Richard & Rigel & Luther

Úgy döntöttem, hogy nem tűröm tovább, hogy Richard fiam még több szégyent hozzon az Avery névre. Egyszerűen felfoghatatlan mennyire kinyílt a csipája ennek a kis gennyedésnek. Azt hiszi csak mert hagytam elfutni és hagyom buziként tengetni szánalmas életét hagyni fogom, hogy gúnyt űzzön örökségéből? Egy sárvérű fattyúval?! Ilyen nevet adni neki... egyszerűen levert a víz mikor elmesélte benn a kollégám mit hallott a gyerekétől. Eleinte tagadtam, hiszen lehetetlennek tűnt Richard ilyen nyílt lázadása. De utána jártam diszkréten és valóban megtette. Egy sárvérű mugli korcsnak adta a családi nevet! No nem lett volna jobb ha csak a sz.rosf.szú Rodney nevét kapja, barátom is ki lett teljesen a hír hallatán, de így én is joggal. Annyi energiát feccőltem abba, hogy életképes legyen és ez a hála?! Szabadnapot kértem, arra fogván be kell mennem a lányomhoz a Roxfortba. Persze nem a kis semmirekellő leányt akarom megregulázni hanem korcs legidősebb bátyját! Meg is érdeklődöm merre van a lakosztálya az én kitagadott fiamnak, senki sem mer kérdőre vonni vagy ellenkezni, nyílegyenesen szelem a folyosókat hogy bedörömböljek. Ha nyílik az ajtó és meglátom azt a fattyú bárgyú tekintetet már tolom is ajtót hogy bejussak és egy pálcasuhintással vágjam be magunk mögött. Nem érdekel ki van még itt, beszélni fogok vele, ha kell kitessékelem az illetőt, kivéve ha Rodney az, Ő maradhat, apja helyett megnevelem ha kell, belefér.
-Richard! - Sziszegem ezt a szitkot fogaim között, mintha valami undorító moslék lenne a számban.

//Rátok bízom Rigel ott van-e vagy betoppan

 Richard & Luther & Rigel

Különös nappali fény és ilyen nyíltan nyüzsgő diáktömeg. Ha félig behunyom szemem, akárha mugli strandon lennék, távolban víz illatát szagolom, közel a tó.
Ráérős, mégis acélos, elegáns, de puha léptekkel szelem át a birtokot. Jól vasalt talárom kedvtelve lengedezik, élvezi a koranyári szellő kacér pillantását.
Én egészen mást élvezek, diáklánykák robognak el mellettem leplezetlenül bámulva, reggel borotválkoztam, legalább tíz évet fiatalított. Így titkos álmaik bűnös csábítója vagyok.
Megfordul fejemben egy rövid kitérő, annó felfedeztem  minden rejtett zugot, a szüzességem például itt vesztettem el nem messze a délceg tölgytől. Joannának voltak a legalmányibb mellei negyedikben.
Mi tagadás nehéz, de megállom, csábos mosoly lesz jutalma egy feltűnően kék szemű lánykának, kitűnik a tömegből, érdemesnek ítélem rá. Lábai megroggyannak, ahogy ragadozómosolyom letaglózza egy pillanatra.
Tegyük fel tézisként, Ómega szereti nagyon a téziseket, rászoktatott erre a szóra, nem vagyok pedofil, és így képes tovább sétálni , csak magamban nevetve fel saját, úrias, hízelgő hahotámon, túlgondolt korlát ez is, hisz olyan érettek a mai fiatalok.
A fiúkat is megnézem, köztük a csak már hetedéves lébecolók érdekesek, később érnek, de egynek különösen kerek segge van és pillanatokra zavarba hozom egyetlen, metsző pillantásommal.
Hát így érek én Richard irodája elé, kimért koppanásokkal jelezve ajtaján sóhajtásokkal űzve el a sok tesztoszteront.
Mosoly fiatalítja képem, amikor belépek, megbeszéltük, hogy jövök, érdekelt természetes közegében és beszéltünk róla, hogy bemutat a családnak. Charlotteval is sok bepótolnivalóm van.
Épphogy üdvözlésre nyitom számat, amikor teljesen váratlanul döngetik ránk az ajtót. Nem tudtam, hogy várunk még valakit.
Macskaügyességgel fordulok meg, villannak szemeim apáméba és a pálcát úgy húzom elő, hogy vén, lassú reflexekkel biztosan követhetetlen.
- Fogalmazzunk úgy Richard is. Nos, apám mindig világos volt csak saját, sznob közegedben tudsz viselkedni, de azért megtaníthatta volna a tövig ajnározott anyád vagy apád az illendő kopogás fortélyait. Szeretném, ha kulturáltabban prezentálnád, vagy üss fel egy szótárat, a menj a picsába szócikknél biztosan találsz érdekességeket.
Döntöm oldalam hetykén Richard íróasztalának, unottan függesztve tekintetem a Minisztériumban folyton fel alá irkáló bohócra.

