Meghalt.
Sietős léptek kopognak a márványpadlón, örvényben úsznak el a hangok, kezek, amik megragadnak, mert azt hiszik, gyenge vagyok, azt hiszik, nem vagyok több, csupán holmi rongybaba - az, akinek titkon mind tartottak, az, akinek titkon mind reméltek. Minchum új felesége, az igencsak dekoratív, de pragmatikus értelemben megkérdőjelezhető választás, ez vagyok én a szemükben, és furcsa módon most erősebbnek érzem magam, mint eddig bármikor, elhárítom Dawlish kezét, nem, köszönöm, nincs szükségem támogatásra.
Fájnia kellene a gyásznak. Várom a kard szúrását, aminek a szívemben már előkészítette a helyet apám és anyám hirtelen, erőszakos halála a húgom jegyesének keze által, de most nem jön a fájdalom, nem jön a téboly, még csak a jövő peremén viháncoló képek sem bukkannak fel egymásba tolulva, lehetetlenné téve az értelmezést. Harold halott, ízlelgetem a szavakat, és egy borzalmas pillanatig belém nyilall a gondolat, hogy mennem kéne, és támogatnom kellene Harold lányait - a lányokat, akik mostantól hozzám tartoznak. Hányinger kerülget, elfehéredő ujjaim a kandallópárkányt markolják, és amit a körülöttem állók minden bizonnyal a mélységes megrendülés jeleként értelmeznek, az most epe formájában karistolja a torkomat. Nem akarok mást, csak ezt a gyermeket, a szívem alatt, ezt az izgő-mozgót, akit minden nap vártam az utóbbi hetekben, aki a szabadulást jelentette a napok egyhangúságából. Csak ő, csak ő tartozik hozzám, miért kellene a másik kettővel törődnöm? Rémes gondolatok ezek, szemen köpném magamat, ha bármelyiket is kimondanám, mégis tudom, hogy most az igazság visszhangzik a csontjaimban.
Velünk kell jönnie, Madam Minchum. El kell rejtenünk egy biztonságos helyen.
Dawlish hangja olyan, mintha nagyon messziről szűrődne el hozzám, ahogy mindkét kezemet gömbölyödőnek már csak nagy jóindulattal nevezhető hasamra, erre a szinte külön élőlénnyé vált kitüremkedésre, simítom. Ha most eltűnhetnék a világ elől, megtenném. Harold meghalt. A férjem hulláját talán sosem találják meg. Furcsán megkönnyebbültnek érzem magam, de mégsem - mégsem igazán. Mert bár ő halott, a szerepet, amit a szüleimmel bíztak rám, továbbra is viselnem kell.