullad és egy elszenesedett hullával ragadok a parton. Egyetlen és kurvanagy mázlim, hogy elkábítom és ez hat rá, összeesik.
Kell is az idő, mert kidülledt szemekkel meredek magam elé, zihálással küzdve, fagyottan. Ebből az egészből még nekem is nehéz magamhoz térnem. Óvatosan közelebb megyek, leguggolok mellé. Lehet, hogy hozzá kell majd érnem, de...mivel kicsináltam ez talán a minimum lesz.
-Enervate
Suttogom, hogy felébresszem eszméletlenségéből. Ha még rosszul lenne, megkegyelmezek neki.
- Tergeo
Eltörli a folyadékot, vagyis a szervezetére használva kiöklendezheti a bájitalt. Igazából közel a víz, nem lesz gáz neki belehányni. Hogy utána meg fog fojtani az szinte bizonyos...


Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Cataleya Nazario

Cataleya Nazario

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Kedd 13 Márc. - 22:16
Azzal próbált nyugtatni, hogy mindjárt vége, na persze! Mindjárt vége?
- Miért kellett egyáltalán elkezdened? Ennyire hülye vagy, hogy nem bírsz gondolkozni, mielőtt cselekszel? – kiabáltam vele, bár nem tudom, honnan jött ez a fenenagy felelősségtudat, talán csak nem tudtam már hogyan leoltani. És hát én is kétségbe voltam esve, hiszen egyik pillanatban se tudtam, mi lesz a következőben. És ez rémisztő tud lenni, higgyétek el. Ezt érzem, amikor pánikrohamom van.
Mondanám, hogy könnyített a lelkemen azzal, hogy jól tud varázsolni, de nem igazán. Én annyira féltem önmagamtól mindig is, amennyire más sosem fog. Ezek nem félnek tőlem eléggé. Bezzeg az Ilvermorny-ba, ha most belépnék, tömegpánik és menekülés, talán még támadás is szóba jöhetne. Ott hallották, hogy milyen vagyok, ha valaki bánt...
Zokogás közben azért tudtam rá figyelni, mert tőle vártam a megoldást. Vagy legalább at, hogy elfusson. De ehelyett csak üres, közhelyes szavakat dobott oda nekem, hogy különleges vagyok meg ilyen elcsépelt szarságokat. Mit ért el vele? Semmit. Talán még düösebb is lettem egy fikarcnyit. Megmérgez valami szarral, és azt gondolta, hogy ez lesz a megoldás? Hogy megnyugtat? Könyörgöm! Nézz már rám, te idióta! Egy időzített bomba vagyok! Mért nem értik meg soha az emberek, hogyha azt mondom, hogy takarodj, annak oka van??!
- Rossz főzetet? – zokogás közben már szinte nevettem kínomban. Ez nem történik meg... – Rajtam senki sem tud segíteni! Felfogtad? Senki! Soha senki nem fog rajtam segíteni! – üvöltöttem kétségbeesetten, elkeseredetten, megtörten. Semmi mást nem hallottam a szavaiból, ha beszélt is hozzám. Azzal voltam elfoglalva, hogy a lángok egyre nagyobbak, egyre jobban égetnek meg engem is. Pedig nem kellene égetniük. Az Öreg azt mondta Chicagóban, hogy ezek a lángok minket nem égetnek meg. Na és mi van akkor, ha már önmagamat is porrá változtatom? Lehetséges-e ez egyáltalán? És ha nem, akkor mi történik velem? Halálfélelem lengte át egész testemet, a bizonytalanság érzése ritkán szokott ilyen erős lenni, mint most. Pedig ez csak egy nyugis estének indult. Szele, szaga nem volt pánikrohamnak, kisülésnek, de egyáltalán balhénak. Kezdek belefáradni. Kezdem feladni...

Arra ébredtem, hogy a tüdőm újra megtelik levegővel. Már-már hisztérikusan kapkodtam utána, minden tizedmásodpercben csak még egy kicsivel több levegőt szerettem volna, de több már nem fért a tüdőmbe. A gyomrom felfordult, és úgy éreztem, mintha ki akart volna mászni belőlem. A tóhoz közel feküdtem, így elkezdtem afelé kúszni. Nem igazán gondolkodtam, csak feléledt bennem a túlélési ösztön. Pedig az agyam nem akarta ezt. És a lelkem is ott akart maradni és soha el nem jutni a tóhoz. De a zsigereim vittek előre. Úgy kúsztam szánalmasan, a félig fagyott, elszáradt fűcsomókba kapaszkodva, mint egy halálos sebet kapott katona. Elértem a vízhez, és kiadtam magamból mindent, aminek ki kellett jönnie. Szánalmas volt. Szánalmas. Erőlködtem, próbáltam abbahagyni, de csak jó idő után sikerült. Az egész testem elkezdett iszonyatosan remegni. Láttam vörös szemeimet a víztükörben. Mindenhol kivert a víz, és közben annyira fáztam, hogy magzatpózba gömbölyödtem, és reszketve, sápadtan, védtelenül sírtam a sötétben.
- Takarodj innen! – nyögdécseltem, amennyire ment sírás közben, de hangom alig volt már. Nem bírtam ennél erőteljesebben vagy hangosabban ellenkezni. Amikor ilyen állapotba kerülök, kisülök, teljesen védtelenné válok. Akár meg is ölhetne a főzeteivel, ha ezt akarná. De nem tudom, hogy mit akar. És talán jobb is így.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Sylvester Rookwood

