Öt méterre vagyok a háztól és már most tudom, hogy ez nem nekem való hely, valószínűleg, ha nem lennék finoman szólva a béka segge alatt lelkileg eszembe sem jutott volna eljönni ennek az aranyvérű ficsúrnak a partyjára. Ostobán érzem magam, nem szabadott volna mélyen tisztelt barátnőmre hallgatni vagy legalább beleegyezni abba, hogy egyedül érkezzem, aztán majd a továbbiakban keressem meg. Őrület! Nem is tudom, hogy gondoltam ezt az egészet, pofán tudnám röhögni magam, ahogy itt baktatok magassarkú csizmában és a húgom sötétzöld bársonyruhájában, mintha nem is én lennék, túl kivágott nekem ez a ruha. Minden túl kivágott nekem, ami Iris szekrényében van, amire meg nem igaz ezen állítás, az meg bizonyára túl szűk. Gondolom most már nem fordulhatok vissza, az röhejes lenne, így inkább rágyújtok az ajtó előtt néhány lépéssel és csendesen elmélkedem, miközben megnézem a befelé igyekvő népeket. Puccos bagázs! Nézni is rossz! Ez a húgom terepe, ő már javában odabent dobálná a haját és legeltetné a szemeit az összegyűlt hímeken:Vajon melyik megfelelő férjnek? El is felejtettem, hogy Irisnek már nincs is szüksége férj jelöltre, hiszen megkapta az enyémet. Miért is foglalkozom már megint ezzel? Hiszen már némi alkohol is kering a véremben, a feladatom már csak az, hogy növeljem ezt a mennyiséget a kellemesig és egy egész kicsit talán tovább is. Eldobom a cigarettám és próbálom nem úgy prezentálni magam, mint szamár a telivérek között, legalább addig, míg el nem érem az ajtót. Már a csengő valami csodálatos és remélem itt mindenki érzi az idézőjelet, mivel ha kicsit gyengébb lenne a gyomrom, már itt visszafordulnék és sikítva rohannék hazáig, de nem teszem, mivel az ajtó már is nyílik. Hirtelen szőke haj, magas termet, feltűnő ruházat és bizarr szöveg? Ez bizonyára maga a házigazda lesz. Azt mondták már az úrfiról, hogy igen furcsa, de nem gondoltam, hogy annyira az, hogy a saját partyján játssza a komornyikot csak, hogy mindenkivel találkozzon legalább egyszer.
-Remek-biccentek- megnyissam én az artériámat vagy elintézi nekem, ha szépen nézek.
Hogy miért mondtam ezt? Nagyjából azért, mert ez jutott eszembe, emellett persze nem akartam szó nélkül hagyni a kis megjegyzést sem. A barátnőmnek-bárhol is van- bizonyára igaza volt és ez egy rendkívül érdekes este lesz.

Maura& Evan

Határozottan én vagyok a legszerencsésebb arany telivér a partin, hogy éppen most nyitom ki az ajtót, pont ennek a bigének. Mosolyom ráfagy képemre, szemeim rögtön felfalják, még vérmintát sem kell adnia, nem rögtön. Először a dekoltázsa, külön hosszas, csodáló másodperceket kell szentelnem a melleinek, a jobb oldali „Kézbe” a baloldali legyen mondjuk „Szájba” aztán jön tesének többi része, végül a feje, nem bírom eldönteni a mellei jobbak-e, vagy az arca.
Még humora is van, csodás, szélesebb lesz a mosolyom.
- Túl szépen nézel, szóval teljesen sterilen fogom csinálni
Nyújtom felé a kezem, belekarolhat és ennél a pontnál nagyjából el is felejtek minden további érkezőt. Már ha elfogadja persze, amennyiben tiltakozna csak mellé szegődöm, de nem valószínű, hogy le fog tudni vakarni, túl csinos hozzá.
Ahogy belépünk rögtön le is kapok egy pezsgőspoharat az egyik házimanó fejére erősített táljáról és a kezébe adom csak hogy gyors mozdulattal magamnak is vegyek egyet. Bűbájmosoly neki megint, ha engedi az övének koccintom poharam és iszunk mondjuk két szép szemeire.
- Arra a remek ötletre, hogy eljöttél ma ide. Evan Rosier vagyok
Csókolok neki kezet első körben, de ez is csak akkor történik meg, ha engedi, teljesen jól el tudom játszani az úriembert, főleg mert nem egészen vagyok képben ki kinek a ki tudja micsodája, akik apámnál, vagy egyes még felsőbb körökben beköphetnek mekkora parasztként viselkedek. A következő kör már az ivásról szól, jó nagyot kortyolok a nedűből, édes, francia.
- Hamarosan megérkezik a banda, de addig van kedved megnézni…bármit? Vannak relikviáink. Persze nem itt a tombolás helyszínén. Ja és a denevérekkel vigyázz, ha nem akarsz bekómálni, de felőlem szétcsaphatjuk magunkat.
Későbbre terveztem, de mondják az idő relatív. Annyira elbűvölő vagyok, még választhat is. Eztán igazán nem lehet rám egy szava sem senkinek.

✖ K.P ✖

Látom, hogy a pasi gyakorlatilag ruhátlanra néz. Ha nem lenne bennem anyám dugivodkája valószínűleg fülig pirulnék és mindent megtennék, hogy magamra húzhassam a legelső pulóvert, ami szembe jön velem, lehetőleg valami negyvenkettes férfigarbót, ami mindenemet alaposan eltakarja. Igazából csodálom, hogy ennyire bámul, hiszen a teremtő-amennyiben a mugli tudósok tévednének és mégsem az evolúció elve érvényesülne- nem látott el nagyon dús keblekkel. Egész életemben úgy éreztem, hogy a húgom kapta meg a melleimet, míg én csak a normál adag szarkazmust duplázhattam, de végül is…most kiélvezhetem a figyelmet. Tulajdonképpen lehetek ma éjszaka Iris, na jó, nem pont ő, mivel amint eszembe jut felkavarodik a gyomrom, de a kis ötletem lényege teljesen ugyanaz. Az lehetek, aki csak lenni akarok és azt csinálhatok, amit eddig soha.
-Igazán köszönöm a kedvességet, bár nem szolgáltam rá, hogy ne kapjak AIDS-et egy használt tűtől-villantok egy félmosolyt. Ezekszerint teljesen feleslegesen blamáltam magam ezzel a magázódással, semmit sem ért, azon kívül, hogy megalapozza a fáradt úrihölgy imázsomat, amit előbb utóbb úgyis kénytelen leszek levedleni, ám addig pillanatig sziklaszilárdan próbálom tartani. Gondolkodás nélkül karolok bele, már elhagytam a berögzült gondolatot, miszerint férfi rám sem vetheti tekintetét, mivel vőlegényem van és ez így is van, mivel a kedves jövendőbeli nem csak a szemét vettette másra.
Hamarosan ital is landol a kezembe, amit cseppet sem sajnálok. Bizonyára drága pezsgő, tán francia, a húgom épp ilyet akar majd az esküvőjére, persze nem engedhetünk meg feleannyit sem, mint amennyi ezen a kis haccacárén elfolyik.
-Azt hittem egy ilyen partyn legalább topless vélák hordják az innivalót, de ez sem rossz-biccentek elismerően- mindig is lenyűgözött a visszataszító.
A házimanók valóban mind rettenetesen néznek, magam semmiképp sem tartanám őket, nem kifejezetten szimpatikus kis szolgálók, ennek a darabnak sem volt kevésbé undorító pofázmánya, mint rokonainak.
-Maura Arnesen-koccintom poharam a házigazdáéhoz. A megérzésem nem csalt vele kapcsolatban, én viszont hirtelen felindulásból egy abszolút véletlenszerű norvég vezetéknevet osztok meg vele. Nem hiszem, hogy rettenetesen fontos információt hallgatok el ezzel előle, amúgy is…miért is ne szórakoztassam magam még ezzel is?  Kézcsókját elfogadom, nem is tudom eldönteni, hogy jólneveltsége csak ügyes álca vagy valóban ilyen volna a híres-neves Evan Rosier.
-Relikviák?-kérdezek vissza érdeklődő tekintettel és megnyalom vörösre festett ajkam- Mit tudnál mutatni?
Nem állítom, hogy nem villanyoz fel a lehetőség, hogy egy gusztustalanul gazdag aranyvérű kalauzoljon a villájában, de azért igyekszem nem túl lelkesnek tűnni, nehogy megöljem a saját álcámat. Egyébiránt pedig még mindig nem láttam a barátőmet, lehet, hogy meg sem érkezett, kár lenne vele foglalkozni.

