A dohányzás megrövidíti a cigarettádat.

Feszkó telepszik az őrültek kedélyállapotára, vizsgákról suttognak. Állítólag itt különösen kemények, fogadjunk egyik se rajzolt még dodekaédert.
Sebesség egyelő út per idő, a faszom királynevek, főleg pápák, te úristen be kellett biflázni törire. Mindig a tenyeremre írtam ilyesmit, vagy talált kólásüvegek belső borítójára, csukám fehér, koszos talprészére, simán a térdem közé raktam meggyűrt cetliket és ha beszóltak, nyilvánosan visítottam felnőtt bámulja a lábam közét.
Annyi különbség biztosan lesz, hogy máguséknál könnyebb lebukni olcsó, mugli trükkökkel és tuti zavartalanul belesnek a talár alá, hiba riogatnám őket kígyóval.
Nem akkora gáz, ha bukom, hogy ciki, majd azzal magyarázom, tökömért kellett átrakni év végén hatodévbe. Hol itt a logika kérem szépen, beszélek az oktatásszervezéssel és ama nagy professzor arcok, apukák tessenek elintézni valaminemű felmentést, kárpótlást, buksisimogatást. Nekem ráadásul húgom is van, mindenki tudja mekkora szopás az ilyesni, kátrányos helyzetű vagyok, a jó jegy alanyi jogon jár olyan menő neveknek, hogy Avery és Lestrange.
Folyton ezzel villogok, ha valaki beszól csak előkapom valamelyiket egy-egy jól irányzott káromkodással, stílusos rondán nézéssel.
- Lestrange vagyok baszod’
Mint valami varázsszó, szerencsére pálcát sem kell elővennem, hogy mutogassam nem létező átoktudásom. Panaszkodtam már több Mardekárosnak is (a többi ház annyira gáz, hogy szóba se állok velük) miért nem oktatnak rendes fekete mágiát, ahol tényleg lehet átkozni, ez a kivédés alig jó valamire, úgy kell összekaparnom egy épkézláb varázst és még így is szar vagyok…mindenből.
Gennynövénytanon a magasak mögé bújok, nem szeretném, ha arcon harapna egy tök és ez a legendás lények se a kedvencem, annak ellenére, hogy Alec bá olyan készségesen adott füvet a múltkor. Az okokat hasonlóképp magyarázom dudvatanhoz, boldogok a legendás állatokról tudomást sem vevők, tuti nem szúrja tökön őket egy egyszarvú. Igenis veszélyes állat. Ki látott már szarvas lovat, ami nem rén? A főzetes órát rohadtul nem vágom, de a kövér pasas mindig vigyorog rám, miközben apáim és mágikus neveik említi kéjjel, hagyja, hogy kotyvasztassak mással. Az óra, ahol az asszony macskává alakul nagyon para, rohadtul nem értem hogy várhatja el, hogy rajzszöggé változtassak egy kanalat.
Ha bukom, maradok, kisírom valami műkönnyel, mert nekem marha fontos a tanulás, belehalok, ha nem tudok szekrényeket tányérrá változtatni. A Mikulásképű vénember, a diri totál meggyőzhetőnek tűnik. Mégis…azért kínos dolog bukni és ha körülötted mindenki szétstresszeli az agyát, önkéntelenül is fertőz.
Sunyulok a folyosón, főleg, sok cink dolgom van kezdve a szellemfóbiával, ne szálldossanak körülöttem halottak. Ambivalens módon, valahol élvezem a Roxforti ámokfutást. Akkor is, ha titkolnom kell mennyire kiugrasztanak alsógatyámból a holt lelkek. Amióta a törpébb apám lestromfolt füvezésért, kicsit bajosabban jutok anyaghoz, márpedig eme stresszes időszakban nem csak nekem létszükség.
Nap közben lazán seftelgetek, összejön egy, két szál holnapra, benyomok Mágiatörténet vizsga előtt. Pont Avery tartja bazdmeg és épp úgy szarom le a trollokat, mint a beteg szabályait.
Ejnye füvezés, főben járő bűn, nem szabad elsősök fejét vécécsészékbe nyomni, Hurkabugnak csúfolni a bénákat, elgáncsolni minden pattanásost előítéletek okán, sárvérűnek nevezni a fajtársaim és együtt röfögni, ja ez mennyire nem menő és nem is érteni mi a gáz velünk, amikor a mugli dolgok sokkal normálisabbak, hétköznapibbak és kezelhetőbbek.
