Lola y Javier

Közel fél év is eltelt azóta, hogy utoljára kiszabadultam volna a Minisztériumból hamar, időt adva magamnak egy kis kikapcsolódásra. Nem panaszkodom. Szeretem a munkámat és nem zavar, ha sokat kell vele foglalkoznom, a pihenéstől való megfosztottság azonban egyetlen embernek sem ideális, még egy olyan sztahanovista illetőnek sem, amilyen én vagyok. Így hát nem kevéssé örültem a tudatnak, hogy végre akad néhány szabad órám, amit azzal tölthettem, amit szerettem volna és végre egy kicsit foglalkozhattam magammal is a halaimon kívül. Habár ezúttal ez nem merült ki sokban. Nem mentem el egy fürdőbe sem, nem fizettem be masszázsra (bárki bármit is mond, az egy nagyon jó dolog), hanem egyszerűen beültem egy bárba. Több éve itt éltem már Angliában, ezeket a létesítményeket azonban egyelőre nem fedeztem fel, legalábbis nem egyedül. Összesen ha három helyet ismertem, azokat is csupán a kollégáimnak és a barátaimnak köszönhetően, ezúttal viszont teljesen egyedül mondtam.
Néhányan a Minisztériumban ajánlották ezt a helyet, azok, akiket megkérdeztem mind nagyon jó véleménnyel voltak róla. Csak akkor jöttem rá, hogy nem feltétlenül azokat az embereket kellett volna megkérdeznem, akik magas pozícióban dolgoznak és főként felső középosztálybeli férfiak, mert így elég egyértelmű volt, hogy miért ezt az ajánlatot kaptam tőlük. Nem mondanám, hogy az én stílusom volt. Jobb szerettem a nyugodtabb környezetet, olyan emberekkel, akik mellett elengedhetem magam és akár egy idegennel is könnyedén beszédbe elegyedhetek mint ezt, így. Most azonban már mindegy volt, ha mást nem, megnézek egy-két fellépő énekest, iszom pár pohár tequilát és hazamegyek. Majd alszom egy jót otthon. Esetleg benézek Madam Gloriához, hátha van egy leány vagy kettő nála. A szükség néha nagy úr. Ennyit a romantikus alkatomról.
A hölgy szépen énekelt. Nem nagyon figyeltem oda, éppen kikapcsoltam az agyamat, annyira, amennyire csak tudtam, így nem igazán hallgattam. Egyébként sem voltam nagy zenész, ahogy az énekhangom sem volt valami csodálatos, úgyhogy annál, hogy jó vagy sem, többet nem tudtam volna mondani rá. Egy laikus zenekedvelőnek ez is elég lenne, egy művésznek viszont nem igazán. Mégis, amikor megláttam, hogy leült néhány széknyire tőlem, úgy döntöttem, megszólítom. Ő volt az egyetlen, akinek jelen pillanatban nem akadt beszélgetőpartnere és ránézésre az egyetlen szimpatikus is. Bár az is lehet, hogy csak nekem volt már túl sok alkohol a szervezetemben. Mindenesetre leugrottam a székemről és odavonultam közvetlenül a mellette lévőre. A kiürült poharamat a csapos felé csúsztattam.
- Egy dupla tequilát és még valamit a hölgynek. -Smooth. Ezért jó inni.