Sok minden történt mostanában. Shane jelenleg nagyon nehéz időszakon megy keresztül. Ismerem Mr Zabini módszereit, még a saját fiának sem hajlandó kegyelmezni, de a mostani dolgok félig mintha mind az én kedvemért történtek volna. Elérte, hogy szakítsanak végre azzal a lánnyal, és mintha kicsit komolyabban is kezdene a kötelességei felé tekintgetni. Ugyan, bűntudatom is van miatta, hiszen mindezek nem kevés áldozatot követeltek Shane-től, de félig örülök is. Sok negatív visszajelzést kaptam amiatt a lány miatt, sokan várták már, hogy mikor fog végre eldőlni a verseny, ezt a fajta nyomást pedig én nem szerettem. Gyengének és nevetségesnek mutatkoztam abban a szituációban, holott én voltam az egyetlen, aki elég erős volt, hogy kiállja a próbát. Dühített, hogy Shane mindezt hagyta, nem egyszer meg is jegyeztem neki, de ma már semmiképpen nem tenném meg. Eleget szenvedett most már, végre a helyes úton jár, nem akarnám semmiképpen kizökkenteni. Ezt pedig másnak sem fogom hagyni. Az elmúlt időszakban, ugyan meghagytam neki az idejének java részét, de igyekeztem minél többet vele tölteni. Túlságosan instabil jelenleg, egy rossz vélemény vagy tanács és biztos vagyok benne, hogy elszakadna a cérna. Valamint, jó érzés, hogy végre velem van és nem vele. Eleget néztem már kettejüket, itt volt az ideje, hogy eljöjjön az én időm.
- Szia Shane, remélem nem zavartalak meg semmiben - egy apró mosoly játszik az ajkaimon. A fiúnak, akivel kihívattam, csak biccentek, hogy távozhat, később talán megköszönöm majd neki. Egyelőre inkább Shane-nel foglalkozom, óvatosan megfogom a kezét és a kanapék felé húzom, hogy leülhessünk. - Úgy vettem észre, elég nehéz heted volt. Mr Zabini megint kitalált valamit? - halkan kérdem, óvatosan, a kezét még mindig lágyan fogom. Nincsenek túl sokan kint, de nem kockáztatnám meg, hogy bárki is meghallja. Ez a mi ügyünk, magánügy. Nem akarnám, hogy bárki is beleszóljon. Biztos vagyok benne, hogy főleg Shane vállát nyomja ez a jelenlegi helyzet, [iaz[/i] a lány csak problémát hagyott maga után. Nem kellene, hogy még a családjáról is pletykáljanak.


