Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

apró lépések EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

apró lépések EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

apró lépések EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

apró lépések EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

apró lépések EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

apró lépések EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

apró lépések EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

apró lépések EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

apró lépések EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 22 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Eoghan MacNamara

Eoghan MacNamara

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Allen Leech

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Szomb. 24 Márc. - 21:25

Az egész ház olyan nagyon csendes és sötét, csak a pálcám fénye világít előttem, csak az az egyetlen fényforrás, s a lélegzetvételem mellett, a fülembe tóduló vér lüktetésén kívül, mintha hallanék valamit, egy halk, más fajta légzést, ami nem több a lépcső nyikorgásánál a léptem alatt, a kő halk koppanásánál: mintha lélegezne a ház, lassan és kimérten, mintha már megfáradt lenne, s éppen nagyon szépeket aludna.
Halkan lépkedem, hazugság lenne azt mondani, hogy hangtalanul, én éppen úgy hallom, hogy hatalmas zajt kavarok már csak a lélegzetvételemmel, néha meg-megállok útközben, várok hátha valaki utánam oson, elkapja a grabancom és kivág innen, de a ház néma, mindenki alszik, még a festmények is horkolnak, én meg csak lépkedek, megtorpanok Aude szobája előtt, elrévődöm azon, hogy mi van vele, hogy mit fog szólni mindenhez: Inést megszöktetem pár órával azután, hogy az ő kezét kértem meg.
S mielőtt bűntudatom támadhatna olyan nagyon, tovább állok, el egészen a folyosón, a keleti oldalhoz, s kopogás nélkül nyitok be, az ajtót halkan teszem be magam után.
- Inés.. Inés.. ébren vagy? -
Suttogom halkan, s az ágyához lépkedem közelebb.
- Mennünk kell, most azonnal indulnunk kell! -
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Inès Delacour

Inès Delacour

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Lily James

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Szomb. 24 Márc. - 23:22

Csak ülök az ágyon, törökülésben, tik-tak, tik-tak, kattog az óra a falon, tik-tak, tik-tak, a vesztünkbe kattog, és dobog a szívem, egészen a torkomban, ahogy a ház és minden lakója békésen hortyog körülöttem, csak én nem tudok elaludni. Nem is akarok. A gyomrom diónagyságú, minden neszre megrezzenek, de nem, sosem annyira, mint amikor lépteket hallok, talán ő az?, és a léptek mindig elhalnak, mintha azt suttognák, nem jön el, felültetett, nekem pedig nem marad más, csak a Betranche-porontyok bőgése, és az engedelmes, szolgalelkű ---
Olyan váratlanul ér, majdnem felsikoltok, mikor az ajtó kinyílik, de érzem az illatát, fű, fagyanta és szőlő, ő az, ő az, vigyorogva, kezemet a szám elé szorítva várom a sötétben, hogy az ágyhoz érjen, és ha a keze esetleg utánam tapogatózna, elkapom, és megcsókolom a kézfejét. Üdv, ó csodálatos és rejtélyes új kalandom!
- Azt hittem, sosem érsz ide - suttogok, leugrom az ágyról, és belerúgok a bőröndömbe, a sötétben nem láttam, hol van, és halkan elküldöm a kurva életbe a ruháimat, mert mától fogva többé nem vagyok kisasszony. - Honnan akarsz hoppanálni?
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Eoghan MacNamara

Eoghan MacNamara

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Allen Leech

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Hétf. 26 Márc. - 14:26

A szívem indokolatlanul gyorsabban kezd el verni mikor a szobában Inést neszezésen kapom, s ritmusa megváltozik, egyszerre kezd őrült vágtába és lassú ütemes dobogásba, s ahogy elérem a finom női kezeket, ahogy megérzem az ajkait a kézfejemen, minden kétségem elszáll, minden bátorságom előtérbe kerül, s közelebb lépve hozzá nyomok egy gyors és illedelmes csókot én is a kézfejére, megadva az utolsó búcsúcsókot egyenlőtlenségünknek, s olyan izgatottan ahogyan ő, halkan felkuncogok.
- Halkabban Inés, még a végén az egész házat felvered! -
S a bőröndjét felemelve, a kezéért nyúlok, ujjainkat magától értetődő természetességgel kulcsolom össze, s lassan húzom magam után, de azért szaporán, kissé botorkálva, aprókat lépve.
- Világíts, kérlek, semmit sem látok! -
Igyekszem a lehető leghalkabban szólni hozzá, hogy még véletlenül se verjük föl a házat és a bent alvókat.
- A présházból! Ugye nem fogod meggondolni magadat? -
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Inès Delacour

Inès Delacour

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Lily James

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Hétf. 26 Márc. - 20:36

A jelenléte mintha szétfeszítené az amúgy sem elhanyagolható méretű szobát, ahol az elmúlt hetekben laktam, amit a kedvemre kicsinosítottak, ahol most, a sötétben is, tökéletesen látom minden kedves tárgyam körvonalát. Mindenét, ami nem érhet fel a jövőhöz, ami rám vár, a szabadsághoz, amit remélek, és egészen meghat, mikor Eoghan az ujjainkat összekulcsolja - olyan természetesnek tűnik, szinte elfelejtem, micsoda ostobaságot teszünk! Elszököm a házasság elől egy ír szeszfőzővel, aki ad absurdum, még szocialista is! Halkan kuncogok, erről egyszer regényeket fognak írni, és minden lépés, amit a sötétben teszek, ennek a képzelt regénynek a bekezdéseibe kívánkozik.
- Oh, persze, Lumos - és az elmormolt varázsige hatására fénypont bukkan fel a pálcám hegyén, azt magunk elé tartva világítok. - Miért nem ugrunk innen a présházba, onnan meg Prágába? Hol vannak a cuccaid? Vagy nincs szükséged semmire? - nézek rá kérdőn, ahogy az apró lángot magasabbra emelve, tekintetem a padlót pásztázza. Nála csak az én bőröndömet látom.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Eoghan MacNamara

