fölöttünk fú a förtelmes

Ujjait sátorként támasztja egymáshoz, ahogy félholdkeretes szemüvege felett a tűzből kilépőket figyeli, egyiket a másik után, ahogy a talárjaikat porolják, ahogy az asztal köré ülnek, ő maga az asztalfőn, még várakozik, még van idejük, bár ha a hír igaz, gyorsan kell cselekedniük, és minden perc számít. Bathilda Bagshot gondoskodik a vendéglátás elmaradhatatlan elemeiről, bár Albus torkán most egyetlen korty tea sem csúszna le, azért hálás az asszonynak, mikor pálcaintése nyomán öblös bögrék bukkannak fel a szebb napokat is látott, fa asztallapon.
- Köszönjük, Bathilda. - A hálája inkább udvarias, mint valódi érzelmeket tükröző, várja Moodyt, akinek már itt kéne lennie, szüksége van az auror higgadtságára, csakúgy, mint az ifjak tüzes lendületére. Ő egyetlen életet sem tesz kockára, ha elkerülheti, de nem várhatnak tovább. Beleborzong a gondolatba, hogy talán ez a gyülekezés nem is olyan biztonságos, hiszen Bathilda házát még így, bűbáj által védve is, veszélynek teszik ki. Még pár percig figyel, és vár, majd szólásra emelkedik.

- Barátaim, köszönöm, hogy eljöttek! Bár jó érzés így, együtt látnom önöket, egészségesen és épen, amennyire ezt a körülményeink engedik, attól tartok, nem hagyhatunk időt a kedélyes beszélgetésre. - Sóhajt, tekintete végigfut a jelenlevőkön. - Alig néhány órával ezelőtt Mr. Moody tolmácsolta felém a hírt. Voldemort serege mozgásba lendült, és Alastor, bár nem volt személyesen jelen a gyűlésen, kémeink segítségével megtudta, hogy a halálfalók következő célpontja minden valószínűség szerint a Szent Mungó lesz. - Ártatlan sebesültek százai, akik az ágyat nyomják, betegek, várakozók kerülnek veszélybe ezzel a lépéssel, nem is beszélve az ápolókról, gyógyítókról. Pár szívdobbanásnyi idő, míg a hírt mindenki megemészti. - Az információ Mr. Thorfinn Rowle-tól származik, és bár ő biztosan gyorsan cselekedett, az időnk rohamosan fogy. A gyűlés időpontjától számítva, a hetedik napon készül lecsapni az ellenség. Azonban a gyűlés konkrét időpontjáról nincs információnk, így valószínűleg már most késésben vagyunk, cselekednünk kell! - Mély levegőt vesz, tekintete ismét a társaságot pásztázza. Félelmet érez a gyomrában, talán nem volt bölcs dolog Thorfinn Rowle-t, a halálfalót megneveznie forrásként, de nem akarja egyetlen emberét sem szakadékba vezetni, vakon botorkálva. Tudniuk kellett. - Előttünk áll a feladat, hogy gyorsan felállítsuk egy hatékony tervet. - Meg sem fordul a fejében, hogy egyesek talán badarságnak, mi több, kelepcének tarthatják, ugrani egy halálfaló szavára. És ha mégis...? Várakozva fürkészi az arcokat.

5+ hsz esetén, a következő reag időpontja: 2018. 03. 9.

Kivételesen nem késtem el - anyám megállapítása ellenére nem vagyok vadember, bár ez a legenyhébb jelző azok közül, amelyekkel mostanában illet. Tartok tőle, hogy az iskola végeztével a legendás, tobzódó és elmaradhatatlan humorérzékem végképp kimúlt, béke poraira, és már meg sem próbálok megfelelni kívánalmainak, már a legkisebb erőfeszítést sem teszem abba az irányba, amelynek a végén szerinte egy tisztességes aranyvérű házasság ütné a markom, az övét pedig némi megkésett nyugalom a korai demencia helyett. És akkor anyám még nem is tudja, hogy rendtag vagyok.
Ha most elszólítanám Celestina Maggica mellől, nem is tudom hirtelen, melyik velem kapcsolatos állítás borzasztaná el jobban: hogy előzetes reményei ellenére vállaltam, hogy némi kémkedést hajtok végre a nemes ügyért, hogy illegális cirkuszt alapítok, vagy hogy megint levágtam a hajam. A következmények beláthatatlanok - és nagyjából öt egész francos percig tudok örülni annak, hogy mindezek mellé nem is késtem el.
Hát, igen, nagyjából ilyen vidám minden rendgyűlés, de mikor Dumbledore személyesen kéret bennünket, az sejthetően nem egy kedélyes borozás lesz teasüteményekkel.
Óhatatlanul is elkap az a nyugtalanság, hogy én itt épp nagyon is kevéssé szolgáltam rá arra, hogy a társaságában időzzek mindennemű feddés nélkül: idegesen a hajamba túrok, és a falnak dőlve hallgatom a frázisait. Miért mondok frázisokat, miért nem vagyok inkább hálás, hogy nem épp kimerítően, aprólékosan és jól megérdemelten fejti ki, hogy tulajdonképpen visszaéltek a lehetőségemmel, miszerint nem vágtak ki egyből az ajtón, ahogy betekintettem rajta - vérfarkasnak lenni továbbra sem leányálom, továbbra is kecses keringőben, allegretto rohanás a nemlétbe, egy egész kurva haláltánc, még csak nem is tapsol érte senki. Nincs benne semmi szép vagy lírai, olcsó és elhasznált alt hang az egész, és én még tovább nehezítem azt, egy soha véget nem érő operává...
Erre kellene koncentrálnom, nem hülye kis álmokat kergetni.
Valami régi Cedart erőltetek a hangomra, mielőtt végképp elveszem az unalmas önzőségem belsőséges ölelgetésében. Nincs hányingerem, á dehogy.
- Professzor úr.. khm, uram, egészen biztos benne, hogy megbízhatunk egy halálfalóban? Távol álljon tőlem, hogy ne adjak még egy esélyt egy sorozatgyilkos szociopatának, hogyne, igyunk meg egy jó sört, csevegjünk kedélyesen közös barátunkról, az emberi ostobaságról, de biztos forrás lehet? Mi oka van segíteni nekünk? Mikor legutóbb láttam, Thorfinn Rowle épp arra készült, hogy elvesszen önnön nagyszerűségében, meg a kötelező aranyvérű angst páratlan mélységeiben - miért fordítaná felénk a röhejes sétapálcáját?
Anyám, ha újraéleszteném életerős szívrohamából, helyeselhetne, amiért egyetlen trágár kifejezés sem hagyta el a számat. Fogalmam sincs, van-e valami hasonlóan reménykeltő okunk bizakodni, főleg ha kiváltója éppen az a Thorfinn Rowle, akit a hites szülei eleve megvertek ezzel a névvel, hogy utána klasszikus, értelmetlen és kurva unalmas borongásban töltse el iskolai éveit, majd gyorsan megházasodj... á igen, Selwyn. Anyám legékesebb példája, hogy ha SELWYN FÉRJHEZ TUDOTT MENNI, akkor nekem is nyílnak esélyek - igen, Thorfinn Rowle éppen az a jelenség, hogy ha jó kedvem van, vele oszlatom. Leszek a kételkedés szólója, sőt, akár a legkevésbé szimpatikus alak is ebben a házban, de nem, ő még mindig inkább tűnik fals forrásnak, mint én piruló szűznek, és ez igen nagy fegyvertény.

