Zsebibaba & Füles

Szerettem a családomat, szemben a legtöbb emberrel, akiket a hátam közepére sem kívántam, ilyen alkalmakkor azonban szívesen lettem volna remete a világ legismeretlenebb pontján, rokonok és minden más nélkül, mert minden jeles alkalom, amikor ajándékozni kellett, embert próbáló feladatnak minősült. Eleve nem voltam a rajongója az ajándékozásnak és nem tartottam többnek a kapitalizmus olcsó játékánál, amit egy ilyen fogyasztói társadalomban roppant könnyen meg lehetett valósítani. Miért kéne világító és zenélő seprű a lányomnak karácsonyra, ha anélkül is tudja, hogy szeretem? Mégis megkapta azt az istentelen botot, én pedig már alig vártam, hogy tönkremenjen, mert fájt a fejem tőle, hogy Roxy reggeltől estig azt zenéltette. Mégis megkapta. Ahogy mindenki más is megkapta, amit akart vagy éppen nem akart. Mert így kellett lennie, egyszerűen így működött. Én pedig idegösszeroppanást kaptam, hogy minden időpontot a fejemben kellett tartanom. Még szerencse, hogy volt egy drága jó testvérem, aki folyamatosan emlékeztetett minden közelgő eseményre.
- Vegyük ki a mondatodból azt, hogy "talán" és "kicsit", akkor sokkal helyesebb lenne. Nem is értem, mit gondoltál, anya nem is szereti a macskákat. -Ez így nem volt teljesen igaz, de a kutyákat jobban kedvelte, úgyhogy messze nem ferdítettem sokat az igazságon. -És te is jól tudod, hogy neki az nagyobb ajándék, ha mindenki ott van a születésnapján vele, mint az, hogy valami flancos ajándékkal lepjük meg. -Ez nagyobb igazság volt mint bármi más. Emlékeztem még rá, mi történt, amikor életemben egyszer kihagytam anyu születésnapját és én voltam az egyetlen, aki nem volt ott megölelni őt és gratulálni neki, hogy még egy évvel ráncosabb lett. Olyat kaptam a fejemre először Gideontól, aztán Vanessától is, hogy megfontoltam, hogy megrendezem a saját halálomat és eltűnök egy másik bolygóra. Anya csalódott tekintete pedig még rosszabb volt, pláne, hogy soha azelőtt nem kaptam még csak hasonlót sem tőle. Gondoskodtam róla, hogy ne így legyen.
- Nem viszünk semmilyen életveszélyes élőlényt anyuék közelébe, pláne nem, ha te veszed. De kelljen emlékeztesselek rá, hogy mi történt akkor, amikor "miniatűr hippogriffet" vettél a Zsebpiszok közben, hogy majd jó lesz az a kutya mellé barátnak. -Szegény Percivaldot azóta is gyászoltuk, a hippogriffet meg a Minisztérium embereinek kellett elvinnie. És ez még nem a legrosszabb húzása volt Giddynek sem.