Maura& Evan

Ízlelgetem az este hangulatát, meggy és áfonyalikőr. Fülledtség vár odabent, túlzó gyönyörök, éles vihogások, dús keblek, feszülős cicanacik, nyelvüket lógató betépni vágyok. De nekem mégis ő tetszik ma, mintha ízlésem egy örökösen hullámzó esztétikai kaotizmus lenne, nagy cicik helyett, az a tökéletes, hogy ő lágyabb, rejtőzködőbb. Változékonynak lenni jó, éppen humorra és bájosabb idomokra van gusztusom, ahogy az AIDS-en is felnevetek, őt bűn lenne megfertőzni, félmosolyát visszavillódzom.
- Sose csinálnék veled ilyet. Néha eljátszom a gondolattal milyen lenne vámpírnak lenni, olyan mód megkóstolnálak, tudod, kéjesen közelíteni feléd, megkeresni az erogén zónád a nyakhajlatodban és úgy szívni, hogy közben sikoltozz a gyönyörtől
Tudom, ez így sok és hirtelen először, agyamban lassabban képzeltem, mozaikról mozaikra és mégsem bírok magammal, leteperem szándékaimmal. De belém karolt, önként vállalta és innen már nincs menekvés, még talán fogalma sincs miféle kígyókat rejtegetek a kő alatt. Tetszik, ahogy úrinő köntöse mögé bújik, az arisztokrata bájok lédúsabbak, hiszen Druella is ilyen, vagy az anyám, mindazok, akikkel szóba állunk. Én lettem egyedül alpári a modorosságban, anyám szerint fertőzöm magam a modernizmussal és valóban, annyira idegesít minden, ami mugli, hogy néha odafigyelek rá, mint például arra: csá. Ötletes köszönés, vagy csőke, csomó ilyen szleng szar.
- Tetszik a fantáziád. Ő tényleg nem egy topless véla
Billentem fenéken az egyik manót, de nem olyan erősen, hogy elbotoljon, inkábbcsak hogy kínlódva tántorogjon néhány lépést azon izgulva mikor borítja ki a fejére erősített drágaságokat. Aztán viszont olyan érdekeset mond, hogy muszáj visszafordulnom felé és nagy, csodáló szemeket vetnem rá.
- Mesélj erről. Mi van azzal, ami egyszerre lenyűgöző és visszataszító?
Magamra gondolok, de teljesen úgy csinálok, mintha a manókról lenne szó. Koccannak üvegeink és valahol mélyen érdekel a vezetékneve, miközben magasról teszek rá, de az ellentétek gyönyörűségének számlájára írom, hogy most csak az fontos: Maura
Különleges nők egyedülálló nevei, talán gyűjteni fogom. Erre iszom is nagy kortyokat
- Lenyűgöző a neved. Mindenféle, nehéz elmagyarázni, inkább látni kell, de burzsuj baromságokra gondolj. Persze, nem tagadom érdekesek, lenyűgözőek és visszataszítóak
Súgom ajkaira egy pillanatra közelebb hajolva, csak hogy édes, visszafogott pezsgőaromám meglegyintse azokkal a szavakkal, amikkel máris levett a lábamról. A legjobbak ahhoz, hogy a relikviáink is ezt tegyék, így csak biccentenie kell, máris kitárom az apán dolgozószobájába nyíló kétszárnyú, míves kacskaringókkal agyonkarcolt ajtó egyik részét.

✖ K.P ✖

Ahogy egy kis időre elszakítom tekintetem a meglepően kedves házigazda arcától-van egy olyan sejtésem, hogy bőven lesz még lehetőségem legeltetni rajta szemeimet- és jobban körbenézek az jut eszembe, hogy ez bizonyára egy olyan party, melyre az anyák nem szívesen engedik el lányaikat. Ha nekem lányom lenne, én sem szívesen tudnám ebben a luxusfertőben, pláne nem ennél a családnál, de hát kellemesen is csalódhat az ember.  Halottam már egy s mást Evan Rosier-ről, de finoman szólva egyik pletyka sem kifejezetten arról szólt, hogy édes pezsgővel kínálta vendégeit, majd mosolyogva vezette körbe őket otthonában. Ha eddig nem tudtam volna, hát nyomatékosítanom kell magamban, hogy ne higgyünk a pletykáknak, az aranyvérű klánok sem viselkednek feltétlenül kifejezetten undokul az ember lányával, ha jó időben tűnik föl, jó helyen, sőt az is lehet, hogy bizonyos hirtelenszőke örökösök még röhögnek is ostoba poénjainkon.
Következő mondatára enyhén szólva is nehezen tudom palástolni zavaromat, a melegség kissé elönti az arcomat, de a lehető legjobban próbálom álcázni, hogy nekem bizony ilyet nem mondták még, szóval soha a büdös életben nem. Belegondolva fájdalmas, hogy olyan férfihoz akartam hozzámenni, aki nem képes fele ilyen…fülledten sem fogalmazni. Merlinre, állati unalmas életet éltem eddig!
-Nos…amennyiben vámpír lennél talán egy jó óra győzködés után még bele is mennék-mosolyodom el sejtelmesen- bár véleményem szerint felesleges a felhajtás, ha nem becsteleníted meg az áldozatot.
Hogy miért mondtam ezt? Tudja a franc, csupán kibukott, de azt hiszem nem abban a közegben vagyok, ahol rettentő kínos aberráltnak mutatkozni, sőt… Olyan nők járkálnak itt rendre, akikhez képest még ebben a túl szellős ruhadarabban is konzervatív könyvtárosnak tűnök, de ahogy látom épp ez vonzotta annyira Evan figyelmét. A más, mert én itt igencsak másnak tűnök, még ha nem is játszom rá ennyire, akkor is üvölt rólam, hogy nem ilyen helyekre szült kedves édesanyám.
Nem vagyok oda érte, ha kínozzák a „személyzetet”, de hagyom hogy az úrfi terrorizálja a manót, ugyanis bármilyen gusztustalanul is hangzik, nem tetszik, ahogyan az a kis görcs méreget, mindenesetre még cserélem a kiürült poharamat mielőtt továbbtántorogna az ocsmány kis teremtmény.
-Az ember olyan faj, ami két dologra kapja fel igazán a fejét, az undorítóra és a csodálatosra- magyarázom előző gondolatomat, miközben kisimítom nyakamból a hajamat -ha pedig a kettő együtt megtalálható valamiben vagy valakiben holtbiztos, hogy úgy vonzza a tekintetet, mint méz a méhet.
Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy rájött, hogy nem Arnesen a nevem, de legkevésbé sem érdekel, mosolyogva koccintok vele, majd iszom bele újra a kellemes ízű italba.  Köszönésképp csak biccentek, mikor szép találja a nevem, mivel ez egészen jól esik. Valószínűleg soha nem fogja kinyomozni hogyan is hívnak valójában vagy ki is vagyok, épp ezért olyan érdekes a helyzet, na meg az sem mellékes, hogy rettenetesen közel került hozzám és mégsem rántottam el ijedten a fejem.
-Gondolom nem leplek meg, ha azt mondom, a lehető legszörnyebbet szeretném látni-mondom halkan nevetve, alig várom, hogy láthassam mi is lapul a Rosier házban.