- Most mit nézel? Nem láttál még talán nőt? Nem is nagyon fogsz másikat, ha ki találom nyomni a szemed. Na fordulj előre. - még talán bele is rúgnék a bokájába, de Moody tekintete rosszat sejtet, én meg nyugton maradok. Még egy sóhajt sem engedek meg magamnak a jószándékom jeleként - ember nincs, aki ilyen kezesnek látott még, csak állok itt, hallgatok, és nem kerüli el a figyelmem, hogy egyesek szerint esetleg hallgatózom. Nem tartozom nekik magyarázattal, azt legfeljebb Dumbledore kóstolgathatja majd - mikor három nappal ezelőtt, egy kimerítő kikérdezés után hátradőltem Rowle kúriájának vendégszobájában a két auror előtt, azt hittem, a nehezén túl vagyok. Elárultam hát őket, nem mintha nem számíthattak volna rá: ha villámlik és dörög a távolban, nem indulsz teregetni. Elegem lett minden ostobaságból, amellyel etettek, és mikor lelkesen ledobtuk magunkról a józan ész láncait, elsétáltam. Nem állok éppen a magabiztosság dolgában rosszul, sőt, de most azért éget néhány tekintet, és erre az sem készíthetett fel, hogy Moody jó előre lefektette, hogy nem én nyerem majd a legnépszerűbb új tag címét.
Az unokaöcsém el sem tudja rejteni a döbbenetét, egyre vakarózik, kínjában még sétálni is elkezd - egy mosollyal jutalmazom az ingerültségét, a jó Sirius jól teszi, ha hozzászokik, hogy mától megint egy ligában játszunk, és természetesen ettől függetlenül egymás idegein. Talán köpenyt váltottam, jellemet biztosan nem.
Moody karja megfeszül, mikor rájön, hogy meg akarok szólalni - hivatalosan még be sem mutatott, azt pedig nem tudom, Dumbledore pontosan milyen részleteket tud a jelentéseimből.. de nem azért vagyok itt, hogy pusztán botrányt keltsek a jelenlétemmel.
- Hogy meglépik-e, arról könnyen meggyőződhetünk. Egyszerűen csak ellenőriznünk kell, kiveszik-e mostanában azok a családok a rokonaikat, amelyekre gyanakszunk: ellenkező esetben lehet akár elterelés is. És mielőtt kérdeznétek, nem, nem voltam ott a gyűlésen, épp Mr. Moody páratlan markának szorítását élveztem a torkomon. Ígérem, nagyon jó kislány leszek, a barátságkarkötőket majd a gyűlés után osztom ki.

Oly távol áll tőlem mindez - a melegség, a tervezgetés, a fény, ami körbeveszi őket még ezen a csillagtalan éjszakán is. Meghúzódom csendesen egy sarokban, nyelem a rettegésem, megtölti a gyomrom, és a tenyerembe hajtom nyűgös arcomat: pontosan tudom, mit kockáztattam, mikor kiosontam, éppen én, prefektus létemre a hálókörletemből, mit tettem szerencse tárgyává. Nem osztottam meg a tervet a nővéreimmel, mert féltem őket - féltettem őket, ahogy magamat is, de most nem nyugodhatok a félhomályban azon merengve, mit tehettem volna.. most nem várhatom zsibbadtan Anakné szempillantását, ami kikapja a kezemből az életünk.
Folyton úgy érzem, felismernek, és a tekintetük együttérzése elviselhetetlen teher: elfordulok, kínosan lesütöm a szemem. Ennyi idő múltán sem szoktam hozzá maradéktalan, hogy én legyek a családfő, pedig már férfivá értem, már beköszöntött az a kor, amikor a figyelmem nem magam, de a jövőnk felé fordul, letettem minden egyébről. Megígértem Vadának, hogy nem kell soha olyan ugrásra kényszerítenie magát, amelyet a teste és a lelke nem kíván, nem kérek tőle olyat, amelyet nem teljesíthet, inkább leszek magányos lovagja annak a nem is bűnnek, amit ketten követtünk el, ne fátyolozza ez a fiatalságát és a szép homlokát. Nem, én kiérdemeltem ignoranciámmal, gőgöm mögé rejtett önzésemmel a láncaimat, és viselni is fogom őket - de nem némán, nem örökké futva a kéz elől, amely rátenyerelt a családomra. Halottak, és helytelenítenék, hogy jelen legyek: ezért is kell jelen lennem. Őrként az éjszakában, mielőtt nem maradna mit őrzeni.

Megannyi arc, amelyekkel sosem gondoltam, hogy közösséget vállalok majd, és megannyi meglepetés - nem csak én álltam a professzor szolgálatába, bár félek, mi történne, ha észrevenne közöttük ilyen nyíltan. Örökké hálás leszek neki, amiért a rettegésünk idején menedéket nyújtott, jóakarata lámpásként megvilágította az utat az iskoláig, vissza az otthonunk maradékához, amelyről eleinte nem is gondoltam, hogy kívánom, hogy együtt tudnék élni vele. Igaza volt, hogy nem engedte, hogy tovább szökjünk: ez az otthonunk, ez az ország, hiába törte ketté a családunk fáját egy szélvihar. Még nem telik több tőlem a halk jelenlétnél, talán sosem hallják majd a hangomat - de itt vagyok és itt is leszek. A Greengrassok nem félnek többé oldalt választani..
És én megfizetem, ha ára lesz.

ötszáz a vértanúk dalát

Nem igazán hisz a szemének - Dumbledore körül mindennaposak a csodák, elvégre ő az az ember, aki még őt sem taszította el magától, hiába ismerte munkamorálját, hiába ismerte a jellemét. És itt állnak mind, mint valami népmese szereplői, szövetkeznek együtt a gonosz megállítására: ha itt állhat közöttük, az tényleg egy kibaszott csoda, más magyarázat nem lehet.
Szikár alakja biztonságot nyújt mindazoknak, akik vele érkeztek, vagy éppen miatta - a Black lány természetesen képtelen befogni a száját, de kétségtelenül hasznos, amit mond vele. Selwyn persze jól szórakozik, ő mindig jól mulat a kínjain, most is úgy áll mellette, mintha csak színházi előadásra érkezett volna, semmi nem zökkenti ki a nyugalmából: bármilyen dühítő is ez a tudat, jobban aggódna, ha kizökkent volna. Szőke feje felé fordul, lopva kacsint egyet, és annyi ideje sincs, hogy úgy igazán felháborodjon rajta - végül is mind áldozatot hozni jöttek ide, mindenki a maga vérmérsékletében.
Eszébe jut a fiú, önkéntelenül hunyorognia kell a szemére - az ő szemére, szögezi le azóta újra meg újra, mert már hozzá tartozik, az ő testének darabja lett. Senki nem lepődött meg, mikor heterokrómiás tekintete végigsiklott rajtuk, egy ilyen precíz gyilkos nem sokáig engedheti meg magának, hogy a hírhedtségéből éljen, és ne fesse újra meg újra vörösbe a címlapokat, Crouch türelme is véget ér egyszer. Nem mintha távol akart volna maradni, ő már összeforrt azzal a sötét, jellegzetes talárral, és jobb is így, amíg azt viseli, senki nem kérdezi, honnan az ismerős szembogár, honnan a tökéletesen beilleszkedett szemgolyó...? Kit érdekel, milyen az a szem, amíg az ellenfeleik testébe fúródik?
Kihúzza magát, hallgatja Dumbledore közléseit - Rowle ezúttal nincs jelen, hogy megvédje magát az esetleges vádakkal szemben, de ő megteszi majd helyette. Ki gondolta volna, hogy végül a neveletlen kölykök patrónusa lesz majd? Satchel elvtárs némán kuncog, ő persze látta előre az egészet, nézd csak, Alastor, én még azt is megengedhetem magamnak, hogy így szólítsalak, én tudom, ki és mi vagy és mi következik. Ismerlek, és nyugodtan haragudj rám akár úgy, ahogy magadra, nem teszed semmissé azt, aki vagy. És persze a fiút sem. Én tudom, honnan a szemed, és tudom, hogy bármit is állíts, kell tőle a kéz, a fej, a szív is, ha belehalsz is. Inkább halj bele, minthogy ne legyen tiéd.
Inkább a többieket fixírozza vele, ötleteiket, arcukat - kockáztatnak, nem is keveset azzal, hogy megjelentek. Ez a menedék egyelőre biztonságos, de ők többen vannak, Dumbledore pedig akármilyen csodatevő, nem védhet meg mindenkit, a családjaikat, a barátaikat.
Hogy kételkednek, az természetes, csak az időzítés ment félre.
- Thorfinn Rowle kockáztatná a feleségét és az újszülött lányát?
Ackerley jobban teszi, ha megtartja magának az aggályait - nincs erre idejük. Tulajdonképpen már semmire sincs igazán.

