I solemnly swear I am up to no good C’est la vie | » » Csüt. 26 Ápr. - 7:01 | | Arcturus Nicolas Higgs A tudatlanság gyávákká, félénkekké teszi az embereket, sötét éjszakát térit el körültök. Becenév: Archy, Nicky Kor: 18 Származás: Aranyvér Lojalitás: Semleges Képesség: Pálca nélküli varázslás Csoport: Hugrabug Play by: Dylan O'Brien Karakter típus: Keresett "Higgs", talán rémlik még a név - leginkább kviddics-fanatikusok körében - egy frenetikus meccsről, még 1920 környékén. Kiváló hajtó volt, rettenetesen gyors, erős és trükkös. A nagyapám - Merlinnel biztosan jót mulatnak odafent, vagy lent, vagy hol a fenében - pár éve húnyt el, de még az utolsó évében készült róla egy cikk ami a Dimbournei-i Darazsak talán alapításuk óta legsikeresebb évadjáról szólt. Már csak két tagjuk élt, Florean Arcturus Higgs és Beedle Nicolas Burbage, történetesen a két legjobb barát. A nagyapám utána adta a második nevemet, ehhez méltóan pedig a mai napig látogatom otthonában, bár csak nyaranként. Szintén az ő hatásukra kezdtem bele jómagam is kviddics pályafutásomba. Apám, Uric Rubeus Higgs már kevésbé gyakorolt rám ekkora hatást, ő állandóan dolgozott, még hozzá a Minisztériumban, a világ egyik legunalmasabb helyén... És csak a tanulást és a tanulás szajkózta, ha vacsorára éppen haza ért. Anyám, Dilys Higgs - azt hiszem még neki van a legértelmesebb neve a családban - egy tündéri nő, de talán kissé túl naiv. Hűséges, szerető asszony, aki könnyedén szemet huny az ingen hagyott idegen rúzsfoltok felett. Nem tudom, talán kölcsönösen fogadnak-e mindketten mást a szívükbe, de otthon sohasem volt vita ilyesmi miatt. Mindenki békésen, csendben megvan, meghallgatjuk egymást, tanácsot adunk, pont mint egy normális család. Még Voldemort szele se különösebben érte még csak a tarkónkat sem, nemigen vagyunk számontartva a nagy nevek között, sohasem törekedtünk felfelé. A középszerűség tökéletes mintapéldányai vagyunk, leszámítva a neveket... Ja és nem sokára, Mr Murr-murr, a macskám is apa lesz, szóval én meg nagyapa, már nagyon kíváncsian várom a kicsiket!
Hát te bolond vagy, Higgs!, bár nem, nem vagyok. Csak életvidám. Meg Hugrabuggos. Szóval nem hiszem, hogy túl sokat kellene ezen magyarázkodni. Mi gyógynövényeket termesztünk, a Griffisek meg a Mardisok kinyírják egymást, a varjak, akarom mondanni a Hollósok meg elbújtak a könyvespolc aljában. Személy szerint, én magunkat tartom a suliban a legnormálisabbnak. Bár a Süveg felajánlotta, hogy berak az éltanulók közé, de én ezt innét is megoldottam. A Lump-klubban megvan a saját székem, bár ezt csak apám kedvéért. Sem a dicsvágy, sem a proff egója nem mozgat meg. Esetleg a vacsi, az mindig oltári finom. Elkísérjünk a javasasszonyhoz? Nem! Csak megcsúsztam, és a bűbájt már tanultuk amúgy is, és igen, fel tudok állni egyedül is, köszönöm! Amúgy meg nem vagyok se süket, se kétballábas, szóval a hátam helyett inkább a másik folyosó mögött vitassátok ezt meg. És igen, én is tudok dühös lenni! Még ha általában rajtam nevet mindenki. Förtelmesen frenetikus humorom van, de-de álljatok csak meg, az az én táskám! És igen, tudom, mert a suliban kb csak nekem van Weird Sisters kitűzőm, szóval ne feleselj. Add csak ide, add! Látod? Most, ebben a szent pillanatban essen le a helyéről Dumbledore professzor szakálla, ha ez a te kézírásod. Kézírás! Hilogrifák, nem, hieligrifák... A fenébe is: HIELOGRIFÁK! Minek kellett a mugliknak ilyen nyelvtörőket kitalálni?!
A legmeghatározóbb emlékemet körülbelül 5 évesen szereztem, amikor véletlenül rátaláltam a nagyapám kviddics mezére. Emlékszem, ahelyett, hogy lecseszett volna, amiért magamra húztam és az udvaron rohangászva föl-alá szinte teljesen összekoszoltam, büszkén tapsolt. Akkor megígérte nekem, hogy ha felnövök és sikeres kviddics játékos leszek, akkor majd az ő mezét hordhatom, de akkor már nem csak játékból. Kisujjesküt tettünk, ami apámnak felettéb nem tetszett. Ő vasszigorral akart nevelni, de sohasem tudott ellentmondani a saját apjának, csak zsörtölődni valamelyik sarokban. Így vált hát szabaddá az út számomra a kviddics felé. Gyerekként rengeteg meccset néztünk együtt a nagyapámmal, elemeztük őket, néha még jegyzeteltem is. Ezek a jegyzetfüzetek pedig mindig nálam vannak, kabalaként. A meccsek előtt mindig ezeket olvasgatom, néha órán is, ha éppen nem valami más tereli el a figyelmemet. Ebből persze nem szokott bajom lenni, a büntetőmunka nem is olyan vészes. Azt mondtam már, hogy kiváló tanuló vagyok? Minden megfelelési kényszert félretéve, apám csak akkor támogatja a kviddics karrieremet, ha mellé jól tanulok. Fer ajánlat, hála az égnek a memóriám kikezdhetetlen, jobb vagyok mint egy elefánt. |
|