Maura& Evan

Én is érzek szomjat, melyet nem olt a pezsgő, vonzást, hogy valóban eleget tegyek ígéretemnek, megkóstoljam ott és milyen jól járna velem, hogy csak finoman harapdálom. Igaz egy erekre gerjedő vámpírral ellentétben én nem állnék meg nyaka kóstolgatásával, nyelvemmel bebarangolnám az egész testét és végül olyan tiltott helyekre tévednék, hogy a sznob, elmaradott társaság megbotránkozna, miért nem megyünk szobára.
Ez utóbbi is tervben van, de elsietni őrültség lenne, ha itt áll előttünk egy éjjel, majdnem teljes örökkévalóság.
Pillantásom lágyan nyalogatja, mint mágikus neonfények a party szobában. Tetszik, ahogy egy-egy nyaláb, más-más színbe vonja meztelen bőrét. Kék árny vetül rá, mint valami különleges fagylalt, vörösen egy fülledt éjszaka, zölden a tombolás maga. Elkalandozva vizslatom és talán messzebbre is mennék képzeletben, vagy sokáig tart a révedés és elsodor a legmeredekebb abszurdumokig. Az extrémitás gyönyörei…
Most azonban kiélvezem szavaim hatását, elgondolom milyen hosszú hatvan perc, de semmi ahhoz az előjátékhoz képest, amiben elcicáznánk.
- Visszaszámolnál. Több óra is lehet, szeretem nyújtani az időt, csak téged sajnálnának, nem bírnád
Pimaszkodom kicsit, közelebb hajolva, mert a nem bírós szöveget mindig fülekbe kell suttogni lágyan, hogy borzongasson. Most sem bír már magával, szinte könyörög, hogy vigyem ágyba, hamiskásan elvigyorodom.
- Megbecstelenítelek, mocskosan ahogy szeretnéd. Ha akarod fájni fog.
Lehet, hogy elnyomta eddig, talán vágyik rá, reakciókból olvasok. Visszaveszek ha kell és bármikor, Druella nagyszerűen kitanított, aztán engedek, mert a nők sokszor el akarnak veszni, átadni magukat a legnagyobb gyönyöröket okozó állatnak, nem bánva, ha fáj, kicsit, nagyon és minél nagyobb a kéj, annál jobban. Nincs fokozóbb a fokozásnál, egészen messzemenően, a végsőkig. Bármilyen ártatlan nő úgy egyénként, bárki a valóságban, most egy álomba csöppent és tetszik a benne rejlő árnyaltság, hogy lenézi a manót és talán érzi mennyivel jobbak vagyunk mi emberek, mágusok.
Pezsgők bűvkörében, andalító zene mellett beszélünk ilyen fontosakat.
- Teljesen igazad van és az emberek mindig beleragadnak a mézbe.
Működési szabályzat hozzám, de csak finom célozgatás. Tetszik, ahogy pezseg a torkom, kár hogy még kevés a pezsgő ahhoz, hogy igazán elbóduljak. Egyre merészebb, lassú mosolyra rándul ajkam.
- Bár felfogás kérdése mi a legszörnyűbb.
Biccentek, megállok az ajtóban, kezem nyújtom felé, hogy finoman belebbentsem a pokolba.
Első látásra ez is csak olyan, mint a legtöbb dolgozó. Középen termetes, mahagóni asztal trónol nagy, vaskos fiókokkal, visszafogott könyvtárrészleg hever oldalon, fekete bőr kötetes művekkel, vitrinekben visszataszító relikviák a másik oldalon. Vagy csodálatos egy lefejezett kentaur állatias, preparált dísze a kandalló felett? Ajka félelmetes sikolyba torzul, szeme kidülled, még érezni a rettegés bűzét a levegőben. Több évvel a halála után is megtestesül ebben a beszédes utolsó pillanatban.
- Apám vadászta, megzavarodott példány volt. Valamiféle jóslatot szedett ki belőle a Minisztériumnak, de ez persze szigorúan titkos. El kell felejtened mindent, amit mutatok neked, vagy apám csúnya dolgokat találna ki és én nem akarlak elhallgattatni, vagy örökre elfeledtetni veled ezt a visszataszító-csodálatosat
Húzódom közelebb elállva az útját, ne annyira a lefejezett kentaurra nézem, hanem az én, ezúttal kéken igéző szemeimbe. Van még itt annyi rondaság, réz szarkofág a sarokban, könyvekben rejtező tiltott átkok, egy ősi, ismeretlen mágikus erejű koponya. De vajon mi borzongatóbbak? A kiállított Rosier relikviák, vagy az én fékezhetetlen jelenlétem előtte, a levegő, amit elszívok ajkai elől, édes, pezsgős leheleteink lágy összefonódása?

✖ K.P ✖

A kedves házigazda jelenleg is gyakorlatilag megerőszakol a szemével és megdöbbentő módon én ezt élvezem, nem is kicsit. Sosem én voltam a szép, én az alacsonyabb, enyhén sápkóros, kisebb mellű és nagyobb pofájú Pince lány voltam egész életemben, a rokonok nem is csodálkoztak, mikor végül a kutya se  vett el, összesúgtak a hátam mögött, hogy tulajdonképpen mindegy, bizonyára úgyis frigid. Ugyan ki választaná az öszvért, ha van a szobában telivér is? És most lásson csodát a vendégsereg az öszvér lett a telivér, ez boldogsággal és beteges izgatottsággal tölt el, akárcsak a légkör, az egész beszélgetés abszurditása. Ahogy a fülembe súgja ezeket a tőlem végtelenül távol álló dolgokat és hirtelen az egész testem libabőrös lesz, szerencsére van annyi lélekjelenlétem, hogy folytassam a szavak játékát, hisz nem szívesen maradnék alul benne, de talán másban sem…
-Ne becsülj alá-nevetek fel halkan és kicsit oldalrabillentem a fejem, ha már annyira vágyott a nyakamra, hát lássa csak, hogy szívesen hagynám magam.  Egy percre még el is hiszem, hogy tökéletesen hozom a hideg és rejtélyes Maura Arnesent, de a következő percekben valószínűleg elsápadok, majd elvörösödöm, végül felnézek rá és megnyalom száraz ajkaimat.
- A fájdalom mindig érdekes dolgokat hoz ki az emberekből-villantok egy izgatott félmosolyt.  Valóban annyira aberrált lennék, hogy ez a mondat képes volt egészségtelenül megmozgatni bennem dolgokat? Nem tudhatom, valószínűleg igen, csupán a drága exvőlegényem képtelen volt ezt kihozni belőlem.  Evan szemeibe nézek, bizonyára rossz ötlet, nyílt kihívás, de van benne valami, ami vonz, ugyanakkor rejlik benne valami kifejezetten ijesztő is, amitől valósággal borsódzik a hátam, valami, ami normális esetben arra késztetne, hogy hazáig rohanjak. Eszembe se jutna ilyet tenni, maradni akarok, mindketten tudjuk, érezzük.
-Így van-bólintok- épp ezért olyan fontos, hogy melyikek is vagyunk a kettő közül.
Határozottan méznek érzem magam, holott valahogy mégsem vagyok az teljes mértékben. Hogy félek- e attól, ami a szobában vár, mikor kezébe helyezem a kezem? Határozottan, nem tudhatom mi kerül majd a szemem elé, mikor belépek a valaha látott legszörnyűbb „kiállítási darabbal” kerülök szembe. Maga a borzalom, kővé dermednék, de mégis visz valami szerencsétlen kentaur felé. Három lassú lépést teszek, tűsarkaim koppannak a padlón. Iszonyú…gyönyörű, le vagyok nyűgözve.  Még ijesztőbbé teszi a pillanatot, hogy Evan hirtelen elém áll, ennek hatására nagyon közel kerülök hozzá. Valamiért az ajkait nézem, ahogy beszél.
-Itt sem voltam-bólintok-mélyen hallgatok, nem is létezem.
Nem mozdulok, várok, pár másodpercig csak a saját kapkodó lélegzetvételeimet hallom.