Eoghan MacNamara

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Allen Leech

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Hétf. 26 Márc. - 20:52

Megrázom a fejemet, s közel hajolok, egészen érzem ahogy a haja az ajkamat csiklandozza ahogy halkan suttogok a fülébe.
- Nem lehet. A mágiának nyoma van, túl egyszerű lenne lenyomozni, jobb lesz, ha a lehető legmegfoghatatlanabb helyről hoppanálunk. Ha kihívják az aurorokat..-
S inkább elharapom a mondatot, ha az aurorok meg tudják, hogy én is itt voltam, sőt mi több, én vittem magammal.. hát nem is tudom mi történne velem.
A nyelvemre harapok, nehogy túl sok mindent áruljak el, s ha el is mondanám, mert kétségtelen, hogy be kell vallanom majd mindent, így hogy ketten szökünk el nem titkolózhatom majd előtte, a hely és az idő egyáltalán nem alkalmas.
- A présháznál rejtettem el. -
Elengedem a kezét, s megvárom míg magától indul el előttem a lépcsőn, hogy ne botorkáljak, ne adj isten essek el, mégis a lábam megcsúszik a lépcső szélében,s mintha csak csúszdán lennék, végigzúzok a lépcsőn, ricsajt keltve, s nem is tudom, hogy magammal rántottam-e.
Hirtelenjében nem érzek fájdalmat, az adrenalin olyan magasra szökött bennem, hogy elnyomott minden mást.
- Jól vagy? -
S valahol egy ajtó nyílik, papucs lépked, én pedig nem tehetek mást a kezéért nyúlok, s rántom magammal.
- Fuss Inés! -
A hangom egészen kalandvágyó, egészen élettel teli, és a vigyort, senki nem törölhetné most le az arcomról.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Inès Delacour

Inès Delacour

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Lily James

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Hétf. 26 Márc. - 21:03

Belereszketek, mikor a fülembe suttog, és mint áramütés, úgy szikrázik keresztül rajtam a felismerés: ezen az életen túl ő az enyém lesz, teljesen az enyém, még ha nem is ígért soha visszavonhatatlanságot, még ha nem is ígérte, hogy mindig ilyen vad lesz, nem tudom többé elrejteni, mennyire imponál a viselkedése - valami olyasmit harap ki a világból, amihez nekem sosem volt bátorságom, de mától fogva minden más lesz. Én is más leszek, ő is más lesz, talán a másságunkban valamilyen módon egyek is leszünk, ki tudja? Ha elenged, akkor sem esnék kétségbe. Megállok én a saját lábamon, ebben biztos vagyok! De, persze, azért sokkal jobb érzés úgy végiglépkedni a folyosón, a pálcámat surranó lépteink előtt magasra tartva, hogy ő mögöttem jön.
Késve rezdül csak meg valami idebent, ha kihívják az aurorokat, de bájos, talán azt hiszi, egy előkelő család megszöktetett lánya után aurorokat küldenek? Már épp csipkelődve odasúgnék valamit, mikor ilyedten a falhoz kell lapulnom, a sötétben nem látom, de biztosan hallom, ahogy a bőröndöm, és egy test keresztülzuhan a lépcsőfokokon, utána iramodok, de sokkal biztosabban, jól ismerek itt minden fokot.
- Úristen, jól vagy? - hajolok hozzá, a kezem utána kutat, és a fülemben vér dobol, ahogy a kiáltása értelmet nyer, ránt magával, te jóságos, ó, te jóságos, és hangosan felnevetek, mint egy őrült, egy izgatott őrült, és gondolkodás nélkül utána vetem magam.
Odakint csillagos az éjszaka, talán már hajnal van, ki tudja, most biztosan az egész ház felbolydul, de nem érdekel, levegő után kapkodva követem őt, le a teraszon, a szőlősbe vezető, murvával felszórt úton, és csak néha-néha bicsaklik meg a léptem, mikor kő megy a cipőmbe. Azután a tőkék közt mégis meg kell állnom egy pillanatra, szúró oldallal kapkodok levegőért, visszanézek a házra, a házra, ahol a rokonaim élnek, drága nővérem, látlak még vajon?, és könny szökik a szemembe, de ezúttal nem a fizikai fájdalomtól. Mindegy. Már menni kell, már nem fordulok vissza.
- Menj, jövök én is! - szólok oda Eoghannak, hogy ne várjon, ha bármelyik testrésze kificamodott az akrobatikus mutatványban, úgyis beérem majd.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Eoghan MacNamara