vííí    ☼ Öltözék ☼ Kredit

Másokkal ellentétben én nem lennék képes kihasználni a természet adta képességemet. Nem, nem akarnám ilyen aljas módon megszerezni őt, hiába tehetném meg. Pedig, ha akartam volna... Talán nem járt volna úgy az a lány, valószínűleg lassacskán Shane érzelmei is változtak volna az évekkel és nem csak a véla báj tartotta volna mellettem, de mit érne egy ilyen szerelem? Nem hiszem, hogy képes lennék egy ilyen kapcsolatban élni, én csak azt szeretném, ha viszonozná az érzéseimet. Az sem baj, ha nem olyan erősen, mint amennyire én táplálom őket felé, elég lenne, ha a jelenlegi helyzetben ez egy mankó lehetne a számára. Az apja mellett és azután, amiket az a lány a fejéhez vágott... Az, ahogyan bánt vele, annak ellenére is, hogy Shane mennyire küzdött érte, egyszerűen undorító. Az elején még volt bennem némi őszinte sajnálat, de a végére már úgy éreztem, valahol jogos volt. Ha csak ennyire szerette Shanet, akkor nem is érdemelte meg. Én majd vigyázok rá és gondoskodom róla. Nem fogom cserbenhagyni, még ha az apja ellen nem is tudok tenni semmit, legalább támogatom őt lelkileg. Jelenleg szüksége van egy biztos pontra az életében, ezt pedig most éppen csak én tudom megadni neki.
- Ne mosolyogj így, ne erőltesd. Én az igazi Shanet szeretném látni... - egy pillanatra elengedem a kezét, hogy lágyan végigsimíthassak az arcán. Érzem, hogy már megbízik bennem, tudom, hogy kivételez is velem, hogy szeretne erősnek mutatkozni, de én azt szeretném, ha mellettem azt érezhetné, hogy megpihenhet. Inkább elszomorít, hogy felém is álarcot akarna mutatni, mintsem megnyugtatna. - Szeretnéd, hogy írjak neki egy levelet? Biztosan meg tudnám nyugtatni, legalább egy kicsit... - velem mindig is megértő volt, Mr Zabini. Szigorú, de rettentően kedves ember, a maga furcsa módján. Édesapámmal nagyon jól megtalálták az összhangot, a halála után pedig a célzásokból egyszerűen egy tényt közölt. Azt mondta, hogy az apámmal való barátságát tekintve egyértelmű, hogy a történtek után a családba fogad. Valószínűleg azelőtt is tervezgették, édesapám már kiskoromtól kezdve súlykolta belém, hogy mennyire kell szeretnem Zabiniékat. És akármilyen hihetetlen, megszerettem őket. A saját családom ridegsége után felüdülés volt náluk tölteni a szüneteket, majd szép lassan beleszeretni a velem egyidős fiúkba. Akár sorsszerűnek is lehetne nevezni, de jelenleg nem akarnám Shanet terhelni ilyen gondolatokkal. Csendben megmaradok mellette és a háttérből védem meg.
- Nem sok, a lányok ismét másképp néznek rám. Mint valami árulóra, így kissé nehéz visszarázódni, de amíg a barátaim kitartanak mellettem, nem hiszem, hogy bármi baj történhetne. Nem is érzem olyan rossznak a helyzetet, ahogy telnek a napok, mintha minden egyszerűen csak normalizálódna. - Végre büszkén állhatok az oldaladon, ahogy szerettem volna. Úgy érzem, már semmi sem árthat nekem. A végét már nem mondom ki, csak magamban fejezem be ezt a röpke vallomást, miközben egy apró mosollyal tekintek fel rá. Szeretném, ha eljutnánk odáig, hogy ezt úgy mondhassam neki, hogy őszinte választ kapja, de még idő kell. Még türelmesnek kell lennem, az eddigi türelmem is kifizetődött, innét pedig már sínen vagyok. Most már senki sem áll az utamban. - Veled minden rendben így iskola terén? Biztosan nehéz visszaállnod, ha esetleg van valami, szólj kérlek... - Egy pillanatra sem engedem el a tekintetét. Látni akarom, hogy mi zajlik le benne, ha már nem mondja ki, legalább beszéljenek az érzelmei. Én már bizonyítottam, hogy felém teljes bizalommal fordulhat, már csak rá várok, hogy megnyíljon.