Zene

Averyék

Azóta a bizonyos este óta nem volt egyetlen nyugodt éjszakám és nappalom sem. Magam sem tudtam, mitől féltem ennyire, hiszen józanon átgondolva nem sok esély volt rá, hogy egyik pillanatról a másikra újból az életemre törnek vagy a családomat próbálják bántani. Itt voltunk a Roxfort védelmet nyújtó falai között, Dumbledore közelében, ugyan mégis mitől tartottam? De eddig is ezt hittem, azt gondoltam biztonságban vagyunk mindannyian, a történtek után viszont nehéz volt ebben hinni. Nem felejtették el nekünk azt a végzetes hibát, hogy szerettük egymást Rodyval, soha nem is fogják és amíg ezek az őrültek hatalmi pozícióban voltak, nem remélhettünk nyugalmat. Mérhetetlenül felzaklatott, képtelen voltam anélkül aludni, hogy rémálom formájában felidéződött, ahogyan laposra vertek Roxmorts macskaköves utcáján. A nyomokat még magamon viseltem, bár Rody minden reggel biztosított róla, hogy már sokkal szebben néz ki - óvatosan érintette meg az arcomon a véraláfutásokat, megigazította a homlokomba lógó göndör tincseket, hogy eltakarjanak egy csúnya horzsolást -, én azért tudtam, hogy borzasztóan festek. Az igazgatót természetesen értesítettem a támadásról, ő pedig biztosított róla, hogy többet nem fordul elő és Binns professzorral helyettesíttette az óráimat.
Minden rettegésem és lelki-fizikai fájdalmam ellenére sem tudtam azonban átsiklani a tény felett, hogy Rigel megmentett. Az öcsém, akivel ennyi éven át nem beszéltünk, pusztán a szüleink hibájából. Alapvetően racionális embernek tartottam magam, azonban most őszintén hittem, hogy az az este sorsszerű volt. Meg kellett történnie, hogy Rigellel újból keresztezze egymást az életünk. Akkor nem volt alkalmunk mindent megbeszélni, talán egy élet sem lett volna elég hozzá. Megkértem, hogy látogasson meg itt, mert én nem éreztem magamban erőt és bátorságot ahhoz, hogy kitegyem a lábam a kastélyból. És különben is, igazán vethetett volna egy pillantást a húgunkra is. Ahogy az új családomra is, mert mindennél fontosabb volt számomra, hogy bemutathassam az öcsémnek Rodyt és a gyerekeinket. Elmondhatatlanul boldoggá tett volna, ha Rigel vigyorogva vállon vereget és azt mondja, egy ilyen pasiért, mint Rody, bárki kitagadtatná magát.
Dörömböltek az ajtón, csak legyintettem Rigelnek, hogy nyissa ki, bizonyára Frics lesz az - mindig morgott a látogatók miatt, még akkor is, ha az illető egy porszemet sem hagyott maga után a folyosón.
A küszöbön azonban nem a gondnok állt, hanem az az ember, akit a legkevésbé akartam most látni. Másfél évtized alatt bizonyos sérelmeken sikerült túltennem magam. Lassan megbocsátottam anyámnak, elrendeztem magamban a testvéreim hiányát, azonban apám bűnein képtelen voltam felülemelkedni. Hogyan is tehettem volna, mikor még most is voltak reggelek, amikor csak néztem magam a tükörben és azt gondoltam, hogy szánalmas, amit látok? Hogyan, ha még mindig rettegtem tőle, hogy az emberek nevetnek rajtam a hátam mögött, mert nem érdemlek mást? Hogyan, ha nem tudtam levedleni mindazt, amit ő módszeresen belém nevelt, mert képtelen volt elfogadni engem olyannak, amilyen voltam?
Nem bírtam megszólalni, éveknek tűnő másodpercekig bámultam, ahogy Rigel pálcát szegezett apánkra. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy bárcsak megátkozná. Bárcsak megölné, apró darabokra tépné, mert senki sem érdemelné meg jobban ennél az embernél... Aztán rájöttem, hogy ez nem változtatna semmin. Óvatosan Rigel pálcát tartó karjára tettem a kezem és megráztam a fejem, magamban pedig imádkoztam, Rody nehogy hamarabb visszaérjen az utolsó órájáról. Ha valaki puszta kézzel meg akarta gyilkolni Luther Averyt, az ő volt.
- Mit keresel itt? Tudtommal nem vagyok a fiad, mégis mi késztetett rá, hogy meglátogass? Nyugodtan mellőzhetted volna. Mondd el gyorsan, hogy mit akarsz és utána kurva gyorsan takarodj innen, mert ha Rody visszaér, gyufásdobozban fogjuk visszaküldeni a darabjaidat anyámnak.

