A mihaszna és semmit tevő varázslóknál csak azokat utálom jobban, akik megszegik hűségüket egy oldalhoz való tartozás kapcsán.  Gyűlölöm, amikor néhányan azt hiszik, hogy kimondott szavaik nem jelentenek semmit. Természetesen ezt főként csak akkor, ha hűtlenségük árán a halálfalók száma csökken. Nemrégiben Voldemort tudtomra adta, hogy van egy áruló köztünk... avagy inkább volt. Már nem igazán tartozik közénk. Természetesen a közlendője hatalmas haragot izzított fel bennem. Az egyetlen parancs, amit kaptam nem más, mint hogy: tedd tönkre őt. Ennek kimondottan örültem, mert nem szeretem, ha egy feladat kapcsán megkötik a kezemet. Több napomat is kutakodásra szántam, hogy minél többet megtudjak az illető életéről és családjáról. Kétség sem fér ahhoz, hogy milyen boldog lettem, amikor felfedeztem, hogy a férfinek van egy lánya. Elvégre egy ember kínzásánál csak az rosszabb, ha annak a valakinek egyik szeretettjét kínozzák meg. Márpedig én tönkre fogom ezt az embert tenni méghozzá a lányán, Gwenen keresztül.
Borzasztó nehezen bírom ki, hogy ne nevessem el magam, amikor a lány saját maga tér le a biztonságos útról. Milyen kis buta. Habár, ha mindent jól csinálok, fogalma sincs arról, hogy itt vagyok mögötte már egy jó ideje. Az éveim elég tapasztalatot adtak ahhoz, hogy hangtalanul és nyomtalanul tudjak lopakodni valaki után. Amikor a lány hirtelen megtorpan, gyorsan fékezem le lábaimat, hogy ne ütközzek belé. Milyen gyönyörű bemutatkozás lenne, ha felesnék benne. Tuti kemény és tapasztalt halálfalónak tartana utána.
A lány sikolya után felnevetek, és ördögi mosollyal nézek fel szemeibe.
- Így van. Jobban jársz, ha félsz tőlem - lépek teljesen közel hozzá, majd átkarolom vállát, hogy szorosan ott tudjam magam mellett tartani. Nem lenne a legjobb, ha most elmenekülne.
- Renee Coleman vagyok. Ismétlem, Coleman. Jobb, ha megjegyzed, mert még szükséged lesz rá - közlöm vele, majd ha nem védi ki erősen a falhoz nyomom beszorítva őt karjaim közé. Induljon a játék!

Azt hinné az ember, hogyha sokszor csinál valamit beleun. Megunja azt az adott cselekvést és a dicső cél elveszti értékét. Bármennyire is igyekszem –semennyire-, nem tudok beleunni a kínzásba. Számos olyan ellenfelem volt már, aki az orromra kötötte, hogy most még csak egy lázadó tini vagyok (akkor még az voltam… mármint tini. Na meg ha úgy nézzük lázadó is), de biztosak benne, hogy ki fogom nőni ezt a korszakomat és akkor majd megbánással tekintek vissza a halálukra. Nos, tévedtek. Még mindig mosolyogva gondolok vissza azokra az estékre. Az egyiknek kínzásaim után a fejét vettem. A másiknak kikapartam a szemeit, majd kémcsövekben elküldtem postán az élettársának. Sajnos a nő reakcióját nem láthattam. Ma este nem terveztem ölni, azért ez a lány csak nem érdemel ennyit. Viszont ahhoz, hogy az apja megkapja az üzenetem, muszáj vagyok tenni vele valamit.
- Hova mennél ilyen sietősen? Még el sem kezdtük. Vagy apuci már nagyon vár otthon? – kérdezem tőle pimaszul. Vagy érti az üzenetet vagy nem. Idővel csak rájön.
