Lejárt a két nap

Letelt a két nap, pont időben, már unatkozom, mondjuk izgalmas volt figyelni a távolból, ahogy a Young gyereket néha az embereim túl feltűnően követték. Az első napon csak annyi utasítást adtam nekik, hogy a lányra koncentráljanak, valamint a dilis főnökére, hogy ők árnyakat lássanak és érezzék, hogy bizony nincsenek egyedül. Egy napig teljesen egyedül hagytam a fiút, akár el is menekülhetett volna, de az nagyon nem vall rá, aki egy felelősségteljes fiatal, tanult, barátnővel élő személy.
Ma van a második nap vége, egy ideig figyeltem a munkahelyével szemben ülve és talán már kezdik azt hinni, hogy lassan törzshelyemmé válik az az asztal, olyan nagy mosollyal fogadtak, vagy csak a zsíros borravaló az oka.
A mai egy olyan nap volt, hogy már arcokat is láthatott Daniel, a halálfalókat, akik már tűkön ülnek, hogy végre szóljon nekik a főnökük, hogy most ráugorhatnak a torkára, de persze ez ma még nem történhet meg, köt az ígéret, miszerint hagyok neki időt. Főleg, hogy legutóbb nem kaptam egyértelmű választ tőle.
Estig ülök megint és figyelem, hogy mit csinál, de most nem megyek utána ha kilép a boltból, nem is nézek bele mások fejébe, így kicsit szellőztetem elmémet és nem terhelem a fölösleges gondolatokkal, vagy a szelektálással.
A lánynál jó munkát végeztek, a fiún is érezhető volt, hogy tudja, valaki a nyomában és azzal is tisztában vagyok, hogy pontosan tudja kik lehetnek azok a titokzatos sötét alakok. A csaja már az első napon gyanakodott, hogy valami nem stimmel, ennek hatalmas okozója, hogy nem kímélték és meg sem próbálták fél óránál tovább nyugton hagyni. Néhol megengedtek neki egy levegővételnyi időt, majd ismételten felbukkantak, hogy fenyegetve érezze magát, míg végül azok a fél órák is szinte úgy telhettek el számára, mintha akkor is valaki a nyomában van.
Ennek a technikának az az előnye, hogy a végén már egy ember is elég a rettegés fenntartásához, hiszen az egyed már önmagában is paranoiás gondolatokat ébreszt és lassan saját árnyékától is képes megfutamodni.
A galambocskák otthona előtti utcán várakozom, a földön ülve, egyik térdemet felhúzva, azon támaszkodva a szokásos sötét öltözékemben. Tudja, hogy várom és felkeresem, hiszen mondtam neki és nem szegném meg az ígéretemet.
Bizakodó vagyok, hiszen hallottam a lány reakcióiról, bár sajnálatos módon saját szemeimmel nem láthattam azokat.
Két nappal ezelőtt bejött hozzám egy halálfaló társam, mondván, hogy érdeklődnek, sikeresen halad-e a rám bízott feladat. Türelmetlenek, mindig csak sürgetni szeretnék az embert, pedig a jó és eredményes munkához jól kiépített alapokra van szükség, melyet éppen most igyekszek befejezni.
Nem tudom, hogy mennyit kell még várnom, de mivel nincs mit tennem az ülésen kívül így kicsit igyekszem magamat szórakoztatni. Játszadozom a fényekkel és különböző kombinációkban engedem csak felvillanni az utcában található magas égők fényeit. Persze ez sem tart sokáig, mivel az ilyesfajta tevékenységek már rég nem telítik ki vágyamat a szórakozás terén, főleg, hogy már megízleltem milyen is az igazán jó játszma.
Mikor lépteket hallok az irányból, ahonnan már nagyon várom, hogy bármiféle történést tapasztaljak, ugyanúgy folytatom cselekvésemet, nem rohanok sehova. Ha ideér és az, akire várok, akkor majd rá szentelem figyelmemet.