Eoghan MacNamara

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Allen Leech

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Hétf. 26 Márc. - 21:14

A nevetése visszhangot ver bennem, s nem tudok mást tenni, a földön feküdve nevetek vele, hangosan, gurgulázva, mintha nem éppen menekülnénk, nem éppen szöktünk volna, hanem csak gyermekek lennénk, bolond fiatalok akik valami egészen vicces dolgot fedeztek föl egymásban.
Feltápászkodom, s húzom magammal a hideg éjszakába, egészen hűvös, de jól hűvös, nem fog vacogtatóan, hanem biztatóan párás a levegő, simogatja a kopott kabáton keresztül a bőrömet, cirógat, s egy pillanatra azt képzelem, hogy Inés haja is így cirógathat ahogy fölém hajol, s a gondolatba belezavarodom, mert Inés most már velem van, s én még sem tudom hogy viszonyuljak majd hozzá, hogy kije is legyek igazából, s én mit szeretnék kim legyen ő igazából.
Megtorpanok ahogyan megtorpan, aggódva pillantok felé.
- Elmegyek a bőröndömért, és a szőlős végében találkozzunk, rendben? -
A bőröndjét leteszem mellé, mert látom az arcát, alig de látom a bentről kiszűrődő fények miatt, szomorú, s talán már meg is bánt mindent.
Csöndben kocogok el a présházhoz, tudom mit érez. Otthonos számomra a mindent elhagyás, a hirtelen távozás, a szökés. Piszkosul kellemetlen érzés.
Visszafele bicegek, a térdem egészen fáj, de túlságosan pumpál bennem az adrenalin ahhoz, hogy foglalkozzak vele, de Inés még nincsen sehol, s nekem nagyot kell nyelnem ahogyan a szőlős végében körbe-körbe forgolódom. Vajon visszafordult-e? Mégis csak a házasságot választja a feltétlen szabadság helyett?
Ha így is lenne, nem hibáztatnám, ha nem történtek volna velem azok a szörnyű dolgok, sohasem jöttem volna el Írországból.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Inès Delacour

Inès Delacour

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Lily James

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Hétf. 26 Márc. - 21:22

Hálás vagyok neki, amiért magamra hagy pár perc erejéig, odabent sorra gyúlnak ki a lámpák, engem keresnek, de nem fognak megtalálni, és látom anyámat a lelki szemeim előtt, ahogy zokogva tűzre veti a fotóimat, mint erdőtűz, úgy éget végig mindent hisztériázva, ami egyszer engem jelentett ebben a családban. Család, ízlelgetem a szót, és rántást érzek, valahol a köldökömnél. Ezentúl Eoghan lesz a családom? Hirtelen megbánom, hogy nem fektettem le jobb szabályokat. Soha nem ígért nekem semmit. Elképzelhető, hogy Prágába érve egy, két napig érdekes leszek számára, de utána...? De utána nem lesz senkim. Mert rádöbben majd, óhatatlanul, hogy a szépség mögött nem szorult belém túl sok praktikusság.
Félelemtől reszketve figyelmeztetem magam, hogy mennem kell, nem hagyhatom, hogy sokáig várjon rám. Felkapom a bőröndöt, nem csodálom, hogy őt lerántotta a lépcsőről, jó nehézre pakoltam, és továbbindulok a karók közt, vigyázva, nehogy egyetlen indát is leszakítsak. Edgar szőlőjében nem teszek kárt. Ez érintetetlen marad, abban a pompában, amiben születésem óta láttam.
- Itt vagyok - érkezek meg, szinte előrezuhanva Eoghan mellé, belé kapaszkodom, és egy pillanatra helyesnek tűnik, hogy átöleljem, sírni volna kedvem, de csak a vállába fúrom a fejem, és annyi mindent akarok kérdezni, de most nincs helye kérdésnek. - Menjünk! - Csak suttogok, a kabátja anyagába, de azért remélem, hallja, és nem kérdez semmit.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Eoghan MacNamara

Eoghan MacNamara

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Allen Leech

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Hétf. 26 Márc. - 21:39

Tulajdonképpen nem voltam benne biztos, hogy megérkezik, már szinte le is mondtam Inésről, de rá emiatt cseppet sem haragudtam. Megértettem volna a választását, hiszen, habár nagyon lelkes volt, egészen biztos nem volt tisztában a döntése súlyával, talán nem mérte föl eléggé a helyzetet, hogy mi történik akkor ha mérhetetlen honvágy tör rá, s csak én leszek ott neki? Mi történik akkor, ha cseppet sem tart érdekesnek, ha minden amit gondolt puszta fellángolás volt?
Talán megnyugszom egy kicsit ahogy megérkezik, pillantásom a félhomályban az arcára siklik. Nehéz lenne bármit is kivenni róla, s időt sem hagy, Olyan gyorsan simul hozzám, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne ez: hozzám bújni nekem meg átölelni őt.
Egy pillanatra belefúrom a fejemet a hajába, beszívom az illatát ami meglepően új, mégis meglepően meleg érzés, amitől hirtelenjében megremeg bennem valami, s vágyat érzek az iránt, hogy még hosszú ideig fúrhassam az arcomat a hajába.
Kétszer végigsimítok a hátán, nyomok egy puszit a hajába - s mindez olyan természetes, annyira egyszer, mint még soha semmi - de nem hagyhatok neki több időt, az ajtó a távolban hangosan csapódik be, s nekünk nem jut több idő itt.
- Inés...
szólítom meg a tőlem telhető lehető leglágyabban.
- Vigyázni fogok rád. Megígérem! -
Suttogom, de a válaszra nincs is lehetősége, mert valami ránt minket, valami magával húz a köldökömtől, s beszippant minket a láthatatlan cső, s én közben fogom őt, szorítom magamhoz, nehogy elhagyjam.
Halk pukkanással érkezünk a város szélébe, a levegő itt jóval hűvösebb.
Hát megtettük. Tényleg megtettük.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Inès Delacour