- Olyan melegek ezek az esték, nem? – kérdezem szarkasztikusan. Persze, hogy nem azok. Viszont nem is az a tervem, hogy komfortosan érezze magát társaságomban egy csésze teával a kezében. - Vegyük csak ezt le… – kezdem el lehámozni ruháját, ha hagyja. Rám aztán nem mondhatják azt, hogy kerülgetem a forró kását. Viszont ez még csak egy kis ártatlan levetkőztetés. Ha tudná mi vár még rá! Épp ezért kell már most elkezdenem. Hosszúra fog nyúlni ez az éjszaka… pláne számára.

Meglep a lány tudatlansága. Ennyire nem tud semmit az apja múltjáról? Habár minden családban vannak titkot az egyszer tuti. Nem is értem, hogy gondolhatta az Öreg, hogy pont ebbe nem avatja be a lányát. Nem volt számára világos, hogy majd egyszer meglakol bűneiért?  Lehet eszébe volt, csak a naivitása győzedelmeskedett. Gondolom úgy vélte, hogy majd utána megyünk a lánya helyett. Nos, tévedett. Baromi nagyot tévedett.
Hangos kacagással töröm fel a város sűrű csendjét. Milyen kis félénk itt valaki. Mosolyogva nézem, ahogy küzd cselekedetem ellen és, ahogy próbálja ellökni kezeimet. Habár nem egy csont és bőr nőről beszélünk, azért kétlem, hogy erősebb lenne nálam. Plusz ő fél is, ami hát nem biztos, hogy segíti őt ereje kifejtése közben.
Amikor sikítani kezd elengedem a ruha anyagát. Jobb kezemet mellkasára fektetem majd azzal préselem még jobban a falhoz. Azt akarom, hogy fájjon neki. Ezért vagyok itt. Bal kezemmel kutakodni kezdek majd előrántok egy apróbb kendőt. Ezt mindig magamnál hordom pont az ilyen esetek miatt. Jobb kezem tevékenységét próbálom felváltani testem egészével. Azzal tartom őt a falnál. Egyik kezemmel igyekszem kinyitni száját, és ha nem állja utam valahogy, másik kezemmel szájába tömöm a rongyot, hogy megakadályozzam a hangkijutását. Figyelmeztetés képen egy gyors, ám erős mozdulattal képelem fel a lányt.
- Ha csak még egyet sikítasz, esküszöm neked, hogy a nyakadtól kiindulva váglak ketté. Hidd el már csináltam ilyet és jobban jársz, ha nem kezdesz el tesztelgetni – mondom neki vicsorogva egyenesen a képébe.
Most hogy rájöttem fogalma sincs az apja múltjáról kihasználom a helyzetet.
- Csak hogy tudd nem ok nélkül kapod mindezt, de engedd meg hogy elmagyarázzam – vetem neki oda, majd az impedimenta varázslat segítségével, ha nem védi ki, megkötözöm. Nem akarom neki megadni a lehetőséget, hogy a mesélésem közepette elfuthasson.
- Igen szánalmas apád részéről, hogy kihagyott ebből, de hát ha ő nem, majd én beavatlak a piszkos kis múltjába. Drága faterod közénk, halálfalókhoz tartozott. Egész lényével követte a Nagyúr parancsait. Ölt is érte. Aztán egy szép napon úgy döntött, hogy elég lesz neki ebből ezzel megszegve hozzánk kötődő hűségét. Nos, nekünk nem sikerült elfelednünk őt, ezért vagyok most itt. Sajnálom, hogy rajtad csattan az ostor, de így valószínűleg jobban elgondolkodik fránya cselekedetein – fejezem be mondókámat, aminek a fele hazugság. Avagy nem biztos, hogy hazugság, hisz fogalmam sincs, hogy ölt-e valaha Voldi kedvéért. Na mindegy.
- Kezdjünk is hozzá! – mondom neki, majd ha az előbb nem védte ki a megkötöző bűbájt, most leveszem azt róla és ismét a falhoz nyomom. Mindkét kezemmel megragadom felsőjének nyaki részét, majd egy gyors mozdulattal, ha tudom, széttépem azt rajta. Ha a ruha letépésének semmi sem állta útját ezt mondom:
- Ne haragudj Gyönyörűség, de látni akarom majd, hogy hány helyen vérzel – nevetek képébe ördögien és alig várom, hogy a kínzás kezdetét vegye.