Zsebibaba & Füles

Minél több év telik el így, hogy már nem vagyok a Roxfort tanulója, annál értetlenebbül nézek vissza rá és gondolkodom el azon, hogy vajon hogyan maradtam én prefektus, vagy lettem az egyáltalán. Mert az egy dolog, hogy mennyire voltam jó tanuló, a magatartásommal nem egyszer akadt probléma. Persze legtöbbször Gideon rángatott bele a hülyeségekbe, amiket nagyon nem kellett volna véghez vinnünk, én viszont sosem mártottam be és hárítottam rá minden felelősséget. Az egyszerűen nem én voltam és nem is lettem volna képes megtenni tudván azt, hogy milyen kevéssé próbáltam ellenállni ezeknek a dolgoknak. Meg persze olyan is történt, hogy én voltam a felbujtó... Mindenesetre megdöbbentő volt, hogy nem kellett soha lemondanom a prefektusi jelvényemről, még akkor sem, amikor rajtakaptak egy griffendéles lánnyal a gondnoki irodában, meglehetősen félreérthetetlen szituációban. Talán csak nagyon kedvelt az igazgató, bár azt nem tudtam, ennek mi lehet az oka.
- Gideon, te is tudod, hogy ez még nem bizonyíték. Attól, hogy te ilyen bolondokat szedtél össze, még nem lesz minden nő macskarajongó. Vanessa is jobban szereti a kutyákat a macskáknál. Vagy... legalábbis két éve még jobban szerette. -Hogy azóta változott-e a véleménye, arról nem tudtam nyilatkozni. Nem igazán szóltunk egymáshoz azóta, de legalábbis nem beszéltünk ilyenekről. Meg semmi másról sem, főként vitatkoztunk. -Azt pedig igazán hozzá kell tenni, hogy te mindig bevonzod az ilyen idiótákat, emlékeztetnélek Palomára. -Ez volt a legaljasabb húzás, amit csak előszedhettem. Paloma nem volt egy szép emlék se neki, sem pedig nekem, de ha meg akartam nyerni ezt a vitát, akkor a legjobb aduász volt.
Komolyan hihetetlennek találtam, hogy mennyire ragaszkodott ahhoz a szörnyeteghez. Szép állat volt, meg kell hagyni, de nyilvánvalóan nem egy családi ház udvarán van a helye, ahol megehet egy szerencsétlen öreg kutyát is. Az öcsémnek meg volt annyi esze, hogy azt a dögöt jobban sajnálta mint a kutyánkat. Molly nagyon mérges volt akkor rá.
- Még mindig nehezemre esik elhinni, hogy nevet is adtál a vadállatnak. Elképesztő vagy. -Nem, nem tudtam együttérezni vele. Annak a hippogriffnek most sokkal jobb helye volt, Percivald pedig még élhetett volna velünk néhány szép évet, ha egy percet sem tölt el otthon, nálunk. -Nem arról van szó, hogy az ötlet unalmas legyen vagy sem, hanem arról, hogy meg lehet-e ölni vele anyut vagy sem. És ha három százaléknál több esély van rá, akkor inkább nem szeretnék ilyen ajándékot adni neki. Kérdezd meg inkább a feleségemet, neki ez mindig jobban ment és valószínűleg ő sem értene egyet veled a néma mandragórákat illetően...

Zsebibaba & Füles

Én nagyon örültem neki, hogy Gideonnak nem volt senki az életében, legalábbis nem hosszú távon. Vele csak egy bolond állna össze ilyen sokáig, azt pedig nem akartam elhinni, hogy van még egy olyan bolond a világon mint ő. Szeretem az ikertestvérem, nagyon is, de belőle egy is túl sok volt, még belegondolni is szörnyű, hogy akad a világon még egy olyan, aki hozzá hasonlóan gondolkodik, csekeledik és viselkedik, pláne egy nő... Azt hiszem, jobb, ha Gideon megmarad az alkalmi kapcsolatoknál és nem fog gyerekeket sem hátrahagyni maga után. Megoldom én a Prewett-utánpótlást.
- Gideon, akkor még gyerek voltam. Egy gyerek mindent szeret, pláne az olyan állatokat mint a kutya vagy a macska. Azóta felnőttem, és most már nem szeretem a macskákat. -Úgy magyaráztam neki, ahogy a gyerekeimnek sem szoktam, mert úgyis felfogják, ezt pedig nem degradálónak szántam, hanem egyszerűen csak így tudtam megtartani a józan eszemet. Gideon ilyenkor nagyon ki tud készíteni, pláne ha éppen egy nagyon hosszú munkanap után voltam. Mostanában pedig mindig hosszú munkanapjaim voltak, tettem róla, hogy így legyen. -Palomát egy igénytelen férfi sem vállalná be, nem hogy egy olyan, akinek vannak igényei. Akár csak egy kevés is...
Paloma egyszerre volt mindennél rémisztőbb és elképesztően vicces, bár a vége felé inkább az előbbi kezdett dominálni. Meg sem tudnám számolni, mennyi mindent műveltünk vele - aminek a nagyrésze a saját parasztságunk eredménye volt -, de akkor mindegyik iszonyatosan jó ötletnek tűnt, egészen addig, amíg rá nem jöttünk, hogy Paloma semmitől nem jön zavarba és semmi nem hatja meg túlzottan. Akkor vált iszonyatosan ijesztővé minden és örülhettünk neki, ha megmenekültünk előle. Ennek ellenére persze mindig újra és újra próbálkoztunk valamivel, hogy kiborítsuk valamivel Palomát, aminek az eredménye saját magunk kiborítása volt csupán.
- Nem, valóban nincsen bennem, de ezt te is tudod. Nem értem, miért lepődsz meg rajta. -Amikor lecsapott az ajánlatomra, csak lemondóan felsóhajtottam. -Fantasztikus lesz. Vanessa biztosan nagyon fog örülni neked. -Olyan keserű felhanggal mondtam ezt, mint amikor az ember szarkazmussal él, pedig nem azt tettem. Teljesen komolyan gondoltam, legalább lesz valaki, akinek Nessa elsírhatja a bánatát, a hangomat megtöltő keserűséggel pedig nem igazán tudtam mit kezdeni. Nem volt jó most a kapcsolatom a feleségemmel, még ha ezt nem is kötöttem a testvérem orrára. Ha eddig nem jött rá, mennyire is rossz a helyzet, a Vanessával való beszélgetés után úgyis tudni fogja.