Most így, a folyosón, amíg nem jön se élő vagy holt, ezt a két jointot próbálom valamelyik zsebembe gyömöszölni.

Van valami elviselhetetlenül jóleső most ezekben a folyosókban, a prefektusi fürdőben éjjel kettő és három között, grapefruitszínű kővel díszített csap citrusos-bergamottos vizében, a könyvtárban, a töklében, a házi feladatokban, az egész cirkuszban. De persze Pandora a legjobb az egészben, a közelsége, az illata, a tekintete – majdnem olyan, mintha valaha is az övé lehetne. Talán ez is elég lenne az örökkévalóságnak, a puszta közelsége, a kis szóváltásaik, az összenézéseik. De pont ettől olyan elviselheteltenül jóleső minden, hogy már percekig sem tart, hogy a szemük előtt peregnek le az utolsó pillanatok gyerekként, az utolsó illúziók, és milyen vicces is belegondolni, hogy voltak illúziói, pedig azt gondolta, nincsenek, és most bizarrul meztelennek érzi magát nélkülük. Úgy tűnik, mindenkinek kell egy halom hazugság, amibe belebugyolálhatja magát éjszakánként az ágyban fekve. Most viszont a jelen, a gyerekes játékok, az illúziók, a tanórák és a szánalmas vizsgák és Pandora pillantása – mindez annyira véges, hogy néha fél pislogni, nehogy lemaradjon az utolsó másodpercekről, mi van, ha kinyitja a szemét, és már egy szűk és jelentéktelen minisztériumi íróasztal mögött találja magát, és végérvényesen felnőtt lesz, és már Moody ostoba mentségei sem mossák le a kezéről a vért?
Most pislog: még mindig minden rendben.
De azért amikor meglátja Avery-Lestrange (a továbbiakban: AL) többé-kevésbé összetéveszthetetlen üstökét, megfordul a fejében, hogy inkább visszafordul, és úgy tesz, mintha nem is látta volna (illetve, hogy mégse lehet annyira rossz az az íróasztal, ha nem hülyéket kell istápolnia egész nap). Ennek a kölyöknek a létezése nyilvánvalóan valami rossz vicc vagy az istenek alkonyának első gyanújele. Avery. Lestrange. Nem mintha olyan nagy szám lenne, mindenki családjában akad egy-két nagybácsi meg nagynéni, nem is kimondottan titokban, de ez a parodisztikus családimitáció és az, hogy Avery és Lestrange (tiszta huszonnyolcak bassza meg) örökbefogadjanak egy ilyen sárvérűt, nem is sárvérűt, csak egy darab sarat, aki ennyi idős korában a pálcát se tudja megkülönböztetni a seprűtől…
A tarkóján nedves maradt a haja a fürdés után, érzi az alagsor hidegét rajta. Vesz egy mély lélegzetet (miért is nem adta vissza a prefektusi plecsnit is a csapatkapitányi poszttal, miért is nem fogadott örökbe ez a két nyálas buzi inkább egy kibaszott csivavát, miért nem kerülhetett AL inkább a Hugrabugba, vagy az anyja picsájába leginkább), és folytatja az útját egyenesen a másik felé. Értelmezhetetlen lenne egy nem-prefektus Crouch Jr. Nyilván ezért nem adta le azt a rohadt plecsnit. Nyilván ezért megy most oda és áll bele ennek a félmugli fattyúnak a tenyérbemászó képébe.
- Milyen kár, hogy mindjárt le fogod azokat húzni a vécén, és kénytelen leszel a továbbiakban csapvízzel és mágiatörténettel lazítani, mint mindenki más.

Milyen egyszerű beleszürkülni a sorba, ugyan azt bégetni mint a többi birka, ott és akkor bólogatni, amikor elhangzik valami hétköznapi pejoratív kontextusban. Mit és hogyan csinálnak rosszul a muglik, mechanikus haháhat gyártani a sárvérűre. Magamon röhögni. De miért furcsa a kenyérpirító és hogy kulcs való a zárakba, amikor materiális és egyszerű, nálunk mindent rendesen meg lehet fogni, le lehet vezetni, a kenyér sem sül ropogósra magától, mint itt, hogy az ételek csak úgy léteznek.