Mint földbe szúrt karó, így érzem magam, még leülni is képtelen vagyok, a pillantások kereszttüzében, állok a falnak dőlve, és igazán meglep, hogy nem én vagyok az egyetlen, bár valahol mindig sejtettem, mindig gyanítottam, hogy mások is vannak, elégedetlenek, akiket lepöcköltek a tábláról, mint parázsló cigarettacsikket, akik nem azt kapták, amit reméltek. Ilyen formán teljesen érthető Black kisasszony jelenléte is, milyen érdekes, volt idő, amikor fogadások alkalmával csókoltam kezet neki, a számmal sose érintve a kézfejét, és amikor reménykedtem, hogy Marius talán elég ügyes lesz hozzá, hiszen egy ilyen energikus, ellentmondást nem tűrő nő egy életre megszabadított volna minden gondtól, amit a kölyök felnevelése magában hordozott. Azután, persze, elkezdtek keringeni a pletykák, előbb a Blackek átlagon felüli belterjességéről, majd az ennek folyományaként fellépő elmebajról, és ki mondhatta volna meg, talán a legkisebbet még megszerezhettük volna, de a kölyköt sosem érdekelte az ilyesmi, és mire észbe kaptunk, Narcissa Black már a Malfoy örökös jegyese lett, szinte gyermekként, ahogy szokásban áll.
Megborzongok, Dumbledore szeme mintha a vesémbe látna, kíváncsi lennék, mi jár a fejében, mikor rám pillant, de egy részem sosem akarta tudni. Ez az egyetlen helyes döntés, szól belül a mantra, újra meg újra, bár nem számít, már itt vagyok, már felfedtem magam Dumbledore előtt, már elmondtam Moodynak, amit tudtam, mert ugye nem gondolja, hogy egy magas rangú halálfalónak csak úgy bármit elhiszünk, és a szemébe néztem, az egyik olyan oda nem illő volt, olyan borzongató, a mosolyom pedig keserű volt, mert rég nem álltam már olyan magasan a táplálékláncban, mint ők hitték.
Nem érzem, hogy jogom lenne megszólalni. Moody éppen elég lesz az apokalipszis négy lovasának, ha bárki ellen akarna állni az öreg szőrmók akaratának, bár ahogy elnézem ezt a nyájat, furcsának találom, hogy még a pásztor kér tőlük engedélyt, ha ki akarja terelni őket.

Percekig rágtam a körmöm, melyik családtagom jelenik majd meg itt, imádkoztam Yves istenéhez, egyiknek se jusson eszébe megfordulni Bathilda háza tájékán.
Kerültem minden cicomát és egykedvű semmitmondással döntöttem eredeti, nem túl fekete, vagy kihívó önmagam mellett, mellyel egyszerű és közérthető módon teszem le voksom Dumbledore pártján.
Sót hinteni magam mögé, elkerülni a fekete macskákat, vagy a zordót lesni szemem sarkából, hogy az előjelek biztosak legyenek, ez őrültség?
Sosem kételkedtem, eljön ez a pillanat, és én itt leszek. Valahogy nem volt kérdés, csak szomorú belenyugvás, elérkezett.
Elmaradhatatlan mosolyom asztalom fiókjában felejtettem. Tompa biccentésem után sűrű csendbe burkolózva állok meg valami szabad, jellegtelen felületen.
Érdekfeszítő, sőt meglepő egyesek jelenléte. Fiatal Rendtagok, mint Ackerley, természetesen, Moody a Black lányt regulázva, itt máris mély levegőt veszek, ahogy felvont szemöldökkel illetem. De Dumbledore tudja, néha már-már tévedhetetlennek tűnik magabiztossággában és általában igaza van. Flint jött a Wizengamotból, rendben. Mégis szúrós pillantást kell vennem Greengrassra. Bátorságból és hűségből nyilván megkapja az év végi Kiválót, de diák, Merlin szerelmére, gyerek. Ő, nem válogat, előszeretettel szervez kiskorúakat gyülevész csapatába, de Dumbledore, te igazgató vagy. S mint olyan, nálam bizonyára sokat tudóbb. Mégis, egy gyerek... Tarthatok attól, hogy bármelyik pillanatban besétálhat egy újabb?

Teszek felé egy lépést. Valami lerázatlan kötelesség, vagy beteges szakmai ártalom mellettük lenni. Mégis megtorpanok, amikor vezetőnk szólásra nyitja ajkait és ismerteti a célpont helyszínét. A Mungo. Minden mást elfelejtek. Ő, a Mungóban. Sosem éreztem még indokoltabbnak a jelenlétem valahol, mintha megszilárdulna ez az egész különös elhatározás, kockára tenni az életem. Hagyom elszállni és nem elelemzem ezt az eszmefuttatást, mert csak egy gyógyító és mert különben is rengeteget ismerek.
Meglepetések napja ez a mai, hogy Rowle neve is elhangzik és egy használható ötlet Blacktől.
Dumbledore nem vagdalkozik baromságokkal, Moody nem tenne fel költői kérdéseket, akármi is Rowle.
- Bizonyára vannak festmények a kórház belső tereiben. Tudnak rendszeres jelentéssel szolgálni? Hatékonyabb lenne a személyes ellenőrzés, persze, százfűlé-főzettel, váltásokban.
Nagyjából mostantól. Azonnal meg kell szervezni. Gondolataim mint a rugó, vissza avászkodnak a gyógyítókhoz. Már most odamennék...

Gyűlés... Régóta várom, hogy végre történjen valami és úgy tűnik, eljött a cselekvés ideje. Amióta megtiltották, hogy Halálfalókat kínozzak meg, a nyugalmam meglehetősen ingataggá vált. Így hát a gyűlés híre igencsak felkeltette a kíváncsiságomat. Az öltözködésre nem szoktam túlságosan odafigyelni, de most azért próbálok elegánsan megjelenni. Nem tudom mennyire számítanak a jelenlétemre, de azért szeretnék jó benyomást tenni mindenkire, aki megjelenik.

Köszönős Gif
Miután kilépek a tűzből, a megszokott kézmozdulatommal köszöntök mindenkit. Nem mondok senkinek semmit, egyszerűen csak elfoglalom az egyik széket az asztalnál és kényelembe helyezem magam. Tekintetem lassan körbefuttatom az összegyűlteken és próbálom megjegyezni az arcokat. Amikor megjelenik előttem egy bögre, alaposan megszaglászom milyen itallal kínálnak minket.
- Tea? - dünnyögöm magam elé, majd elmormolok egy rövid igét, amitől az italom rummá változik.
Máris sokkal jobb! Szerencsére Dumbledore nem húzza sokáig az időt és hamar beszédbe kezd. Csendben hallgatom amint előadja, hogy a Halálfalók támadást terveznek, ráadásul egy igen kényes hely ellen. Azok az eszementek tényleg nem viccelnek... ha megtámadják a Szent Mungót, azzal biztos felhívják magukra a figyelmet. Ha sikerrel járnak, akkor még akár újabb embereket is tudhatnak toborozni, hisz elmondhatják magukról, voltak elég tökösek és véghez vittek egy ilyen támadást. Hatalmas pánikot kelthetnek egy ilyen akcióval, ha sikerrel járnak.
Dumbledore után persze azonnal jönnek a többiek. Az első felszólaló az informátor szavahihetőségét vonja kétségébe. Viszont, ha csak az időt húzzuk, akkor meglehet, hogy lekésünk a Halálfalók támadásáról. Majd felszólal egy lány, akinek az arcát mintha már láttam volna. Van egy kisebb listám azokról, akik Halálfalók, vagy valamilyen kapcsolatban állnak velük. Ez a lány pedig mintha éppen rajta lenni az egyiken. Nem igazán tetszik a beszéde, de most nem fogok senkivel sem összetűzésbe kerülni. Amikor végre mindenki elhallgat, megragadom az alkalmat, hogy én is közbeszóljak.
- Ha megengeditek, én is szólnék pár szót! - mondom majd előre dőlök ültemben és rátámaszkodom az asztalra.
- Mivel nincs sok időnk, én azt mondom vonjunk védő bűbájt a Szent Mungó köré. Ha Dumbledore megengedi, szívesen elkapok egy Halálfalót és elérem, hogy daloljon nekem. Jó lenne többet megtudni a lehetséges veszélyről. Szerintem az lenne a legjobb, ha lecsapnánk rájuk. Páran a védő bűbájokkal kint tartják a Halálfalók a Szent Mungón kívül, míg páran lecsapunk rájuk. El kell vennünk a kedvüket az ilyen támadásoktól. A Minisztérium segít? Küldhetnének aurorokat a harcokhoz.
Nem vagyok benne biztos, hogy jó volt a felszólalásom, de remélem sikerül a többieket is minél gyorsabb cselekvésre ösztönözni. Bárhogy legyen is, szét akarok csapni a Halálfalók között!
Záró GIF

