A krémszínű ruha, a selyem alól kikandikáló hőfehér tüll elegánsan, de énként, kissé túlzónak hat. Nem hazudtolhatom meg magamat, főleg nem saját otthonomba! Baglyot küldtem, ruhához illően hófehéret, levelemben csak röviden, gyorsan taglalom jöttöm miértjét és mikortját, éppen csak három napra. Mint a szél, jövök, megyek, s imádkoznak, hogy kárt ne tegyek!
- A kabátom, tessék. A bátyám? Drága sógórnőm? Egyetlen unokahúgom merre lelem?
Költői kérdés, bizottságra nem számítok, hiszen haza térek. Nem vendég vagyok, hanem családtag, így nem is törődöm az illemmel. Nem várakozok az ajtóban, szalonokban, amúgy is eleget láttam már belőlük, mielőtt elmentem! Még akkor sem ragadnék le bennük, ha szeretett fívérem végre lecseréltette volna azt a ronda tapétát, mit még drága jó anyánk rakatott fel kislány koromban. Lépteim szaporán kopognak, bőröndöm szuvenírt rejt, melyet még fívérem, sógórnőm figyelme előtt kell elhelyeznem. Biztosan értékelik majd - bor, amerikai, mert olyan megrögzöttek, de az ízért nem vállalok garanciát, nem ellenőriztem -, a cigarettás doboz mellé helyezem a szobájukban. Kabát, szőrme kabát, ami már ízléstelen, annyira divatos külhonban, így egy darab jár a sógórnőmnek, csak hogy ne mondhassa, rá nem gondoltam!
Majd le a halba, unokahúgomért, aki már biztosan kijött elém. Jól nevelt, a bátyám szép munkát végzett, egy igazi hölggyel büszkélkedhet. Én pedig szerfelett élvezem, hogy a munkáját minduntalan kicsit a magamévá teszem, borsot törve ezzel az orra alá. Kislányként csínyekre tanítottam, ahogy pedig nagyobbodott, külhoni meséket hallhatott, általam megismerhette a nagy világot.
- Betty!
Ismerősen alak tűnik fel előttem, az újabb bugyuta becenév, amit Amerikából hoztam pedig csak neki szól. Mást nemigen becézgetek. Tavaly Clau volt, akkor is éppen Anglia szürkés tájait jártam, egy kedves hölgy pedig, bizonyos Claudia Curt szívélyesen vezetett körbe. Sokmindenben hasonlították ők egymást, talán egyszer, majd egy békésebb időben összeismertetem őket.

Mint testvérek, mint barátnők, mint cinkostársak, mint minden, ami két nő között születhet. Tizenegy év egy pillantás, ahogy az elmúlt huszonnyolc sem volt több ennél. Egy percbe bőven tellik, mire elengedem, kezemet óvatosan simítom végig haján, mint saját gyermekem, olyan nekem a lány. Gondosan helyére igazítok egy tincset, biztosan ő is sietett elém, különben ízléses stílusa minden pillanatban hibátlanul szemet gyönyörködtető. Érett hölgy, aki sohasem a divatnak él, de saját hóbortjainak. Rendes külleme megkérdőjelezhetetlen, de mégis eléggé szertelen, hogy individum legyen. Ez viszont már jómagam büszkesége, semmiképpen nem drága bátyámé.
- Dehogy felejtettem, csak kell a változatosság, carpe diem! Ezt sose felejts el, kedvesem.
Halkan felnevetek, mosolyom nem hazudtolja meg egész lényeg. Vibrál az örömtől, a lelkesedéstől, a lendülettől. Annyi erő, annyi élet rejtezik bennem, mint kettő másikban sem, de a papa szerint ezzel soha nem volt baj.
- De ne aggódj, nem ez az egyetlen ajándékom, ezúttal egy verseskötetet hoztam, a címe Love is a Dog from Hell, Henry Charles Bukowskitól. Megnyerő cím, nemdebár? Sajnálatos módon csak angolul leltem a kötetre, de bízom benne, neked ez sem fog problémát jelenteni.