Richard & Rigel & Luther

Ahogy belépek az ajtón szánalmas fiam szánalmas irodájába megcsapja fülem az áruló másik fattyam fülsértő fellengzős beszéde, mintha tudna bármit is a világról! Úgy hempereg benne mint egy dagadt disznó a dagonyában, mocskosan és bűzösen, kellemtelen és okádék mód! Ezek ketten, kiköpnék oldalra de nincs elég nyál a számban, erre sem méltatom őket.
-Kussolj, akkor beszélsz ha lapot kaptál Rigel, így mondj egy mozgásvarázst a szótáradra és dugd meg, többre sem vagy jó! - Azzal a nagyobbnak mondható kisebbik felé fordulok, hisz ez egy ocsmány törpe, az Averyk első szégyene!
-Nem is vagy te kis korcs, de még mindig viseled a családi nevet, ahogy tisztátalan és gyarló bátyád is. Neki hagyján, de nálad a pofátlanság ne továbbja áll fenn! Honnan vetted a bátorságot egy sárvérű fattyúnak adni az Avery nevet?! És mosd ki a szád, vagy csigákkal takaríttatom ki a torkod és a nyelved mihaszna kölök! Ha meg nem akarod anyád idegrendszerét kicsinálni nem csinálsz ostobaságot, így is miattatok iszik mint a gödény, hogy ilyen hulladékokat tudott nekem szülni... - Fröcsögöm a képükbe, de érezni az anyjuk most nem érdekel, ahogy üres fenyegetése sem, noha Rigelben látok potenciált, kinyílna mint a baziliszkusz ocsmány pofája, talán tartanám is valamire! De Richard előtt, Richardot gyanúba keverve nem fog cselekedni, nem bírná kimosni ezt a kis taknyost, főleg hogy látom össze van verve... meg kéne jutalmaznom aki ezt tette vele!
-Kitagadod villámgyorsan a kis korcsot és biztos lehetsz benne többet nem látjuk egymást. Ennyi az ára a békédnek. - mert ennyire rendes vagyok a kva életbe is, bár nem teszem hozzá, hogyha megtalálom azt a sárvérű gennyet akkor nem marad több józan esze, mint egy futóféregnek, csúszhat majd előre a saját nyálán, mert menni is elfelejt majd! A pálcám a köpenyem alatt van, fogom, de nem óhajtok átkozódni, ez mégiscsak a tanárok egy szobája, biztonságban érezheti magát a kis vakarék, de ez áltatás csupán, egyszer méltó bosszúként elkenem majd mint egy szúnyogot a falon, véresen és mámorító elégtételt érezve!