Sylvester Rookwood

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ezra Miller

»
» Szomb. 24 Márc. - 16:21

Cat & Sili




Ugyan már, mindent jól átgondoltam, de vérmintát nyilván nem vettem tőle, a betegségéről sem tudtam. Normális ember erre azt mondaná, tanultam belőle, máskor és többet nem vágok esztelen kísérletezgetésbe, de nem mindig van idő és energia túl alaposan utánajárni az áldozat, öhm, páciens előéletének. Nincs abban az állapotban, hogy kíváncsi legyen a magyarázatomra és ezt a hülyézést kezdem nagyon unni.
- Zseni vagyok
Közlöm minden nagyképűsködés nélkül, bár nem hiszem, hogy meghatná, ha azzal jönnék, képzeld, ezt a bájitalt is tök egyedül főztem! Sőt baszki, én találtam fel! Igaz, hogy még nem értem el akkora áttörést, mint Belby a farkasölőfű főzettel, de idő kérdése kisanyám. Ő csak farkasokat kúrál, de milyen menő lesz, ha meglötyögtetem a sárkánykórt enyhítő fiola tartalmát!
Való igaz a hiszti frusztrál. Senki sem tud segíteni duma, blabla, nézek fáradtan az ég felé miért ad ilyen gyöpött gondolkodást a nyomorultaknak.
- Majd elmagyarázom, ha logikusan fogsz tudni gondolkodni, most nem hiszem, hogy megértenéd az észérveimet.
Közlöm nyugodtan, elvégre ha már így alakult, legalább egyikünk megőrizheti a hidegvérét. Valahol mélyen kellemetlen szánalomhullám nyaldos belülről, hogy most nekem köszönhetően így kiakadt, ráadásul kellett beletenyerelnem egy veleszületett betegség következtében kialakult mélydepresszióba. Aztán igen, rövid időre eloltom a tüzet.
Ilyen a főnixek sorsa. Lángra kapnak, porrá égnek, elalszik bennük az öntudat és boldog hamvakba hanyatlanak, csak hogy újraéledjenek és kezdhessék elölről az egészet. Cat a tóhoz szenvedi magát, bár felteszem szívesebben maradna öntudatlan. Nekem is rémlenek korszakok, amikor lettem volna ájult, halott, bármi csak ne a jelenben létező, érző lény. Hagyom, mert ez elég ciki most neki, de ha látom, hogy fuldokolna, segítek rajta.
Megvárom, amíg újra elkapja egy sírógörcs, van egy kósza gyanúm, hogy esküszöm kínzom ezt a csajt. Pedig…nem akarom, de mindkettőnk érdeke, hogy összedolgozzunk. Óvatosan lépdelek közelebb, szinte settenkedve. Már-már leküzdöm az undorom, hogy hozzáérjek valakihez, ujjaim tétován indulnak felé.
- Ne haragudj, nem tudtam, hogy ennyire beteg vagy… Ez a főzet normális esetben segített volna. Azt hittem csak egy részeges ribanc vagy és semmi több. Átlag. A sárkánykórt és a pocsék múltat nem is sejtettem. Én találtam fel, előidézi az emlékeket, aztán megpróbálunk pozitív érzéseket kötni a rosszakhoz. Miután elmúlik a hatása az illető talán könnyebben tud visszatekinteni. A tieid elég pocsékak voltak, szóval sajnálom. Szeretném viszont, ha meghallgatnád az érveimet. Nem fogom nyálas vigasztaló szövegbe önteni, mert ehhez kevésbé értek. Itt van különben egy zsebkendő.
Túrok talárom zsebébe és óvatosan átnyújtom neki. Úgy fogok közelíteni hozzá, mint egy vadállathoz, lépésről lépésre. Kicsit az is, kondicionálni kell. Kézhez szoktatni átvitt értelemben és óvatosan.



Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Cataleya Nazario

Cataleya Nazario

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Kedd 3 Ápr. - 17:54
Észérvek... Haha... Észérvek és logika... Anyám, de rég volt az életemben ez a két dolog. Ja, várj, soha! Mikor tudtam logikusan gondolkodni? Soha! Mikor történtek velem logikus és ésszel felfogható dolgok? Ugyanakkor, mint...soha! Abban mi volt észszerű, hogy beadott nekem egy random főzetet úgy, hogy fogalma sem volt a következményekről? Sőt, eszébe sem jutott, hogy esetleg balul sülhet el! Ha pedig eszébe jutott, akkor ne papoljon már itt nekem a logikáról és az észszerűségről... Kinyírom... Ha egyszer összeszedem magam, ha még legalább egyetlen egyszer sikerül felállni ebből a mocsokból, akkor esküszöm, megkeresem és addig verem, amíg belefullad a saját hülyeségébe...
A földön fekve, remegve zokogtam, amíg hozzám nem ért. Ahogy megérintette bőrömet, végigfutott rajtam a hideg (azért ez nagy szó ám egy sárkánykórosnál...), és levegő után kezdtem kapkodni. Megragadtam a csuklóját jéghideg kezemmel. Éreztem, hogy a bármennyi levegőt is lélegzek be, semmi sem jut el a tüdőmig. A orkomat folytogatta a pánik, nem tudtam nyelni. A zokogás is félig-meddig abbamaradt, mert görcsösen köhögni kezdtem, ahogy oxigént próbáltam a szervezetembe juttatni. De a pánikroham már csak ilyen. Átjárta testemet a halálfélelem, a rettegés, a fájdalom. A mellkasom össze volt szorulva, és mintha megállt volna egy autó a testemen, annyira nem sikerült alapvető életfunkciókat betöltenie. Szinte utolsó túlélni vágyó erőmmel szorítottam a csuklóját, ha akarta volna sem tudta volna levetni ujjaim ketrecét magáról. Pislogás nélkül néztem a szemébe, mintha megváltást várnék tőle.
Minden korábbi gondolatom és érzésem eltűnt a fejemből, csak arra tudtam gondolni, hogy nem akarok meghalni. És gyűlöltem magam emiatt. Gyűlöltem a testemet, amiért nem hagyja, hogy végre megrohadjak. Csak fulladoztam, kapkodtam a levegőt kiszáradt ajkaimmal, és bámultam a tekintetét, hátha mégis ő lesz az, amibe belekapaszkodhatok és kihúz a mocsaramból. Bármit is tett velem, később megbánja, de most odafigyeltem rá. Odafigyeltem, csak azért, hogy ne arra kelljen, hogy mindjárt teljesen elfogy a levegőm és belefulladok a saját nyálamba. Gyerünk, Cat! Remegő tekintetem szemei és ajkai között cikázott. Értelmezni próbáltam figyelemelterelő szavait, de persze csak a felét voltam képes felfogni jobb esetben. Egy-egy mondatánál annyira belém hasított a fájdalom, hogy újra könnyek kezdtek gyűlni a szemembe. Időnként tagadóan ingattam a fejemet, de valójában azt sem tudtam, mire reagáltam így.
Amikor zsebébe nyúlt, odakaptam a tekintetemet. Egy zsebkendőt vett elő és felém nyújtotta. Elengedtem a csuklóját, és hátrább kúsztam tőle. Még mindig nem tudtam rendesen lélegezni. Meg kell nyugodnod, Cat! De nem megy! Nem megy!! Nem akarok meghalni. Tehetetlenül próbáltam arrébb mászni, felállni és elfutni, bármit, csak történjen valami, mert megőrülök. Éreztem, hogy elveszítem a kontrollt az amúgy is sérült és elszabadult világom felett. Mindkét kezemet a fejemhez emeltem, a halántékomhoz szorítottam és motyogni kezdtem a füvet bámulva.
- Én nem bántottam senkit. 
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Sylvester Rookwood

Sylvester Rookwood

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ezra Miller

»
» Vas. 8 Ápr. - 19:54

 
 
 

