Mr. Avery & Marie

Mágiatörténelem, igazából sosem értettem, hogy minek tanuljuk ezt, mert engem valahogy mindig is hidegen hagytak a múltban történtek. Ki ki ellen harcolt és ki győzött, mikortól számítjuk ezt meg azt a kort a varázslóvilágban. Minek is tanuljuk mi ezt? És miért van az, hogy a művészettörténetet hanyagoljuk? Ha már úgyis "általános műveltség", akkor szerintem igenis meg kéne tanulnunk legalább a legkiemelkedőbb festőinket. Én is csak azért ismerem a legtöbbjük nevét, mert a festmények imádnak azzal dicsekedni, hogy ki örökítette meg őket, én meg hallgatni imádom őket, szóval elég jó társaság vagyok nekik.
Most azonban nem állhatok meg beszélgetni, hiába szólnak utánam, hogy új dolgot tudtak meg Rembrandtról valami másik festménytől. Nem, hiába is érdekel annyira, most nem állhatok meg csevegni velük. - Majd később visszajövök és elmondhatjátok, majd erre jövök - mondom egy nagy sóhajtás kíséretében, mert csak nem hagyják abba, mert szerintük tuti imádnám. Csak az a szerencse, hogy nem Van Goghot mondták, mert akkor tuti rögtön megálltam volna és a korrepetálásról meg úgy elkésnék, hogy a tanár úr talán már le is mondana rólam...
Biztos azért akar nekem segíteni, mert a bátyám annyira jó tanuló volt nála. Imádta a mágiatörténelmet, ezt meg én sose tudtam ugye megérteni. Azt mondta, hogy a tanteremben találkozzunk, s kivételesen sikerül csak hét perc késéssel megérkeznem, mert... Mert hát ott volt az a cica az egyik folyosón és olyan aranyos volt. Merlinre hála biztos nem lehetett a tanárnő, mert ez egy fehér cicus volt, szerintem valamelyik diáké lehet csak elkóborolt.
- Itt vagyok, itt vagyok, elnézést a késésért - rontok be sietősen a tök üres tanterembe. Na jó, én most itt vagyok, de a tanár urat sehol se látom, lehet, hogy ezt a hét percet sem tudta kivárni?

• Remélem jó lesz így

Mr. Avery & Marie

Hét perc. Csupán ennyit késtem, de üres tanterem fogad. Végiggondolom jobban a dolgokat, miért is sietem én annyira? A Tanár Úr mindig késik az órákról is, miért pont most lenne pontos? Ez csak egy korrepetálás, nem olyan fontos mint az órák és csak egyedül vagyok, szóval én meg simán várok rá úgyis, nem? Hozhattam volna valami csokit unaloműzőnek, bár vacsinál úgyis lesz valami édesség, amivel Dorist majd az őrületbe kergethetem, hogy rápörgök, hogy ő is egyen belőle, mert olyan finom... Szerintem néha már kiakaszthatom az édességmániámmal, de amúgy én csak jót akarok neki, hiszen olyan sokáig nem volt, eltűnt és amilyen állapotban visszajött, biztos történt valami komoly dolog, amiről nem akar beszélni. Az édesség - főleg a csokoládé - az egyik legjobb orvosság a világon. Nem faggattam arról, hogy mi történt, a szobatársam ugyan, de valahogy sosem volt olyan közeli a kapcsolatunk, mostanában kezdett csak közelebb engedni magához, lehet, hogy van valami nyugtató a kisugárzásomban? Vagy lehet, hogy már csak azért is jobban megbízik bennem, mert én nem zúdítom rá azokat a kérdéseket, amiket mindenki? Majd beszél róla, ha beszélni szeretne, addig meg megpróbálom minél többször jobb kedvre deríteni, vinni egy kis csillogást a szemébe. Azon agyalok, hogy mi lenne a legjobb módszer erre legközelebb, s kiveszem a vázlatfüzetemet a táskámból, hogy skicceket rajzolgassak arcelváltoztatásokról, amiket meg tudok már csinálni a metamorfmágiámnak köszönhetően. Anya nyaranta szeret ilyeneket megtanítani, én meg úgy vettem észre, hogy eddig mindenkit jobb kedvre derítettem velük.
Az ajtó nyílására kapom fel a fejemet, s reflexszerűen csukom össze a füzetet és pattanok fel a székről Avery professzor felé fordulva. - Csak nemrég jöttem, biztos nem késett olyan sokat, mint amennyinek érzi - magyarázom úgy mintha én aztán tökre időben érkeztem volna és nem lennék képben azzal, hogy éppen mennyi az idő. Kerülöm a tekintetét, miközben szóba kerül az órai munkám és a figyelmem. Mindig azzal nyugtattam magam, hogy úgysem tudja mit csinálok, biztos azt hiszi, hogy buzgón jegyzetelek, hátha egy jó jegyzettel jobb jegyeim lesznek vagy nem is tudom, de az igazság az, hogy egyszerűen hidegen hagy a történelem, sosem érdekelt igazán és tudom jól, hogy ez a jegyeimen is megmutatkozik, de ezt azért mégsem kéne elmondanom a profnak. - Mentségemre szóljon, hogy tök sokszor az órához kapcsolódót rajzoltam - szólalok meg a mögötte lévő falat nézegetve. Ez amúgy még kicsit igaz is, mert egyszerűbb úgy rajzolni, hogy valaki mondja, mit rajzoljak és ha az unalmas történelemben van néha valami érdekes, akkor azt legalább le lehet rajzolni kicsit másként, mint ahogy valójában történhetett. Például macskákkal vagy mesefigurákkal... - Mennyire rossz a helyzet? Meg... Meg fog buktatni? - dől ki belőlem a világ egyik legfontosabb kérdése, mert a tesómhoz képest tudom jól, hogy mekkora csalódás lehetek Avery professzornak, de van tanár, akinek meg kellemes csalódás voltam...

• Remélem jó lesz így