Inès Delacour

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Lily James

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Hétf. 26 Márc. - 21:52

Hosszan, szakadozva engedem ki a levegőt, mintha csak a vesémbe látott volna, és a szavai éppen olyan jólesnek, de tudom, nincs több időnk, hallom a szőlőskertre nyíló ajtó hangját, ahogyan kitárul, és becsapódik, a murvával felszórt úton pedig gyors léptek közelednek. Mély levegőt veszek, valahol a hajnali részegség és az éjszaka szárazsága közt, valahol a régi és az új közt, mielőtt érezném a rántást, és Eoghanba kapaszkodva, a fejemet a vállába temetve akkor nézek fel legközelebb, mikor a szelet egészen másnak érzem - sehol a végeláthatatlan szőlőskertek illata, a tó finom neszezése, amiben a kuzinokkal fürödtünk, nincs semmi, semmi, semmi.
Csak ez a tébolyult jövő, aminek most, a pörgéstől kótyagosan, de megfeszített állkapoccsal a szemébe nézek. Hát megtettük. Tényleg megtettük! Hitetlenkedve nézek Eoghanra, és a kabátjába fojtom a lámpalázas nevetést, és már a nyelvem hegyén van a felszólítás, oké, elég bátor húzás volt, de most már vissza kéne mennünk. Csakhogy nincs vissza. Már csak előre van. Összehúzom magamon a kabátomat.
- Hát. Őszintén, sose hittem volna, hogy megtesszük - suttogok, a kézfejemmel megdörzsölöm az arcomat, miközben körbenézek. Riasztóan ismeretlen minden ebben a városban, de a szűk utcák kifejezetten tetszenek. - Merre menjünk? - Még nem most jött el az ideje megemlítenem azt, hogy minden ékszeremet, amit nem festett tésztából fűztek az unokahúgaim, elraktam a bőröndbe. Valamivel pénzt kell majd szereznem.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Eoghan MacNamara

Eoghan MacNamara

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Allen Leech

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Hétf. 26 Márc. - 22:01

Felkuncogok. Hát én sem igazán hittem volna, hogy megtesszük. Mármint nekem el kellett jönnöm, de nagyon sokáig abban a hitben voltam, hogy nem jövök el, hogy Franciaországban maradok, közel Audehoz, közel a visszautasításhoz ami ha igenné formálódott volna benne, mindent megakadályozott volna.
Jobb ez így, jobb most nekem itt Inésszel, jobb egy ismeretlen városba, mint azon szenvednem, hogy Audenak semmit sem adhatok meg. Neki mindez nem lenne elég. Én semmiképpen nem lennék elég.
Lekicsinyítem a két bőröndöt egy egyszerű varázslattal, s habár eszembe jutott Franciaországban is, esélytelen lett volna ezzel mókolni, s a két apró bőröndöt a kabátom zsebébe rejtem.
- Hát ne vágj ilyen képet! Nagyon jó lesz, efelől biztosíthatlak! -
Bíztatóan Inésre mosolygok, s újra a kezéért nyúlok. Elveszettnek gondolom, s segíteni akarok rajta, így hát finoman megszorítom a kezét, s ha ő maga nem húzza el, én sem teszem.
- Éhes vagy? Mehetünk egy fogadóba, Edgar nagyon bőkezű volt. Egy ideig tudok szobát bérelni és ellátni magunkat, de aztán keresek munkát. Te esetleg vigyázhatnál gyerekekre, én meg dolgoznék a kertben. -
Köszörülöm meg a torkomat.
- De mielőtt ez megtörténne, van legalább két hetünk, és addig.. -
Elmosolyodom, sokat ígérő mosollyal, s egy gyors csókot nyomok az ajkaira.
- Megmutatom neked azt, hogy milyen is az igazi élet! -

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Inès Delacour

Inès Delacour

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Lily James

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Hétf. 26 Márc. - 22:21

Ez a megfoghatatlan szomorúság, a ki nem mondott búcsúszavak sokasága, most mind bennem remeg, és félek, szét fognak feszíteni. Eoghan szavait hallva elmosolyodok, bár ez most kevésbé őszinte, mint a présházban, most elveszett vagyok, és az egyetlen iránytű számomra ebben az ismeretlen világban, szabályok, fűzők és délutáni téák nélkül - ő.
- Nem vagyok éhes - suttogok válaszul, mindkét kezemmel a karjába kapaszkodva, mintha ő lenne az egyetlen biztos pont a világban, és jelenleg még ő is olyan bizonytalannak tűnik. - De ha te éhes vagy...
Először hallok meg a fejemben egészen tisztán egy mások által talán józan észnek nevezett hangot, ami felemelt ujjal dorgál, hogy ne szórjam a pénzt. Nem, nem vagyok éhes. Legszívesebben csak leülnék egy ágy szélére, bámulnám az ablakon át a csillagokat, és megpróbálnám kitalálni, mihez értek egyáltalán. Fülig vörösödök az utcai lámpák fényében, mikor rájövök, hogy talán semmihez sem értek. Talán nincs bennem semmi, a családom holdudvarán kívülre szorulva.
Halkan felnevetek a szavaira, és viszonzom a csókját, pár másodperc erejére elfelejtem mindazt, ami mögöttünk áll, mert már bizsereg a gyomrom az izgalomtól, meg némi félelemtől, hogy milyen lehet az igazi élet, amit meg akar nekem mutatni.
- Kíváncsian várom! Nem sejtettem, hogy egy igazi szakértővel szököm meg - csipkelődve meglegyintem a vállát, és a bőröndöm súlyától megszabadulva, előre sietek pár lépést. Szabadság, szabadság, miért hittem, hogy könnyebb lesz megszokni téged? - Jártál már itt? - Én ugyanis nem beszélem a nyelvet. Talán ő jobban fog tájékozódni.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Eoghan MacNamara

Eoghan MacNamara

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Allen Leech

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Kedd 27 Márc. - 20:40

Megrázom a fejemet, és megrántom a vállamat.
- Én sem, vacsoráztam -
Őt figyelem, a szemem sarkából, aztán teljesen, lenézek a kezére ami belém kapaszkodik, és egy pillanatra de tényleg csak egy pillanatra, megbánom, hogy elhoztam. Olyan nagyon elveszettnek tűnik, magányosnak, de mégis csak egy csiszolatlan gyémánt, aki még annyi mindent nem látott, annyi mindent nem próbált még meg, és én.. egyszerűen nem hagyhatom, hogy a lehetőségei elússzanak, csak azért mert egy tenyészkancának tekintik.
- Pedig de! -
Nevetek föl, a hangomat pedig a macskaköves utcák egészen messze viszik.
Óvatosan lépkedek utána, zsebre vágott kézzel.
- Nem, még sohasem. De a szomszédunk nagymamája cseh volt. Sohasem beszélt a mi nyelvünkön, nem volt hajlandó megszólalni, szóval valamennyire.. egy konyhanyelven egészen jól elbeszélek. -
Rántom meg a vállamat.
- Keressünk egy fogadót. -
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Inès Delacour