Ahelyett, hogy a dolgok javulnának, rosszabbul lesz és már rohadtul nem vágom mitől, miért, mi az ördögöt csináljak? Megrántom kezem ahogy hirtelen elkap,talán kiáltok is, de nagyjából mindent elnyom éktelen zokogása, rosszabb ember mellé nem kerülhetett volna vigasztalás szempontjából. Bármilyen bájitalt összeütök neki, meredek varázslatok? Adjatok egy könyvet és egy napot, de érzelmek, fogalmam sincs mihez kezdjek velük.
Furcsa tünetet produkál és minden rémült tiltakozásom, kiakadásom ellenére nem engedem el a kezét, talán megijedek, nagyon, eléggé ahhoz, hogy az életét féltsem és megfeledkezzem magamról. Még az is megfordul ostoba fejemben csak egy kis szaros vagyok, hogy ez mi, nem tudom beazonosítani, de mintha fulladozna. Merlin szent szara, itt maradok egy hullával a parton és hogy az ördögbe magyarázom ezt meg Dumledorne-nak? Már látom a távolban homályló Azkabani cellát. Lélegzem, mutatom neki hogy kell, esküszöm mintha szülne.
- Lassan, kilégzés, beszív, aztán megint ki
Én az inkompetens barom tátogok, hisz kihányta, már rég elmúlt és meggyőzném, istenemre lökném a süket dumát, ha képes lenne figyelni. Mi lehet annyira rossz, ami ezt váltja ki belőle?
Álmomban sem gondoltam volna, hogy teljesen kettyós, akkor tudom, hogy ez nyilván túl nagy falat és nem ezt itatom meg vele elsőre, hanem egy teljesen alap főzettel kezdem.
Miután elengedi a kezem sem lesz jobb, most a fejét fogja, motyog, fogalmam sincs, hallja-e amit mondok, de ha ő nem tudja, nekem kell összeszednem magam. Még mindig fújtatva lélegzem, mintha terhes tornán lennénk, közben beszélek, hadonászok, ijedt vagyok, döbbent, elveszett.
- Nyugalom, csak szépen lélegezz. Nem bántottál senkit, csak megijedtél egy kicsit. Mi a baj? Mit csináljak?
Semmit sem merek vele csinálni, még a vidító varázs is felejtős, mert mi van ha fejreáll tőle? Ezek után nem lepődnék meg, ha egyenesen sárkánnyá változna.
- Cat, figyelj rám, nyugalom. Nincs olyan, amit ne lehetne megoldani, a sárkánykór is sima ügy. Most az a legfontosabb,hogy megnyugodj és beszélgessünk, elvégre nem akarsz megőrülni, igaz? Levegőt kell venned, nyugodtan és mélyen
Halkan számolni kezdek, forgatva csuklóm egy jelzéssel, mikor szívja be, mutatva mikor fújja ki. Mellkasomban szédülten dübörög szívem,ujjaim hegyével hátát érintem, mereven reszketek, ha tovább kell fogdosnom lehet ketten fogunk itt fulladozni.


It feels like.. everything just disappears
No past, no future
I'm broken,
I'm alone,
as days go by

my heart grows cold





credit
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Cataleya Nazario

Cataleya Nazario

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Vas. 8 Ápr. - 20:43
Amikor észrevette, hogy mennyire nem kapok levegőt, elkezdett nyugtató dolgokat mondani. Figyeltem az ajkait, ahogy formálják a szavakat, amelyek engem akartak segíteni. Kilégzés, beszív, kilégzés, beszív. Ismételgettem magamban, amiket mondott és próbáltam azt tenni, amire irányított, de nagyon nem ment. A pánkroham úrrá lett rajtam, jéghideg volt a testem és esélyét sem láttam a felmelegedésnek ilyen lelkiállapotban. Mégis küzdöttem, kilégzés, beszív, kilégzés, de ennél sokkal gyorsabb volt a szívverésem, mint ahogy ő diktálta a ritmust. Egyszerűen képtelen voltam ennyitől megnyugodni.
De aztán, amikor arrébb mentem, újra hozzám szólt. Kétségbeesett, könnyes szemekkel ránéztem, és próbáltam arra figyelni amit mond. Nyugalom, Cat, nyugalom! Azt kérdezte, mihez kezdjen velem. Édesem, ha ezt tudnám, nem állnék az őrület határán...
- Fé-félek – dadogtam valamit a kérdései után. Igyekeztem összerántani a káoszt, ami a fejemben tombolt. – Nem akarok meghalni – fogalmaztam tovább, miközben a hajamat szorongattam. – Me-melegítsd fel a-a kezem – ezt már szinte automatikusan mondtam, valamikor már rájöttem, hogy ha a kezemet dörzsölik, akkor valamennyire lenyugszom és elkezd felmelegedni a testem is.
Közelebb jött és a hátamra tette a kezét. Ismét összerezzentem az ijedtségtől, de már nem uralta a köd az agyamat annyira, mint az elmúlt pár percben. Hagytam, hogy hozzám érjen, és figyeltem, ahogy szinte a fülembe mondja a szavakat.
- Őrültnek tartasz? – néztem fel rá, és szemeimből újabb csepp koszos könny csordult ki. Tudtam, hogy igaza lehet. És rettegtem tőle, hogy igaza van. Én már nem is tudtam, mitől félek a legjobban... Aztán megpróbáltam úgy lélegezni, ahogy mutatta. Egyre könnyebben sikerült akkor levegőt venni és kifújni, amikor kimondta. Néhány perc alatt szépen lelassult a légzésem. Kezdtem megnyugodni.
- A sárkánykórt nem lehet megoldani – motyogtam neki válaszként az előbbi szavaira. Így könnyebb volt másra is figyelni, hogy már nem azon járt az agyam, hogy hol tud elmenekülni a koponyámból. – Nem akarok veled beszélgetni, egy rohadt szemét vagy – bár nem kiabáltam vele, remegő hangomból kiérződött a düh, csalódottság és fájdalom.  Na meg az őszinteség... – Semmit nem ártottam neked, semmit! Nem is ismersz engem... Mindenhatónak hiszed magad, de cseszd meg, nem vagy az! Mindig mindenki ezt csinálta velem, mindig! Bántott, érted? Bántott... – hangom elcsuklott, poros, könnyes arcomat a tenyereimbe temettem, és próbáltam folytatni az életben tartó lélegzést.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Sylvester Rookwood