Zsebibaba & Füles

Nem szerettem visszagondolni azokra a gondtalan diákévekre, mert mindig eszembe juttatta, hogy mennyire szép és jó volt minden akkor, mennyire egyszerű volt a lányokat szédíteni és kviddicsezni, én pedig milyen gyorsan eldobtam ezt magamtól némi sikerért és egy virágzó karrierért. Igyekeztem azzal magyarázni magamnak a történteket, hogy így legalább megvan rá az esély, hogy az emberek emlékeznek majd a nevemre és ha igazán jól teszem a dolgom, még a történelemkönyvekbe is bekerülhetek. Mert ez számít, ugyebár... Nem annyira, mint a tulajdon anyám elismerése, de igenis számít, én pedig mindent feladtam ezért a célért. Ha pedig eszembe jutott, milyen boldog valaki voltam és milyen megkeseredett senki lett belőlem, mindig úgy éreztem, hogy az egész teljesen hiábavaló, értelmetlen és értéktelen, ez pedig mindent felborított. Most már nem hagyhattam annyiban, elindultam ezen az úton, be is kell akkor fejeznem, amit elkezdtem. Legalább kárba ne vesszen a ráfordított idő és a sok áldozat, amit feleslegesen hoztam meg érte. Szeretnék megint tizenhat lenni.
- Én is könnyedén le tudnálak járatni, és nekem ahhoz nem is kell visszamennem közel harminc évet -vágtam vissza. -Vagy talán elfelejtetted a trombitáló, elefántos szexjátékot, amit egy mugli üzletben találtál ÉS még meg is vetted? -Az nyilvánvalóan nem volt egy komoly dolog, csak viccből vehette meg, és persze azért, mert elefántos. Legalábbis reméltem, hogy másra nem használja otthon, mert akkor letagadtam volna, hogy a testvérem.
Nem is tudom már, hogyan szabadultunk meg Palomától. Ha jól emlékszem, még a ballagásunk után is körbenéztem a szobámban esténként, hogy nem talált-e el hozzánk és nem akar-e álmomban erőszakot tenni rajtam. Hihetetlenül rettegtem tőle, érthető okokból kifolyólag.
- Csak arra emlékszem, Avery hogy reszketett az ijedtségtől, amikor megtaláltuk. Először azt hittem, hogy eltúlozza, de amikor megláttam Palomát, még én is sokkot kaptam, pedig azért elég sokat láttam már előtte. De ezt te is jól tudod. -Elég... nos, érdekes dolgokba keveredtünk diákkorunkban, sokszor nem értettem, hogy lehettem éppen én prefektus, amikor nálam bárki jobban megérdemelte volna, leszámítva Gideont.
Mentálisan átkoztam magam halálra három másodperc alatt, amikor Gideon rám nézett, majd még rá is kérdezett, mi van velem és Vanessával. Nem akartam beszélni róla, még vele sem, mert ha valami volt, amit nem tudtam elviselni egyáltalán, az a saját bukásom volt, márpedig ezt a házasságot én hajította a pöcegödör mélyére, kötél nélkül, amivel visszahúzhatnám.
- Nem, nem mondtál semmi rosszat -ráztam meg a fejem. -Minden házasságban van fent és lent, nálunk most éppen lent van, de majd megoldódik. Ez mindig így megy, apuéknál is volt sokszor haragszomrád. -Ez nem teljesen volt így, apa túl jámbor volt ahhoz, hogy ne hagyjon rá mindent anyára és ne engedje az ő akaratát érvényesülni. Így nem igazán lehet vita belőle.