Inès Delacour

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Lily James

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Kedd 27 Márc. - 23:14
Ismét szorosabbra húzom magamon a kabátot, és bánom, nagyon bánom, hogy nem hoztam magammal sálat. Én buta, azt hittem, a közmondásos prágai tavasz másról is híres, nemcsak vérontásról, bár Bérénice most biztosan elnéző mosollyal csóválná a fejét, mert mindig sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítottam a valószínűtlen vagy összefüggéstelen dolgoknak, mint amekkorát érdemeltek. Bérénice, a neve szikrákat ereget az agyamban, írnom kell neki, amint legalább egy kicsit rendeződik a helyzetünk, amint többek leszünk az utcán járkáló kóborkutyáknál. Ez a gondolat pedig olyan félelmetes, olyan barátságtalan, visszatérek Eoghan mellé, és megint rácsimpaszkodom a karjára, mind a két kezem őt éri, nehogy elslisszoljon mellettem a sötétben. Nehogy magamra hagyjon.
– Az utolsó vacsora? – nevetgélek halkan, de tekintetem már a környező házakat kémleli, hátha találunk valahol kiadó szobát, apartmant, bármit. Nem tudom, mennyi gyaloglás vár ránk, a szűk utcák terekre futnak be, ahol fiatalok rugdosnak sörösdobozokat, vagy macskák nyávognak a holdfényben, az egész olyan elbűvölő, ismeretlen és vad, pörög, forog előttem, képtelen vagyok mindent befogadni. Azt hiszem, találomra választok, egy újabb utcában viharvert tábla hirdeti, Trava panzió, két csillag, fogalmam sincs, ez mit jelent, de biztosan nem kérnek sokat, ha a szoba minőségileg a hirdetőtáblához igazodik. Eoghanra sandítok, várva a reakcióját.
– Ha nem tetszik, holnap még választhatunk mást. De minden vágyam az, hogy ledőljek egy ágyra egy zárható szobában, összekucorodjak a takaró alatt, és hmmmm, aludjak délig – felsóhajtok, olyan édes ez a képzelgés, és a mellkasához bújok, onnan nézek fel rá, esdeklőn. Na, mi lesz?
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Eoghan MacNamara

Eoghan MacNamara

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Allen Leech

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Szer. 28 Márc. - 17:46

Felnevetek, kicsit hangosabban a kelleténél, s magam sem tudom eldönteni, hogy miért ez a hangos nevetés: a saját kétségeimet vagy az övéit szeretném elűzni igazán?
Közel engedem magamhoz, s szeretném ha biztos lehetne bennem, ha másban nem is, ha nem szeppenne meg ennyire, hiszen ez az egész egy nagy kaland, egy hatalmas és lehetőségekkel teli kaland, ami csak ránk vár! S erre gondolva, az én vérem hirtelenjében felpezsdül, egyre izgatottabb és elégedettebb leszek ahogy a macskaköveken lépkedünk, egyre messzebbre szállnak a gondolataim, a holnapot kutatják, na meg a holnaputánt.
- Aludtam már istállóban is, nem vagyok benne biztos, hogy nekem kell megfelelnie.
Hanem inkább neki, mert ő mégiscsak a pompából szabadult ki ide a nagyvilágba, és ki tudja mit kezd vele.
Kétszer nyomom meg a recepciós csengőt, s egy fáradt középkorú, harcsabajszos férfiember kivánszorog hálósapkában, s elmakogva-konyhanyelven persze - de megértjük egymást.
- Egy szoba van, de majd.. alszom én a fotelben! -
Köszörülöm meg a torkomat, mert mégis csak nem tudom, hogyan is kellene hozzá viszonyulnom, s ezen merengve, nem is merengve, inkább lázasan gondolkodva engedem be magunkat az apró szobába, ami tényleg apró, csak a kétszemélyes ágy, egy szekrény, egy szék és egy komód foglal benne helyet, meg az ajtó ami a szintén apró fürdőbe vezethet.
Megköszörülöm a torkomat.
- Akarod, hogy.. kimenjek amíg alváshoz készülsz? -
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Inès Delacour

Inès Delacour

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Lily James

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Szer. 28 Márc. - 22:23
A következő félóra csupa sodrás, csupa harcsabajszú, morcos portás, és csupa rosszul kitapétázott előtér, és rezgő lámpafény, és dohos folyosó, meg nyikorgó lépcső, zörgő kulcs - sóhajtva lépek be a kis szobába, és legszívesebben kifordulnék, hisztériázva rohannék le, hogy visszaköveteljem a pénzünket, Edgar pénzét, mert ezt meri szobának nevezni?
Nem baj, nem baj, tulajdonképpen akárhol elalszom, csak ma este, remélem, csak ma este, mert ha jobban megnézem, megvan ennek a helynek a maga romantikája, ez a minimalista stílus, a kommunizmusból rajtuk ragadt komód - nem mondhatnám, hogy otthonos, de mára jó lesz.
Azután Eoghan felé fordulok, a szavai ismét rávilágítanak, mennyivel jobban tettem volna, ha okosabb szabályokat fektetek le. Ha legalább egynél többször szóba állok vele, ha valamelyikünk kimondja, mi vár ránk, miután megszöktetett. Szeretők vagyunk? Bajtársak? A bajtársaknak feltétlenül kell szexelniük? És ha én vágyom rá? Vajon őrá vágyom, vagy csak biztonságban akarom érezni magam egy férfi karjaiban? Zúgni kezd a fülem, a birtokon valahogy mindez könnyebb volt, bujának lenni és ígérni, egyre csak ígérni, mert akkor még nem hittem, hogy valaha is tartalommal kell megtöltenem a szavaimat.
- Öhm... - elfordulok tőle, megpördülve ismét szemügyre veszem a szobát, pedig valójában csak húzom az időt, húzom a választ. - Nem tudom. Egy részem igazából annak örülne, ha nem mennél sehová, de... - elhallgatok, még mindig a szám sarkát rágva fordulok felé, hirtelen nagyon, nagyon ébernek érzem magam. - Minden azon múlik, hogy mostantól a szeretőm vagy-e. Mert, ha azért szöktettél meg, hogy velem legyél... - Nem is tudom, a tekintetem az ágy felé kalandozik, és zavartan elvörösödök.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Eoghan MacNamara