Nagyon rég megegyeztünk benne, hogy semmiben sem veszünk részt. Háttérbe vonulunk, csendben maradunk és a gyáva pártatlanságot választjuk a háromfős kis családunk érdekében. Még csak nem is kimondatlan egyezmény volt, számát sem tudtam hányszor átrágtuk magunkat ezen. Azonban ma éppen azért voltunk itt mindketten Rodyval, amiért eddig távol tartottuk magunkat mindennemű állásfoglalástól. Bizonygattuk magunknak, hogy ez Flora érdeke, a lehető legnagyobb biztonságot kell nyújtanunk neki és nem kockáztathatjuk meg, hogy még mi is elhagyjuk. De nem dughattuk örökké homokba a fejünket, hiszen hány olyan kicsi lány volt még, mint Flora, akik mindaddig veszélyben lesznek, amíg valaki nem áll fel és mondja azt, hogy elég? Nem voltam nagy harcos, még bátor sem, csak segíteni szerettem volna. Bárhogy, bármiben.
Feszengve ácsorogtam Rody mellett. Néhány percenként megkerestem a kezét, majd hamar el is engedtem, nem akartam ennyire látványosan haszontalan lenni. Megnyugtatott magam mellett a magas alakja, a tény, hogy ketten határoztunk így és ebben is, mint mindenben, együtt voltunk. A többi ismerős arc visszás érzéseket keltett bennem. Aranyvérűek, akikre a legkevésbé sem számítottam itt és egyelőre nem tudtam, mit gondoljak a jelenlétükről. Ott volt Clive, aki a népes családja mellett épp ugyanannyit veszíthetett, mint én. Jelenlegi és régi diákok, akiket nem olyan rég még mágiatörténetből vizsgáztattam és nem az életükért izgultam, hanem hogy jól feleljenek a megbeszélt tételekből. Még Bathilda Bagshot is ott állt Dumbledore mellett, akinek a könyveit gyerekkorom óta betéve tudtam és rajongtam a munkásságáért.
A Szent Mungó említésére kirázott a hideg. Létezhet undorítóbb húzás, mint ártatlanokat és betegeket gyilkolni egy kórházban? Rájuk támadni az ágyukban és pálcát fogni az őket meglátogató rokonokra?
Mély hallgatásba merültem, csak Rodyra pillantottam fel, tudtam, hogy szavak nélkül is érteni fogja mire gondolok. Nemrég találkozott az öccsével, aki minden bizonnyal részt fog venni ebben az akcióban. És akinek a feleségét ezidáig a Mungóban ápolták... Nem szólaltam meg, ezt neki kellett kimondania, már amennyiben ki akarta.
A megjegyzések többségére helyeslőn bólogattam, egy kivételével.
- Nem hiszem, hogy a szükségtelen erőszak megoldás lenne. A Minisztérium pedig nyilvánvalóan nem kompetens a kérdésben, ha az lenne, akkor most egyikünk sem ülne itt. Bármilyen hivatalos szerv bevonása csak növeli a bukás kockázatát, a Mágiaügyi Minisztérium tele van halálfalókkal, döntően nem is alacsony pozícióban. De javítsanak ki, ha tévedek - tettem hozzá gyorsan, az igazgató úr és a hasonlóan köztiszteletben álló Moody felé fordulva. Nem voltam született forradalmár, azt sem tudtam mi fán terem ez az egész Főnix Rendjének nevezett ellenállás, de éreztem, hogy legalább ennek a két embernek az ítéletében mind megbízhatunk.
Merlinre, ha apám eddig azt gondolta, hogy én vagyok a családunk szégyene, akkor vajon most mit érezne?

Nem is tudom, milyen rég jártam a főhadiszálláson. Talán utoljára a téli szünetben, márpedig az sem most volt. Lényegében rosszul is érzem magam emiatt, és cseppet sem nyugtat a tudat, hogy mindez a saját félelmem miatt van. Gyáva vagyok, kétségtelen. Gyáva, aki még nyárra is csak félve megy haza, pár napra, aztán külföldön nyaral a hegyekben. Gyáva vagyok, aki csak az izzó karjára tud gondolni nap, mint nap, holott már rég nem jelez annyiszor és olyan erővel, mint annak idején. Tudom, hogy áruló vagyok sokak szemében. Tudom, hogy egyesek nem hiszik el, sosem voltam a Nagyúr híve, de erről nem tehetek. Az emberek gondolatait nem változtathatom meg. Ehhez nincs hatalmam, ahogy máshoz sincs.
A sarokban állva követem a fejleményeket. Nem gondolom, hogy fel kellene keltenem minden ittlévő érdeklődését. Nem akarok feltűnősködni. Nem érzem, hogy tettem volna annyit a Rendért. Talán tettem, de amíg én máshogy vélekedek, addig nem állok ki a tökéletes takarásból.
Crannach, te szerencsétlen! Hogy gondolod ezt? Mégis hogy gondolod, hogy ezt kellene tennünk? Semmire nem mennénk ezzel a tervvel. Semmi haszna nem volna. És megállítani sem bírnánk őket ennyivel. Többen vannak, lényegesen többen, mint mi és egyre gyűlnek. Tény, sokan vannak itt a régi csapatból, akikről sosem gondoltam volna, hogy Bathilda házát békés szándékkal közelítik bármikor is. Black és Flint. Azt hittem, ők a kemény mag tagjai…
- Olaj lenne csak a tűzre, Alistair. Richardnak igaza van, nem megoldás. - igen nagy önuralom kell, hogy ne ugorjak a nyakának, de végül mégiscsak sikerül. Mennyiszer találkoztunk mi már terepen. Mennyiszer akart kegyetlenebbnél kegyetlenebb módszerekkel kínozni… El kellett felejtenem. Szemet kellett hunynom minden fölött. Együtt kell dolgoznom vele…
- Bella és Clive ötletével minden esetre egyetértek. - sok a festmény a Mungóban, azok segíthetnek, és valóban. Lehet, hogy vaklárma az egész, és igazából a drága halálfalók élik világukat, nem tervezve semmiféle támadást az Ispotály ellen. Majd meglátjuk...