 Richard & Luther & Rigel

Rájár a rúd mostanában szegény bátyámra. Először egy verés után velem sújtja a sors, hiába a pörsenések idegenek lágyékán, a traumát nem tudom eltüntetni a lelkéből.
Most pedig mit ad Merlin, apánk ténfereg be hívatlanul és elég csak féloldalas pillantást vetnem Richardra, tudom, még most is retteg tőle.
Sosem vallottam neki arról, hogy amíg ott laktam és gyerekként nem varázsolhattam, mindig hosszú percekig várakoztam az ajtó előtt lélegzetvisszafojtva, mikor mehetek ki, amikor ő nincs jelen. Először csak az ajtórésen kukucskáltam, spuriztam, ha tiszta volt a levegő.
Belül összerezzentem, valahányszor megszólított és hosszú évek kemény önfegyelme alakított ilyenné, tulajdonképpen Luther Avery miatt váltam azzá a Rigellé, aki engedi magát ismerni lazának, könyörtelennek, látszólag fittyet hányva minden halandó törvényre.
A nagy Alfa, aki csak magához édesgeti áldozatait, megcsavarja ujja körül, aztán eldobja.
Richard nem tudta, hogy én is féltem, de jobb belátásra térít jobbja, így nem átkozom apró cafatokra az öreget, pedig már megtehetném. Erősebb és gyorsabb lettem nála, a Misztériumügy egyik üdvöskéje és elképzelése sincs mennyivel többé váltam, mint ő valaha is volt.
Derekam természetes kéjjel vetem az asztal oldalának, ajkammal görgetem bókját, mint édesgyökér-cukorkát.
- Végignéznéd, ugye? Milyen gátlástalanok lettünk így vénségünkre
Ciccegek ártatlanul, majd nagyot röhögök, Richardék egyik örökbefogadott gyereke valójában sárvérű.
Áldom az asztallapot, hogy közelemben van és rá tudok markolni. Azt nem mesélte Richard, ekkora szentségtörést követtek el, egyszerűen zseniális! Az összes eddigi lázadásom nem ér fabatkám sem ehhez képest, nem térek magamhoz, majdnem összehugyozom magam.
Remélem apánk érzi, hogy ez a röhögés valójában neki szól.
- Mindenki tudja, hogy azért iszik, mert ilyen hulladék a férje. Különben kitagadtad, semmi jogod beleszólni a magánügyeibe és ez egyszerűen zseniális…
Kapkodok levegő után.
- Valójában mindig is te voltál kitagadva, Luther.  Az ócska fenyegetéseiddel a mocskos segged töröld ki, lásd kivel beszélsz, Richardnak ha csak egy újabb hajszála is begöndörödik, krumpilürét csinálok az agyadból
Nézek rá őrült csillogással vágyakozó szemeimben, ahogy magam elé képzelem ezt a  Mungóban nyáladzó faszt. Remélem be van szarva, tudja nagyon jól, hogy képes vagyok rá.