elnézést, nem akartam késni ☼ Öltözék ☼ Kredit

Engem is magával ragad a pillanat öröme. Régen, és tényleg nagyon régen láttam már őt örülni, így ebben a formájában ez rettentően üdítően hat számomra is. Nem is bírom ki, hogy arra a pár másodpercre, amíg ő is képes őszintén elmosolyodni, ne viszonozzam azt. Meg akarom vele osztani az örömét és a bánatát is egyaránt, ehhez pedig az őszinteségére van szükségem.
- Köszönöm - halkan mondom, de egyenest a szemébe nézek, hogy láthassa, ezzel nem csak magán segít, de nekem is könnyebbé teszi a dolgokat, hiszen ketten vagyunk ebben. Nevezhetjük magunkat akár szerencsésnek is, hiszen mi nem voltunk idegenek egymás számára, így ebben a helyzetben könnyű megnyílnunk egymásnak. Nem tudom mihez kezdtem volna, ha valaha bárki máshoz kényszerítenek, akit még csak nem is ismerek… – Rendben van és igazán semmiség. Tudod, ennyi idő után már… - halkan kuncogok, kissé talán gyengének hathat a nevetésem, de utána egy őszinte mosoly játszik az ajkaimon. Mindig is úgy gondoltam, hogy hálás lehetek és vagyok is, amiért megismerkedtem a Zabini családdal. Sohasem gondoltam fájdalmas dologként arra, hogy muszájból töltöttem velük annyi időt, hisz olyan sok mindenre tanítottak, olyan sokszor láthattam őket nevetni… Otthon, egyedül ezt sohasem élhettem volna át és talán sohasem szerettem volna bele Shanebe, ha nem töltök vele ennyi időt.
– Igen, tudod… Mondhatni nyílt titok volt, hogy kedvellek téged, és persze az is egyértelmű volt, hogy te Dorisszal vagy együtt, mígnem el nem jött ez az időszak. Most engem látnak veled, nem értik a helyzetet és valószínűleg úgy gondolják, hogy elcsábítottalak tőle. Tisztességtelen módon és ezért nem szól hozzád - beleharapok az alsó ajkamba. Nem hazudnék neki, de kicsit kellemetlen erről beszélni, talán egy enyhe pír is játszik az arcomon, ahogy elpillantok mellette és a nem sokkal arrébb lévő fotel karfáját kezdem szemlélni. Bár tény, hogy amíg ezt gondolják, addig nem terjed semmilyen hír az igazságról. Az nem derülhet ki, nem akarom, hogy Shane, vagy éppen Mr Zabini bajba keveredjen. Én… Én túl sok mindent köszönhetek az apjának, így hát akármilyen ember, akármit is tett, nem tudom elítélni. – Ha segítség kell, csak szólj. Együtt amúgy is érdekesebb a tanulás - elvigyorodom, így belegondolva, talán a Mágiatörténetre való felkészülés nem is lenne olyan unalmas, ha Shane is velem lenne. Sőt, valószínűleg a kapcsolatunknak is jót tenne, ha egy kis extra időt töltenénk együtt és ezzel egymás előrehaladását biztosítanánk. – Igen, sokkal. Erről szólva, te szeretnél tovább tanulni? Elég kecsegtetőek ezek a képzések a Minisztériumban. - Valószínűleg még sohasem beszéltünk komolyan arról, hogy merre szeretnénk tovább menni, hiszen az elmúlt egy évben történt zűrzavar sok lehetőséget nem adott rá. Viszont fontosnak igenis fontos kérdés. Én szeretnék tanulni, dolgozni, hozzám nem igazán illik az otthonülő feleség sémája...
– Ez egy remek ötlet. Már úgy is régen voltunk bármerre is, mire gondoltál? Roxmorts? - Ááá, igen. Még emlékszem, amikor az első alkalommal mentünk Roxmortsba. A sok tiltás ellenére akkor a lehető legtüzetesebben néztünk körbe és ismerkedtünk meg a fogadó, számomra kissé elrettentő hangulatával. Tetszett, hiszen láttam Shane-en is, hogy mennyire lelkes, de kislányként nekem nem volt túlzottan szimpatikus.