Azt hiszem, már akkor tudtam, hogy nem fogom magam tartani az ígéretemhez, amikor azt megtettem. Vissza kellett volna fognom magam a családom érdekében és nem túlzásba vinni a hősködést, de nem is én lettem volna, ha a lelkem mélyén nem érzek kényszert a cselekvésre. Sosem beszéltem róla senkinek, bár Richardnak nem is kellett, biztos voltam benne, hogy pontosan tudta, mi a helyzet, amikor ez mardosott engem belülről. Most viszont más volt a helyzet, változtak a körülmények. Nem tudtam volna megragadni, mi volt ez a változás, de valami biztosan történt, többek között az, hogy itt, a Roxfortban biztonságban tudhattam a szeretteimet és már nekem sem kellett a Minisztériumban sínylődnöm. Ez nem volt feltétlenül elégséges feltétel ahhoz, hogy megváltozzon a véleményem és Richardé is, de határozottan feltétele volt.
Ideges voltam, de legalább tudtam leplezni és tagadni, már megtanultam, hogyan kell. Nem tudtam elterelni a gondolataimat az öcsémről, aki a velünk szemben álló oldalt erősítette és nem tudtam nem gondolni arra, hogy megsérülhet vagy akár meg is halhat. Nem akartam, hogy ez megtörténjen, hiába volt halálfaló - az is miattam történt. Nem, nem szabad. Muszáj volt az éppen zajló beszélgetésre figyelnem, elvégre nekem ezeket az embereket kellett támogatnom és a Szent Mungó ártatlan, sebezhető betegeit.
Nem állt szándékomban megszólalni. Richie-re akartam bízni, ő jobban bánt a szavakkal. Én itt voltam, a segítségemet bármiben felajánlottam volna, elvégre több mint tíz évet lehúztam az aurorok között, most pedig sötét varázslatok kivédését tanítottam a diákoknak. Elég valószínű, hogy hasznomat vehették a Mungó megvédésében. De nem tudtam sokáig visszafogni magam, egyetlen szó elég volt ahhoz, hogy felmenjen a vérnyomásom.
- Aurorok... -horkantam fel. -Ha az aurorokhoz akarunk fordulni, jobban járunk, ha személyesen keressük fel a halálfalókat és öletjük meg magunkat, vagy lógatjuk fel magunkat önként a fúriafűzre. Nagyon sok szenvedéstől kímélnénk meg magunkat. Még azokat sem engedném az ügy közelébe, akikben ott megbíztam. -Nem bíztam meg sok emberben, az életemet - és ártatlanok életét - egyikre sem mertem volna rábízni. Nem volt kétségem felőle, hogy a legtöbbje egy azonnali páli fordulattal feladott volna mindent, ha túl forró lesz a talaj a talpa alatt. Nem megyünk velük semmire, csak magunk alatt vágjuk a fát. A minisztériumi dolgozók... azt megemlíteni sem kellett, remélhetőleg mindenkinek nyilvánvaló volt, hogy tömve van aranyvérűekkel, akik ha nem is feltétlenül halálfalók, de nagyrészt őket támogatják.
Megfogtam Richard kezét, ezúttal én az övét, mert most nekem kellett az ő támogatása és a tudat, hogy ott van mellettem. Eddig meg akartam magamnak tartani ezt az információt, de beláttam, hogy szükséges lesz és tudatnom kell velük, amit én is tudok. Cygnus, ne haragudj rám.
- Cygnus Lestrange... -néztem Bellatrixra, aki elsőként vetette fel ezt a kérdést. -Az öcsém a napokban vitte haza a feleségét, aki az elmúlt két évet a Szent Mungó pszichiátriai osztályán töltötte. Nem hiszem, hogy onnan csak úgy kiengednek embereket. -Név nélkül is mondhattam volna? Kikerülhettem volna, hogy a testvérem nevére kerüljön most nem kevés mocsok? Nem, nem tehettem meg. Mégsem nyugtatott meg a tény.

lamb

Őszintén? Halvány lila gőzöm sincs, hogy mit keresek itt. Sohasem vettem részt a Rend gyűlésein, a tagságom inkább csak legenda, szóbeszéd szintjén létezett. Némelyek izgatottan, mások undorodva beszéltek rólam, de ha valaki kerek-perec rákérdezett, simán letagadtam. Erre a vén Dumbledore egyetlen pillanat alatt lerántja a leplet misztikus lényemről és nem, ettől egy cseppet sem vagyok elragadtatva. Duzzogva ülök a sarokban, hallgatom az öreg szavait és csak arra tudok gondolni, hogy mennyire leszarom az egészet. Hogy mennyire édes mindegy nekem, hogy ki kezén van a Mungó. Úgyis tele van nyomorékokkal, selejtekkel és értelmi fogyatékosokkal. Mégis mi a jó nekünk abban, hogy kockáztassuk a seggünk értük? Úgy kellett nekem ez a gyűlés, mint az a kibaszott kelés a seggemre, amit ma reggel vettem csak észre, én meg azt hittem, valami egész más miatt nem tudok ülni rendesen. Most is csak fintorgok és feszengek, és legszívesebben felállnék, de az túl feltűnő lenne.
Az arcomra fagyott grimasszal nézek végig a díszes társaságon, és amikor már nem bírom hallgatni a sok szarságot, amit összehordanak, kihasználom, hogy a nyanya éppen a mellettem levő asztalon szolgálta fel a vendégváró falatokat, nem fogalkozva vele, hogy ki lát, elkezdem kétpofára magamba tömni a sós és édes ropikat vegyesen. Hangosan, nyitott szájjal őrölve a fogaim között, ölembe hullatva kábé a felét, de még így is túl sok minden eljut a fülemig.
Itt mindenki olyan kurvára okos és annyira tudja mit kell mondania, de engem meglehetősen fáraszt ez a komoly téma. Az egyetlen szórakozást a szedett-vedett társaság összétele szolgáltatja. Nem csodálkozom, hogy a Rend annyira titkos, hogy senki sem tudja, kikkel van együtt, mert ezek az emberek, ziher, hogy nem állnának le egymással csak úgy, mert szeretett és önjelölt vezérük azt mondta.
Lenyelem az utolsó falatot és az ujjaimat a nadrágomba törlöm, várok kábé két másodpercet, amíg végre csend lesz és én is hozzáfűzhetek valamit.
- És abba gondolt már itt bele valaki, hogy talán nem is az a céljuk, hogy a betegeket és elesetteket lemészárolják? Mert ugyan annak mi értelme volna? Sokkal inkább elképzelhető, hogy valamit kezdeni akarnak a benntfekvőkkel. Talán zombi hadsereget akarnak felállítani, vagy le se szarják őket, csak a gyógyszerkészletre fáj a foguk. Meg kell mondanom, a Mungonak egyedülálló készlete van az egész országhoz képest, de még a világviszonylatban is. Szerintem el kéne felejtenünk, hogy megbízható-e a forrás vagy sem. Ennyi erővel én a csapat felére még a taknyos zsebkendőmet sem bíznám, és szerintem az érzés kölcsönös. Thorfinn a szememben nem különbözik etéren semennyire sem Blacktől, a fura szemű aurortól vagy attól a pincsitől ott roxforti egyenruhában. Sokkal inkább arra kéne koncentrálni, hogy kitaláljuk, mire is pályáznak. Vannak módszereim, és megbízható kapcsolataim a Mungóban – ha arra gondolok, hogy az elmúlt években árum nagyrészét a jóravaló, de csóró gyógyító tanoncok szolgáltatták, akkor még sziklaszilárdnak is mondanám ezt a kapcsolatot és kellőképpen undergroundnak, hogy kihagyjuk belőle a hatóságokat. Ők meg magasról szarnak arra, hogy ki a jófiú és ki a rossz, ha van elég pénze. – Már ha érdekel valakit egyáltalán. Egyébként meg határozottan egyet értek Avery proffal, tényleg el kell kerülni a csetepatét és a hatóságok belekeverését. Biztos nekük is van belső emberük, másképp nem lehetne véghez vinni egy ekkora kaliberű támadást. Ha azokat elcsípnénk, talán nagyobb esélyünk lenne meghíúsítani az egészet – zárom rövidre, mintha bármit is számítana egy bolond szava, aztán visszadőlök a székre, mint a diák, aki megírta a leckéjét, és továbbra is unott pofával bámulok magam elé.

to the slaughter

Mindenki után érkeztem, éppen csak az igazgatóúr beszédének megkezdte előtt. Egy könnyed mozdulattal söpörtem le az út porát, majd foglaltam helyet kényelmesen a hátsó sorokban. Messze álljék tőlem a további feltűnősködés, már eleget bizonyítottam így is, a kíváncsi szemek mindig az ismeretlenre vetülnek. Utolsókból elsők, tartá a mondás, és ha mégsem első, de biztosan nem utolsó a szavam, mi felhangzik. Finom francia vonásaim pedig sokat árulkodhatnak, még hát akcentusom! De Merlinre mondom - vagy kihez is fohászkodnak az angolok -, én semmi pénzért nem lőném le a poént. Elég, ha az igazgató úr tudja, mi szél fújt ide messzi honból.
- Tanácsos lenne lenyugodni, mielőtt pálcát ragadva rohannánk saját haláltusánkba. A védőbűbáj persze nem rossz, de felettéb feltűnő, egy pletykás festmény, vagy egy százfűlé-főzet ellenben sokat nem sejtetne és a legjobb emberek settenkedhetnének a frontvonal mögé, akár. A gyanút pedig, hogy mindez csapda, szintén nem szabad elvetni. Lehet, csak fel akarják térképezni az ellenállás erejét, az arcokat, a neveket, hogy hová üssenek, hogy az igazán fájjon. A hölgy pedig jól beszélt, érdemes lenne ellenőrizni a csemetéket. Igazgató úr, ez gondolom megoldható, ugye bár?
A többiekkel ellentétben engem nem fűt a láz, a vér gondolata. Sokkalta inkább vagyok taktikus, mint harcos, az csak mellékes, hogy a pálca - de ha elvennék is lenne félnivalójuk a bitangoknak! - szintúgy erős fegyver, mint amilyen éles eszem. Persze, itt nem én leszek a fő szó szóló, édes hazám békésen piheg a Cotti-Alpok, az Ardennek, valamint a Jura ölelésében. Én véremért jöttem, megvédeni, biztonságot nyújtani számára. Nem mellesleg, ügyeim is lesznek, munkát vállaltam, hogy az álca fennmaradjon, természetesen.

