perzsa levelek

Sajnálom, én is sok mindenkit veszítettem el, de most már értük is felelünk. Nekik is tartozunk. Azoknak akik a közös ügy nevében haltak meg. Így én is szívesen vesznék oda, hogy tudom mások megvalósítják amiért az életemet adtam. Nem adhatjuk föl, most nem! Az ég egyre sötétebb, és az elnyomás ami szeretett szigetországunk szívéből indult, egyre több helyet fertőz meg. Nem hagyhatjuk. Egyszerűen nem.
Értem, azt hiszem. Hiba volt, hogy eljöttem, nektek kellett volna. Mennetek kellene, magatok miatt, a gyerekeid miatt Bátyám.

Tudom, hogy jószándékból írod ezt. De hogyan nevelhetnénk a gyerekeinket más helyen? Itt vagyunk otthon, akkor is, ha egy napon ránk gyújtják a házat. Nincs az a félelem, ami indokolná a menekülésünket. Meg aztán, te is azért áldoztad fel magad, hogy minket védj - ideje visszaadnunk ebből valamit.

S újra meg újra feláldoznám magamat értetek, e felől kétséged sem legyen.
Az pedig, hogy nekem ti bármivel is tartoztok, bolondság! Semmivel sem tartoztok, bátyámként szeretlek, tudod nagyon jól, és a családod, az én családom is, tudod nagyon jól.

Beszéltem édesanyáddal. Örömében még sírt is, mikor elmondtam neki, hogy valószínűleg hamarosan hazajössz. Ezek a pincetöltelékek is hiányolnak téged. Szinte nosztalgikus a hangulat. De ez nem ok arra, hogy kapkodva cselekedj! Élvezd ki Prágát, ameddig tudod - nem lehetsz biztos abban, hogy elhagyod-e még az országunkat, ha hazatérsz.

Drága Édesanyám! Mennyire hiányzik már a Mama buzdító beszéde. Mennyire hiányzik a kisbolt, s mindenki, azt el nem tudom mondani. De most úgy érzem itt van előbb dolgom, itt Prágában. S ha hazatérek, nem vagyok biztos benne, hogy újra el tudnék jönni.

Egyikünk sem lehet biztos a jövőben. Maradj Prágában, ameddig jónak látod!
Mi várunk.