elnézést a késésért ☼ Öltözék ☼ Kredit

A törődése, a figyelme... Fél évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt a számomra, hogy majd így üljünk egymással szemben és ismét úgy beszélgethessünk, mint régen. Csak álmodozni mertem, hogy valaha ismét közelebbi kapcsolatban kerülhetünk, de mondhatom, hogy ez így felül múlta az álmaimat.
- Azt hiszem igazad van. Lassan elülnek majd a pletykák, minden lenyugszik, mi pedig visszatérhetünk majd a mindennapjainkhoz. - Rettenetesen boldoggá tesz, hogy vigasztalni próbál. Képtelen vagyok nem mosolyogni rá, az ő pozitív hozzáállása szinte semmissé teszi az aggodalmaimat. Nem mintha nélküle nem menne, hála az égnek a barátaim nem pártoltak el ilyen pitiáner pletykák hallatán, így nem vagyok és nem is voltam egyedül, de teljesen más, ha Shane támogatását érzem, vagy az övükét. Egyikük nélkül sem lenne az igazi, de úgy érzem, hogy mindkettejük támogatása szinte legyőzhetetlenné tesz. Anno sokszor aggodalmaskodtam, amikor Shane hirtelen elkezdett mellőzni. Sokszor gondoltam, hogy mennyivel jobb lett volna, ha sohasem szerettem volna belé, és még többször elhatároztam, hogy kiszeretek belőle. Ideig-óráig pedig sikerült is semlegessé tennem az érzéseimet, de ahogyan a szünetekben ismét egy asztalnál ültünk, együtt ebédeltünk, amikor rám nevetett... Éreztem, hogy ez egy végeérhetetlen körforgás lenne, ha tovább próbálkoznék. Inkább csak elfogadtam az érzéseimet és ezzel sokkal erősebbé váltam, ez pedig, biztos vagyok benne, hogy nem volt mellékes abban, hogy most büszkén állhassak az oldalán. Mert ÉN igenis ott voltam mellettem, akkor is, amikor ő mást szeretett, azelőtt gyerekkorunkban is, és ezek után is mellette leszek.
– Szívesen segítek, úgy nekem is biztosan sokkal több kedvem lesz hozzá - felnevetek, szolidan, halkan, mintha csak neki szólna. Bár, azt hiszem tényleg csak neki szól, és bár irigy sohasem voltam, van, amit csak neki szeretnék tartogatni. Én is sokkal boldogabb vagyok, ha az őszinte mosolyát, ha nem is egyedül nekem, de legalább elsőként nekem mutatja meg.
– Komolyan? Nos, én tényleg arra gondoltam, hogy majd jelentkezem a Miniszteri Titkárságra... Nem lesz egyszerű, de a jegyeim jók, így van esélyem - megrántom a vállam, de észrevehetően fellelkesedek. Örülök, hogy nincsenek ellenére a terveim, sőt. Ő is hasonló helyen képzelt el engem. Szinte repesek az örömtől, nem hittem volna, hogy tényleg annyira figyelt rám az elmúlt időszakban, hogy így kiismerjen. – Én téged nem tudnálak irodai embernek elképzelni. Te mindig is inkább gyakorlati ember voltál, mint elméleti, de nem vagy bolond, szerintem nem akarnád magad veszélybe sem sodorni minden egyes nap... - vagy csak én féltem ennyire? Talán vágyik egy kis kalandra, nem olyanra, amit ráerőltetnek, hanem amit ő maga választhat ki. – Az biztos, hogy nem örülnék, ha átoktörőnek mennél! Mindennap azon aggódni, hogy haza jössz-e... - megforgatom a szemeimet. Biztos vagyok benne, hogy halálra aggódnám magamat. – És talán kinevetsz, de el tudnálak képzelni tanárnak is... Jól kezelsz más embereket, ha akarsz, akkor igenis tudsz, szerintem a szakosodással se lenne problémád, biztosan van valami olyan tantárgy, amit kiemelten szeretsz! Bár, a gyerekekkel nem tudom, hogyan bírnál el - kuncogok, már csak azon, ahogy elképzelem, ahogy Shane pár 11 éves gyereket próbál rendbeszedni. Érdekes kép, de én igenis el tudnom képzelni, még ha belegondolok, hogy mennyire irreális is.
– Csak ne hagyj egyedül, kérlek! Az a hely tele van furcsa emberekkel, de amíg te ott vagy velem... - felsóhajtok, de alapvetően még tetszik is az ötlet. Magamtól sohasem mennék oda, de Shanenel együtt talán még tetszene is a hely. – Különben is, már nem vagyok kislány... - teszem még hozzá egy jelentőségteljes pillantással. Nem veszem magamra a viccelődését, nincs semmi éle a hangomnak, inkább szórakozott. Jó újra ilyenekről beszélgetni, közös programokat tervezni.
– Hogy mi történt? Azt hiszem semmi említésre méltó, csak kezd egyre több lenni a tanulnivaló, és nem akarok kiégni a nagy hajtás közepette. A lányokkal beszéltünk róla, hogy valamikor majd velük is lemegyünk Roxmortsba, bár ötletem sincs, hogy ilyen hidegben mit akarnak ott csinálni, de abban sem kételkedem, hogy valamit ki fogunk találni... - szélesen elmosolyodom, ahogy arra gondolok, hogy mi hárman mikre vagyunk képesek. Emlékszem, tavaly ilyenkor képesek voltunk fagylatot venni, és hangosan nevetgélve ettük az utcán. Azokat a megvető pillantásokat sohasem felejtem el, amit mindenki más vetett ránk, szerintük biztosajn bolondok vagyunk. Én mondjuk inkább csak fiatalnak hívnám magunkat.