Maura& Evan

Elvont hasonlatok rohanják meg elmém, olyan sok minden lehetne ma ő és neki én.
Az este nem fog véget érni, talán majd denevérek szárnyáról lehulló narkotikum leszünk, vagy  gyönyörünk sokkal mélyebb élvezethet fog juttatni?
Igazis. Ő a valódi kincstár, nem a Rosier relikviák, hisz ki tudja mi minden rejtezik benne. Talán olyan dolgok, amikkel eddig maga sem volt tisztában.
Éhesen csüngök teste különböző részein, ajkán, ha beszél, nyakán, ha félrehajtja. Közel vagyok már, elbűvöltem a hercegnőt estére. Finom sóhajjal permetezem nyakát, kissé kéjes, vágyakozó, kifejezi mennyire szeretném és milyen forrón. Orrom hegyével, ha hagyja, édesen megbököm arcának ívét, nyaka felett, lassan végighúzom rajta, beszívom illatát, szippantásaimmal bizsergetve bőrét.
Szeretem, ha kizökken és ebből a bódultságból egyszerre kiesik, ahogy kalandor lesz, kíváncsi és önként ajánlja magát nekem. Piruló arca mosolyra késztet.
- Nem is sejted mennyire érdekeseket.
Somolygom, tekintetemmel, ajkam rezdülésével is fájdalmas gyönyört ígérve neki. Előbb a dolgozó, aztán a szobám, néhány apró játék, fojtott sikolyok, hisz az este még fiatal, sokféle határ összemosódhat, szépség, undor, gyönyör és fájdalom. Miért is tagadnám meg egy izgalmakra éhes, gyönyörű nőtől rejtett vágyait? Hagy legyek eszköz, mely létre hívja, felejthetetlen élmény. Jussak eszébe magányos éjjeleken, hogy az én ölelésemre vágyjon és rám gondoljon, ha ujjait szemérméhez érinti.
- Sejtem, hogy te melyik vagy
Nézek rá hamiskásan, apró hunyorítással. Célzásnak ártatlan, mégis érdeklődést tükröz és valóban izgalmas, hogy egy látszólag ártatlan nő, aki pont erre tévelygett tiltott vágyakat dédelget.
Én inkább őt nézem, nem az unalomig bámult féllény szart. Általában meghatja az embereket az arcán ülő iszonyat, de akiknek apám mutogatja csupán trófeaként tekintenek rá. Emlékszem, öt voltam, amikor először láttam. Az első gondolatom az volt, én is ölni akarok ilyet, pedig még nem igazán értettem mi ez. Talán a büszkeség, amivel megmutatták tette olyan félelmetessé, hogy biztos érdem elejteni valami ennyire torzat.
Ahogy beszélek, észreveszem nem is annyira a rémfej érdekli, mint az ajkaim. Nincs már köztünk távolság, befalom, mint a halált.
- Ne mondj ilyet. Egy percig sem szeretném feltételezni, hogy nem létezel. És te is fogj fel engem, nagyon is valóságosnak, még ha csak ma éjjelről is szól.
Másnap talán csak emlék leszek, de meggyőződésem, hogy ez az este örökké tart és a csók, amit ajkára lehelek, szintén állandósítja a bután elkattanó perceket. Lágyan érintem, óvatosan, mint különösen finom gyümölcsöt, aztán ha rákap az ízére, nyelvemmel belemélyedek és lassú, mély forgást kezdeményezek. Ha elgyengülne, mert el fog, támasztékként ott van derekán kezem, hagyom, hogy ösztöneim és a tanult parádék átvegyék az irányítást, mert Druella olyan odaadással mutatta már egész kisfiú koromban hogyan szeretik a nők. Lassan, mélyen, fokozatosan szenvedélyesedve, ahogy a csúcsra jutni is csak szintről szintre lehet. Most még elég, ha csak elkábul, nem akarja abbahagyni soha, még csak a gyönyör van, az áldott, puha, kéjesen izgalmas ajak kontra nyelv tánc, ha akarja és akarni fogja, ha viszonozza.

✖ K.P ✖

Azt hiszem eddigi életem során ma este kerülök legtöbbször egészségtelenül közel egy enyhébb szívrohamhoz. Evan finoman a nyakamra sóhajt és gyakorlatilag csak a vérem zubogását hallom a fülemben, semmi mást, az is lehet, hogy levegőt sem veszek, ahogy hozzám ér. Mert most ér először hozzám így, még ha ez csak egy ártatlannak tűnő, kedves kis érintés, hiszen csak az orra ér hozzám,  mégis libabőrös lett a nyakam. Meglepnek a saját reakcióim, amiket ebben a merőben ismeretlen helyzetben mutatok, mintha csak önmagam kutatnám, a kedves házigazda pedig eszköze lenne ennek.
Valahogy a mai este történései teljesen más síkokra terelik gondolataimat, olyanokra, amik felett többnyire a mindennapi életemben elsiklik a figyelmem. Fájdalom, gyönyör,félelem és mindez a veszélyes szexualitás lepelébe burkolva. Magam sosem foglalkoztam ilyen dolgokkal, többnyire igen csekély szerelmi élettel rendelkeztem, mondhatnánk, hogy volt a vőlegényem, illetve előtte valami kósza kalandnak sem mondható kis ostobaság. Komolyan elgondolkodtat, hogy mi lehetett velem a baj, amiért sosem ezt a típusú férfit választottam. Evan mosolya semmi jót sem ígért, egy teljesen más értelmezésben pedig mindent láttam benne, amire csak az adott pillanatban vágyhattam. Pont erről beszéltem korábban, arról, ami ijesztő, de mégis izgalomban képes tartani, mert jelenleg ez történik.
-Valóban?-mosolyodom el, miközben egy másodpercre elfordulok tőle, hogy körbenézzek az új helységben, ahová beléptünk- És mit gondolsz, melyikünk a ragacsos méz és melyikünk az áldozat?
Úgy érzem, hogy a szerepek folyton felcserélődnek. Eleinte talán én voltam csábító lehetőség számára, most azonban sokkal inkább úgy érzem, hogy áldozattá váltam, mégsem bánom. Mikor szembekerülök a Rosier család legrettenetesebb trófeájával, a gondolatok egyszerre kimenekülnek a fejemből, talán nem akarnak azzal a borzalommal találkozni, ami szerencsétlen kentaur szemeiből néz vissza rájuk. Szinte megbabonáz, transzban bámulom, míg rá nem jövök, hogy szemeim már koránt sem a szerencsétlenül járt lény arcát pásztázzák, sokkal inkább a másik ajkait. Szavaira bólogatok, de igazán csak az utolsó mondatát sikerül megértenem. Mélyen belül tudom, hogy mi fog történni és mégis meglepődöm. Nem gondoltam volna, hogy ilyen puhák lesznek az ajkai, hogy ilyen lassan és mélyen csókol majd, most pedig pont ezt élvezem. Nem is az agyam irányít már, sokkal inkább az ösztöneim, karjaimat nyaka köré fonom és úgy húzom közelebb magamhoz, hogy ne csak ajkunk, de testünk is összeérjen. A csók végeztével alig kapok levegőt, csak bámulok a szemeibe enyhén fulladozva. Hát ennyi kellett volna végig?
-Nem…szívesen…mondanám, hogy ez nem volt elég valóságos-mosolyodom el, még mindig kapkodva lélegzek. Kezeimet a nyakáról a mellkasára csúsztatom, mintha bármiféle fogalmam lenne arról, mit is csinálok.
-Persze, biztosan tudod fokozni-pislogok rá, mintha akár még az ártatlanság szikrája is meglenne bennem ebben a helyzetben.