Azt hittem lehidalok, amikor egyszerre jelent meg megannyi sosem kóstolt, mennyei ínyencség, fel sem álltam volna soha a terülj terülj asztalka mellől, mint koldus a király vendégségében, abban a szar mesében, abban a szar korban, amikor tudtam, én vagyok minden történet szegényembere, az árva. Nem tudom honnan jön a rengeteg étek, ki fizet érte, van-e tandíj és hogyhogy sosem fogy ki a töklének hívott különös nedű a kupámból. Nem látom hová dugják be a maguktól mozgó seprűket, milyen elemmel működik a beszélő festmény és hogy csinálja tükörképem magától a kacsintást, amikor én nyelvet nyújtok éppen. Ez pedig félelmetes, röhejes, mégis kinevetek minden aberrációt. Könnyű, mert mindig ellenkezőt mondok azzal, amit valójában gondolok.
Én igazán nem vagyok nagy filozófus, de egy részem mégis tudja, az összes jó haverom kurvára semmitmondó. Azt hiszik én vagyok a király Avery és Lestrange, nagyokat kussolok, amikor könnyedén lebukhatnék, mert pontosan tudom az autók benzinnel működnek nem tárgya hajtja őket, ahogy egyesek hiszik.
Amolyan szokás, feszkólevezetés, hogy azért mégse olyan rossz, hetek óta nem ütöttek meg, lelkiismeret-furdalás nélkül alázhatok szinte bárkit, mármint aki selejtesebb és gyengébb nálam, kivételt tulajdonképpen csak a hetedévesek és néhány erélyesebb, ijesztő alsós képez. De akkor még mindig ott az öklöm, amit őt nem tudnak használni, mintha kezük pálcatartó csonk volna.
Lazulni kell és hogy keletje van itt is a fűnek óriási mázli, valljuk be sokkal több stressz ér, csak más formát kapott, itt még a falak is veszélyesek, kajak azt várom mikor kezdenek vérezni.
Babrálok a gyógyszerrel, amikor baszki egy idősebb P-s beugat, ez kellett nekem így év vége előtt biztosan.
- Komoly kár lenne, az tuti. Nem kóstoltad még mi? Na figyu prefikém neked és csak neked most ingyen és bérmentve odaadom az egyik szálat. Tudom én, hogy nem vagy te palánta vízzel lazítani, Mágiatörténet, ne röhögtess már, téged kajakra érdekel mikor vonultak az orkok?
Észre sem veszem, hogy keverek a trollokkal, viszont seftelni mindig tudtam, kétség sem fér hozzá, lekenyerezem a prefit. Ez a szőke különösen veszélyes példánynak tűnik, de még a legdrabálisabb gorillákat is lenyugtatja egy-egy minőségi maris. Aztán ki tudja, rájön oltári jó arc vagyok, a következő pillanatban már könyörög, nyaraljak az ősei nyári birtokán, tépjünk egyet a hátsó kertben, miközben minden felhőnek down szindrómás mugli kisbabafeje van, de nem baj, én majd röhögök mekkora gyökerek is vagyunk.

Felvonja a szemöldökét. Rendben. Halmozottan hátrányos helyzetűről van szó. Nyilván oxigénhiánnyal született, vagy mi is annak az oka, hogy annyira retardált a muglik többsége – olvasott róla egyszer egy cikket valami régi amerikai újságban a könyvtárban. (Hát igen. Régen még ilyenekre is volt ideje. Nyilván azért, mert nem füves cigikkel rohangált körbe az alagsorban az első roxfortos éveiben.) Szóval kíméletes lesz.
- Kezdesz egyre nagyobb szarba keveredni. – Ide betoldaná normális esetben a nevét. A rendeset, mármint a családi nevét. De most szólítgassa Avery-Lestrange-nek, valahányszor a hangsúly megköveteli? Egyáltalán mi a szar ez a név? Ez egy paradoxon, baszki, miért nem volt elég az egyik? Keresztnéven biztos nem fog szólítani egy ilyen A.L.-féle pszeudoelsőst. Meg senkit, ha nem muszáj. Hagyjuk már. A házimanóját szólítja a keresztnevén.
- Trollok – javítja ki automatikusan.