Szórakozottan kanalaztam a csészémbe a kristálycukrot, gépiesen rakva egymás után a púpozott kanalakat. Mire észbe kaptam, már félig volt az öregnénis porcelán cukorral. Amíg Yoyo nem figyelt oda, gyorsan átcsempésztem a felesleget az ő bögréjébe, majd töltöttem magamnak egy adag forró teát. A másnapos gyomrom szinte örömtáncot lejtett az édes, meleg italtól.
Ha nincs ez a gyűlés, biztosan ki sem keltem volna az ágyból egész nap. Nem mintha sokat nyomott volna a latban a jelenlétem. Nem voltam nagy stratéga, a kapcsolataim itt hasznavehetetlennek bizonyultak és párbajban egy ötéves kislány is levert volna. De eljöttem, hogy biztosítsak mindenkit a szolidaritásomról - már ha egyáltalán érdekelt valakit a sarokban véreres szemmel teát szürcsölő, elnyűtt Wagtail. Talán észre sem vettek volna, ha nem virít a hajam valami lehetetlen kék árnyalatban.
Nem értettem ezt az egészet. Mit akarnak a halálfalók a Szent Mungóval? Az egy dolog, hogy a lelkiismeretük nem sikít ártatlanok lemészárlásától, de ok nélkül nem vonulnának oda tömegével. Bárhogy törtem a fejem, a gondolataim tompák és zavarosak maradtak, továbbra sem értettem mire megy ki ez az egész támadás. Vártam, hogy valaki megmagyarázza, annyi okos és tapasztalt ember volt jelen, akik nyilván többet tudtak nálam és a mellettem ücsörgő Yoyónál. Dumbledore, más tanárok, aurorok és fontos emberek, akikről azt sem tudtam kicsodák, de roppant fontosnak tűntek.
Kiszakadt a csészémben a teafilter, most már bántam, hogy mindig aludtam jóslástanon. Szívesen kiolvastam volna valami bölcsességet a szétázott növényekből, bár lehet csak annyit árultak volna el, hogy egész nap csúnya migrénem lesz.

Némán, ülve hallgatja őket. Tulajdonképpen számított arra, hogy a bejelentést nem fogják szótlanul tűrni, nem azért vannak itt, mert bármit is könnyedén eltűrnének, és az igazságtalanságot, a terrort, a türannoszt a legkevésbé. Szemei összekulcsolt kézfejei felett az asztal lapjára fókuszálnak, úgy hallgatja az ötleteiket, egyikre, másikra megrezzen a szakálla, de egyébként csendesen vár, míg az indulatok fel nem fűtik a helyiséget. Csak egy leheletnyi félelmet érez, mert sok a különálló vélemény, és még ha vannak is ötletek, amiket célravezetőbbnek tart, nem árulhatja el magát. Bölcsen kell eljárnia.
- Ackerley kisasszony meglátása önmagában nem helytelen, én mégis megbízom a forrásban, és azt kérem minden jelenlévőtől, hogy tegyenek hasonlóképpen. - Moody irányába néz, pusztán csak egy szemvillanásnyi időre, mielőtt folytatná. - Mivel kevés az időnk, aggasztóan kevés, ezért a következőt kérem: aki úgy érzi, nem ér számára a Mr. Rowle-tól szerzett információ eleget, akiben félelem van az üggyel kapcsolatban, az hagyja el a főhadiszállás területét. Ennek a döntésnek, természetesen, nincsenek a jövőre nézve negatív következményei, és elfogadom, ha nem kívánják kockáztatni az életüket ebben az esetben. De egyszer mindannyiunknak döntenie kell, és nem vágnám rövidebbre a rendelkezésünkre álló idő fonalát meddő vitával, míg odakint valószínűleg ártatlanok ezrei vannak veszélyben.

Vár, ezúttal percekig, hogy azok, akiknek a feladat kellemetlen a forrás kiléte miatt, felállhassanak, és elmehessenek. Amennyiben akad ilyen személy, ő csendesen ül a helyén, bár az idegei pattanásig feszültek, és ha látnák az arcát, erről ők is meggyőződhetnének. Akkor folytatja, amikor már teljesen biztosnak látja: a csapat minden tagja egy irányba néz.
- Nos, visszatérve a terv megvitatására: egyetértek Mr Hayesszel, és azokkal, akik úgy vélik, erőszak nélkül kell először felmérnünk a helyzetet. A roxforti portrék közt akad három volt igazgató is, akiknek függ képmásuk a Mungóban, bennük megbízhatunk. - Szeme körbejár, és megállapodik ezúttal Rodney Lestrange-dzsen. - Az öccse ügye valóban gyanús. Meséljen erről részletesen, kérem! Mindenkinek hallania kell.

5+ hsz esetén, a következő reag időpontja: 2018. 03. 16.

//Reméltem hogy lesz pár reag, mielőtt írni kezdek, így lehet kevés leszek Sad

//

Csendben hallgatom a társaim véleményét, de meglehetősen nehezemre esik, hogy ne dünnyögjek közbe valamit. Nem igazán tetszik, hogy békésen próbálják elrendezni az ügyet, de azt hiszem lehet mondani, hogy ezúttal a többség szava a döntő.
Érdeklődve nézek körbe, amikor Dumbledore engedélyt ad a távozásra. Kíváncsi vagyok, hogy ki az, aki nem vállalja a veszélyt és ezúttal inkább megfutamodik. Nem jegyzek meg semmit sem, ha esetleg valaki már most lelépne. Mindenkinek szíve joga eldönteni mi az, amit el mer vállalni. Ha a Halálfalók tényleg támadást intéznek a Mungo ellen, akkor nem hiszem, hogy sokáig húzzuk a békés módszerekkel.

Pár perc szünet következik. Gondolom a professzor arra vár, hogy távozzon aki szeretne. Természetesen én maradok a hátsómon, nem megyek sehova. Végül Dumbledore újra megszólal és közli, hogy maradjunk meg a békésebb módszereknél.
- Azért, ha megtámadnak, vissza csaphatunk, igaz? - kérdezem, miközben arcomról teljes komolyság tükröződik.
Szeretném már az elején tisztázni, hogy ha bekóstolnak, akkor vissza lehet-e csapni. Már nagyon várom, hogy végezzek pár Halálfalóval... Végezetül az egyik társunkra kerül a sor, akit megkér Dumbledore hogy meséljen el pár dolgot az öccséről. Kíváncsian várom milyen információkat fogunk még kapni.

Szinte utolsóként érkezem a főhadiszállásra, de még épp időben ahhoz, hogy a lényeget kivegyem Dumbledore szavaiból. Az aggodalom teljes mértékben kiül arcomra. A Mungó? Mit szeretnének a Mungóval? Egyáltalán nem értem, sőt, miközben pörögnek a gondolataim, figyelem a többiek kijelentéseit, kérdéseit, ötleteit. Egyesek szavai igazán érdekesek, tekintetemmel követem őket. Sokukat még nem is ismerek, és vannak néhányan, akiknek meglep a jelenlétük őszintén. Bólogatnom kell. Bólogatnom, majd mikor megtehetem, meg is szólalok, mert nem hinném, hogy csak csendben kellene itt ácsorognom.
- Úgy tudom, Marlene McKinnon is a Mungóban dolgozik, esetleg tőle is érdeklődhetnénk a jelenlegi helyzetről. - Aztán ismételten elhallgatok, és tekintetem megállapodik Rodney Lestrange-en, miközben kíváncsian várom az üggyel kapcsolatos infókat. Minden apró részlet fontos lehet és akár életmentő is. Ha nem muszáj, nem kellene a betegek között harcba szállni, hiszen egyértelműen nem lenne ez biztonságos senki számára és lehet, hogy csak pont ezt akarják... hogy meginogjon mindenki, és ne tudják, kiben lehet megbízni.