Eoghan MacNamara

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Allen Leech

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Kedd 3 Ápr. - 12:46

Félrebiccentem a fejemet, de csak pont annyira, hogy az egésznek legyen valami éle, nem is éle inkább jelentése, és ez a fejbiccentés olyan bizonytalanul magabiztos, hogy még én is kételkedni kezdek benne, mert hát az ilyen dolgokban képtelenség nem kételkedni, az ilyen dolgokban nem lehet magabiztosan hinni, mert ezek csak fejbiccentések, meg pillantások mégis ezekkel kell mindent eladnunk és megvennünk. Szóval ez olyan biztató félrebiccentett fejtartás, amivel arra várok, hogy mondja tovább amit elkezdett.
- Akarod, hogy a szeretőd legyek? -
Mintha a kérdés bármin is segíthetne.
Felsóhajtok és inkább mielőtt választ kaphatnék az ágyhoz megyek, és hirtelen mozdulatokkal kezdem kigombolni az ingemet.
- Inkább ezt ne döntsük el most, jó? Csak szeretnék pihenni, itt az ágyban. És beszélgetni, vagy csak kibámulni az ablakon. De nem kell félned. Nem fogok semmit sem tenni amit nem szeretnél. Elvégre, ezért szöktünk meg, nem? -
S a nadrágomat is olyan gyorsan rúgom le, hogy esélye se legyen az aslóra pillantani mielőtt bevágódom a takaró alá, és elégedetten fel nem nyögök. Otthonosabb, mint azt képzelni lehetne.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Inès Delacour

Inès Delacour

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Lily James

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Kedd 3 Ápr. - 12:58
Akarod, hogy a szeretőd legyek? Vörösnek, forrónak érzem az arcomat, mintha sosem hallottam volna senkitől ezt a mondatot, mintha soha, senki nem nézett volna még így rám, ezzel az alig leplezhető vágyódással, de ezúttal minden más. Ezúttal nem véd meg többé a családom által szőtt és font háló, a név, a rang, a vagyon, semmi nem maradt belőle, csak én vagyok, ebben a minden fényűzést nélkülöző szobában, Eoghannal, akinek a hangja furcsán, szinte a gyomrom mélyéről szűrődik el az agyamig.
- Hát... - szégyellem magam, mert csak hebegek, habogok, mint egy első bálozó, és félek, ezúttal félek, mert otthon könnyű volt megjátszani a forgószelet, a kalandornőt, akit nem tart vissza semmi. De most a torkomat szorítja a sírás, és csak néhány könnycseppre vagyok attól, hogy elmondjam, valójában egyetlen férfi sem járt az ágyamban. François volt az első, ügyetlen próbálkozás, és hazudtam neki, hazudtam mindegyiküknek. Akkor megtehettem.
- De, persze. Igazad van. - És ahogy vagyok, ruhástul bemászok az ágyba, mert beleborzongok a gondolatba, hogy előtte öltözzek át. Magamra húzom a takarót, fel, egészen a számig, és csak bámulom a plafont, visszanyelve a könnyeimet. - Ilyennek képzelted?
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Eoghan MacNamara

Eoghan MacNamara

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Allen Leech

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Kedd 3 Ápr. - 13:09

Felé fordulok és felkönyökölök, onnan nézek le Inésre, és most így a holdfényben egészen jól láthatom, hogy mennyire nem tűnik boldognak, hogy mennyire retteg, de nem tudom nem őt nézni, nem tudok nem arra gondolni, hogy mégis csak ott kellett volna hagynom, mert hát ő még egészen fiatal, még majdnem kislány, akinek az élete tökéletes volt, csak nem hitte el, mert félt elhinni, félt a béklyóktól mit a nyakába akartam aggatni, pedig innen nézve, neki egyszerűbb lett volna az, hozzámenni egy férfihez aki hagyja, hogy szél csapodár életet éljen, férfiakkal flörtöljön és habos-babos süteményeket egyen.
- Igen. Pontosan ilyennek. Ilyen.. szabadnak. -
S én tényleg élvezem, én tényleg érzem lehullani a láncaimat a földre, érzem ahogy felszabadulok, ahogy megszabadulok minden gondtól, minden felelősségtől, s csak én maradok tisztán és pőrén.
- De te nem. És nem baj ha félsz Inés. a félelem természetes érzés. Az se baj ha sírnod kell, akkor sírj. Ez hatalmas változás és én.. szóval én megértem ha haza akarsz menni. Haza is mehetsz ha szeretnél. Ebben nincsen semmi.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Inès Delacour

