Ez a fenyegetés még sokáig visszhangzik fejemben. Reszkető félmosolyra ráng ajkam, szemeim nőnek néhány centit és kínos hehegéssel biztosítok aláfestőzenét. Könnyebb, ha embereket bámulok, Gideon lelkes mozdulatait, szandál zoknis muglikat és a bácsit, akinél sokkal menőbb vagyok.
Ha már bezsebelt egy dicséretet, cirógatva megbököm kalapom, billeg egy kicsit, de nem esik le, tartja sűrű hajzatom.
Mosolyogva örülök mennyire lelkes és valahol mélyen irigylem, hogy lehet ilyet érezni négylábúak iránt.
Rengeteg a tolongó mugli kölyök, az őket erőszakosan passzírozgató felnőttek, mindegyik nyafog valamiért, nagyobb hangzavart csinálnak, mint a bent trombitáló állatok.
Gideon kérése számomra parancs, öblös, lelkesítő biccentés és már törünk is előre a tömegben, drága barátom követ, ha nem, hessentek felé, jöjjön csak.
Tömörülnek előttünk a gyerekek, arcomon széles mosollyal, igazán nagyvonalúan vállon ragadva őket nyomom kissé hátra, hogy Gida tudjon mögöttem jönni.
Régi nóta már, hogy a muglik faragatlanok, legalábbis az egyik középső ujját mutogatja, többen „hé-t” kiáltanak az udvariasabb „tessék?” vagy „parancsolsz?” helyett. Durvább is akad, egyesek elküldenek anyámba, micsoda képtelen ötlet, míg mások szidják, mintha ledér nőcske volna. A gyerekek csak potyognak, botladoznak, vagy bőgnek, de nem csinálnak semmi idegesítőt.
- Biztosan van Gida, nem lehet mindenki anyám. Egyébként a menj anyádba megjegyzést szó szerinted szó szerint gondolták? Mert akkor élénkebb a muglik fantáziája, mint emlékeztem.
Futó pillantást vetek az üvöltő kölyökre, majd nyomakszunk tovább, egész a végéig.
Biztos, ami biztos alapon leporolom magam, amint kikeveredtünk. Koszos érzésem van, mintha mugli izzadtság lennék.
- Micsoda perszóna! Ezek a furcsa, modern irányzatok ijesztőek. Biztosan le akart volna kötni és egy  kviddicscsapatnyi vegán kölyköt csináltatni.
Bólogatok együttérzően és miután több állatvonyítás áramlik fülembe, jó öreg reszketés rázza minden tagomat.
- Majmok, nagyszerű! Rács mögött lesznek, ugye?
Kérdezem kicsit nehezen nyelve, valamivel magasabb hangon a normálisnál, miközben fáj, amit csinál. Nagy levegőt veszek, fújom ki hosszan, emelkedik vele mellkasom, mintha léggömbbe pumpálnék levegőt. Így nehezen sikerül elengednem, acélosan kiegyenesíteni a lábam. Amint megvan, olyan részeg billenésekben haladok mellette a majmok irányába, hogy minden szembejövő leáll bámulni mi bajom van. Ahogy közeledünk becsukom a szemem, de elfelejtem jelezni, problémássá válik a haladás abban a tekintetben, hogy megállít egy terebélyes hirdetőtábla.

Valahol roppant szórakoztató muglik között császkálni, elnézni apró, ügyes-bajos baromságaik, megértően hehegni értelmetlenségeiken, vagy ha akarnak tőlem valamit, jelen esetben agresszívan lépni fel irányomba.
Érdeklődve fordulok Gideon jogtudós felé, ajkaim meglepett „ahát” formálnak, államon megvakarom a serkenő borostát
-Szórakoztató, hogy nem tudják, nekünk fél perces mozdulat helyretenni egy csonttörést. Persze eléggé fáj, szóval kell az érzelmi kárpótlás. Jól tetted Gida, én sajnos gyakran megfeledkeztem a szabályokról és ért töréses trauma, valamiért a többiek se szerettek annyira, de ennek okát azóta sem sikerült megfejtenem.
Legalább törekedtél rá, engem nem nagyon érdekelt semmilyen szabály.
Teszem hozzá a magamét tűnődve, de elismerően bólogatva, jól tette, hogy nem konfrontálódott, sajnos nekem alaptermészetemnek mondták az ilyesmit, pedig tudatosan sosem bántottam senkit, valamiért a legtöbb, egyszerű mondatom mégis mellre szívták.
Teljes mértékben átérzem Gida helyzetét, keresem arcán a szarkalábakat és valóban nem tűnik öregnek.
-Ráérsz és ha gyereket akarsz elég az impotenciád előtt rákészülni a megtermékenyítésre. Teljesen igazad van, élvezd az életet, érdemes sok-sok különféle virágba belekóstolni, hogy színesítsd és szaporítsd tapasztalataid számát
Kacsintok rá, a megállapodás tőlem is távol áll és Mollyhoz hasonlóan az én anyám is tesz megjegyzéseket.
Ha még nem lettem volna eléggé frusztrált, hát most, a majmok gondolatától szinte rohamot kapok remegésből, mintha hirtelen több tucatnyi fokot hűlt volna az idő és illetlenül közel merészkedek Gidához, hogy adott esetben a nyakába ugorjak.
-Valóban? Akkor lehet mögöttem és felettem és mellettem, de alám csak nem mászik, ugye?
A mondott irányba ugrok, először saját hátam mögé, aztán feltekintek, megtapogatom mindkét oldalamon a levegőt és széles terpeszben nézek alulra is. Ha Gida eközben távolodna, árnyékként követem a…majmokhoz.
Szívem hevesen dübörög, rondák, kaotikusan ugrálnak, érzem szaruk szagát, tulajdonképpen Gida háta mögött kuporgom.
-Megszámolod őket? Kérlek…
Hátha mégis kimászik valamelyik. Éppen akkor dugom ki a fejem Gida háta mögül, amikor véres jelenet zajlik, persze megérdemli, de megragadom Gida karját, csak hogy biztosan előttem legyen és akármit készüljenek leharapni őt érje először a támadás.
-És….megeszi? Kiköpi a csontjait? A muglik nagyon csúnyán amputálnak, késsel…Képzeld csak el.
Majd azt hazudom, bújócskázom, elvégre micsoda szégyen, hogy egyébként rettenthetetlen auror vagyok, előőrsben küzdő Rendtag és most mégis Gideot használom pajzsnak vérmajmok ellen…