Maura& Evan

Felborzolódik az összes kis szőke szőrtüszőmből kinövő szálam. Milyen érdekes, hogy metamorf létemre azt hiszem a szőreim sosem változtatgattam, nem akartam feketéket. Pillanatokra elábrándozom ezen, szőke szőreim hullámzásán, de visszarévedve rá, borzongására, szemeire, elfelejtek minden mást. Átadom magam a látványnak, amit kiváltok belőle, ez annyira leköt, hogy elfelejtek mosolyogni, bármit is tenni azon kívül, hogy növekvő vággyal nézem minden apró rezdülését, reakciói mikrorészecskéjéig hatolva, így úgy látom, mint lassítást, amire lassan ráközelítek.
A pillanat heve talán, vagy csak ellenállhatatlan sármom, hogy odaadja magát mára, kíváncsiság, egyszer élünk filozófia? Zseniális vagyok mennyire ráéreztem, ha pont akkor és neki nyitok ajtót beteges, fantasztikus éjszaka lesz jutalmam, ráadásul a nő nem üres szépség, mint akikkel általában dolgom van. A helyzet újra megerősít, minden sikerül nekem, nincsenek akadályok, határok, csak tomboló rútság, érzékiség, fájdalom.
Engem nem érdekel a terem, ahol unalomig álmodoztam nyilvános akasztásokról, kínzásról. Beteg ötletem támad, visszakozni fog, mégis elővillan hófehér, ezerwattos vigyorom, ahogy van pofám megkérdezni. Minden bevezető előtt, még mielőtt rátérnénk a mézre
- Eljönnél velem kentaurra vadászni?
A nemleges válasz valószínűleg nem fog kigolyózni, de a rövid intermezzo kibukik. Úgysem tudtam volna sokáig rejtegetni mennyire abszurd tudok lenni. Visszatérve a mézre persze, nem hagyhatjuk ki egyetlen másodpercét sem, hogy beléragad, rövidesen egyik legbecsesebb trófeám lesz.
Én érdekesebb vagyok az ócska, féllény hullánál, az ajkaim és mézem is lebilincselőbb.
- Meg kell kóstolnod, hogy megtudd és nekem is téged. Talán mindketten mézek vagyunk
Somolyodom el lassan, aprót harapva ajkamba, nyelvemmel leheletnyit megnedvesítve, hogy frissnek és ellenállhatatlannak látszódjon, mint puha gyümölcsöt kínálom fel.
Ajkaink összeforrnak és egy vad, pusztító csata helyett csak bevezetőt kap, mert tudom, várja majd a folytatást.
Félmosoly rándul ajkamon, ahogy a valóságot kivesézzük, megkapom az engedélyt, sőt utasítást, fokozzam, teste közel van, én pedig nem látok több akadályt.
- Ó kedvesem, még csak most kezdődik
Csókolom újra, de egészen más emberként. Kezdetben lágyan, cirógatva nyelvemmel ajkának édes felületét, majd birtokba veszem, féltékenyen sajátítom ki, ahogy egyre hevesebb lesz, követelőzőbb. Letarolom, ritmusunk gyorsul (miért ne venné fel), átkarolom, közel simulok, túl közel, valahol van egy heveder, nem fogjuk soká bírni állva, ahogy egyre szenvedélyesebben csókolom, mint vad tenger hullámai vernek büszke partokat. Ha lábaink rogyadoznak, elfektetem a pamlagon, hisz én már tényleg alig bírom talpon, főleg hogy középen feltámadt a harmadik és lassan átveszi az irányítást.

✖ K.P ✖

Pár percre valóban leköt a szerencsétlenül járt kentaur szörnyű ábrázata, de valószínűleg a testemben lévő alkohol miatt nem borzadva szemlélem, sokkal inkább érdeklődve. Épp erre gondoltam, mikor megemlítettem a gyönyörű és iszonyú közti vékony vonalat, bár azt hiszem ez a kis családi ereklye már éppen átlépi az általam meghúzott határokat. Közben érzem magamon  Evan tekintetét, el sem tudnám felejteni, hogy itt áll szinte előttem, kérdése azonban még kézzelfoghatóbbá teszi jelenlétét és érdekes, nyugtalan auráját.  Az arcomra kiül a meglepetés, ami összetéveszthetetlen bármi mással, pár másodpercig csak pislogok és nagyokat nyelek  idegességemben, hisz nem értem. Lehetséges, hogy ezt most komolyan mondta? Nem túl valószínű, hogy a nagyjából másfélórás ismeretségünkre alapozva meg tudom válaszolni magamnak ezt a kérdést, de valami furcsa megérzés kifejezetten azt súgja, hogy most nem épp remek humorérzékét próbálgatja rajtam. Ha erre most normális választ szeretnék adni akkor kissé át kell gondolnom. Ha ma önmagam lennék azonnal rávágnám a nemet, ahogy azt illik. De  most…be kell vallanom magamnak, hogy ne szívesen ölnék meg egy élőlényt, kivéve persze, ha veszélyes esetleg beteg vagy őrült, abban az esetben kényszerűen megtenném, de vajon keveredne-e ebbe a kényszerűségbe bármiféle izgalom? Tagadjam vagy nem is érdemes? Azt hiszem határozottan izgat a gondolat és ennek megintcsak itt kell kiderülnie.
-Igen-bólintok pár perces mérlegelés után- de csak egyszer.
Azt hiszem egy kicsit megdöbbenti a válasz, de korántsem annyira, mint engem. Innentől kezdve már nem a borzasztó trófeának szentelem figyelmemet, hanem szavainak s talán inkább ajkainak.
-Igazán nincs ellenemre-bólitok kissé megbabonázva, csak a vak nem látja, hogy minden vágyam most, hogy valóban megkóstolhassam és mikor megtörténik…nem az, amire számítottam és épp ezért jó. Nem támad le, képes annyira uralni önmagát, hogy ne legyen sok, épp ez az, amit szeretek egy férfiban. Aztán már nem is igazán tudom miféle ostobaságot mondok, csak úgy elhagyják a szavak a számat, de tulajdonképpen semmi értelmük, mert  Evan enélkül is tudja hogy mit akarok. Most máshogy csókol és én is máshogy reagálok, nem csak hagyom magam, hanem igyekszem felvenni a fonalat és a következő dolog, amire eszmélek az a  puha felület a hátam alatt. Nem foglalkozom sok mindennel, csak átkarolom a nyakát és mégközelebb húzom magamhoz.
-Határozottan méz vagy-súgom a fülébe, majd a nyakát kezdem csókolgatni.