Inès Delacour

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Lily James

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Kedd 3 Ápr. - 13:17
Nem baj, ha félek? Már hogy ne lenne baj?! Villámló szemekkel tolom el a takarót a szám elől, hogy beszélhessek, és ebben a pillanatban ezernyi szitok tódul a számra, ebben a percben kiabálni, csapkodni, hisztériázni akarok, nem Eoghan tehet erről az egészről, de már mindegy, mindegy, és ő sosem fogja megérteni, mit áldoztam fel ezért a szobáért, és az érzésért, hogy utcai ruhában ágyba fekhettem.
- Sosem mehetek többé vissza - suttogom, két tenyeremmel határozott mozdulatokkal szárazra törlöm az arcomat, és legszívesebben visszabújnék a takaró alá, eltűnnék, hogy ne lássa a könnyeimet. - Most már te vagy az otthonom. Ennyi.
Te vagy az otthonom, a fejemben egymás nyakára hágnak a szavak, és felé fordítom az arcomat, remélve, hogy nem látja, mennyire lecsupaszodtam pár óra alatt, hogy nem látja, milyen értéktelen vacak lettem a pompa és a francia báj nélkül, ami otthon még az enyém volt. Otthon. Bérénice. Elfordulok, magamra rántva a takarót, hogy ne lássa, ahogy a könnyeim megindulnak.
- Sajnálom, én... én... én... - hüppögve a párnába fojtom a hangomat. El kell mondanom, hogy lássa, hogy egészen lássa, nincs más mód - csak így dőlhet el, merre tovább. - Hazudtam neked.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Eoghan MacNamara

Eoghan MacNamara

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Allen Leech

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Kedd 3 Ápr. - 13:40

Ez így azért eléggé megnehezíti a dolgomat, vagyis a szívemet, vagy fene tudja, hogy igazából mit, de a levegő is nehezebben áramlik be a tüdőmbe, mert most már felelősséggel tartozom iránta, Inés iránt, és minden szeszélye iránt, mert már én vagyok az otthona, én lehetek az egyetlen biztos pont az életében, aki nem remeghet meg, aki nem okozhat csalódást, mégis úgy érzem, hogy pocsék egy otthon vagyok, már most nagyon pocsék, pedig csak pár órája vagyok én ilyen szinten az övé, s mégis ezernyi csalódást okoztam, és még mennyit fogok majd. Fáj belegondolni. Fáj, mert Inés nem fogja szeretni ezt a fajta otthont, nem fog szeretni engem, nem fogja tudni értékelni mindezt, és ahogy a könnyeit törli le - vagy csak az arca viszket? - lesütöm a pillantásomat, mert nem akarom többé látni ahogy nem érzi jól magát, mikor még a kalandunk el sem kezdődött igazán.
Sóhajtok, megvakargatom az államat, mert hát sohasem voltam még nővel ilyen helyzetben, s minden mozdulatom egészen bizonytalan, de azért a takarón keresztül átölelem, magamhoz húzom, és nem merek bebújni mellé, hogy a testem neki nyomjam, pedig az nyugtatóbb lehetne, mint a távolság közöttünk.
- Nem baj. Én is szoktam hazudni, nem foglak utálni érte. Ha csak nem azt akarod mondani, hogy auror vagy és most lecsuksz. Akkor haragudni fogok, azt hiszem. -
Békítően kuncogok föl, pedig nincs is mit békíteni, de vigasztalásban pocsék vagyok. Nagyon pocsék.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Inès Delacour

Inès Delacour

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Lily James

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Kedd 3 Ápr. - 13:47
Hagyom, hogy átöleljen, hagyom ellazulni a veszteség fájdalmától megfeszült hátizmaimat, és hagyom, hogy ez az egész egy pillanatra édesebbé váljon, olyanná, amilyennek lennie kéne. Felé fordulok, és remélem, nem látja, milyen zavarban vagyok, hozzá bújok, az arcomat a mellkasába temetem, de az agyam nyughatatlanul, lázasan jár. Mit kell most tennem? Mit vár őt tőlem? Mi legyen a következő lépés? Úgy gondoltam pár órával ezelőtt, hogy ha köztünk nem is működnek a dolgok, mert erre sosem volt garancia, majd egyedül megyek tovább, felfedezem a saját, egyéni kalandomat, de az ajtón is félek kilépni.
- Nem, nem erről van szó. - Mély levegőt veszek, és remegő hangon fújom ki, egyszer, kétszer, mert nagyon nem akaródzik tiszta vizet önteni a pohárba. Vajon milyennek fog találni, ha elmondom...? Értéktelennek? Egy hazudós kislánynak, aki nem érhet fel hozzá? - Még sosem voltam senkivel. - Úgy hadarom el, mintha azt remélném, hogy nem fogja hallani. Talán valóban erre játszom, és képtelen vagyok felemelni a fejemet, hogy rá nézzek.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Eoghan MacNamara

