Briony y Javier

Nem egyszer jártam már a Reggeli Próféta szerkesztőségében, mindig különféle okokból kifolyólag, de ezek mind összeköthetőek voltak a Főnix Rendjével. Az itt dolgozók legtöbbje, ha nem mindegyike ugyanazt vallotta mint én és a Rend többi tagja, aki pedig mégsem, nos, az bizonyára nem sokáig fog már itt dolgozni. Politikusként nagyon jól tudtam embereket meggyőzni és értettem ahhoz, hogy hogyan érjem el, amit szeretnék - persze mindezt nem olyan hitvány és alattomos módon, ahogyan sok kollégám tette a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályán, nem megnevezve az illetőket. Mindenesetre itt nagyon is hasznomat vette a Rend, közel annyira mint a Minisztérium falain belül, nem véletlen, hogy sok újságírót sikerült már a Főnix Rendjéhez csábítanom. Az egyetlen, akit eddig még nem sikerült, az maga Fabian Prewett volt.
Nagyon húzós muchacho volt, vért izzadtam minden egyes bukás előtt, hogy végleg meggyőzzem, amit sehogyan sem sikerült. Persze megértettem az érveit. Már most sok gondja akadt abból, hogy ilyen nyíltan szidta Voldemortot és csatlósait, ráadásul kézzel fogható módon, nem csupán a levegőbe beszélt. Tudtam, hogy félti a családját és ezt én teljesen meg is értettem az első perctől fogva, ugyanakkor ez nem tántoríthatta vissza, pláne, hogy most már teljesen mindegy volt, mit tesz, a halálfalók és Vodemort is megtanulták a nevét.
Emberünk ma nem tartózkodott bent, legalábbis nem akkor, amikor én megérkeztem az épületbe. Meglepett, hiszen eddig érkezhettem a legindokolatlanabb percben, Mr. Prewett akkor is az íróasztalánál ült és vagy egy írógép vagy penna és pergamen volt az orra előtt. Nem gond, ez legyen a legkevesebb, gondoltam, megvárom. Nem voltam a türelem embere, legalábbis csak bizonyos határokon belül, most viszont mégis nyugodtan tudtam leülni az egyik üres asztal tetejére, amit úgy fest, jelen pillanatban nem használt senki, a szék is szépen be volt tolva. Honnan sejthettem volna, hogy van tulajdonosa, ráadásul éppen dolgozik is?

Briony y Javier

Fabian Prewettől elég sokan tartottak az újoncok közül, teljesen érthető módon. Nagyon magasra tette a mércét, annyira magasra, hogy azt nem sokan tudták megugrani és a szintet fenn is tartani. Ez volt az egyik oka annak, hogy nagyra tartottam Mr. Prewettet amellett, hogy hasonló értékeket képviseltünk mindketten. Megkövetelte a kiemelkedőnél is jobb teljesítményt, ezáltal lehetett az, hogy nem volt mocsok írva eddig egyetlen oldalára sem a Reggeli Prófétának, amióta én itt voltam. Bár azt el kell ismernem, elég rémisztő volt az, ahogy néha a világ leghiggadtabb tekintetével, hangjával és viselkedésével, de kellően hangosan ahhoz, hogy mindenki őt figyelje, kiosztotta minden alkalmazottját, annyira keményen, amennyire csak lehetett. Egyszer meg is sajnáltam egy szerencsétlen flótást, úgy nézett ki, mint aki mindjárt zokogásban tör ki. Lehet, utána meg is tette, azért sietett el annyira.
Eléggé elmerülhettem a gondolataimban a Próféta munkatársait pásztázva a tekintetemmel, mert csak akkor figyeltem fel a lányra, amikor már ott volt mellettem. Egy pillanatra válaszolni is elfelejtettem és nem attól, hogy hirtelen megjelent mellettem, hanem mert borzasztóan ismerős volt, de az első percben nem igazán tudtam eldönteni, hogy az miért is volt az. Kellett egy kis idő, hogy rájöjjek, ami kellően kínos volt, pláne azok után, hogy ő emlékezett az én nevemre. Ennél csak az lett volna még rosszabb, ha egyáltalán nem ugrik be nekem az arca és hogy honnan ismerem.
- Szabaddá tettem magam a mai napra, nem gond, hogy várnom kell -mosolyodtam el végül, válaszolva neki. Azért az egy-két órát kicsit sokalltam, pontosabban sértett, tekintettel, hogy előre megbeszélt találkozóról volt szó és még egy árva baglyot sem kaptam, de most már mindegy volt. Akkor is megvárom Prewettet, hadd örüljön, hogy újra láthat és ismét végighallgathatja az ajánlatomat, amit már nagyon sokszor hallott tőlem.
- Nem, köszönöm, nem kérek. Ritkán iszom kávét. -Annyira talán nem ritkán, de jelenleg nem kívántam és nem is hiányoltam. Jól megleszek nélküle. -Miss Whitehorn, igaz? Az egyetlen diák, akit érdekelt az előadásom a Roxfortban. Mentségemre legyen, sosem voltam túl jó előadó... -Az nem az én területem volt, egy előre megírt szöveggel nem volt bajom, na de így... az nekem nem ment.