Maura& Evan

+18
Ahogy az emberek felemelik fejüket és túlnéznek határaikon, kitárul előttük a szabadság mágikus horizontja.
Nem kellenek a világba megkötések, a korlátok átlépésre termettek, semmi sem lehetetlen és egyedül elménk ugathat be. Ezért kell pofán rúgni, ezért kell igézőn belepillantani a másik szemeibe, pislogás nélkül és könyörületet nem ismerve, igen…velem tarthatsz és talán még fogalmad sincs milyen fesztelenül élni, semmit sem szégyellni magad, vagy mások előtt, de én megmutatom neked.
Az ember fél saját őrültségétől, belepörögni a valóságba, inkább elmereng illúziókon és hazugságokkal áltatja magát. De az undorító és a gyönyörű határvonala illékony, ő pedig volt olyan más, különleges, hogy felismerje, elfogadja támogató jobbon, készen áll a szabadulásra.
Ebben a világban bármit megtehetünk, hétvégén levadászhatunk egy kentaurt, ha akarja unikornis szarvból készítek neki tiarát.
Igent mond, de csak egyszer és olyan szélesen, elmebetegen vigyorgom, kár lenne tagadni, talán már rájött, ha valaki nem szégyell semmit, tökéletesen szabad és meztelen a világban, valójában nem normális.
- Nem is kell, csak egyszer. Mindent elég csak egyszer, másodszor már  unalmas.
Próbálj ki velem Maura mindent, ami gyönyörű és undorító.
Mert csókunk kétségtelenül méz, puha és finom, lágy, amolyan szerelmes mélységű, mint egy csendes folyam, melyből nem elég egyszer kortyolni. Nem célom azonnal lerohanni, hamar megtanultam mit jelent a fokozatosság és csak nekem jó, ha a saját agyam húzom és határaim feszegetem, mert nyilván vadul tépném most ajkait, de ez a folytonos megállj csak fokozni fog minden örömet. Ezért gyengéden kezdjük, hajába is ekképp simítok, édesként kóstolom és kóstoltatom magam vele, majd amíg a méz vérré válik, de csak lassan.
A pamlagon már buja szenvedély irányít, rövidesen simogató ajaktechnikámba apró falások vegyülnek, ahogy a vágy lassan és biztosan eluralkodik. Nem csak zsibbadó elmém adja át magát testemnek, hódít a középső Rosier, keményen nekifeszülve Maura testének, érzékeim is élesednek. Felsóhajtok nyakcsókjától és tépheti még a hajam, dúló szenvedéllyel túrom ajkait, szívok nyakába hosszan, izgatón, használom nyelvem alsó ajkának bizsergetéséhez, melybe aprót harapok, éppcsak tűszúrásnyi fájdalom, vére mégis kiserken és ujjaim is élednek, simogató vándorútra indulnak arcélén, nyakán, mellkasáig, hogy körberajzolják apró, nyalni való melleit.
- Most már egyre kevésbé vagyok méz, de majd rájössz, az édes lassan elhagyható alapszint
Zihálom, próbálok beférkőzni lábai közé, hogy még több ujjal és nagyobb felületen férjek hozzá és combjával is komoly terveim vannak.

✖ K.P ✖

+18
Nem tiszták a gondolataim. Furcsa, hogy néhány órával ezelőtt, még a barátnőmet akartam megtalálni ebben a forgatagban, ehhez képes be kell ismerjem nem szántam túl sok időt a keresésére. Vajon érdekelt akár egy másodpercig is mióta Evan ajtót nyitott nekem? Talán igen, talán nem, de jelenleg egyáltalán nem számított. Teljesen lehengerelt a jelenlegi helyzetem, amiből még véletlenül sem akartam volna szabadulni. Most a kanapé hideg anyagát éreztem a hátamnak nyomódni, míg a házigazda vendégszeretete jeléül hol ajkaimat foglalta le, hol pedig nyakamat csókolgatta, amire apró sóhajokkal reagáltam.  Az impulzusok hamarosan merőben megváltoznak, a gyengédség helyét valami egészen más veszi át, általam még sosem tapasztalt vadság. A szám vérízű, a nyakamon bizonyára harapásnyomok éktelenkednek és én ezt rettenetesen élvezem, többet akarok és ez irányítja a tetteimet.
Ezért húzom feljebb a szoknyámat, így nagyobb felületen érezhetem Evan kezének bolyongását. Eléri, hogy szenvedjek, libabőrös a testem annyira szeretném, hogy egészen máshogy érintsen meg, de csak játszik velem, érezheti mennyire akarom, ahogy követelőző nyögéseket hallatva préselem testem az övének. Valahol pontosan tudom, hogy még nem fogja megadni, amit akarok, azt hiszem, az nem az ő stílusa lenne, mindenesetre próbálkozom, hátha megesik a szíve rajtam.
Három másodpercig levegőt sem kapok, mikor gondolkodás nélkül letépi rólam a húgom csodás zöld ruháját, amiért bizonyára egy vagyont fizetett, a szükséges három másodperc után viszont csak az elképesztő vágy marad, hogy többet lássak ebből az elsöprő,őrült energiából. Zihálva bámulok rá fekete csipkefehérneműmben, ahogy vetkőzni kezd, sokat várni sem kell, hogy segítsem ebben.
Először szabaddá vált felsőtestén simítok végig,a hasát kezdem csókolgatni, mikor a sliccéhez érek hagyom, hogy elkezdje lehúz magáról a nadrágját is, majd, amikor ezen túl van hirtelen magamhoz húzom és fölvéve a korábbi fonalat vadul megcsókolom, kezeim a hajába túrnak. Általában nem vagyok ilyen, sőt, de ezen az éjszakán nem vagyok önmagam, nem szégyenkezem  és nem mérleelek, csak azt teszem, ami jólesik.

Maura& Evan

+18
Érzem, ahogy tekintetem misztikus távlatokba vezeti, ő az én feláldoznivaló szüzem, akiről szép, de vastag rétegekben lehántok minden ártatlanságot, csak eggyel-eggyel többet toldva az élvezethez.
Még ezt is próbáld ki Maura, először, egyetlenegyszer, hogy átéljük a mindent és megegyük és magunkévá tegyük.
Tetszetős, kissé háborodott vigyor, a veszélyes megalománia, vagy apám szerint beteges elvontság és egy rakás idióta filozófia.
A minden valóban tág fogalom, de a létnek sokféle elemét kell megragadni, megfürödni a pillanatban, mint muglik vérében például, de ne ugorjunk előre ilyen gyorsan.
-Ma este elsősorban engem tapasztalj, életed legjobb szexét.
Mert nem kételkedem, hogy a csúcsnál is van tovább és ő is tud újat mutatni nekem, hogy az együtt vezet majd minket új szintekre.
Változatosság, sosem egyforma két aktus, ha többször csináljuk ma, vagy máskor, akkor lesz az adott napon különleges, ha hozzátoldunk egyre merészebbeket.
Mint a csókom, hogy puha, simogató először, lassú hullámzás, majd tajtékba torkollik, érzem vérének fémes édesét, csókolok nyakába vadul, de bizsergetőn és kúsznak fel ujjaim combjára, simogatva karcolón, torpannak meg az alsóneműnél, és matatnak, tévelyegnek körülötte, őrülten kell vágynia beengedni.
Mialatt szorgosan ostromlom ajkát, feszítem jelzőn neki duzzanatom, karistolom bugyija peremét, vissza-visszarévedve nyakához, hogy erős izgatón újra és újra  megszívjam.
Hagyom, hogy nyögjön, hogy érezzem, akar, hogy átok rajta a ruha, amikoris erőszakos és vad mozdulattal letépem róla.
Igen, mellkasánál szétveszítem és keményen rántok rajta, hogy csak a bugyi legyen, melltartó, a férceléssel bajlódunk majd később és már csak a gyönge alsónemű tart vissza tőle.
De várok még, én is vetkőzöm, kapkodón, hogy simítson kidolgozott mellkasomon, nézze, falja tekintetével, ahogy én az ő idomait, ahogy megengedem kigomboljon, vagy ha tétova, szétrántsam a sliccem