Sylvester Rookwood

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ezra Miller

»
» Szomb. 21 Ápr. - 12:48




Ha az emberi érzéseket krónikába szednék, valószínűleg braille-írásként látnám. Mint teljesen inkompetens pislognék a szavak előtt, én az érzelmeket értelmezni képtelen. Vagy csak túl szigorú vagyok magammal, hogy a helyzet, ez az úgynevezett élet csinált belőlem „szörnyet”? Mitől éreznék, hogyan, ha minden napom sokáig a rettegés, az ütlegelés határozta meg és dolgok, amikre nem is emlékszem. Talán ez a lány sokkal hasonlóbb hozzám, csak a szenvedés egy másik végét ragadta meg.
Micsoda szánalmas filozófiák szánkáznak végig ijedt elmémen, rakás ostobaság. Ezért vagyok rossz vigasztalásból. Az egyetlen tantárgy lenne, amiből megbukom. Persze Cat gyakorlásnak nem rossz, ha medipszichiáter pályára állok, még lelki szempontból is jövedelmező. Igazi aranybánya ez a lány, sosem fog szabadulni. Legalábbis, amíg ki nem használom minden rejtett kis deficitét. Például mit mondjak arra, hogy fél? Vagy melegítsem fel a kezét? Felteszem ez utóbbit muszáj, valahogy hozzáérnem, hogy majd ha a jövőben lesznek ilyen eseteim és elkerülhetetlen a fizikai kontaktus…
Hosszú, elnyújtott levegőt fújok ki, félig behunyom a szemem. Ha azt képzelném tárgy, mondjuk egy lámpaoszlop…
Óvatosan megfogom és elkezdem…dörzsölgetni. Sőt, bónusz hátsimogatást kap. Közben nyelek, mert lehet most jobban be vagyok szarva, mint ő. Normális esetben lecsapnám ezt a túl magas labdát, de ez nem az és ő sem az.
- Találkoztál te már normális emberrel? Nincs semmi baj, csak szükséged van egy kis segítségre
Dörzsölöm tovább a kezét undorodva, ami persze miért is látszana? Ez csak gyúródeszka, nem a keze és legalább lélegzek én is vele, mint egy terhes tornán a kötelességtudó férj.
- Nem, teljesen nem, de lehet enyhíteni a tüneteket. Tudod, van a vérfarkas kór és Damocles Belby
Megráng a szemöldököm
- Feltalálta hogyan lehet enyhíteni, én ugyanezt kutatom a sárkánykórnál
Fogom kutatni, de ez részletkérdés. Egyetértően oldalra biccentem fejem.
- Kurva nagy szemét, de komolyan segíteni akarok. Én nem akartalak bántani, kajak jót akartam! Rohadt nagy szemét vagyok, ahogy mondtad, de nincs bajom veled. Annyit hallottam folyton piálsz és depressziós vagy, ez pedig egy pszichiátriai főzet, segít feldolgozni a traumákat. Az olyan egyszerűeket, mint amikor valakinek megdöglik a békája… A mindenhatóság szintén idő kérdése
Vigyorom el egy fél per erejéig, de majd ő sem gondolja poénnak és tovább gyűrűzik körülöttem a szar hírnév, mekkora öntelt geci vagyok.
- Engem is bántottak
Csúszik kicsi kicsit tényszerűen, mintha el akarnék vonatkoztatni tőle.
- Az ilyen embereket meg kellene gyilkolni. Nézd, Cat, bántottak és nyertek? Hagyod, hogy nyerjenek és tönkretegyen mások elvetemültsége? Nem lenne jobb csakazértségből is felállni és az arcukba fingani? Azért akarok medipszichiáter lenni, mert mindig van tovább és előre, küzdelmek, győzelmek, revansok. Az első ilyened lehetne az, hogy nem hagyod őket nyerni. Lépésről lépésre, fokról fokra haladva élhetnél viszonylag normális életet, tudod olyat, ami nem maximum 30 éves korodig tart, mert szétcseszi a májdat és az elméd
Kurvára nem fog szabadulni tőlem, jobb ha hozzászokik. Követni fogom és minden faszságot lenyomok a torkán, mint egy libának, amíg valamennyire fel nem áll, vagy mondjuk lesz egy teljes, józan hete. Kezdetnek.



