Svetlana Dolohov

A hűség manapság igencsak sokba kerül.

Te felejtsd el gyorsan.


16


Aranyvérű


Voldemort-szerű


Párszaszájúság


Mardekár


Cara Delevingne


Keresett

Dolohov, hát kell ennél több? Még ha jómagam már nem hazánk, Oroszország kies vidékeire születtem, hanem ezen borongós angol vidékre, akkor sem vagyok képes angolnak tartani magam. Az apám, Levin Dolohov szigorú keretek között nevelt minket és a mai napig szemmel tartja minden léptünket. Ellenben sok angol aranyvérű sarj süllyed le olyan mélységekbe, amiket már hallani sem akarna senki... És mindez a családjaiknak köszönhető, mi Dolohovok megőriztük a büszkeségünket céltudatosságunkat, talán az orosz mivoltunkból eredő megrögzöttségünknek köszönhetően. Az anyám, Electra Dolohov pont az ellenkezője volt apámnak. Egy ízig-vérig angol nő, aki szeretett látványosan szenvedni a házasságukban. Mindig mindent megígért, de sohasem tartotta be. Pontosabban szólva egyetlen ígéretét tartotta, amikor is dühében azt kiabálta az ebédlő asztalnál, hogy őt többé nem fogjuk látni. Így is lett, minden szó nélkül adta be a váló keresetet és akármilyen heves vitába belekezdett a saját szabadságáért. Neki csak saját maga számított. Ezt pedig leginkább a húgom, Nina szenvedte meg a legjobban. Minek után engem nem tudott maga mellé állítani, én nem élveztem az órákig tartó szalonbeszélgetéseket, engem nem lehetett túl sokáig lekötni az aktuális divattal, valamint az egóm fényezése sem működött, könnyedén átláttam a szitán, így hát a húgom lett az "áldozata". Őt könnyen lehet manipulálni, az érzései magával ragadják, így hát nem volt nehéz megvenni pár szerető mosollyal és törődő pillantással. Annak a nőnek pedig még az sem esett nehezére, hogy elhagyja a lányait, így mi apával már a nevét sem ejtjük ki ebben a házban. Itt már nincs többé helye, valamint amúgy is túlságosan lefoglal a húgom pesztrálása. Arról nem is beszélve, hogy új nő tűnt fel a küszöbön, Fiora. Nem mondom, nem lesz nehéz dolga azzal, hogy felülmúlja anyánkat, de nem szabad azt hinnie, ennyitől már övé az apám melletti hely...

Makacs, ellenem még nem sokan nyertek vitát, egyedül az észérvek hathatnak meg. De heves vérmérsékletem néha akkor sem enged meghunyászkodni, nem, hogy talán kissé túlzott magabiztosságom. Azt hiszem nevezhetünk büszke embernek, de valahol mindig is úgy láttam, egy politikus lánya nem viselkedhet ugyanúgy, mint egy bolti eladóé. Szerencsére, a túlzott politológiai érdeklődési mellett a józan gondolkodó felét is örököltem apámtól. Bár tény és való, valahogy egyik szülőm sem volt elragadtatva attól, hogy nő létemre ennyire érdekel a politika.

Hatalmas ajtó csapódás, majd fürgén kopogó léptek jelezték távoztát. Egy szót se szólt hozzánk, se nappal nem keresett, se éjszaka nem surrant be szobáinkba. Apa egyértelműen leszögezte, ha menni akar, hát menjen, tudja merre van az ajtó, de ezt a kúriát egy Dolohov sem hagyja el. Nem tudom, akarta-e vinni minket, vagy mi is csak a fiatalságának megcsúfolásaként vagyunk számon tartva, de Nina éjszakákat sírt át. Nem volt hajlandó a saját szobájában aludni, valószínűleg ez a nyár volt életünk legrosszabb nyara. Az a nő megpecsételte mindegyikünk viszonyulását a jövőhöz. Én erősebbé akartam válni, ez az eset segített benne, hogy még inkább megértsem a jelenlegi varázstársadalom helyzetét. Látom, hogy vannak hibái, túlságosan is régimódiak vagyunk, túl sok ember boldogsága mehet kárba. A kényszer házasságok már régen nem szükségesek. Bár, apa előtt sohasem mondtam ki, de talán nem is rossz, ha néha nem ragaszkodunk a vértisztasághoz. Csak titkon küzdök ezért az eszméért, egy erősebb társadalomért, a felszínnek viszont másnak kell tűnnie. Amíg a régi generációk uralják nemzedékünket, úgy gondolom esélytelen tovább fejlődnünk. Viszont a felsőbb társadalmaknak nem szabad megszűnniük, az a vékony jég, amin most állunk, inkább meg kellene, hogy erősödjön. Nincs olyan, hogy egyenjogúság, de mindig képesek lehetünk közelebb hozni egymáshoz a társadalmi rétegeket. Viszont utálom a jelenlegi helyzetünket, megvetnek, mutogatnak ránk, csalóknak, gyilkosoknak hívnak. Pedig az igazi gyilkosok nem nyilvánosak. Sohasem ártottam senkinek, az iskolában, még így is, hogy a Mardekárba kerültem, egész jól kijöttem az emberekkel. Csak a családi eszmék szabnak határt számomra, tilos a sárvérűekkel, vagy alábbvaló félvérekkel keverednünk. Nem ronthatunk a státuszunkon, de mélyebb levegőt vehetünk, mint a legtöbb aranyvérű sarj. Társaságot választhatunk, nem kell giccsparádékon felvonulnunk, talán még a jegyesünk felől is dönthetünk. Nem mertem még megkérdezni apát, hogy mire számítsak, akár idén, akár jövőre, de soha sem tiltotta, hogy szeressek, amíg megfelelően választottam. Mert választottam már, voltam szerelmes, tizennégyévesen is, és így tizenhatéves fejjel is. Bár nem merném állítani, hogy készen lennék a házasságra, nem tudnék háztartásbeliként élni. Akármennyire is igyekszem, akármilyen komolyan viselkedem az óráimon - márpedig, hogy a minisztériumi titkárságra bekerüljek, nem hagyhatom a kiválóbbnál alább -, attól még gyerek vagyok a tanáraim, a felsőbb évesek, a szüleim, és a rokonság szemében is, de még a szívem mélyén is. Pedig majdnem mindegyiküknél többet tudnék mesélni az aktuális politikai helyzetről, azt a részletekig menőleg kifejteni, és még ajánlást is adni, hogy miként lehetne egyenlőbben szabályozni, törvényeket hozni. Mert egyenlőbben kell szabályozni, a kenyeret és cirkuszt nem csak vicc. A muglik között is voltak bölcs emberek, Ceasar nem mondott hülyeséget, amíg a felszínen minden rendben van, addig biztosan nem foglalkoznak majd azzal, hogy mik is folynak a hátuk mögött. A politika, a jogi világ nem való olyanoknak, akik csak úgy bekerültek közénk a semmiből. Én is, már ilyen fiatalon erősítem azok táborát, akik úgy vélik, az aranyvérűek több évezredes rálátása a varázstörténelemre sokkal számottevőbb, mint olyanoké, akik a Roxfort falai között hallottak először Ulick Gampről, már ha hallottak.