Nem. Persze. Nyilván senki nem lazít vízzel és mágiatörténettel. Ő sem. Ameddig friss volt a Roxfort, könyvtárral lazított. Aztán kviddiccsel. Aztán a szünetekben felelőtlen szexuális cselekményekkel és kiterjedt önkárosítással.
- El sem tudod képzelni, mi mindent kóstoltam – húzza el a száját, és szarik az áthallásra (végül is, ez is igaz). – Ha már feltétlenül ki akarod égetni az agysejtjeidet, miért nem használsz valami tényleg ütős dolgot? És legfőképpen, miért nincs annyi eszed, hogy legalább ne told az arcomba, mint akárki más?
Lesajnálóan nézi. Pedig a válasz nyilvánvaló. Azért, mert leszarja. Mert még nem szorongatták meg eléggé a tökeit. Nyilván tanárok örökbefogadott „gyerekeit” baszogatni szembemegy mindenféle íratlan szabállyal. Vagy szánalomból. Egyik rosszabb, mint a másik.
- Ha nem lennél ennyire rohadtul tenyérbe mászó kis pöcs, nyilván a többiek elmondanák, hol kell, ha már nem voltál itt az alatt az idő alatt, amíg ők maguktól rájöttek. De nyilvánvalóan meg sem kérdezted, hiszen téged ez nem érdekel. Majd apukáid biztosan kihúznak a büntetőmunkáról.
Kíméletes lesz, ezt ígérte: teljesen kíméletes a gúny a hangjában. Már legalább nyolc mondatot mondott, a cél általában az, hogy a harmadiknál már maguktól sírjanak és kérjenek inkább pontlevonást. Igazából az kéne, hogy Avery-Lestrange-et szépen megátkozzák a többek között drogozásra is alkalmas félreeső helyek egyikén a felsőbbévesek. És valami isteni csoda, hogy ezt még nem tették meg. De hát AVERY-LESTRANGE. Egy kicsit elfogja a szánalom iránta. De aztán elmúlik.

Kiábrándultan nézek rá, a legtöbb mumusnak semmi affinitása a megvesztegethetőséghez. De szar mugli politikusok lennének!
Itt ez a srác, baromi nagyra van magával és tuti székrekedéssel küszköd, rá van írva az ábrázatára. Egy kis Maris rögtön segítene rajta, engem is olyan rózsaszín színben látna, fel akarna rakni Kennek a barbie gyűjteményébe, oda a hátsó, felső polcra, ahol senki sem látja.
- Szarba? Miért? Annyira szűklátókörű itt mindenki, látszik totál lemaradtatok a hippikről
Ezért ilyen selejtesek, meg házasodnak egymással. Józanon lehet én is az unokatesóm kívánnám, ha tudnám ki az ördög az.
A trollokat meg sem hallom, egyik fülemen beszáll, másikon angolosan távozik, inkább marha megnyerően vigyorgok, hátha ezzel elérek bármit is.
Szemöldököm egész magasra ugrik, mintha felgöndörödne, hogy idomuljon a hajamhoz.
- Nocsak, mesélj
Léteznek drogok Flúgosországban? Nagy szemeket kap, érdeklődőket, noha óvatosan csórom át magam szélsőségeken. Nem szeretnék durva dolgokba keveredni, a látszat ellenére mimóza vagyok. Ilyesmi csakis gondolatban hangozhat el és szigorú önvizsgálati szalagon röntgenezem. Csak abból fakad, mint a többi sima majrém, nem akarok meghalni, ezért kevésszer kockáztatok igazán veszélyes szerekkel, vagy bármi egyébbel. Mégis érdekel itt mi számít durvának, ha már célozgat a gyerek.
Ajkam némileg döbbent, kicsit talán ijedt meghökkenéssel facsarodik furcsa grimaszba.
- Ácsi, nem szoktam hozzájuk futni, semmiért és ne húzzanak ki. Hagyjanak békén! Nem nagyon dumálok velük.
Vetem fel állam dacosan, kezeim valamiért karba fonom, nem egészen, vagy nem csak azért csinálom, hogy menő kamasznak látszódjak, akinek nehezére esik szülőkkel kommunikálni.
Mégis bemogorvázódom, mint a penész. Aztán felvont szemöldökkel, provokatívan, hogy úgysem meri, kezem nyújtom felé, mintha lincselésre várnék.