✖ K.P ✖

+18
Nem tiszták a gondolataim. Furcsa, hogy néhány órával ezelőtt, még a barátnőmet akartam megtalálni ebben a forgatagban, ehhez képes be kell ismerjem nem szántam túl sok időt a keresésére. Vajon érdekelt akár egy másodpercig is mióta Evan ajtót nyitott nekem? Talán igen, talán nem, de jelenleg egyáltalán nem számított. Teljesen lehengerelt a jelenlegi helyzetem, amiből még véletlenül sem akartam volna szabadulni. Most a kanapé hideg anyagát éreztem a hátamnak nyomódni, míg a házigazda vendégszeretete jeléül hol ajkaimat foglalta le, hol pedig nyakamat csókolgatta, amire apró sóhajokkal reagáltam. Az impulzusok hamarosan merőben megváltoznak, a gyengédség helyét valami egészen más veszi át, általam még sosem tapasztalt vadság. A szám vérízű, a nyakamon bizonyára harapásnyomok éktelenkednek és én ezt rettenetesen élvezem, többet akarok és ez irányítja a tetteimet.
Ezért húzom feljebb a szoknyámat, így nagyobb felületen érezhetem Evan kezének bolyongását. Eléri, hogy szenvedjek, libabőrös a testem annyira szeretném, hogy egészen máshogy érintsen meg, de csak játszik velem, érezheti mennyire akarom, ahogy követelőző nyögéseket hallatva préselem testem az övének. Valahol pontosan tudom, hogy még nem fogja megadni, amit akarok, azt hiszem, az nem az ő stílusa lenne, mindenesetre próbálkozom, hátha megesik a szíve rajtam.
Három másodpercig levegőt sem kapok, mikor gondolkodás nélkül letépi rólam a húgom csodás zöld ruháját, amiért bizonyára egy vagyont fizetett, a szükséges három másodperc után viszont csak az elképesztő vágy marad, hogy többet lássak ebből az elsöprő,őrült energiából. Zihálva bámulok rá fekete csipkefehérneműmben, ahogy vetkőzni kezd, sokat várni sem kell, hogy segítsem ebben.
Először szabaddá vált felsőtestén simítok végig,a hasát kezdem csókolgatni, mikor a sliccéhez érek hagyom, hogy elkezdje lehúz magáról a nadrágját is, majd, amikor ezen túl van hirtelen magamhoz húzom és fölvéve a korábbi fonalat vadul megcsókolom, kezeim a hajába túrnak. Általában nem vagyok ilyen, sőt, de ezen az éjszakán nem vagyok önmagam, nem szégyenkezem és nem mérlegelek, csak azt teszem, ami jólesik.

Maura& Evan

+18
Szelid kis prédám igazi valója feltámad, mintha nem lett volna halott, csupán delíriumos álomban pihent volna a felszín alatt.
Nyögései a hang és szín, bennem összeér, mint a gyorsmosás és nem csak a hülye hasonlatok, de vad vágyak, annál is veszettebb eszméi, hogy fokozni kell és újra lelni minden aktusban.
Maura most kitört egy megrepesztett burokból, én vagyok, aki felszabadítja a szörnyet. Aki nyelvével végigszánt hasfalán, le addig a merész csipkéig, őrületes önuralommal, mert fogammal máris tépném, szaggatnám róla.
Nem, nem elégszünk ma meg egyetlen orgazmussal. Érzem, ahogy hozzám dörgölődik, ahogy én ráhajlok hozzápréselve magam, hagy érezze a feszülést, mennyire kívánom, mindennél jobban magába akarja marni.
Szeretném, ha elvesztené az eszét és micsoda kövekkel van kikövezve az őrület útja. Érezze csak alhasában a tekergőző tébolyt, ahogy én, mintha baziliszkusz várna kitörni, de minél tovább húzzuk, annál nagyobbat csattan majd.
Kár, hogy elmém ellen dolgozik a testem. Nehézkesen lélegzek, ahogy egyre lejjebb csókol, simít, egész a sliccig, remegnek kezeim, mégis sikerül valahogy.
Csókunk, mint forgószél, őrült, kapkodó el-elfullad nyögésekbe (részemről biztosan) akarnok és kisajátító, birtoklom most, az enyém.
Miután kibontakozunk a mély, szenvedélyes nyelvjátékból  és már csak egy alsónadrág választ el tőle, folytatom csókolni alhasát, nyelvemmel végtelen jelet karcolok rá a finom csipke felett.
Aztán foggal ragadom azt meg és húzom le róla, említettem már, hogy több csókot akarok, hát legyen az egyik előjáték csupán.
Megszabadítom minden fölös rongyától és nyelvemmel lesiklok, oda a másik ajakhoz, csókolom, mintha a szája volna, ahogy Druella néni tanította, keresve a g-t, a pontot, nem hagyom abba, nyalom, mint egy gép, csak ha már sikoltozik, ha már számban érzem ízét.

✖ K.P ✖

+18
Úgy néz rám, mintha én lennék az egyetlen dolog a világon, amire vágyik, mintha hosszú évek óta szomjazna s én volnék az éltető víz számára, erre az érzésre vágytam már jó ideje, hogy valaki csak engem akarjon, hogy senki más ne érdekelje,senki más ne is létezzen számára. A szemeibe nézek, majd végigcsókolom a hasát, hallom milyen kapkodva, össze-vissza kezd lélegezni, a sóhajait. A kezei remegnek, ahogy végre megszabadul a nadrágtól, szeretném, ha teljesen meztelen lenne, de egyelőre nem vetkőzik tovább.
Vadul csókolom, harapdálom ajkait és ő egyre csak szorít magához, nyögései az egész testemen végigfutnak, ettől is csak hevesebb leszek, mikor végül eltávolodik tőlem, szinte fulladozom, talán levegőt venni is elfelejtettem. Persze akkor sem lélegzek szabadabban, mikor végül Evan lefelé indul és fogaival távolítja el rólam  a fehérneműm maradékát. Eközben én gyorsan kikapcsolom a melltartóm, hogy már semmi se válasszon el tőle és az érintéseitől.
Nyelve érintésére alig tudok csönden maradni, fojtott nyögéseim egyre hangosabbak lesznek, ahogy Evan gyorsít a tempón, én pedig kezdem teljesen elveszteni az eszem. Éreztem-e már valaha ilyet? Nem, azt hiszem soha, még egészen hasonlót sem,de csak imádni tudom. Kezeim eleinte a kanapé anyagába markolnak aztán valahogy a férfi hajában tűnnek el, ahogy még közelebb próbálom húzni magamhoz, már ha ez egyáltalán még lehetséges. A csípőm nyelve ritmusára mozdul, szinte lihegek, forrónak érzem minden porcikám, ujjaim a hajába tépnek. Olyan érzésekkel telik még a testem, amikkel ezelőtt soha, a vőlegényem sosem váltotta ezeket ki belőlem, de előtte sem sikerült senkinek. Mintha nem is velem történne ez az egész, mintha csak kívülről nézném magam és valamiféle extázis kezdetét látnám. Hihetetlen.
-Evan…-csak a nevét tudom nyögni, semmi más nem hagyja el az ajkaimat, így dicsőítem, akár valami istenséget, miközben testem meg-megremeg.