többet is tudtam volna, de komolyan nem akarlak lesokkolni    sajnálom, remélem ez sem lesz túl sok
☼ Öltözék ☼ Kredit

Így, hogy egy kis lelket öntött belém, sokkal lelkesebben folytatom a beszélgetést. Nem mintha egy pillanatra is úgy éreztem volna, hogy itt szeretném hagyni, mára befejezni, de érzem, amikor ő is fenntartásokkal kezeli a beszélgetéseinket. Az évek alatt sikerült annyira megismernem már, hogy lássam rajta, mikor inog meg, mikor érzi tényleg a nevének súlyát. Régen nem volt meg rá a lehetőségem, hogy segítsek neki, egyrészt a saját bátortalanságom, másrészt az ő szabadság vágya volt az, ami közénk állt. Ha időben léptem volna, ha hamarabb ráébredtem volna, hogy én komolyan szeretem őt, nem csak egy tinédzser szerelem, akkor talán kellő támasz lehettem volna már akkor is a számára, és akkor lehet nem próbálta volna meg lerázni magáról ezt  nehéz súlyt. Talán akkor nem hitte volna azt, hogy otthon már senki sincs mellette, mindenki csak az örököst látja benne, és nem kereste volna reménytelen módon annál a lánynál a boldogság kulcsát. Én is hibás voltam, lépnem kellett volna, mielőtt más teszi helyettem és lehet elkerülhettük volna ezt a katasztrófát. Most már tudom, hogy nem játszhatok tisztán, nem szerencsés dolog túl jóhiszeműnek lenni. Mindent és mindenkit a helyén kell kezelni, csak így lehet biztos minden. Én pedig biztossá fogom tenni, Shane-ért és magamért is.
– Köszönöm, bár ahhoz még hosszú út vezet, de remélem tényleg sikerülni fog - felsóhajtok. Nagy megkönnyebbülés, hogy ő is támogat. Ezzel máris közelebb érzem magam a célomhoz, sokkal több motivációt érzek, ha tudom, hogy bíznak bennem és támogatnak. Sokat gondoltam rá, hogy mi lenne, ha Shanenek nem tetszene a választásom, utána mit kezdenék magammal... Hiába tudtam, hogy alaptalan, ő nem olyan, mint az apja. Nem megrögzött hagyomány követő, ha majd gyerekünk lesz, biztos vagyok benne, hogy nem fogja úgy kényszeríteni, mint az apja tette vele. Ő ahhoz túl jó szívű, és én ezért is szeretem őt nagyon.
– Akkor jó. Reméltem, hogy neked sem tetszik ez a pálya. - Megkönnyebbülve dőlök hátra. Az elképzelésem pedig igen csak meglepi őt, ami egész aranyos így, az én szemszögemből. – Ahogy jónak látod, ez csak az én véleményem. Te tudod, hogy mit is szeretnél csinálni. - halvány mosoly játszik az ajkaimon. Lehet csak azért tudom elképzelni tanárnak, mert tudom, milyen intelligens és könnyen szót ért másokkal, de ha ő nem látja magában a lehetőséget, nem kell erre az útra lépnie. – De szerintem, ha van valami, amit nagyon szeretsz, akkor érdemes lenne azzal foglalkoznod. Ha van egy olyan tantárgy... - megrántom a vállamat. Shane mindig is jó tanuló volt, mást el sem fogadtak volna tőle otthon. De pont ezért igen csak sok lehetősége van, válogathat, hogy merre akar elhelyezkedni.
– Naaa, tudod hogyan értettem... - vele együtt nevetek fel, amikor pedig a keze az arcomhoz ér, lehunyom a szemeimet. Csak egy pillanatra csupán, de szeretném teljesen kiélvezni az érintését, utána pedig egy boldog mosollyal nézhetek a szemébe. Tudom, hogy megkönnyíthetem a dolgát és örülök, ha ez sikerül is. Bármit megadnék a kettőnk boldogságáért.
– Azért nem ártana kicsit együtt is lógnotok! Ha másért nem, akkor azért, hogy ők is lazítsanak kicsit. Az soha nem jó, ha csak ezzel foglalkozik az ember - tovább mosolygok, örömmel tölt el, hogy végre Shane ismét közösségi életet akar élni. Nem akarnám kisajátítani, akármennyire is hízelgő, hogy csak velem töltse az idejét, szüksége van mások társaságára. A fiúk majd segíteni fognak neki, hogy ismét a régi lehessen, vagy ha az már nem is, legalább túlléphessen a múlton és ismét megtalálja önmagát.
– Nos, ha te nem szeretnél visszamenni, nekem nincs ellenemre. Ha végre nagykorú leszek, az öröklés jogán átvehetem a vagyont és a kúriát. Ha gondolod, akkor akár oda is mehetnénk. - Lefagy a mosoly az arcomról, kell pár pillanat, hogy megemésszem, amit mond. El kell hagynunk a Zabini kúriát. Ugyan, engem főleg jó emlékek fűznek oda, de tudom, hogy Shanenek igencsak nehéz lenne ott maradni. Az én régi otthonom pedig üresen áll, csak a hűséges manók takarítják, minden nap haza várva gazdájukat. Persze, ez a nap nem jött még el, apám halála óta nem tettem be a lábamat oda, de talán mi megtölthetnénk azt a sivár helyet szebb emlékekkel is.