- Szóval letartóztatsz?

Felhorkant. Lehetne még ennél is jobban a buszhálózatok, mirelit ételek és rövidített olvasmányok világába tartozni?
- Lehet, hogy a muglik között bármelyik sarki közértben megveszed azt a szart, mi viszont megadjuk a módját, utánanézünk, elkészítjük, és egy nyugodt helyen próbáljuk ki… - Egyáltalán nincs lelkiismeret-furdalása, amiért tippeket ad, sőt egyenesen meggyőződése, hogy nagyjából ez az a pálya, ahol ezt a mugligyereket bele lehetne törni a helyi kerékvágásba: kapjon rá a mágia ízére, érezzen rá, hogyan kell elegánsan, mardekáros módra kihágást elkövetni, kerüljön kurva nagy bajba, és üsse meg alaposan a bokáját. Közben esetleg még emberré is válna. – De ahogy elnézlek, csak a szád nagy. Pont ahogy gondoltam.
De valójában egyáltalán nincs se kedve, se energiája szellemi vezetőnek lenni. Az igazat megvallva kicsit undort érez, mintha a puszta közös légtér is be tudná piszkolni ezekkel az ocsmány, idegen, alpári mugli dolgokkal (amiknek a nagy részéről még mindig nincs valami sok fogalma, mugliismeret ide vagy oda). Egyáltalán hogy került ez a kölyök pont az ő házába? Ha nem így lenne, akkor arra se lenne hajlandó, hogy ránézzen. Így mindenesetre megpróbálja megadni a kezdőlökést, aztán majd lesz belőle valami.
Azért ezen a válaszon el kell vigyorodni.
- Ez igazán megindító. Biztosan nagyon büszkék rád. – Eddig bírja a komolykodó, gunyoros negédességgel, aztán már félig elröhögi magát. – Komolyan nem volt senki más a lelencházban, akit elhozhattak volna a tanár urak, vagy a muglik azért adtak oda téged, mert ők ennyire nem bírják a buzikat?
De bármennyire is szórakoztató Avery és Lestrange befogadott állatkájának arckifejezése, azért sokkal szívesebben feküdne az ágyában, és álmodozna faszságokról, miközben megpróbál semennyit se aludni, úgyhogy a poénkodási kísérlet láttán megrázza a fejét, és rövidre zárja a dolgot.
- Két nap büntetőmunka, majd beszélek a szüleiddel, velük fogod tölteni. Gondolom, jelentősen jobban jársz így, mintha a házvezetőnknek mondanám el. Most pedig semmisítsd meg, hadd lássam, aztán irány a klubhelyiség.

Arcoskodik a csávesz, ez olyan tipikus faszméregetés ala mágusok között „mi a muglikkal szemben bezzeg” Tudná ez a köcsög is mennyivel jobb cuccaink vannak, noha füvek terén el kell ismerni nagy ágyúk, tuti behugyoznának a játékteremben.
- Mer’ szerinted itt ide-oda tudok pattogni közértekbe? Itteni fű, itt szereztem prefikém, úgy kössél bele
Kicsit feka akcentussal ingatom a fejem előtte abban a hiszemben, nem mer csinálni lófaszt se, mert az Avery-Lestrange teljesen lefed. Akár merészebben is szájalhatnék, de vannak bizonyos ambíciók, fáj minden szuvas fogam egy olyan szívatásosra, bekerülni aranyberkekbe, ha lenne egy kurva P a mellényemen egyenes úton alázhatnék, ami ebben a veszélyes világban valljuk be okosabb a nyílt ellenségeskedésnél.
Mr. nagyarcot azonban nem könnyű lekenyerezni, aszongya elnézeget, kicsi fintor az bejátszik, valahogy ráérzett, szám van, mögötte megjátszott tartással.
Vágok egy fintort, jobb nem reagálni, a grimasz legalább lenéző.
Kisóhajtok oldalra, nem tetszik, hogy a nálam általában jól működő fegyvert a gúnyt, ellenem fordítják, főleg mert valahol mélyen sajnos csinált magabiztosságom alapjaiban remeg, mintha ez a srác több lenne.
- Valószínűleg nem és ki nem szarja le? Te az apucid szeme fénye akarsz lenni?
