Becenév:

Kor:

Származás:

Lojalitás:

Képesség:

Csoport:

Play by:

Karakter típus:

A Kandallóház egy nagy, márványból emelt kör alakú építmény volt a Sweetwoods Akadémia főterének közepén. Építési stílusa nem ütött el túlzottan az újabb épületekétől, de ha egy varázstalan ember belépett volna a négy ajtaja egyikén, igencsak zavarba jött volna a látványtól. Nem találna mást ezen a helyen, csak vak, kéménytelen kandallókat, illetve ódon, üres szekrényeket, rajtuk különböző feliratokkal. A legtöbb kispolgári normákhoz szokott mugli akkor is fejét csóválva hagyta volna el az épületet, ha nem akadályozták volna védővarázslatok százai, hogy illetéktelen szemek kutassák át az Írország keleti partján elhelyezkedő birtokot, ami többnyire esős délelőttökbe, borús délutánokba és hűvös estékbe bújt a kíváncsi tekintetek elől.
Azok számára, akik bejáratottak voltak a mágia rejtelmeibe, a Kandallóház bizarr és értelmetlen épületből a rejtett felsőoktatási intézmény dobogó szívévé vált. Ha valaki elég ideig maradt itt, gyakran látta kinyílni az egyik Volt-nincs szekrény ajtaját, amiből azután egy taláros boszorkány vagy varázsló lépett ki, hogy a dolgára siessen úgy, ahogyan mások a dolgukra indulnak reggel a King's Crossi metró egyik ajtaján kilépve. Az első ránézésre egyszerű, hoppanálásra tervezett kandallók még jobban lenyűgözték a beavatottakat, amikor megtudták, hogy az Akadémiához tartozik több elrejtett kis magánház is, aminek a kandallóit összetett térkép jelölte pontos utazási időkkel ellátva. Ha valaki tudta, hogy hová megy, néhány perc múlva már London, Edinbourgh, Dublin, Cardiff vagy szinte bármelyik nagyobb város utcáin kiléphetett a szabad égre az órái végével. A hálózat pedig folyamatosan tovább bővült, amikor az Akadémia házakat vásárolt az Egyesült Királyság határain kívül, és rövidesen Párizs, Brüsszel vagy Stockholm elérése sem jelentett problémát. A Sweetwoods kiváló professzorai, gazdag könyvtára, színvonalas oktatása ellenére az összetett közlekedési rendszerének köszönhette a sikerét.
A kis, alig hatvan éves, hivatalosan a Svájci Mágiaügyi Minisztérium alá tartozó iskola akkor indult virágzásnak, amikor Wardell Crawford Drake professzor lett az intézmény dékánja. Draket mindenki cinikus, visszahúzódó, diplomatikus képességekkel nem rendelkező férfinak tartotta, amikor a hatvanas évek közepén átvette az iskola vezetését, de a várakozással ellentétben az intézmény nem indult hanyatlásnak. A campus kiterjeszkedett, az épületek száma megnőtt, a könyvtár tovább bővült, az egyetem professzorainak és hallgatóinak száma pedig a többszörösére nőtt- elsősorban a Kandallóháznak köszönhetően, amit Drake dékán nem sokkal a kinevezése után adott át.
Szinte minden hallgató olvasta legalább egyszer a dékán Varázshíd című szociológiai tanulmánykötetét, ami a nemzeti varázslótársadalmak nemzetközivé, egységessé válását létfontosságúnak jelölte meg a varázsvilág túléléséért folytatott harcban, és ami elsősorban a Kandallóházhoz hasonló, gyors és olcsó utazási módszerek terveit is tartalmazta. Sok diák látta a dékán motivációját egyértelműnek: a gyorsabb utazás több diákot és több pénzt jelentene a Sweetwoods Akadémiának és a Drake családnak. Más diákok úgy látták, hogy a dékán egyszerűen csak idealista (a rossz májúak szerint marxista), nagyszabású tervei pedig a társadalom gyökeres megváltoztatását tűzték ki célul. Senki nem ismerte azonban Wardell Drake valódi motivációját.
Évekkel azelőtt, hogy professzor lett a nagyapja által a családi birtokukon alapított illegális iskolában, Drake a legtöbb fiatal brit varázslóhoz hasonlóan a Roxfort diákja volt. Intelligens volt, nagyapja már fiatalon bevonta több mágiaelméleti kutatásába, de sok hasonlóan tehetséges fiatalemberhez hasonlóan Wardell Drake sem tudta, hogy milyen pályára helyezkedjen. Kiváló jegyei, korán publikált kutatásai és családja előnyös anyagi helyzete lehetővé tette volna számára, hogy bárhol, bármilyen pályát válasszon, de nem tudott választani a rengeteg lehetőség közül.
Az ifjú Wardell Drake életébe egyik levelezőpartnere hozott változást. Először tudományos jellegű levélváltásukat a Roxfortban magányos fiú egyre személyesebben kezelte, egyre izgatottabban várta a lány újabb leveleit. Néhány hónap után Wardell biztos volt benne, hogy látni akarja őt, beszélni akar vele személyesen is, meg akarja ismerni jobban. Biztosan érezte, hogy a lányban rokonlélekre talált, de amikor eljött a nyár, rájött, hogy lehetetlen lenne eljutnia Amerikába. A szülei nem támogatták a hosszú utazást a fiú utolsó Roxfortban töltött éve előtti nyáron, eljutni az Egyesült Államokba pedig nem volt könnyebb varázslóként, mint mugliként lett volna. Az óceán túl nagy akadály volt a mindössze tizenhat éves Wardell Drakenek.
Kevesen tudják, hogy Wardell Drake már tizenhat évesen rajongott Wolff professzorért, későbbi feleségéért, már jóval azelőtt, hogy megismerte őt. Magányos volt, és ostobaságnak tartotta, hogy a XX. században, a robbanásszerű fejlődés korában a Varázsvilágot még mindig felszabdalják az országhatárok, amik elválasztják egymástól a varázslókat. Több merész, veszélyes ötlete is támadt rá, hogy hoppanálással, zsupsz-kulccsal, kísérleti térmágiával és egyéb bűbájokkal hogyan lehetne biztonságosan összekötni a világot- nem gondolt akkor még igazán a Varázsvilág jobbá tételére, a következményekre, a politikára. Egyszer, nagyon régen Wardell Drake azért, csak azért kezdte el a kutatását, mert látni akart egy lányt, le akart ülni vele egy leterített, barna-narancs skótkockás takaróra, és meg akart vele inni egy keserű, tejjel ízesített teát egy hideg estébe forduló borús délutánon.