I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
▽ Avatar : Luke Worrall
| » » Szer. 7 Márc. - 10:25 | | Evan Lawrence Rosier Normálisnak lenni nem erény, hanem a gyámoltalanság jele. Becenév: Adok én neked becenevet! Kor: 19 Származás: Aranyak aranya Lojalitás: Voldemort Képesség: Metamorfológia Csoport: Halálfaló Play by: Luke Worrall Karakter típus: Canon fotószerkezet Egyik fejem anyám simogató kezei alatt, másik apám okosságaira bólogat. Harmadikat Druella néni fésüli, negyedik Cygnus bácsit idegesíti. Ötödik csak bámul tátott szájjal, a hatodikba belerepül egy légy és a hetedik mindig vendégségben van. Anya olyan magasan hordja az orrát, hogy nem érem fel, pedig kölyökként mindig meg akartam fogni, mert nagy és úgy kitüremkedik. Feszülős, fekete ruhái kihangsúlyozzák feneke kerekségét, gyerekként mindig bele akartam harapni, mert azt hittem kenyér. Orrhangon beszél egy kicsit és nem szereti a muglik szagát. Anyám nem szeret semmit, csak nézegetni magát a tükörben, bongyorrá bűvölni haját, mint a hatvanas években. Folyton van valahol, mi is megyünk mindig mindenhová és alig emlékszem már mi volt tizenegy éves korom előtt, de biztos sosem voltunk otthon. Nem emlékszem jellegzetes játékszagokra, vagy a házimanónk rongybűzére, pedig volt pár, szerettem őket lerugdosni a lépcsőn. Azt hiszem az egyik lépcsőfok nyikorgott, anyám folyton portalanító bűbájjal lődözte a szőnyeget és keveset szellőztettünk. Apám fényképalbumokat gyűjtött magáról, többet is, egy csomó kimászott a keretéből. Az egyiket felgyújtottam, hogy lássam apámat sikoltozni. Mindig mondta mennyire fontos és egyetlen vagyok. Neki mutattam először mekkorát köpök, hogy kell hozzáérni a macskához úgy, hogy fájjon neki, azt hazudtam örökre ő marad a legjobb barátom. Otthonról mindig hiányzott és azt mondták a Minisztériumi titkárság fontoskodója, akkor még nem értettem, mára már én is onnan kapok törvényes alibit, pecséttel. Ismerek mindent, mindenkit, mindenhogyan, ott vagyok bárhol, akárhol, mindenhol, most, rögtön és azonnal. A haverkodás társadalmi elvárás, a jófejség követelmény, a hűség velem született. Benne vagyok a hősök történetében, Nagy úr kegyelmében. Én vagyok az érték és a jövő.
Egy, megérettem a nagyok és fontosak pozíciójára én az okos, ügyes, aki semmit sem ért az egészből, de apám lerakja az aranyat, hogy tovább engedjenek. Elkínzott arccal hajamba túrok, miközben ott ülök az unalmasabbnál lélekölőbb titkársági előadásokon a Minisztériumban. Pazarlom az időm, fogy a kedvem és én voltam a legrosszabb számmisztikából meg rúnaismeretből. Mindig a gyors, ügyes átkok megszállottja voltam, a halálos csuklómozdulatok gyakorlója, a harsány nevetéseké, én a zseniális ellenség. De hogy a cselekvések nagy embere hallgassa az altató rizsát jogokról, politikáról? Gyűlölöm a vermeket és acsarkodva harapdálok minden korlátot. Mert mennék, suhannék, átkoznék, ott a helyem mindenhol, mindenki pofájában. Kettő, áll mindig a vessző. Legelőszöris Druella nénire. Három senki se lesz párom. Az elköteleződés nem jellemzőm, de a carpe diem, ide mindennel, sokkal inkább. Beleharapok, megízlelem, szagolom és élem. Csak a jelen számít, minden múlt odalett, a jóslástanban nem hiszek. Felgyújtom, ami nem lángol, melegítem, ami hideg és halott, piszkálom az érdekteleneket és közben olyan szavakat használok, amiket még nem találtak fel. Négy dörög a vég és én alig várom. Az apokalipszis egy álom, fel akarom túrni a világot. Öt, megérett a tökfejem, de néha még elkalandozik a figyelmem. Apa nem szerette, Druella nénit szórakoztatta, hogy egyik baromságból beleugrok a másikba és a hülyeség, az álmok, benyomások, színek és impressziók kizökkentenek. Semmit le nem írok, de mindent megélek, és most azzal a klisével élek, gyakorlat teszi a mestert. Enyém a világ, ezért nehezen koncentrálok, felfalok mindent. Hat, hasad az agy. Minden őrült érdekes és ezzel megmagyaráztam, igaz? Hozza a színt, a vágyakat és a megismerhetetlenséget. Senki sem tudja mit fogok gondolni, tenni a következő pillanatban, de garantálom, hogy elképesztő lesz. Bennem nincsenek korlátok, a gátlások illúziók, amiket el kell taposni. Hét, embert süt a Rosier. Hadd égjenek! Nyolc, tele a polc. Megcsömörlök és olyankor kihullok a valóságból. Be kell tolni az aktákat az agyamban a megfelelő helyekre, ABC sorrendben. De senki sem tudja, hogy ott mélyen létezik egy rendszer. Kilenc száz likú fegyenc. Ha a karmaim közé kerül, aki a Nagyúrnak nem tetszik, sajttá változik. De lehet, hogy még meggondolom és banán lesz, vagy rosszul sikerült torta. Tíz, tiszta vér vagyok, ha ölök. Már babaként harakirit követtem volna el, ha nem lennék felejthetetlen. Csak egy névtelen senki, hiányzó darab a puzzle festményből. Így, tökéletes tudatában önnön fontosságomnak megehetem a világot.