Zene

Averyék

Kisgyerekként az ember tökéletesnek látja a szüleit, még az olyanokat is, akik sosem érdemelték ki a gyermekek rajongó szeretetét. Aztán a lázadó kamaszkor környékén a szülők minden probléma forrásává változnak a lányaik és fiaik szemében, akik csak korlátozzák őket és nem érthetnek meg semmit. A felnőttkor küszöbén végül minden a helyére kerül és jó esetben reálisan kezded látni a szüleidet... kivéve, ha erre egy kitagadás miatt már nem kerülhet sor. Az évek során - bár próbáltam a lehető legkevesebbet gondolni rá - apám megmaradt valami mumusszerű lényként, aki kellemetlen éjszakákon rémálomként kísértett és akinek az említésétől összeszorult a gyomrom. Most azonban, ahogy itt állt előttem, tajtékzott a dühtől és darálta az ostobaságait, már nem tudtam félni tőle. Annak láttam, ami mindig is volt: egy szánalmas, gyenge embernek. A sértések és parancsok sora összefolyt, egyszerűen nem láttam értelmét, hogy odafigyeljek rá. A fenyegetései üresek voltak, nem lehetett olyan ostoba, hogy nekem essen a Roxfort kellős közepén, itt, ahol tanárok serege állt volna a hátam mögé, köztük Albus Dumbledore-al. Mégis mit hitt, hogy egy ugyanolyan rettegő, tizenhét éves kisfiút talál majd itt, akit kihajított a házából? Komolyan azt gondolta, hogy bármilyen hatást gyakorolhat az életemre, mert régen megtehette? Ennyire még ő sem lehetett ostoba.
- Attól, hogy a te fejedben létezik a kitagadás fogalma, attól még normális családokban ilyen nincs. Anyánk pedig valószínűleg örömtáncot járna, ha csak egy urnában kapna vissza.
Volt valami megható abban, ahogy Rigel a védelmemre kelt. Ha nem éreztem volna magamon apánk villámló tekintetét és nem fortyogott volna bennem is a megvetéssel vegyes düh, most valószínűleg szipogva pislogtam volna ki a könnyeket a szememből. Arra gondoltam, hogy Rody a helyemben szándékosan pityeregni kezdett volna, csak hogy az apámat idegesítse és valami azt súgta, Rigel remekül szórakozott volna a jeleneten. Szinte láttam magam előtt apánk jellegzetes arckifejezését és hallottam a hangsúlyt, amellyel annyiszor kiejtette régen, hogy "Richard, ne tartsd így a kezed, ettől úgy nézel ki, mint egy kislány" és "kölyök, már megint mi ez az ing rajtad, hánynom kell tőled". Valójában ez ennyi év távlatából sem volt vicces. Talán ebben a percben az lehetett volna, ha van bátorságom megtenni, de igazából olyan maradandó lelki sebeket ejtett tizenhét év alatt, hogy nem sok kedvem maradt nevetni rajta.
- Nem tudom, minek jöttél ide, de épp itt az ideje, hogy hazamenj. Nem akarlak a családom közelében látni és nem érdekelnek a tévképzeteid. Mire számítottál, hogy még van bármi beleszólásod az életembe? Mert nincsen, lassan beletörődhetnél, hogy senki nem foglalkozik a véleményeddel. Gyerekek felett persze könnyű zsarnokoskodni, abban nagyon jó vagy. Csakhogy már nem vagyunk gyerekek, te pedig vénségedre még undorítóbb lettél. - A tragikus családregényekben az ilyen pillanatok, mikor valaki farkasszemet nézett azzal, aki tönkretette az életét, mindig tele voltak indulatokkal. Persze, én is dühös voltam, amiért tizenöt év után idetolta a képét pusztán azért, hogy elmondja a hülyeségeit, de sokkal inkább kiábrándultságot éreztem. Talán csak most értettem meg igazán milyen végérvényesen elszakadtak az útjaink, hogy bizonyos sebekre nincs gyógyír és az emberek csak a regényekben mennek át hatalmas jellemfejlődésen. - És mellesleg két unokád van, nem csak egy. Majd elmondom nekik, hogy a nagyapjuk üdvözli őket. Talán karácsonykor küldenek neked üdvözlőlapot, Dixont ismerve rajzolna rá neked egy méretes péniszt.