It feels like.. everything just disappears
No past, no future
I'm broken,
I'm alone,
as days go by

my heart grows cold





credit
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Cataleya Nazario

Cataleya Nazario

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Szomb. 21 Ápr. - 14:58
Ahogy beszélt hozzám, a fejemben tomboló hurrikán kezdett egy kicsit lassulni. De erre rásegített az is, hogy vette a fáradtságot és dörzsölgette a kezeimet. Bár még remegtem, nem voltam már olyan rossz állapotban, mint előtte. Működött a kilégzés-belégzés.
- Nincs szükségem se-segítségre – ez gyakorlatilag egy vallomás volt számomra is, mert azonnal kitört belőlem a zokogás. Nagyon is szükségem volt, de már nem segítségre, hanem életmentésre. Sejtettem, hogy sokkal rosszabbul áll a szénám, mint ahogy arról fogalmam lehetett. Hosszan elnyúló öngyilkosság közepében voltam. Vagy ugyanilyen gyilkosság áldozata, fene tudta... Az anyám kezdte el, aztán az iskola, végül pedig Brad. Azóta csak meg-megforgatják bennem a késeket, amelyeket én pakoltam a testembe. Már csak a kegyelemdöfésre várok. De nem jön... Még nem... Sajnos beleépült a szervezetembe s az agyamba a túlélési ösztön, a végletekig küzdés, de ezúttal ez csak rontott a helyzeten. Már régóta csak keserves vergődés volt a mocsokban, tudat alatti makacs élni akarás, vágyakozás a jobb létre, remény, hogy ez létezik. Esélyem sem volt már a túlélésre egyedül. Mindig is gyenge voltam, csak a tűz adott erőt a testemnek, de a lelkemet és az elmémet már rég megrohasztották a bántalmak, a fájdalom, és teljesen biztos voltam benne, hogy nem lehet már rajta segíteni...
- Nincs szükségem semmilyen gyógyszerre. Csak altatót akarok, olyat, ami után nem kelek fel újra és újra – folytattam zokogva. Nyilvánvalóan visszahozhatatlannak bizonyult a hitem minden segítségben és gyógymódban. És mégis számtalan szót szedett össze, hogy meggyőzzön, valójában csak jót akart nekem. Kicsit abbamaradt a sírás, úgy folytattam. – Tudod... Brad is ezt mondta. Aztán porrá zúzta azt a reményt is, ami még maradt bennem. Anyám számtalanszor megvert, mert így születtem. Brad...ő...azt mondta, segít nekem. Aztán bezárt a szobájába, megtette, amit akart, és azt mondta: nekem akart jót – bár nem zokogtam, könnyeim patakzottak az arcomon. Lehet, hogy belém ivódott a löttyének a hatása és ezért mondtam el neki ezeket, de lehet, hogy csak annyira elegem volt már a titkolózásból és annyira szétesett már az elmém, hogy nem volt már vasajtó, ami visszatartsa ezeket. – Kurvára elkéstél a rohadt főzeteddel. Már nincs mit feldolgozni. Olyan, mint a rák, mintha férgek árasztanák el a testem és egyre fájdalmasabb lenne minden harapásuk. Kiirthatatlanok és sosem tompul az éhségük... – csak bámultam magam elé, bár semmit sem láttam a könnyektől.
- Ebben a játszmában már rég nincs nyertes és vesztes. Az elején még küzdöttem, tudod... Mindent megpróbáltam, hogy az a tetves rohadék megkapja, amit érdemel. És tudod, mi lett a vége? – felnéztem rá. – Megszűntem létezni. Sehol sem voltam egy éven át. Sehol. És itt...itt sincs semmi. Semmi sem. Semminek sincs értelme – újra a földet néztem magam előtt, ködös tekintettel. - Sohasem lesz már normális életem. Ennél még az is fényévekkel jobb, ha egyszerűen csak nem érzek semmit, vagy azzal vagyok elfoglalva, hogy hol kapok egy mosdót, ahol kiokádhatok több liter alkoholt. És még ez is jobb annál, amit anélkül éreznék. Innen már nincs menekvés... – motyogtam halkan, szinte már szellemként, és minden egyes szavamban teljes szívemből hittem.


A hozzászólást Cataleya Nazario összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 26 Ápr. - 10:37-kor.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Sylvester Rookwood