Sokat tanítottam, érteni, értetni, saját véleményét nem takargatni. Persze, sohasem mertem hinni - még csak akarni sem! -, hogy valaha majdan ő is hasonlatos lesz hozzám. Ilyen egy évszázadban csak egyszer születhet, de kincsnek kincs a lány. A némaság a legerősebb fegyvere s bája, bár túl becsületes, hogy egy percre is kihasználja. A könyvet pedig örömmel nyújton át neki, a táskát magam mellett reptetem. Eleget cipeltem, a mágia köteléke amúgy is hűséges szolgálatra készteti nekem.
- Őszintén sajnálom, időm nem engedte, hogy haza utazzak, de nem feledkeztem meg róla egy pillanatra sem. Baglyom remélem épségben lelte drága unokaöcsémet, nem sokára pedig személyesen is meglátogatom. Már üzentem, hogy szeretném kifejezni gratulációmat.
A mosoly csak halvány, természetesen aggódom érte. Nem mintha a lánytól félteném, inkább csak, hogy felnőtté vált. Családja lesz, de nem csak neje, hanem tous les autres. Ha házasodik, válik igazán férfivé, ha pedig megérett, akkor az örökség is övé lészen. Az pedig bizony nagy teher.
- Ti is nekem, akár közel, akár távol megyek, soha, sehol sem lesz ugyanaz, mint veletek...
Csókot lehelek homlokára, természetesen viszonozom karolását. Minden perc ajándék, melyet itthon tölthetek el köreikben. Hiába, ha élni képtelen vagyok egy helyben, sajnos el kell engedni azt, mi mégis nélkülözhetetlen. A család nem egy csomag, melyet csak bőröndbe tesz az ember, hanem egy szikla, mi örökké visszahúzza szívünket.

Halkan kacagok, azt hiszem a kézjelek még aranyosabbá teszik a lányt. Nem is értem, hogyan nem akadt még kérője. Bár tény, hogy a merész ifjúnak a bátyám biztosan sok fejtörést okozna. Nem tartom valószínűnek, hogy az ő egyetlen szeme fényét bárkinek is könnyen odaadná.
- Ugyan, kedves! Neked bármit. Ha esetleg akadna egy kötet, amit szeretnél beszerezni, de a bátyám nem engedi, csak szólj nekem. Leveled semmiképpen nem fog válasz nélkül maradni!
Rákacsintok, szinte már pimasz mosollyal az arcomon. Természetesen ellene vagyok minden konzervatív nevelési módszernek. Egy gyermek sohasem nőhet fel, ha legalább egy pillanatra nem lát valami mást is, mint saját hazáját. Hogyan ismerhetné meg a nagy világot bárki, hogyan igazódhatna hozzá, ha sohasem nyit felé? Nem is értem, a bátyám miért tanítja gyermekeinek az óvatosságot a nyitottság helyett. Magának az üzletnek sem árt egy kis vérfissítés néhanapján.
- Köszönöm. Ő pont olyan, mint a bátyám, nemdebár? Állhatatos, jó lelkű, végletekig lojális.
Egy apró mosoly, szinte csak rándulás. Az összkép sokkalta inkább aggódó, mintsem vidám. Talán csak az anyja féltheti nálam jobban azt a gyermeket, de még jómagam is versenybe szállnék véle. Soha nem született sajátom, már amúgy is abszurd lenne, de az anyai szeretetemben mind a hárman bővelkedhettek. Mert mindüket szeretem. Aude egy tünemény, érthetetlen, ha valaki nem szereti. Edgar olyan jó lelkű, hogy az már veszélyes - no, nem ránk. Inkább arra, aki ellenünk vétene! -. Serge pedig, a kisfiú, aki mindig őszinte, hát, hogyan ne lehetne igazán szeretni? Jómagam sem volt jobb, sőt! A bátyám mesélhetne és inkább büszkülhetne, hogy a legkisebb csemete is jobb, mint drága, egyetlen húga.