Richard & Rigel & Luther

-Nem is tudom melyikőtök a nagyobb szégyen anyátoknak, de Richard legalább eddig tudta hol a helye... - Kedveskedem idősebb fiamnak, ha már Rigel szavait másra sem akarom méltatni fintorral vegyítve szavaim. De mivel ennyire értetlen ez a két fattyú vajh mi okom lehet ide jönne, hát felvilágosítom őket a sárvérű Dixon féregről.
-Hmpf, hogy kinyílt a csipád. Anyád csak azért nem koldul az utcán, mert elnéztem hogy két selejtet szült. Ő lenne a legboldogabb ha jóvá tehetné híg vére okozta hibáit és saját kezűleg ontaná ki beleid. Egy gnómért nem kár, a kutyák hasznosabbak nálad. - Vetem oda lekezelően Richardnak, hiszen nem több egy okoskodó kerti törpénél.
Mélyen lesújtó pillantással válaszolok Rigel hiéna vihogására és arcátlan ajnározására bátyja felé.
-Kitagadtam, de kegyes voltam és nem vettem el a nevét. Ahogy tőled sem, bár egyikőtök sem méltó rá. - Aztán csak unottan végignézek a délcegeskedő középsőn, mennyire szánalmas.
-Úgy, de ugye tudod, hogyha megteszed, Richard nyomorúságos élete semmivé foszlik az Azkaban fogságában, dementorok csókjától elhidegülve... Ó mert látom ám, hogy véded mihaszna bátyád, de a Wizengamot egyértelműen azt hozza majd ki Richard volt. Vagy... még jobbat mondok. Richard hőn szeretett párja, Rodney... Richard végignézheti ahogy szenved és kivégzik a legrútabb halálnemmel. Milyen gyönyörű az igazságszolgáltatás, nem de? - Mondom kéjes mosollyal, hogy elképzelem a dementorok lecsókolják barátom fattyának önelégült vigyorát egy életre és helyében nem marad más, csak reszkető kétségbeesés és néma sikoly. Ha Rigel bármit tesz Richard fog szenvedni egy életen át. Gyönyörű eposz! Tudom megtenné, Rigelben van potenciál, remek halálfaló lenne a Nagyúr szolgálatában, már ha nem lenne selejtes, persze. Így döntse el mit akar, a lehetőség a kezében van. De Richard semmitmondó szózataira is válaszolok, noha legszívesebben semmibe venném a kis szarost.
-Nincs ráhatásom a családi névre, azt mondod? Ha nem Te adsz tovább a gyereken, elveszem erővel. És jó hogy mondod kettő van, akkor duplázom! Ha kitagadod Dixont, maradhat a másik, lásd milyen kegyes felmenőd van. Ha nem teszed, elveszem mindkét fattyadat és elintézem soha ne fogadhassatok örökbe, végtére is csak buzik vagytok, nem szülők. Egy ilyen szeméttelep mint Te ugyan mit hisz? Fel bír nevelni az életre egy kölköt? Lásd mennyi energiám van benned és csak ide jutottál, gyenge mellébeszélésekre. Az öcséd fiatalabb de legalább merne cselekedni. Nem is értem miért véded Rigel, mit remélsz, bűnbocsánatot, hogy szánod? Hmpf... - Szűkül össze a szemem, hogy undorral vegyes gyomorfordulással mérjem végig elsőszülöttem. Legalább tagadná hogy van egy bátyja, Rigel is aljább mint hittem.
-Egy hónapod van lepapírozni Richard, nem több. Egy margó melletti firkantás se szóljon arról közöd van egy sárvérűhöz. Ha nem teszed, én tisztítom meg Dixon vérét véglegesen mugli romlottságától, hogy ne akarjon maradni. Vedd szívességnek. - Úgy is gondolok rá, bár lehet nem bírom ki és mielőtt hazamegyek még megkeresem a kis korcsot, hogy kapjon némi ízelítőt egy aranyvérűtől, mit tesz Merlin leszármazottjának lenni! Elvégre én nem üresen fenyegetőzöm, tudják mindketten.