Kopognak ujjaim azon a régi párkányon, ami hangokat ad ki. Püföltem már pálcával, hogy zenéljen. Druella néni azt mondja, kicsit skizo vagyok, ahogy változik a külsőm minden hangulatkor. Somolygom, csibészesen. Ezt ő szereti, azt mondta van egyfajta pajzán bája, mint mindennek, amit a közelében mozgok. Áll a hajam, fehérszőke és tüskébe mered, mint abban a mugli képregényben, amit loptam. Szánalmas, hogy a muglik varázslókat találnak ki maguknak, mint ez a Songokú. - Mire gondolsz megint? – kérdezi a néni szelíd, hívogató hangján. - Szellemmaszkra – hazudom. Senki nem tudja éppen mire gondolok. Gyorsan megpördülök egy ízlésesen széles mosollyal. Az ő padlója is nyikorog, olyan, mint egy kérődző kelpi. Így hatásosabb odagyalogolni. Lábam a nyikorgás ritmusára teszem előre, mint prédára vadászó ragadozó. Lassan közeledek. Dél van, hallani fogják, hogy nyikorog az ágy is. Talán azt is, ahogy sikolt, veri a vaságy rácsait. - Abban szeretnéd csinálni? – tudakolja a néni. Én még akkor is jól nézek ki, ha borsóvá átkoznák a fejem. - Nem, mert homályosan látnék. Nézni akarlak közben. Tudod mindig megjelenik az az előöregedési ráncod, ha elélvezel. Ott, az orrod tövében – kaparom meg a sajátom, miközben megnedvesítem alsó ajkam. Túl közel megyek, a néni zörögve hátrál. - Megint pimaszkodsz – állapítja meg feddőn és tetszik neki. - Szereted, ha közben áthágom a korlátokat – nem állok meg, hagyom, hogy nekiütközzön a vasszerkezetnek. Tetszik, ahogy megrezzen a teste. - Ha a szemem kék – folytatom- akkor vagyok ég. Tiszta, mint a vérem és a patakok. Fürödtél már meztelenül benne? De szereted, ha zöld, mert az olyan ritka. Hemperegtél már heroinban? Néha, ha barna, azt képzeled hűséges leszek hozzád. Csináltad már nőkkel? Aztán, ha fekete a lelkemhez hasonlítod. Milyen buta vagy. Tudod az minden ízű és színű, folyton változik. Kóstoltad már a halált? Amikor épp a csúcsra érsz, de előtte azt hiszed meghasad az elméd. Olyan jó, hogy már fáj és közelebb van, mint alvásnál, amikor a sötétség magába fogad és te igent mondasz a kábaságra. Az a másodperc, mielőtt elérnéd, de olyan magasra hág, hogy nem bírod visszatartani. Ahogy az a mugli se bírta tartani a vizeletét előttem. Olyan ez kicsit, el fogsz folyni, de még nem akarod, mert az a másodperc túl értékes. Csak ennyit bírsz ki, mert megőrülnél, ha állandó lenne. Fáradt leszel, túl gyorsan fogsz ma elaludni és odalent mindenki hallani fogja a sikolyaidat. |
|
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Griffendél Ha vakmerõ vagy s hõsi lelkû ▽ Reagok : 47
▽ Avatar : Josephine Langford
| » » Szomb. 10 Márc. - 9:43 | | Gratulálunk, elfogadva! Üdvözlünk köreinkben, reméljük jól érzed majd magad nálunk. Evan Rosier! Ez aztán a kidolgozott karakterlap! A családleírásodon igen jót mosolyogtam, főleg amikor az anyukádat jellemezted benne. Igazi rosszcsont voltál, de komolyan... felgyújtottad a fényképalbumot, hogy lásd, ahogyan az apád sikít? Ez kicsit rideg :O Azt hiszem, félek tőled. Tetszett a jellemed formája, tíz fontos dolog amit tudnunk kell rólad. A kettőnél egy jó nagyot néztem, szegény Black-ék is meg lesznek veled áldva a közeljövőben, de nem látom ezt hátránynak semmiképp, biztosan érdekes szálakat tudtuk majd kihozni ebből. Mindenesetre, remélem, hogy Druellát is megalkotja majd valaki, mert úgy lenne a tuti. A történetedből pedig igazán megláthattuk, hogy milyen is vagy valójában. Őszintén, nagyon tetszik, ahogyan kigondoltad Evant és már alig várom, hogy a játéktéren is felbukkanj és többet is láthassunk belőled. |
|