Eoghan MacNamara

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Allen Leech

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Kedd 3 Ápr. - 14:05

El tudnám viselni. Inést és a helyzetet örökké. Így feküdni, pihenni és közben beszélgetni, miközben a világ forog tovább körülöttünk és mi megmaradunk itt ebben a szobában, de a levelek megsárgulnak, lehullanak, majd újra megjelennek, s mi csak öregszünk, folyton-folyvást, de mégsem változik semmi. Akár lehetne tökéletes is, el tudnám hinni, és talán ha nagyon erőlködnék, neki is menne. De Inés úri lány, ő csak a tökéletes mesékben hisz, és én.. hát.. nem éppen tudnék tökéletes mesét írni, vagy ha menne is, számára csak átlagos lenne, és ezzel az egésszel ez a probléma. A különség kettőnk között, amit most is érzek, mert valahol itt vibrál velünk a szobában, a bőröndünkben, vagy a bőrünk alatt azt még nem döntöttem el igazán, de jelen van, s csak percek kérdése, hogy felszínre kerüljön.
De azért én szüntelenül ölelem, hagyom, hogy a könnyei a csupasz mellkasomat áztassák, még jól is esik, mert idejét sem tudom már, hogy mikor ért nő így a mellkasomhoz- és most tekintsünk el a ténytől, hogy ő éppen zokog! - és megbizserget bennem valamit ahogy a szempillái a mellkasom szőrével összeakadnak.
Aztán meg felnevetek, nem ezen, mert nem éppen csiklandós az érzés -a szempillái meg az én mellkasszőröm - hanem mert nem tudok nem nevetni, d eközben meg is bánom, így halkan kuncogok inkább tovább.
- Hát azért azt hittem, hogy valami olyasmit vallasz be, hogy a lányokat szereted, vagy hogy... nem is voltál eljegyezve.. ez.. ne haragudj, de azt hiszem megkönnyebbültem.
De nem akarom megbántani, így kétszer végigsimítok a haján és elkomolyodom.
- De ez nem is számít. Majd ha eljön az alkalom, akkor leszel valakivel. És azzal lehetsz akit te akarsz. Szóval nem kell, hogy.. kielégíts.. -
Krákogok és elvörösödöm. Nem teszem hozzá, hogy ha nem akarsz .

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Inès Delacour

Inès Delacour

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Lily James

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Kedd 3 Ápr. - 14:20
Attól az utolsó néhány szótól még forróbbnak érzem az arcomat, felemelem a mellkasáról, és ezúttal felkönyökölve nézek rá, az arcra, amiről valójában sosem hittem volna, hogy ennyire közel kerül hozzám. Most meg tudnám csókolni, és talán meg is teszem, hogy legyen ebben a helyzetben, köztünk, valami otthonos, valami ismerős. Mit szólna most Bérénice, ha látna? Dorgálóan megcsóválná a fejét, vagy a szemöldökét vonogatná, várva, hogy észhez térjek?
- Ne aggódj, kedvesem - hajolok egészen közel a füléhez, és ezúttal egy pillanatra megvillan bennem mindaz, amit odahaza fényesre políroztam, a vadság, a bujaság, ami annyi férfit kényszerített térdre, mióta hivatalosan is túlestem az első szezonomon, mint eladó sorba került lány. - Nem foglak kielégíteni, ha nem lesz kedvem hozzá. - Olyan hihetetlen, de néhány másodperc alatt ismét nyeregben érzem magam, még ha két szívdobbanásnyi időre is, de én irányítok, és így kerülök fölé, nem törődve azzal, hogy a ruháimat összegyűröm a takaró alatt kúszva-mászva. - És amennyire tudom, kettőnk közül nem én szeretem a lányokat. - Az utolsó szónál a szemébe sandítok. Nem véletlen a többesszám. - Aude nagyon kedvelt téged. Most biztosan összetörtük a szívét. Szegényke. - Nem is akarom leplezni, mennyire nem érdekel: Aude mindig csak egy volt számtalan unokanővérem közül, ráadásul az az egy, akit folyton példaként állítottak elém, mint glóriás szentet, aki a mennyekbe való volna, hogy ott üljön naphosszat, szépségét kiteregetve a földre, angyalok énekétől körülvéve. Mindig furcsálltam, hogy ennyit foglalkozik egy szeszfőzővel, de nem bánom - miatta vettem észre.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Eoghan MacNamara

Eoghan MacNamara

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Allen Leech

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Kedd 3 Ápr. - 18:06

Egy pillanatra Inés Inésszé válik előttem, megjelenik a csintalan, buja fiatal hölgy aki a présházban simult hozzám, s csak pillanatok kellenének hozzá, hogy én azzá a férfivé válhassak mellette, aki ott és akkor voltam. Biztos vagyok benne, hogy Inésnek ezt a tudást, ezt a féktelen szabadságot, amit meglebegtetve minden férfit az orránál (??) fogva vezethet, nem szabad elengednie, még nem, addig nem amíg nincsen biztos helyünk ebben az életben.
Szaporábban ver a pulzusom, gyorsabban kapkodom a levegőt is, mert Inés most újra olyan eleven, újra igazi nő, s nem vagyok én ahhoz hozzá szokva, hogy finom hölgyek üljenek rajtam miközben alsóneműben fekszem az ágyban. Belepirulnék a gondolatba, ha lenne értelme, ha nem perzselne valami sokkal intenzívebb, valami emésztőbb az irányába.
Bűntudatot érzek egy pillanatra, Inés nem is tudhatja, hogy én csak úgyból megkértem Aude kezét, hogy én úgy fellángoltam ahogy most ő én irányomba, hogy mi ketten nem is hasonlíthatnánk jobban: csupa fellángolás, csupa hirtelen döntés vagyunk, csupa tűz és parázs.
- Ne legyél ilyen Inés. Aude érett nő, meg fogja tudni emészteni. -
De vajon tényleg képes lesz megbocsájtani? S én képes leszek majd elé állni? Képes leszek majd ránézni? Talán írnom kellene neki egy levelet, a bocsánatáért kellene esedeznem, s megértését kérnem.
- Egy férfi csak azt szerethet ami szerethető. És ezt sohasem felejtsd el. Ha majd el kell csábítanod valakit, és biztos vagyok benne, hogy az érdekünkben kelleni fog, akkor.. akkor legyél majd olyan, mint a présházban velem, vagy most. Jó? -
Mert ez fontos, hogy meg tudja nyerni majd azt akit meg kell, hogy pénzt csikarhasson ki abból akiből kell, és hogyha nekem menekülnöm kell, akkor ne az utcán kössön ki.
- Inés jól bánsz a pálcával? Meg tudod magadat védeni? -
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
»
Vissza az elejére Go down

apró lépések

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Similar topics

-
» szakadéknyi lépések

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-