Sylvester Rookwood

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ezra Miller

»
» Szer. 25 Ápr. - 20:19




Hát ez a dolgok ára, egy-egy érintés. Félreteszem miért tölt el viszolygással, váltja ki belőlem az ellenkezés heves reakcióját, csak úgy, fogjuk rá örülök, hogy nem fojtja magát tóba a velem való találkozás után.
Megértő bólintás a szemszedett hazugságra, még csak cáfolnom sem kell, önmagát buktatja le.
Tenyerét paskolgatom, pálcát nem rántok, hogy legilimenciával olvassak a sorok között, traumatikus lenne újfent ráijesztenem minden előzetes bejelentés nélkül, engedélyt kizárt, hogy kapnék. Tárgyilagosan meredek rá, az embereken ilyenkor a józan ész segít, ha együttérzés úgy kell kapargatnia a lelki szegénynek.
Reflexszerűen köpködnék kliséket: ne mondj ilyet, minden rendbe jön és kezdene nem létező pályám máris lefelé ívelni.
- Baromság, megadnád magad. Te nem olyan jellem vagy, aki csak úgy leteszi a fegyvert.
Nézek rá legalábbis nagyon ajánlom fejjel, kígyóbűvölve tekintetét, ha két, bugyborékoló zokogás roham közt rám pillantana.
Brad is elmehet a kurva anyjába, de tény, gyakori eset, hogy a jó nőket úgymond kihasználják. Fogalmam sincs ez miképp lehetséges, a menetét sem tudom elképzelni, mintha fantáziám rég kiszáradt, porhanyós tómeder lenne.
- Brad nagyszerű tapasztalat volt, hogy máskor ne legyél annyira naiv. Meg akart dugni, egyértelmű, aki csak rád néz meg akar dugni és még sosem gondoltál bele mit érezhet egy ronda nő. Ha anyád megvert volna, mert beteg vagy és fekélyes, ha a kutya rád sem baszik, mert bűzlesz, leprás vagy, rohadnak a fogaid. Egy seggfej kihasznált, gyönyörű nő vagy, ez a seggfejek szent küldetése és te itt sírsz ahelyett, hogy levágtad volna a golyóit és eltetted volna emlékbe.
Levegőt veszek, ahogy érzem saját metódusom ráerőltetése nem megfelelő eljárás.
- Te képzeled ráknak, rajtad múlik Cat, mindig Te irányítasz. Azt akarod mondani nem elégített ki a bosszúvágy? Akkor nincs más hátra, el kell engedned. Őt, anyád és nem hiszem, hogy rajtuk kívül nincs senki akit kedvelsz.
Firtatom, koncentrálhatnánk a barátaira, optimistán azt képzelem rendelkezik olyannal. Az igazi selejtekkel ó még nem találkozott, persze csak mostanáig, hiszen az egyik, vagy legnagyobb megpróbálta megmérgezni csupa jószándékból.
- Az ember ezt hiszi, de bármikor lehet bármiből bármi. Nevezzük három B szabálynak. Vannak szenvedélyeid, az iváson kívül, valami ami eddig mozgatott? Túl értékes vagy és amit hibának nevezel, a létezésed, unikum. Nem hagylak meghalni, sosem szabadulsz tőlem, én akarok a zümmögő háttérhang lenni, ott a fejedben. Mint a perverz edzők, hogy tovább kell menned, Cat valójában nincs választásod, mert több vagy és csak menekülsz. Saját magad elől. Szembe kell nézned vele, bele a szemébe lassan, nehezen, de kihúzod majd magad és akkor lehetsz bármi. Tűz Cat, elem ami életben tart, világítasz, nélküled megfagynánk.
Beszélek és talán hibába, de majd rágom a fülét, beférkőzöm az agyába, lyukat beszélek a fekélyébe és hagyom, hogy felgyújtson egy erdőt. Fáklya lesz, ha valaki újrateremti annak.



It feels like.. everything just disappears
No past, no future
I'm broken,
I'm alone,
as days go by