Soha életemben nem okozott problémát, ha rám irányult a figyelem. Megtanultam kezelni már kölyökként, amikor apám nagy pillanatait tettem tönkre nagy közönség előtt, akkor pedig még inkább, amikor roxfortos koromban bekerültem a házam kviddicscsapatába, a kapitányságot már nem is említve. Tanárként pedig nagyon kellemetlen lett volna, ha nem tudok háromnál több ember előtt megszólalni, bizonyára nem lett volna hosszú karrierem (habár még most sem nevezhettem annak). Ebben a helyzetben mégis kicsinek éreztem magam, zavarban voltam és szívem szerint meg sem szólaltam volna, ha nem lett volna muszáj. Több okból kifolyólag is úgy éreztem, jobb lenne, ha megtartottam volna magamnak a birtokomban lévő információt, többek között azért, mert nem akartam az öcsémre az eddigieknél is nagyobb bajt hozni, és mert biztos voltam benne, hogy a két esemény pusztán csak koincidencia.
- Nem állítom, hogy tudok minden részletet, így nem vagyok biztos benne, hogy hasznosat mondok majd, de igyekszem -válaszoltam végül, elsősorban Dumbledore-nak, elvégre ő volt itt az, akinek hallania kellett a lényeget. Ha van valaki, aki meg tudja ítélni, mennyire fontos az információ, akkor az ő, nekem pedig mindent meg kell tennem, hogy előrébb vigyem a történéseket. -Az öcsém felesége két évet töltött el a pszichiátriai osztályon, miután megpróbált öngyilkosságot elkövetni és felvágta a csuklóját. Azóta odabent kezelték, egészen néhány nappal ezelőttig, amikor váratlanul hazaengedték. Nem értek ezekhez a dolgokhoz, de nem hinném, hogy ha valakit egy érvágás után még két évre zárt osztályon tartanak, az jobban lehet egyik pillanatról a másikra és egy reggel csak úgy hazaengedik, véglegesen, minden ellenőrzés és felügyelet nélkül. -Biztosan nem így működött a rendszer. Valóban nem tudtam sokat, de Floránál eleinte sokat láttam és hallottam, betekintést nyerhettem néhány dologba, ami ezeken a területeken zajlott, de ezt nem mondanám soknak. Egyébként is egy kisgyerekkel teljesen másképp bánhatnak mint egy felnőtt emberrel. -Ugyanakkor nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez nem csak egy véletlen egybeesés. Ha pedig mégsem az, nem hiszem, hogy a testvéremnek köze lenne hozzá.
Nem kellett volna védenem Cygnust, de ez volt az egyetlen módja annak, hogy legalább egy kicsit jobban érezzem magam. Bűntudatom volt, amiért bemártottam őt, még akkor is, ha nem hittem, hogy baja lehet belőle. Egyszerűen ez sosem működött így nálunk, apánk mellett főleg védenünk kellett egymás hátát. De mégis el kellett ezt mondanom, hiszen ki tudja, mennyit segíthet...
Nyomorultul érzem magam.

Sötét lepel borult Angliára, de senki sem cselekszik a sötétségen kívül. Hol vannak ilyenkor az aktivisták? Hol vannak a lelkes ifjak, idősek? Mind egy apró faluban tömörülnek, ott, hol én is vagyok. Ott, hogy Dumbledore is van. Ott, hol a Rend főhadiszállása van.
Mikor megtudom, miért is gyűltünk össze, táskámból előveszek egy mugli rajzfüzetet, és félig fülelve, félig koncentrálva, emlékezetből vetem papírra a Mungo alaprajzát. Természetesen nem a tökéletességre törekszem, inkább a méret a pontos és az átláthatóság, bár az is csak számomra, hisz ezt a füzetet nem adom ki soha a kezemből. Ez csak az én segítségem.
elhagyni a házat... Számomra még viccnek is rossz, és remélem ezzel rajtam kívül még sokan így vannak. Most minden ember számít, nem mehet el senki. Remélem, nem megy el senki...
A néhány, ám a helyzethez képest arányaiban csekély, ötletet figyelembe véve firkálok megbűvölt ceruzámmal. Lassan kész is egy alapvető, vázlatos terv, amit Rodney végighallgatása után természetesen el is szándékozok mondani. Türelmesen kivárom a sorom, nem vagyok telhetetlen, ám annál idegesebb. Ha valóban annyira sürget bennünket az idő, már rég a Mungonál kellene lennünk.
- Kérhetnék én is szót? - kezdem rekedtes, halk hangon, majd egy gyors torokköszörülést követően bele is csapok a közepébe. Felállok, hogy mindenki jól láthasson, és így nem ütközik majd a hangom sem mások vállába. - Idő közben felvázoltam egy kezdetleges tervet. A lényege az lenne, hogy amilyen gyorsan csak lehetséges, az ispotályba megyünk, és némiképp felosztjuk a társaságot. Igen, tisztában vagyok azzal, hogy ez mekkora kockázattal is jár, de érdemes lehet megpróbálni. - hagyok egy kis szünetet, hogy akinek van valami hozzáfűznivalója, az nyugodtan mondja, azért vagyunk itt.
- A csapat nagyobbik része, nagyjából kétharmada a recepciónál várná az esetleges támadást, míg a másik egyharmad az osztályokon lévőket biztosítaná, és felkészítené a dolgozókat a harcra - ami még az is lehet, hogy elmarad. - remélem, tudtam értelmeset mondani, mert amióta a Rend tagja vagyok, erre még nem igazán került sor, pedig nem vagyok éppenséggel újonc.

Csendben figyelem, amint távoznak, az arcokat rendesen az emlékezetembe vésem. A gyávákra igenis figyelni kell és emlékezni. Mindig a leggyengébb láncszemmel kell számolni, rajtuk jelenleg maga a terv is elbukhat, ami nem sok örömmel töltene el. Ugyan, rám nézve nem olyan kellemetlen eme helyzet, mint a többi jelenlévőnek, de ha úgy ítélem meg, csak fogom és haza viszem drága unokaöcsémet, akármennyire is ellenkezne. Hiába, segítőkezet bármikor szívesen nyújtok, de véremet sohasem adnám külhonért.
- Nem lenne rossz ötlet bennfenteseket is megkérdezni a terv elkészítése előtt. Már csak azért, és kérem, fiatalúr, ne sértődjön meg... - nézek el Owen irányába egy szelíd, de felettébb barátságos mosollyal az arcomon. - de biztos vagyok benne, hogy ők pontosabb leírással szolgálhatnak. A beépülés jó ötlet, de én még mindig erőltetném a százfűlé-főzetet. Ugyanis, ha az ellenség idekészül, kell ott lennie valakinek, aki segíti őket. Ha számolnak velünk, tudniuk kell, hogy frontálisan nem ütközhetnek meg, egy hátba támadás sokkal előnyösebb lenne, és már elnézést, de hozzájuk illő is.
Az apró mosoly nem hervad le az arcomról, bár félre ne értsenek, félvállról semmiképpen nem veszem az eseményeket.

lamb

Igazság szerint úgy csinálok, mint aki leszarja az egészet, mégis kínosan ügyelek arra, nehogy egyetlen megjegyzést, szófoszlányt, vagy kibaszott non-verbális jelet elszalasszak. És bármennyire is kecsegtető a vén Dumbi felszólalása, mégsem moccanok meg. És nem azért, mert kínos lenne, ha egyedül én távoznék a helyszínről, ahhoz már hozzászoktam, hanem .. Jó, tulajdonképpen halvány dunsztom sincs, hogy miért csinálom. Főleg, mikor kiderül, hogy igazam volt, hogy egy csomó instabil futóbolond van a Mungóban, akik már amúgy sem lennének a társadalom hasznos tagjai. Az útszélre kirakott kukászsákok. Akárcsak én. Meg aztán van egy-két képzettebb, talán még pótolhatatlan gyógyító is, és aranykezű nővérke (mégis csak kínos lenne ezekkel a kelésekkel odaállítani, amikor az egész kóceráj már a halálfalók kezén van, és mondjuk éppen Fefének előadni, hogy ja, lett egy csúnya kelés a seggemre, amúgy gratulálok, fater a világot meghódító ördögi tervetekhez). És akkor a gyógyszerkészletről még csak ne is beszéljünk. A piac egész biztosan még évekig, ha nem évtizedekig nyögné. Rólam nem is beszélve. És akkor talán túlélném, de valami tisztességes munkát kéne vállaljak.
Végigfut a hátamon a hideg. És már vagy negyedjére pillantok fel a vékony barna nőre, akinek valami furcsa módon rá van izgulva a Százfülé főzetekre. Végre egy testhezálló feladat.
- Ott a pont a kis barnánál, fülsértő francia akcentussal – ha valakinek mégis csak nehezére esne kisakkozni, hogy vajon kiről beszélek, egyenesen rámutatok, mert hát sose tanítottak meg otthon, hogy ez mekkora bunkóság. - Mivel azért nagyobb mennyiségről beszélünk, és az idő is sürget, ajánlanám ismételten a kapcsolataimat. Gyerekjáték. Akár nagyobb mennyiségben is. A fekete piacot meg szinte lehetetlen követni, így feltűnés mentesen tudnánk akcióba lépni.

