Louis Vuitton Monte

Gucci gang

Vui


16


Félvér


#Dumbledore


Animágia


Hollóhát


Harry Styles


Saját

Apám mugli, míg anya varázsló családból származik és nem is akármilyenből. Elmondása szerint a nagyszüleim befolyásos és büszke emberek voltak, akiknek a kezei messze elértek és nem féltek kihasználni az embereket a céljaik elérése érdekében. Anya nem igazán kedvelte azt a mentalitást, értékrendet, amit ők képviseltek ezért is döntötte el, hogy az iskola elvégeztével a muglik irányába orientálódik. Mindig is érdekelték ezek a dolgok.
A családom amúgy egyszerű emberekből tevődik össze, egy anyuka, apuka, két húg és én, a báty. Mindenki el van a maga kis világában és a körülményekhez képest szeretjük egymást. Nyilván, ott vagyunk meg támogatjuk egymást, de azért kialakulnak a kis konfliktusok, amiket a szüleink próbálnak elsimítani. Kevés sikerrel.
Apa mugli üzletember, és elég jól végzi a dolgát, ezért viszonylag kevés időt tölt velünk, de azt az időt próbálja minél jobban kihasználni és sok élményt gyűjteni. Anya munkanélküli, legalábbis mugli szemszögből nézve, de a varázsló világban az Abszol úton dolgozik az egyik üzletben. Sose szokott elvinni minket, mert egészen addig próbálta eltaszítani ezt az életet míg kiderült, hogy felvettek a Roxfortba.
Ha választanom kéne, akkor a jó oldal mellett állok harcba még akkor is, ha jelenleg nem biztos a győzelem. Hajlandó lennék mindenemet feláldozni azért, hogy másnak jó legyen és végre megszabadulnánk a sötétségtől. Csak jó sülhet ki belőle. Remélem.

Ha bárkit megkérdeznél arról milyen személy is vagyok, akkor az első kérdésük az lenne, hogy ki is vagyok. Eléggé láthatatlan vagyok a varázsló társaim számára, vagy ha észre is vesznek akkor szeretnek belém kötni, kifigurázni és jól megalázni. Sose akartak megismerni, én pedig nem törekedtem az első pár hónap után arra, hogy legyenek barátaim. Csak próbálok túlélni.
Nem vonzódok a saját nememhez, a nőket szeretem, de ne értsen senki félre, mert nem ítélem el ezeket az embereket, csak én nem tartozom közéjük. Sokáig gondoltam rá, de aztán megismertem valakit. Aki teljesen elvarázsolt. Naiv vagyok, mert hiszek a szerelem első látásban, csak ez jelenleg egyoldalú nem pedig viszonzott. Egyedül vagyok, de ez jól van így.
Próbálok boldog maradni, néha nehezebben megy és szeretném feladni, de mindig sikerül túllendülnöm a mélyponton. Amúgy nem lennék én szerintem nagyon rossz, kedves vagyok, ha barátnőm lenne akkor a tenyeremen hordoznám, szeretnék végre mélyen érezni. A barátaim szerint többet érdemlek, mint amit elképzelek magamról, de engem ez sosem izgatott. Hamarabb akarom őket boldognak, elégedettnek látni, mint saját magamat.
Egyszerű ember vagyok, kevés vággyal és még kevesebb kívánsággal. Én jobban elvagyok a könyveim társaságában. Stréber vagyok, ez nem gond, a nők meg majd egyszer rám kapnak és nem engednek el. Remélem.
Ja, elfelejtettem elmondani a legnagyobb hibámat: dadogom. Emiatt is sokszor célponttá válok a társaim szemében. Talán kinővöm, talán nem.

Hallottam már kényszer házasságokról, előre letervezett párosításokról de soha nem gondoltam volna azt, hogy részesévé válok. Kezdjük ott, hogy sokáig nem is voltak a szüleim biztosak abban, hogy varázsló leszek. Nem igazán csináltam furcsa dolgokat az elmémmel, vagy ha haragos voltam, ezért sokáig elkönyveltek kviblinek. Aztán jött a levél meg minden hozzá tartozó örömmel megtöltött pillanat. Ekkor döntött úgy édesanyám, Vilde, hogy szól a nagyapámnak, akit soha életemben nem láttam.
És alig pár évvel az első lépcsőátlépés után, már többet tudok a varázsló világról, ahová tartozom. Ismerem a körülöttem lévőket, de mostanáig csak egy átlagos fiú voltam, aki csak a tanulásra figyelt és próbált minél kevesebbet beszélni a társai előtt. A dadogásom miatt már elsős koromban elkezdtek szekálni, ezt pedig azzal próbáltam kompenzálni, hogy mindenkinél jobb akartam lenni. Talán sikerült is, ebben nem vagyok oly biztos.
Annyi szent, hogy minden karácsonykor változott meg. Tavaly. A nagyapám boldog kifejezéssel az arcán érkezett hozzánk, ami azért is volt furcsa, mert mióta az édesanyám összekötötte az életét -fittyet hányva az őseire-, az édesapámmal, az apja egyenesen levegőnek nézte. Nem akart tudomást venni arról, hogy létezik és talán gyereke született. Kijelentette, addig nem szeretne rólam semmit se tudni míg meg nem kapom a levelemet a Roxfortba. Hogy rosszul esett? Természetesen. De most már kaptam egy nagyapát az életembe, nem a legjobb, de több mint a semmi.
Karácsonykor tudtam meg, hogy bizony elkelt portéka vagyok és ha hatalmas nőcsábász hírében állnék az iskolában, akkor hagyjam abba, mert miután befejeztem a Roxfortot elveszek egy lányt. És nem is akárkit.
Leesett az állam mikor megtudtam.
Elképzelni sem akartam soha, hogy valaha közöm lesz Chantel-hez, aki a kígyók közül is a legkegyetlenebb de egyben a legszebb lány, akit valaha láttam. Mindig kigúnyolt. Belém rúgott, amitől földre estem majd átsétált rajtam. De kedveltem, ennek ellenére is. És amikor megtudtam, hogy vele kell leélnem az életemet próbáltam még barátságosabb lenni vele, megkedveltetni magam.
Egy teljes évet pazaroltam arra, hogy megkedveljen, de ez nem igazán sikerült. Majd jött a nyár, és a nagyapám a szárnyai alá vett. Kikupált, bár a dadogásomat még nem tudta gyökerestől kiölni belőlem, viszont annál több önbizalmat adott. Megváltam a szemüvegemtől, levágattam a hajamat és kevesebb hajzselét kezdtem el használni. A ruháimat is kidobta, majd azzal a lendülettel vezetett be mindenbe.
Rám se lehet ismerni, és ha ezzel nem veszem le a lábáról, akkor semmivel.