Kissé csalódva, de lassan már nem is meglepetten lépek ki a Deranged Delicacies-ből. Mert ugye, nehogy már jó legyen. Egy próbát megért megérdeklődni, vesznek-e föl alkalmazottat, de jelenleg nem. Jó lett volna, a saját fejembeni világ szerint dolgoztam is itt, úgyhogy tudom, hogy menne - ezt persze nekik kifejteni nem sok értelme lett volna, max hülyének nézetem magam - de talán majd máskor.
Úgyhogy marad a következő napirendi pont: vacsora, illetve ahhoz való. Nulla költségvetésből, viszont túl önálló vagyok, vagy szeretném magam annak tudni, ahhoz, hogy kéregessek, tarháljak, kunyeráljak, frászkarika, bárkitől, az ingyenélést bőven kimaxoltam azzal, hogy Frank Longbottommal hagytam meghívatni magam a legutóbb, amikor a cukrászdában jártam. Nem olcsó hely, ha félig felvásárlod.
Úgyhogy galambok. A város tele van a legéletképtelenebb dologgal, amit ismerek: városi galamb, ami elriasztható az útból minden arrajáró kocsi által, csak elég hülye gyakran a kocsi útjába repülni be a kocsi elől, meg hasonlóan manőverezni bármi nemkocsi kapcsán is, például sétáló ember. Szóval így is, úgy is fogyóeszköz, inkább túlélési okokból pusztuljon akkor már el, ne a saját hülyeségéből, ami után csak lapos tollfolt lesz belőle, tehát pluszminusz egy az nem fog hiányozni.
Viszont az emberek sipákolnának rajta, úgyhogy el kell találni azt a megfelelő időpontot, mondjuk kora este, amikor galambok még vannak, emberek kisebb mellékutcákban viszont nem nagyon már.
Átvágok a Zsebpiszok maradék tíz méterén, az Abszolon, és az Üstön kívül máris elkezdek vadászni.
Előszöris forgalmatlan mellékutcák után, ezután következik az, hogy galamb is legyen benne. A dzsekim takarásában újra és újraszórom a mugliriasztó bűbájt, folyamatosan nézelődök, mint ha a várost nézelődném, pedig igazából azt figyelem, hogy ne lássak senkit, de végig van egy olyan érzésem, mint ha figyelnének, követnének. Nem a legprofibb a bűbájom, de az egy-két potenciálisan lófráló muglit vissza kéne fordítania. Talán meg is történik ez, de az érzés marad.
Miután ezt az érzést leszámítva minden környező utca üresnek bizonyul, varázsolok egy nagyobbacska egyszerű, semilyen papírzacskót, egyelőre összehajtom, és elkezdem lassan, diszkréten becserkészni a galambot, ami gyanútlanul kibiceg egy parkoló autó takarásából épp csak a sarkon túl.
Mégegyszer körülnézek, hogy nincs senki a láthatáron, de nem úgy tűnik. Csak az érzés, hogy valaki követ. Vagy láthatatlan, vagy csak annak hatása, hogy nyilvánosan járok kvázi tilosban, gondolom én.
Kifordulok a sikátorból a kis utcára, egy nonverbális immobilus, és sűrű - ha már hosszú nem lehet - léptekkel megindulok, csak lehajolok az eldőlt galambért, ahogy töretlenül elhaladok mellette, bedugom a zacskóba. A papírzörgés elnyomja, inkább csak érzem mint hallom a roppanást, ahogy kicsavarom a nyakát a még, aztán már mozdulatlan állatnak. Gondosan lecsavarászom-hajtogatom a papírzacskó száját, hogy ne nyíljon ki véletlen, és kanyarodok vissza, a sikátorból majd haza tudok hoppanálni a tetőmre egy újabb mugliriasztó után.


Tervezném ezt legalábbis, de ahogy visszafordulok a sikátorba, összeütközök egy kisgyerekkel. Kis... hát fiatalnak fiatal, de lehet pár centivel magasabb is nálam. Őtőle persze normális, én vagyok a hobbit, viszont így mindketten hasonló mértékben esünk a fenekünkre.
-Bocs...- kezdem, felmérve közben, mit is találok furának rajta. A ruhája lesz az szerintem, nem egészen egy mai mugli lurkónak néz ki, valami viktoriánus regény kosztümös filmjébe jobban illene utcai árvaként. Ami megmagyarázhatja, miért futottam bele, a mágusdivat ruhadarabjaiba ma is eggyel jobban beleillik, és akkor értem, miért nem fordította más utcák felé a mugliriasztó bűbájom sem.
És milyen jó, hogy ennek az észrevételével kötöm le a figyelmem, mert ő nem. Mire reagálnék, észreveszi a papírzacskót, felkapja mellőlem, és már szalad is.
-Hé!- ugrok fel utána, de van egy pár méter előnye már, hogy ne érjem egyből utól.
Gondolom, megtippelte, az ilyenben kaja szokott lenni, aztán majd később megnézi, tényleg kolbászos-rájás pizza van-e benne vagy sem.
Nem tudom, miért nem jut eszembe elkapni egy immubilusszal, hogy utólérjem... illetve de. Egyszerű lenne, elmúlik, pár másodpercet viszont ad felzárkózni hozzá. De gyerek, és szalad. Csak futtában megállítva is kismillió mindennek eshet neki, töri össze magát, csak egy rossz helyen lévő féltéglát kell véletlen fejjel kapnia el pont... Szóval nem, vigyázni azért vigyázunk rá, ártatlan kisördög, ennyit azért nem ér az a galamb.
Ha utól tudom érni hagyományosan, azért szívesen visszaszerezném tőle a prédámat persze.
Az Üstbe szalad be pár mellékutca kerülő után a kölök, megtippelem, hogy az Abszolra mehet valahova. Ha mégsem, akkor ő nyert. Viszont itt már mágusterületen vagyunk, minden további nézelődés nélkül tudok valamit, amit ő még nem.
Csak belépek a Foltozott Üst ajtaján, és hoppanálok is tovább, csak az Abszol elejére. És eltaláltam, látom az utcára érkezni a fogadóból, bár ő is észrevesz, és újra eliramodik. Végigvágunk az utca gyérülő járókelői között, rákanyarodunk a Zsebpiszokra, nyer pár métert, mert jobban tudja kerülgetni nálam a szűkebb utcán jobban szétpakolt ládákat-standokat-limlomot, de szem elől nem veszítem, ahogy egy ajtón betarolja magát, követem, mielőtt az becsukódna mögötte, inkább létesítménynek tűnt, mint otthonnak így egy fél pillantásra.
Aztán megállok pislogni.
Cégért nem láttam, ha volt egyáltalán, de nem az a hely, amire számítottam, hogy lesz, bár jó kérdés, mire is számítottam pontosan. Ellenben valami mégfüstösebb, egyszerre kocsma és szerencsejáték bűnbarlangnak látszik, kétesebbnél kétesebb alakokkal, némi további füsttel és alkoholszaggal, egy-két jellegzetesen öltözött ...hölgyeménnyel, van tippem, mik lehetnek.
De a konklúzió, amin pislogok, hogy első ránézésre nem gyereknek való helyre gondolnék, még felnőttnek se mindnek lenne való talán.
A kölöknek viszont abszolút nyomát vesztettem. Majd vár rá egy meglepetés, amikor döglött galambot talál kolbászos-rájás pizza, vagy bármi helyett, amire számíthatott.
Azért pislogok még pár sort, mire felfogom az eseményeket, és kitalálom, hogyan tovább. Addig kifújom magam.