- Jól tette, fontos dolog a tájékozottság! A világban pedig éppen háború dúl, kedvesem. Angliban egy zsarnok akar hatalomra kerülni, varázslók ezreit akarná elpusztítani, és már nem is keveset megölt... Sajnos többet jómagam sem tudok, csak kósza levelek meséltek a harcias helyzetről. Sokan lázonganak, szerencsére vannak erős és jó akaratú emberek, akik küzdenek. Tudod, főleg emiatt indultam útnak Amerikából. Ott jelenleg béke honol, úgy gondolom az angolok sokat tanulhatnának az amerikai kultúráról. Ott a szabadság egy eszme, életvitel, nem pedig csak álom...
Felsóhajtok mondandóm befejeztével. Eddig azt a gyönyörű kéket néztem, elpillantva Aude válla felett. Igazán kiváló választás volt, kellemes, nyugodt légkört eredményez, amiben az embernek könnyed megered a nyelve.

Megcsillanak a szemeim, mon frère már rettegne, hogy megint mire készülhetek, míg ma belle-soeur már mondaná is a magáét. De ők azok, akik erről semmiképpen nem tudhatnának, hiszen pont miattuk, vagy éppen ellenük villanhat fel egy eszement, de mindenek előtt izgalmas ötlet.
- Tényleg? Ez igazán érdekesnek hangzik... Lehet itt lenne az ideje, hogy kialakítsunk egy rejtett könyvtárat!
Felnevetek, de Aude is sejtheti, már ismer engem s kellően megrontottam szegény gyermeket, hogy nem kevés komolyság rejtezik ezen viccelődönek ható szavak mögött.
- Mesélnél nekem erről a szeszfőzőről, Aude? Felkeltette az érdeklődésemet!
A csintalan mosoly le nem hervad az arcomról, mi több! A lelkesedésem még tovább burjánzik, mint ezelőtt. Gondolatok ezre kavarog a fejemben, csintalan és veszélyes, Aude-ról, az ártalmatlan gyermekről és a szeszfőzőről, aki - Mon dieu! - mikre nem tanítja. Bár magam sem lehetek jobb, mint az a névtelen alak, de nekem, mint rokonnak jogomban áll formálni a fiatalok jellemét. Nem mondom, ellenemre nincsen a jelenléte, de szívesen elbeszélgetnék az eszmékről és a tanokról, miket ő maga vallhat. Sohasem késő tanulni, valamint tanítani. Ha pedig kell, akkor gyökerestül kiírtani.
- Igaz, milyen igaz!
Csak azért nem tudom viszonozni azt a pimasz mosolyt, mit tőlem tanulhatott hajdanán - ó, mon frère, azért szánlak egy kicsit -, mert képtelen vagyok visszafogni nevetésemet. Muszáj a kezemmel eltakarnom a számat, azért ha már illetlen vagyok, nem akarom mindezt még tovább fokozni. De el is kell engednem ezt a szertelen jó kedvet, a ború lelketlenül fedi el szavaim.
- Így igaz gyermekem, minket nem sokan múlhatnak felül, de hidd el, az angolokat sem kell félteni. Tudod, a szövetség igen csak sokrétű, ami kialakult és abban is biztos vagyok, hogy nem egy támogatót szereztek külföldről maguknak. Biztos vagyok benne, hogy Serge maga is mindent megtesz a királynő mellől. Jómagam pedig rögvest Angliába utazom, ha itt végeztem, hogy csatlakozhassak az elnyomók elleni küzdelemhez. Úgy gondolom, mindenkire szükségük lehet véghelyzetben.
Hátradőlök, de újabb sóhajt nem ejtek. Festhet akármilyen tragikusan a jelenlegi helyzet, én még látom a lehetőségeket egy szebb jövő felé. Valamint, amíg ennyi ifjú s akár idősebb küzd, semmi sem lehetetlen.