Maura& Evan

+18
Mennyire gyönyörű és elveszek szédítő szépségében, sóhajtom, nyögve ajkaira lenyűgözötten
- Gyönyörű vagy
Mintha most dugnék először egy istennővel, Druella megtanított rá, örökre a péniszembe véste, mint egy rúnát, minden aktus legyen első, utánozatlan, de sosem fokozhatatlan. Addig kell elmenni, amíg felforr elméd, már nem bírod tovább, hogyan lehet megugrani a tökéletest, elérni az orgazmusok nirvánáját.
Ajkaira csókolom követelőzésem és csak somolygom, ahogy fulladozik nélkülem.
Én leszek az oxigén, ajkára lehelek, még jó, hogy sóhajom mézillatú, minden löttyöt ízes-édesre készítettem tudván, történik ilyesmi, pont ennek képzeltem.
Fogammal végigkarcolok ajkán, megszopom, mielőtt ádáz csókkal ismét birtokba venném. Sóhajts értem és imádj kis elveszett….
Nahát, lekerül az a csúnya tartó, szemem felcsillan a hegyes bimbókra, rögtön tapadnak rá mohó ajkaim, körbenyalom, fagylalt ő most, minden ízületét elszopogatnám.
Megtörténik a vágyaim általában valóságok, az életet teljes mámorában élem, rászarok a lehetetlenekre, kicsavarom és megvalósítom az elképesztőt.
Szeméremajkaival csókolózom, fogak nélkül eszem nyelvvel, egészen átszellemülve, benne matat a nyelvem és kell-e jobb visszajelzés, mint nyögések, sóhajok, G pont, körkörösen izgatom, ajkammal masszírozón belemászva, érzem, ahogy feszül a test, csodás hangszer, Maurán játszom, felnyögök elcuppanva, ha megremeg és elmegy, nevem hallatán, mert akarom látni az arcát közben.
Igen, isten vagyok, kis mosolyom rándul rá a magabiztosság bűnében.
- Drága Maura, tetszett a bevezető? Ugye tudod, még csak most kezdődik a szórakozás?
Siklom felé alattomosan, miért is a kígyók voltak jelképem? Hát az enyém alig várja, hogy remegő, nedves csuszamlással belé hatoljon, csókolom nyakát közben, simítom ahol érem mellét, ajkát vadul, a kettő végre egybeforr, a tánc most kezdődik.

✖ K.P ✖

+18
Gyönyörűnek nevez, hangja halk és karcos egyszerre, beleremeg a belsőm is, sóhajaink és testeink összefonódnak. Úgy nyúl hozzám, mintha pontosan tudná mit kell tennie, mintha tanulta volna hol és hogyan kell hozzám érnie, hogy a megfelelő hatást váltsa ki, hogy minden porcikám libabőrözzön keze nyomán. Arcán egyértelmű kifejeződését látom annak. hogy tetszenek a reakcióim, mosolya méginkább feltüzel, az egész helyzet merőben új számomra. Evan minden percben érezteti velem, hogy ő irányít, hogy vezeti minden mozdulatom és ez be kell valljam, hogy ez az érzés nagyon is tetszetős számomra. A melltartómat már magamtól veszem le annak ellenére, hogy egyáltalán nem vagyok oda azért, ami alatta van, odaadó házigazdám ellenben nagyon lelkesnek tűnik minden centiméter fedetlen bőrfelületem láttán, így nem is aggódom azért, hogyan nézek ki, csak átadom magam az élvezetnek, nem is igazán tudnék most gondolkodni, tán akkor sem, ha tényleg szükségem lenne rá.
Csak azzal tudok foglalkozni, ahogy a nyelve mozog és, ahogy egész testemmel követem azt, azzal, ahogy ujjaim elmerülnek a hajában, s néha kissé beletépnek, ahogy az érzések egyre intenzívebben lesznek, míg végül el nem érem a vágyott orgazmus állapotát. Teljesen más, mint korábban, sokkal elsöprőbb, sokkal élénkebb. Csak kapkodom a levegőt, míg Evan arcán egy magabiztos mosoly terül szét, amire minden jel szerint jó oka van. Sok időt nem is igazán hagy arra, hogy összeszedjem magam, máris folytatja, amibe belekezdett. Tekintetük találkozik, ahogyan próbálok kissé nyugodtabban lélegezni.
-Remélem is-válaszolom és szélesen elmosolyodom, de  hamarosan teljesen más kifejezést kap az arcom, ahogy meglepően hamar önti el a testem némi feszítő fájdalommal vegyes kéj. Ajkamba harapva sóhajtok fel, Evan a nyakamat csókolja, én pedig szinte automatikusan  összekulcsolom lábaimat a csípőjén. Tehát erre vártam órák óta, azt kell mondjam, hogy már most úgy érzem, megérte. Ahogy hozzám ér, ahogy a hátán simítok végig…és még csak az elején vagyunk.

Maura& Evan

+18
Gyönyörű hangszer, azt est legszebbje, de milyen könnyű nekem biztos tudatokban partyt szervezni, hogy mindig a legszebb virágokat szakajtom le.
Ő különleges, érzem, hogy sokkal több, jobb, mint remélni mertem. Az előjáték súgja, passzoltam, akihez akartam, mégis vele egy húron rezonálok, de erőfeszítések nélkül, mintha természetes lenne.
Ajka, bőre egészen elkábít és ebben a félig tudatos eufóriában juttatom örömhöz. Egyhez. Mi egy nőnek egyetlen orgazmus? Kezdet, előjáték és én magam csak némán vagyok büszke, mozdulataimban, hogy kisajátítom, irányítom és birtoklok, mert az enyém már, átadta magát és megbánás nélkül hagyja el majd apám dolgozóját. Hiszen az emberek nem ok nélkül adják el maguk az ördögnek.
Visszamosolygom rá, de a démon vigyora ez, kéjben ázó, agyát elrabló, érzékeit felerősítő kárhozat ígérete.
Maura…elég nedves vagy már, égsz, felkészültél?
Lassan beléhatolok, mert fontos az első rezdülés, a momentum, amikor a barlang bejáratába érsz. A kezdeti döfések meghatározóak.
Csak sikalmlósan és elmélyülten, lassan mozgom vele először és remélem nincs kifogása önnön nedvei ellen, mert csókolni viszont erőszakosan csókolom.
Így összeér a lágy és vadság, ajkait tépem, de benne finoman mozgom, mígnem megtalálom a megfelelő szöget, ami jól érinti, ahol…elengedhetem magam.
A tánc most kezdődik, belevágok a ritmusba, borzongok érintései nyomán, válik lassan hevessé mozgásom, vigyázva, legyen hová fokozni. Fontos az ív, ritmus, elmélyülten be, vadul be, észtveszejtve ki és itt kell igazán éreznem, mindenestül mit óhajt, hogy vágyai húrjain pendülve a mennyekbe dugjam (magunkat) bár elég sokáig vissza tudom tartani

✖ K.P ✖