azért megpróbálok nem megvadulni
☼ Öltözék ☼ Kredit

Szelíden mosolygok rá, örömmel hallgatom, amit mond. Kezdem úgy érezni, hogy tényleg támogathatom őt, képes leszek mellette állni és segíteni azon az úton, amit ő kinézett magának. De leginkább annak örülök, hogy nem adta fel, és saját életet szeretne, nem fogja elveszíteni önmagát még a történtek után sem. Az egyetlen ok, amiért nem tudtam teljesen elfogadni a tervet, amit Mr Zabini eszelt ki, hogy Shane túlságosan is összetörik. Nem gyenge jellem, de a szerelem képes minket azzá tenni. Saját magamon tapasztaltam meg milyen, ha valaki teljesen reménytelennek találja az érzéseit.
– Ez csak természetes! Mindig melletted fogok állni - rámosolygok, majd kissé közelebb húzódok hozzá, hogy a vállára dönthessem a fejem. Régen, még ezelőtt az egész kalamajka előtt is néha, amikor egyedül éreztem magamat, ő itt volt nekem és megengedte, hogy a vállára hajtsam a fejem, hogy ha akartam, kisírhattam magam a vállán. Ma már persze más a helyzet, de számomra még mindig ugyanolyan biztonságérzetet keltő ez a helyzet. Bár, abban reménykedem, hogy számára lassan más lesz ez az egész. Nem csak egy szereppé, hanem egy tényleges érzéssé válik ez az egészű, de egyelőre nem várok sokat. Idő kell, hogy felejthessen és ismét tényleg szerethessen.
– Helyes, szórakozzatok jól! Biztos vagyok benne, hogy a fiúknak is tetszeni fog az ötlet. - Hát hogy ne tetszene? Régen levakarhatatlanok voltak egymásról, mindig mentek valamerre, mindig kitaláltak valami hülyeséget, amivel elüthetik az időt. Valószínűleg nekik is furcsa, hogy ennyire eltávolodtak egymástól kis időre, pedig biztosan szükségük van egymásra. Barátok nélkül lehetetlen kibírni ebben a sötét világban.
– Nem, dehogy. Egyszerűen csak, furcsa lesz... Olyan sokáig voltam távol, de talán ha együtt megyünk, könnyebb lesz - felsóhajtok. Nem szívesen gondolok a szüleimre, a mai napig nem sikerült megértenem, hogy hogyan végződhetett így az egész. Pedig szerették egymást, egyszerűen csak... Talán túlságosan is mások voltak, így pedig az érzéseik semmit sem érhettek egymás iránt. – Szeretnék szép emlékeket arról a helyről, ketten pedig biztos vagyok benne, hogy otthonossá tehetjük majd - mosolygok, bár csak éppen, de érzem, hogy képes leszek túllépni a múlton. Ha Shane velem lesz, már nem kell semmi más. A képek lekerülhetnek a falról, bármikor áttapétázhatjuk az egész házat, kicserélhetjük a bútorokat, mindent sajáttá varázsolhatunk.
– Igen, oda mehetünk, ahova akarunk. Azt csinálhatunk, amit akarunk és senki sem fog minket figyelni, vagy ránk szólni - elvigyorodok. Lenne egy igazán jó oldala az egésznek, végre mindketten önmagunk lehetnénk. A szüleink körében mindketten, de nem csak mi, hanem valószínűleg minden aranyvérű sarj, valami borzalmassá és keserűvé válunk, pont mint a szüleink. Képmásokká, akik képtelenk lennének mást tenni, mint a szülők. Így is bőven elég nekem, amikor apám kegyetlenségét fedezem fel magamban, sokkal jobban örülnék, ha inkább anyára hasonlítanék...