to the slaughter

Ködös félálomban agyaltam egy csacska rímen „anyácska – lányka” és Dumbledore hangos károgással vonított rám a Ravasz vizsgán, miközben pennám szelesen karistolta minden kérdésre: troll
Hány halálos átkot ismerünk troll, mennyi komponens kell kotyvalénkunkba, ha troll és tényleg a hegyekben él-e a troll. Megbuktam, mindenből, anyám csatlakozott a visító Dumbledore-hoz, olyan hangot adott ki, mint egy léggömb, ha elhúzod a végét, én már csak tudom mitől lehet teljesen begolyózni.
Késve ébredtem, csupa víz voltam, a rövid rémálom még gyomrom is megterhelte. Időbe telt felülni az ágyban, két ajtót látni négy helyett szobámban, külön kihívás, hogy ezek után felöltözzek, akkor jöttem rá, hogy csak egy ajtónak kellene lennie!
Anyám odamotyogta ugyan, hogy elkésem, de csak akkor tudatosodott, hogy hoppanálás után kénytelen voltam leheveredni a járdaszegélyre. Sok, kis levegőt szívni be, csukni a szemet, kizárni a madárcsicsergést, felidézni akkor most pontosan hová is megyek.
Eltelt némi idő biztosan miután eszembe jutott és minden rímem elverték a csirippek. Akkor már teljesen biztos voltam benne hová tartok, hogy majd az összes rendtag csúnyán fog nézni, egyesek besúgják: nem megbízható, mígnem bizonyítok valami cifrát egy elmebeteg párbajban, erre jó egy gyűlés többek között.
Halkan jövök, lábujjhegyem használom és ettől össze-vissza ingok. Az ajtót sikerül olyan hangosan bevágnom, hogy szabotálom a halkságot.
Nekidőlök, sajnálkozó félmosoly az van, suttogok valami olyasmit „elnézéstbocsánat” Vannak páran, ismerősök, ismeretlenek, persze ha lesz bármi feltevés, amihez érdemben hozzá tudok szólni, már mondom is. Egy nagyszerű ötletem, biztosításom feltétlen bizalmamról, nagy-nagy bólogatások és á, igen én elvállalok mindent. A probléma már csak, hogy fogalmam sincs miről van szó egyáltalán. Éppen Dung beszél, kis barna? Megint jön az alvilági kapcsolataival, bevetésről lesz szó, de mintha nagyobb volumenű lenne. Akadnak itt tanárok, sima érdeklődő azt sem tudom kicsodák, így lopakodom tovább valami épkézláb emberig. Mindenkitől suttogva kérdem, aki épp figyelni kíván Dumbledorera: Miről maradtam le?

Örömmel nyugtázza, amikor csupán néhány tag távozik a hopp-hálózaton keresztül és a többség még mindig teljes értékű figyelemmel kíséri az ügy fontosságát. Mozdulatlanül ül, csupán szemével pásztázza a maradókat, elsőként pedig Mr. Crannach kérdése üti meg a fülét, gondolkodás nélkül válaszol is rá.
- Nyilván egyiküktől sem várhatom el, hogy ne védekezzenek. Ez természetes, és csak reménykedhetünk a legbékésebb kifejleten. - Feláll, kezeivel megtámaszkodik az asztalon. Gondolataiban több kérdés is felmerül, vajon milyen gyorsan tudnak információt szerezni a Mungó jelenlegi helyzetéről? Miközben felméri a lehetőségeket, és a felkínált forrásokat, tekintete ismét megállapodik Rodney Lestrange úron, aki hamar magyarázattal szolgál a testvérét illetően.
- Igen, Mr. Lestrange, ez valóban gyanúsnak tűnik. Viszont ezzel ismét csak megerősítést adott arról számunkra, hogy sietnünk kell, hiszen nagy a valószínűsége annak, hogy már elkéstünk. - Kezeit a háta mögé teszi, a kandallóhoz sétál és ameddig a többiek még a lehetőségeket taglalják -természetesen figyel-, üzenetet küld a Roxfortba Minervának, aki azonnal cselekszik és a már említett festményekkel lép kapcsolatba.
- Nem hiszem, hogy a százfűlé-főzet most hirtelen olyan megoldást nyújtana számunkra, amit kezelni tudnánk. Hacsak nincs némi halálfaló-szőrzet gyűjteményük. - Owen felé fordítja a tekintetét, idegesen végigsimít szakállán, és miközben orrán feljebb tolja apró szemüvegét, jól szemügyre veszi az alaprajz vázlatot, amit Mr. Rookwood készített. A késve érkező tagokra is felfigyel természetesen és egy biccentéssel ugyan üdvözli őket, de most próbálja teljes figyelmét az ügyre szentelni és már türelmetlenül várja Minerva információját a jelenlegi helyzetről.
- Úgy gondolom, fel kell használnunk minden lehetséges tervet és talán ha szerencsénk van, még Voldemort hívői előtt érhetünk a Mungóba. Viszont akkor tényleg tegyük meg az első lépéseket. - Hangja sürgető, ám próbál a lehető legnyugodtabb maradni, hogy megfontoltan beszéljen és ne ijesszen meg senkit sem. Bele sem mer gondolni, hányuk - hányunk rokona, ismerőse van jelen most a Mungóban és mennyi ártatlan élet függ most tőlük. Mégis teljes nyugodtsága szertefoszlik, amikor Minerva lép ki a tűzből és tekintete mindannyiuk számára mindent elárul.
- A Mungó... A Mungót már megtámadták!

Elnézést a késői válaszért. Előre láthatóan ezen kívül még két kör vár ránk, így remélem, írni fogtok. 5 nap múlva esedékes a következő hozzászólás!

Minerva érkezése aggodalomra ad okot mindenki számára. A körülöttük lévők duruzsolni kezdenek, mozgoldóni és rengeteg kérdő szem szegeződik rá. Apró szemüvegét feltolja az orrára rendesen, két kezével pedig megtámaszkodik az asztalon és csendre inti a körülötte lévőket.
- Kérem, nyugodjanak meg! Néhányan induljanak el a Mungóba. - Int pár auror felé, akik kérdés nélkül tűnnek el a kandallóban. Ahogy elhopponálnak, utánuk érkezik meg az informátor, a gömb, a kék fény, amitől mindenki tartott, amiért mindenki aggódott. Az üzenet egyértelmű, a Mágiaügyi Miniszter meghalt, és azonnal választottak másikat is.
- Elkéstünk... - Suttogja szinte szakálla alá. Moody felé tekint, kicsit aggódóan, de akármennyire is fél most ő is, tudja, hogy bizony cselekednie kell, valaminek jól kell elsülnie.
- Mindannyian, akik itt maradtak, azonnal induljanak Minchum birtokára és mentsék ki a családját! Az ikreket vigyék a Roxfortba, a feleségét pedig egy biztonságos, védett helyre. - Hangja kicsit mérges, mogorva, hiszen elbukott, nem volt elég gyors és informált, ki tudja, mennyi embert veszítettek el ez a tamádás után.
Miután mindenki elmegy, ő sem marad sokáig, egyből a Minisztériumba hopponál, hogy megtudja a hivatalos információkat.