Gügyögöm vissza még azzal a meggyőződéssel a P miatt gennyláda és ez bizonyára csak egy próba, felmérni szócsatában mennyire vagyok kemény.
- Bajod van a buzikkal? Pedig ti olyan baszott liberálisnak tűntök.
Ugatom vissza, labdákat igyekezvén lecsapni, hogy a következő majd az legyen ő a köcsög.
Hihetetlenkedve fintorgom a váratlan ítéleten
- Történetesen kaptak már rajta füvezésen, nem lesz nagy újdonság, de most megfogtál, talán akkor Lestrange kénytelen lesz leülni velem gyakorolni, merthogy ígért egyet s mást. Még a végén a családok szent összekovácsolója leszel, de kurva nagy tévedésben vagy, ha azt hiszed éppen Slughorntól fosok, aki imádja nyalni a buzik seggét
Hajolok a magánszférájába gonoszan, miközben kedvem lenne feldugni neki és ja, megsemmisítés teljesítve, ahogy lazán átállok másik lábamra, számba illesztem és annyi bűbájt pont tudok, hogy meggyújtsam és undok képébe okádjam az első slukk sűrű füstöt.

Tulajdonképpen van benne valami érdekes. Már-már tiszteletreméltó. Ha nagyon önreflexív akarna lenni, azt mondaná, hogy kibaszottul idegesítik és egyúttal valahogy le is nyűgözik ezek a mindenáron a széllel szembe hugyozó, különös lények, akik soha egyszer sem éreztek gyomorgörcsöt, amiért áthágtak egy tiltószót. Néhány másodpercre lenyűgözöttséget is érez, ahogy vizsgálgatja, mint valami újonnan felfedezett fajt – de aztán győz az, hogy kibaszottul idegesíti.
- Akkor legközelebb szívd úgy az itteni füvedet, hogy nekem ne kelljen foglalkoznom vele – ismétli meg a szentenciát már-már angyali türelemmel.
A visszavágáson először őszintén megütközik – egy pillanatra szinte talajt veszt, annyira le van fegyverezve –, aztán abszolút szívből jövően felnevet. Hát, úgy tűnik, vagy annyira jelentéktelenné vált a tulajdon háztársai számára, amióta nem szívügye az ostoba házirend százhúsz százalékos betartatása, hogy még csak nem is beszélnek róla, vagy ez a fattyú esik ki ennyire a ház vérkeringéséből. Mindenesetre épp itt áll szemben az egyetlen lénnyel (igen, beleértve az elsősöket is, elvégre már mindjárt vége az évnek, már azok is megtanultak mindent a felsősökről, amit kell) ebben a kastélyban, aki teljesen vakon rugdos a daddy issue-i felé. Hát ez pazar. Kolosszális.
- A helyedben mindenesetre hálás lennék, ha valaki az apám akarna lenni – vonja meg a vállát még mindig vigyorogva. Egyszerűen képtelen úrrá lenni ezen a bizarr jókedven. Annyira abszurd. És annyira szomorú. Nem mintha számítana. De azért furcsán veszteségszerű, legalább annyira, amennyire furcsán felszabadító is.
Annak a kérdésnek a humorát már meg se bírja látni, hogy van-e „baja a buzikkal”.
- Nekem az ostoba, picsogó hülyegyerekekkel van problémám.
Egy darabig mérlegeli, hogy van-e értelme belemenni ebbe a vitába, hogy Slughorn mit szeret nyalni, és családegyesítés, gyakorlás, akármi, és hogy talán jobban tenné, ha inkább tenne arról, hogy legyen következménye ennek az afférnak – de nem. Fázik a vizes hajával, és most már azért ráunt Avery-Lestrange toporzékolására. Míszen néz vissza rá, az undorító bagófüstről egészen elgyengítően kellemes asszociációi támadnak most, úgyhogy gyengéd lesz ezzel a kis seggdugasszal, és mikor végre felemeli a pálcáját, mindössze egy szelíd locsolóbűbájt alkalmaz, hogy tetőtől talpig eláztassa a mugligyereket a jointjával együtt.
De a pálcáját azért inkább rajta tartja, és az arca kezdi felvenni azt a nyűgös kifejezést, amiből bármilyen félig retardált elsős tudná már, hogy elfogyott a türelme.
- Na, indulás a hálókörletbe, különben Slughorn fog álomba nyalogatni két hétig minden vacsora után.