 Richard & Luther & Rigel

Fagyottan figyelem, ahogy apánk komplett idiótát csinál magából, csípőm provokálón előretolva, "buzisabbnak" akarok tűnni, mint amilyen valaha lehetek ennyi egészséges tesztoszteronnal, noha magamra kaptam néhány használható allűrt, mely csak fokozza ellenállhatatlan fellépésem.
Belőlem árad a magabiztosság, dölyfös lenézés, legalább olyan pimasz és megvető lapos pislantásom apámra, amilyen bármelyik vérfüggő baromé lehetett dicstelen múltunk során.
- Rodney oldalán, messze tőled, hiszen okos a te elsőszülötted
Vigyorgok rá gonoszan, fehér fogvillantós, vicsorra rángó lenézéssel, bár nem pillantok rá, hogy éket ásson elismerő pillantásomba, néma tisztelettel adózom a mindig szerénynek. Egérkéből változott oroszlánná, úgy tűnik semmi szüksége, nagy és erős helyett sajnossal kiegészítve, régen meghunyászkodó öccsére.
Vajon milyen alapon vádalja bélontással szegény gyenge idegzetűt? Az a szerencsétlen aligha nevezhető anyánknak és úgy húzom fel orrom, mintha Luther egyenesen maga alá szart volna. De szeretném belenyomni a fejét! Gúnyos tapsolásomnak talán lesz némi visszhangja
- Egykor még volt benned tartás, tudod amire egy magamfajta nemes vérű, hogy mondtad? Selejt még felnézhetett, amolyan igazi bántó irónia, ami véremig hatolt, felsértette bőröm, de Luther, röhejes visszhangja vagy saját posványodnak. Már leegyeztettem az Ügyosztályon, boncolásra hozzám küldjenek a Misztériumügyre és bátorkodlak lelkesen felvilágosítani, nem nyughatsz majd halálodban drága jó apám. Jó úton vagy kurva nagy gebaszba sodorni magad odaát, hogy baszakodsz a fiaiddal, aki szakértője lett. Fenyegetés? Bazd meg magad te köcsög, addig üldöztetlek a pokolkutyákkal, míg ektoplazmákká nem rágják a hólyagod te geci!
Én, a valahol méltóságteljes Rigel Avery most tajtékozva közlök tényállásokat vele, képébe okádva, amiért Richardot így a szájára veszi, legszívesebben most, helyben kinyírnám és Merlin tanúm rá talán csak maga a bátyám és Omega józan esze tart vissza, noha eltökéltségem hajszálakon fityeg.
- Ez az én nevem és nem veheted el, mi már kitapostunk a magunk jobb, méltóbb ösvényét. A legidősebb professzor lett, én egyike a legkiválóbb halhatatlanoknak, míg te mit tudsz felmutatni? Ócska, röhejes, megalapozatlan fenyegetéseket, miközben mellette áll Dumbledore és mellettem a legbefolyásosabb Minisztériumi dolgozók Luther, akik olyan titkok tudói, melyhez neked fantáziád sincsen. Rohadt ostoba vagy velem baszakodni.
Levegőt veszek és nyíltan a bátyám elé állok, apámmal szembe, ahogy tizenöt évesen kellett volna, miközben fröcsög és nem létező erejét fitogtatja.
- Tudhatnád, mi a vén királyok sorsa, Téged én foglak letaszítani, Mi együtt őrlünk porrá, mert az időd már leáldozott. Hülyébb vagy, mint valaha, ha azt hiszed, ekkora befolyásod van a törvényre.
Nevetséges, de úgy ki fogom szopatni, hogy anyám is szívrohamot kap, hisz a vak is látja, bolond tévképzetek kergetik.
Nagy levegőt veszek, hatalmas, közben lüktet homlokomon egy ér, szinte hallom Richardot, mennyit is ér az apánk, de ő nem érti, egyszer Magam fogom megölni, ritka kegyetlenséggel.
- Mit érdekel Dixon és a vér, amikor ez a világ már régen híg és kihaltunk volna nélkülük? Te eszement, pont azért vagy te is bolond, mert a rokonodat vetted el. Jobb nevelést fog kapni az a két gyerek, mint mi, nem kell rettegniük, megfelelniük, nem mérgezi őket egy beteg elme. Azt remélem ezzel, hogy Richard egyszer majd megbocsát. De miattad csináltam apám…
Környékezem meg lassan, alattomosan, azt akarom, hogy megint megüssön, szégyen legyen az egész létezése.
- Kivártam a megfelelő alkalmat, éppen, amikor bizonyítottam, bekerültem az elitbe, mert a halál terme tudod kulcs az élethez és még olyan fiatal vagyok, bármikor átléphetem a határokat, míg téged lassan maga alá gyűr az elmúlás… Büszke lehettél volna rám, miután a legidősebben csalódtál, ezért külön kéjt okozott, lassú élvezettel súgni a füledbe
Lépek hozzá közel és hallja Richard is azt, amiről lemaradt a csúcson és amit neki azóta sem volt lehetőségem elmesélni. Nem létezik ennél szebb vallomás, páholyból nézheti végig az iszonyatot apám arcán.
- Megdugtam egy férfit, sőt dugott már meg férfi, tudom milyen egy pénisz izgatott körözése a seggemnél, erőtől duzzadva mielőtt behatolna. Hagyd békén a gyereket, a nevünket, elvettük tőled, olyan emberek, akik sokkal szűkebb lyukakba hatoltak, mint te valaha fogsz. Ezt dolgozd fel, jusson eszedbe a legváratlanabb órán egy méretes, forró szerszám
Végtelen kegyetlenséggel szemeimben meredek rá, akit éppel azzal tiporok el, ami a legjobban fáj.
- Dugtam már muglit is apám és ha a boncasztalon heversz majd előttem, egy óvatlan pillanatban gyalázatot ejthetek hulládon, tudod a mugli tetemek könnyen mozdíthatók
Vérlázító, undorító vagyok, de szemem csak tükrözi az elvetemült gonoszság, amit úgy áhított, maga mellé állíthatott volna józanabb stratégiákkal egy másik világban, ahol van alapja a beteg feltevéseknek és az elnyomásoknál nagyobb úr az élvezet. Hát nekem kielégülés iszonyodását látni, megfenyegetni, mint ahogy végezni vele is az lenne, egyelőre talán hagyom futni, hiszen egy iskola aligha alkalmas helyszín gyilkolásra, ráadásul erényem megvárni a megfelelő pillanatot. Mindig azt, az éppen jót, a tökéletest.

Zene