Megfogadtam, ha vége a háborúnak letolom a gatyámat a nagyteremben, és pucéran fogok örömtáncot járni - ha bárki kérdezi, majd erre fogom a bukásomat, hát mire másra, ember, te normális vagy, mikor tálcán a lehetőség? Ezt megejtettem, Flitwick pironkodott helyettem, Bimbáék meg szemérmesek lettek, nyilván, annak ellenére is, hogy visítottak. És közben vannak, akik reszketnek, és látod rajtuk, hogy reszketnek, meg vannak, akik úgy reszketnek, hogy nem is látod. Voltak ilyen ki nem mondott feszültségek, amik most, hogy pozícióelmozdulás történt, egyszerűen robbannak. Az egyik fele. Most a halifali családokra mutogatnak ujjal, régen ránk mutogattak. A másik feleként meg gyanakvás van: mindenki felé. Te meg érzed, nem érzed, együtt élsz vele.... És a nagy filozófiák idején, én meg kurvára azzal foglalkozok, hogy mi a szart kezdjek az életemmel... Eddig se volt ötletem, most sincs, van, ami baszottul nem változik attól, hogy kékvérű vagy sárvérű vagy-e... Füstkarikát eregetek némán, aztán bámulom, mintha ezzel most felfogtam volna a kicseszett élet értelmét. Hova lett a humorod, Hamlet? Kolostorba vagy Dánia börtönébe zárták? Esetleg hajóra tették, vagy elföldelték, mint Yorick koponyáját? Ki kéne ásni, haver! - Hé... - kezdem még a cigarettával a számban - hercegnő! - szólítom meg kezemben a hamuzó nyugtatómmal, felé fordítom, és megkínálom, hátha egyszer az életben leáll velem trécselni, hogy tiarásat játsszunk ötórai teával.