☼ Öltözék ☼ Kredit

Képtelen vagyok nem mosolyogni, amint a kezeink egymáshoz érnek. Boldog vagyok, végre szabadon törődhetek vele, senki sem szólhat bele a kapcsolatunkba. Valamint, úgy néz ki, minden zavaró tényező eltűnni látszik, így pedig még könnyebbnek ígérkezik a jövőnk. Főleg, ha a költözéssel Shane problémái is megoldódnának az apjával. Bár nem hiszem, hogy ez olyan egyszerű lesz majd, de már azzal is könnyített a helyzetén, hogy megszabadult a fölöslegtől. Akármennyire is szigorú vele még mindig az apja, ez egy jó pont volt nála.
– Köszönöm, Shane... - felpillantok rá, a mosolyom nem szűnik. A kedvessége, a törődése, hogy még egy ilyen helyzetből is a legtöbbet hozza ki, teszi őt igazán erőssé. Nem tudom, hogy képes lettem-e volna így szeretni őt, ha akkor egyszerűen csak beadja a derekát és a Nagyúr egyik hű kutyájává válik. Mindig is hittem benne, hogy ha már ilyen státuszba születtünk, akkor annak van jelentősége, de sohasem gondoltam, hogy ekkora. Hiába születtünk gazdagnak, vagy nemesnek, nem nyomhatunk el egy egész társadalmat önkényesen. Ezt a mozgalmat nem is tudnám támogatni, valahol szerencse, hogy nőnek születtem és nem kényszerülök olan dolgokra, mint a fiú örökösök...
– Én is. Nem azt mondom, szépek voltam ezek az évek, de lassan már sok lesz ebből a hatalmas kőhalomból. - Halkan nevetek, miután felelek neki. Sokaktól hallottam, hogy milyen nehéz lesz majd nekik elszakadni innét, de szerintem ennél sokkal érdekesebb dolgok is várnak ránk. Én sohasem tekintettem ezt a kastélyt olyan varázslatosnak, hogy ne tudjak elszakadni tőle.
– Igaz... Biztosan nem hagynák szó nélkül, ha a háttérben akarnánk maradni. Apád biztosan nem, még ha rajtunk kívül is vannak olyanok, akik a semlegességet vcálasztották, nekünk talán nehezebb lenne elérni - megszorítom a kezét. Nem akarnám, hogy ismét szenvedjen, félek, hogy ez akár a házasságunk kárára is mehetne majd a jövőben. – De ha nem akarod, akkor sem muszáj semmit se tenned, vagy... Vagy egyszerűen csak apróbb dolgokkat intézel. Ha a háttérben ügyködsz nekik, akkor apádnak egy szava sem  lehet, neked pedig nem kell ártanod senkinek... Így mindenki közel azt kaphatná, amit akar, és senkinek sem   kell, hogy bántódása essen.- Felemelem a fejemet a válláról, hogy most már rendesen a szemébe nézhessek. – A közös jövőnkért, értünk én támogatni foglak, akárhogyan is döntesz.- Bennem nem kételkkedhet, én nem fogom elárulni őt, vagy cserben hagyni az utolsó pillanatban. Ahogy ő a támaszom lesz, úgy én is az övé. Bár bízom benne, hogy nem kell majd radikális módszerekhez folyamodnunk, nem szeretném Mr Zabinit megbántani, vagy Shanet ismét szenvedni látni.



☼ Öltözék ☼ Kredit