Fujisaki Hikaru

People come, people go, but You can NOT leave me behind

Ruru

31


Aranyvér


Semleges


Metamorfmágia, haladó szinten, de azért még van mit tanulnia


Mágiahasználó


Kamenashi Kazuya


Keresett

Népes családom van, vicceskedve mondhatnánk, akár csak a nyulak, noha annyira nem elfajzott a helyzet. Sokan vagyunk, sokfélék és a szüleink éppen emiatt nem tudnak mindegyikünk felett bábáskodni. Nem mintha bánnám, elvégre szeretem őket ilyen egészséges kereteken belül, de azért éppen elég csupán ünnepekkor találkozni velük. Hamar megfekszik az ember gyomrát. Egyébként nincs velük baj, leszámítva talán azt, hogy állandó kalandmánia és Duracell elem szorult a hátsójukba. Ők mennek össze-vissza, hegyen-völgyön keresztül, én pedig itthon maradtam a boltban egyedül. Legalább így nincsenek kérdések és kérdőjelek, hogy miért fércelek össze egy halálfalót. Nem mintha bárkinek köze lenne a családom... titkosabbik feléhez. Őszintén szólva cseppet sem bánom épp ezért, hogy csak ritkán látom őket. Ők hozzák az anyagot, havi egyszer elviselem a nyüzsgést cserébe, aztán pedig hetekig nyugi van. Tökéletes. Vannak is, meg nem is.

Nem vagyok egy figyelemigényes varázsló, azt meg kell hagyni. Jó jegyekkel elvégeztem a sulit, mindenki boldog, tehát én is az vagyok. Mi van? Most mit kötsz bele... a kitűnő is jó jegynek számít, nem? Mellékes. A legfőbb jellemzőm talán... az alkalmazkodási készségem. Viszonylag hamar túlteszem magam a dolgokon, nem olyan könnyű kiakasztani, talán mert semmit sem érzek annyira magaménak, hogy idegesítsen. Legalábbis, nagyon sokáig ezt hittem. Na meg azt, hogy elcseszett egy kölyök vagyok. Egy selejt, egy hulladék, amiért engem egyáltalán nem érdekelnek azok a dolgok, amik a korombelieket szokták. A gladiátorképzőben jöttem rá (így hívom a Durmstrangot), hogy mennyire különbözöm tőlük. Első évfolyam... tömény nosztalgia. Na de ne kanyarodjunk el, elvégre, ha Sho a tűz, akkor én a víz. Nem is lehetnék lobbanékony, az ártana a pálcáknak. Nyugodt természetem van, akár a völgyben csordogáló lassú csermelynek. Látszólag ártalmatlan, de ha nem figyelsz és felbosszantod, kettészeli a hegyet.

 Mit szoktak írni a muglik a naplókba? Nem is értem minek kaptam én ezt a nővéremtől. Ez olyan lányos hülyeség szokott lenni, nem? Bár... ha belegondolok, hogy melyikünk a "lány" köztünk... lehet mégiscsak jogos, de valahol meg mégsem! Mi a túrót kezdjek én ezzel??? Még csak pálcát se lehet belőle csinálni. Omlettet meg végképp nem, bár a tűzre jó egy-két percig. Írja le a halál... nem vagyok én regényíró, sem poéta. Bár mesterembernek lehet hívni, ha úgy tetszik, igaz még az igazi mesterektől kicsit távol vagyok, de a megítélés szerint jó úton haladok felé. Igaz a tesztoszteron iskolájában koptattam a padot évekig, s talán furcsa is lehet a családomnak, hogy nem követem a kalandvágyó, adrenalindús életmódjukat, de ha fogalmazhatok nagyképűen, engem a pálcák választottak. Pontosabban az aprólékos, felelősségteljes, tökéletes mérnöki munka, amivel megalkotom őket. Ollivander mester mellett is nem kevés időt töltöttem el, hogy elsajátítsam a szakma fortélyait, csínját-bínját s most végre azon a ponton állok, hogy megnyithatom a saját pálcaboltomat. Nem csak ezzel foglalkozom, igaz ez a fő profilom, de mivel a legjobb haverom egy örökös bajkereső, kényszerből megtanultam a felcserkedés alapjait is. Elvégre ha időközönként Sho előkerül, akkor tuti tele van sebekkel és azt bizony én szoktam ellátni. Nem mondom, szeretem ezeket a sebeket. Szeretem őket, mert miattuk hazajön az is, akit szeretek. Kissé talán abszurd, meg giccses, de úgyse tudja senki sem. Mi csak jó barátok vagyunk, _nagyon_ jó barátok.  Bizton állíthatom, hogy többek között az ő közbenjárásának köszönhetem, hogy a kezdeti szekálások megritkultak, majd el is tűntek az első évfolyamunk alatt. Ő lett a legjobb és talán az egyetlen igazi barátom is. Na nem mintha akarnák többet, nekem ő éppen elég... csak amikor elmegy a feje után, mindig olyan nehéz egyedül. A ritka baglyok, az épp csak átcsúszott levelek. Na meg aztán amikor megjelenik, akkor meg könyékig matatok a sebeiben, mire összerakom a bokáját. Meg hasonlók. Bár, ilyenkor legalább meglátogatja szerény kis kuckómat.

Hmm, lassan ideje volna elfelejtened mindazt, amit most kikotyogtam neked, de ha már így vesszük, talán még csiripelhetek egy kicsit. Tudod, az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy talán egy kissé... visszaéltem régebben a képességemmel. Úgy értem, a metamorfmágiával. Tudod, az infók sokkal könnyebben áramlanak, amikor megbízhatónak, sármosnak és kedvesnek tűnsz. Mindezt nem olyan nehéz elérni. egy árnyalatnyi színváltozás, egy kicsit puhább áll, kerekebb járomcsont és nyitottabb szemek. Apróságoknak tűnnek és mégis képesek megváltoztatni valaki benyomását rólad. Még gyakorolnom kell nem keveset, hogy látványosabb legyen a változás, de már most is... meglepően hasznos. Még úgy is, hogy javarészt Sho már tud olvasni az érzelmeken alapuló váltásaimon. Igen... mindig kiszúrja, amikor szomorú, féltékeny, vagy épp túlzottan boldog vagyok.

Ahogy azt mondottam volt... mindennek eljön az ideje, ahogy annak is, hogy ezt befejezzük. Voltaképpen meguntam a csevegést, meg úgy téged is.

Szóval barátom... Obliviate!