my heart grows cold





credit
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Cataleya Nazario

Cataleya Nazario

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Csüt. 26 Ápr. - 13:06
Amikor sírás közepette ránéztem, furcsa dolgokat láttam a szemében. Olyat, amiket az előző tettei után nem vártam. Nem azt láttam benne már, hogy csak éljem túl, aztán lelép, hogy ne az ő lelkén száradjon a „baleset”. Nem azt, hogy minek kellett pont belém botlania, vagy hogy undorodik tőlem. A tekintete azt mondta, hogy segíteni akar. Tényleg azt hitte, hogy tud segíteni. És nem hitte el, hogy nem tud, pedig nem tudott.
- Fogalmad sincs, milyen vagyok! Fogalmad sincs, ki vagyok és fogalmad sincs az életemről! – mondtam emelt hangerővel. Kicsit dühös voltam, mert nem akarta elfogadni, hogy menthetetlen vagyok. Aztán pedig olyanokat mondott, amitől végképp elszakadt a cérna, és kiabálni kezdtem vele. – Nagyszerű tapasztalat?! Te idióta barom, nem érted! Nem értesz semmit! Csak osztod az észt, miközben fogalmad sincs semmiről! Semmiről!! Te... – annyira feldühített, hogy képtelen voltam már szavakat adni a nyelvemre. És újra csak forgatta bennem a saját késeimet, amiket már rég ki kellett volna húzni, hogy elvérezhessek. De semmi sem történt. Soha nem történt semmi, soha nem jött a kegyelemdöfés.
Üvöltve, zokogva elrántottam a kezeimet az övéi közül. Megpróbáltam felállni, és bár kicsit megszédültem a művelet közben, sikerült feltápászkodnom és elindulnom az erdő felé. Csak aztán folytatta.
- Bosszúvágy? – fordultam hátra. – Azt hiszed, bosszúra vágyom? – mondtam halk undorral, és odasétáltam elé. Közel hozzá. Nagyon közel. – Tudod, mi az egyetlen dolog, amire vágyom? Az, hogy soha többé ne találkozhassak olyan rohadékokkal, mint te vagy, és mint amilyenek azok az emberek voltak, akiket te apró hibáknak hiszel az életemben – nem üvöltve, halkan beszéltem, mutatóujjamat pedig a mellkasához nyomtam. – Szóval én vagyok a hibás azért, mert egy tanár, akinek védenie kellett volna és segítenie rajtam, elcsavarta a fejemet, aztán megerőszakolt és börtönbe akart juttatni, mert felgyújtottam a tetves irodáját – azóta nem mondtam el ezt senkinek így, mióta az ottani pszichiáter kiállította rólam a hamis kórlapot. – Leszarom a rohadt szabályaidat! És ha nem hagysz békén, esküszöm, hogy kínozni foglak órákig, talán napokig, bármibe is kerül! Ha még egyszer hozzám szólsz vagy érsz vagy bármi közöd lesz hozzám, nem fogok gondolkodni – mormoltam az arcába undorral és dühvel tele. A fejem eszméletlenül lüktetett, a mellkasom nyilallt, a torkom elszorult. Meg akartam ütni. Ott és abban a pillanatban olyan dühöt éreztem, amit legutóbb a sajnálatos esetkor a pszichiátrián. Gyűlöltem ezt a senkiházit, aki előttem állt. Pedig nem is ismertem. Elég volt csak az a rövid idő, amit együtt töltöttünk el itt a tóparton. Bántalmazás nélkül levettem róla a kezemet, és elindultam az erdő felé. Egyedül kellett lennem, bármennyire is féltem ennek a következményeitől.
Éreztem, hogyha utánam jön, fel fogok robbanni és meg fogom őt ölni.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Sylvester Rookwood

Sylvester Rookwood

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ezra Miller

»
» Szer. 9 Május - 7:01




Immunis vagyok minden ilyesmire, jóllehet nem akárkinek nézem el. Szidhat, kiabálhat, pofámba vághat dolgokat, mint olyan jószág, akit egész életében ezzel etetnek, megszokja. Mindig az volt furcsa, ha valaki kedvességgel fordult felém. Kényelmetlen, bizarr és általában tettem róla, nehogy kizökkentsenek komfortzónámból, menet közben gondoljanak egyet és újra ellenségessé váljanak. Most még nem tudom mekkorát hibáztam, azt érzem, jól van így. Vérnyomásom állandó, hangomban a nyugalom természetes.
- Persze, hogy nem és te se engem. Mindenen lehet változtatni.
Legyen szó arról, hogy megismerjük egymást, vagy akár ami vele történt. Ez a harc mégis kimerít, sziszifuszi, ugyan oda jutunk, picsázáshoz.
Kényelmetlenül közel hajol, fintorogva húzódom hátra. Bosszantó.
- Nem gondolom apró hibának, de a dolgok általában nem olyan súlyosak, csak az individuum érzi őket annak. Mindent meg lehet rágni, ami rágható, lenyelni és túlélni, ha nem mérgező. Ne érj hozzám!
Rivallok rá én is hangosan, normális esetben nem lenne már ujja és csak újabb kínzó lennék a listáján.
- Senki nem mondta, hogy hibás vagy, nem olvastam a fejedben mit csinált, amíg magad nem mondod el honnan a francból szívjam ki? Ne legyél naiv, nem tudnál kínozni, mondtam már. Felgyújtasz? Ugyan már.
Megint jön ezzel a baromsággal. Igaz, hogy mielőtt meggondolatlan kijelentéseket teszek, nem ártana tanulmányoznom a sárkánykór-tüzet, bizonyára másképp viselkedik, mint a sima. Megunom viszont a dolgot, állandóan hisztizik, hagyom elmenni. Majd egyszer újra megpiszkálom a parazsat, ha már alaposan áttanulmányoztam a betegségét. Addig is, Merlin vigye jobb utakra, csináljon az erdőben, amit akar. Ha nem lenne érdekes kóreset, bizonyára leszarnám, mindenki saját sorsának rontója és az emberen nem lehet segíteni, ha nem akarja.
Megvárom, amíg eltűnik a láthatáron, veszek és hosszú és mély lélegzetet, aztán irányt váltok és elindulok a kastély felé. Besurranok majd a prefektusi fürdőbe, a legidegesítőbb mégis az volt benne, amikor megérintett.
It feels like.. everything just disappears
No past, no future
I'm broken,
I'm alone,
as days go by

my heart grows cold





credit
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

Be careful of your thoughts

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezett játékok-