Én szívesen mondanám, hogy napi két-három óra alvást végső soron meg lehet szokni, vagy hát a test idővel lemond arról, hogy bármi többre vágyjon, ha egyszer úgysem kapja meg, de az a helyzet, hogy ez nem is annyira megszokás kérdése, itt már csak kisebb-nagyobb szenvedések vannak, amiket egy ponton már nem is nevezel többé szenvedésnek, csak elfogadod, hogy ez az élet természetes velejárója. Pontosan annyira az élet velejárója, minthogy megint magamra maradtam olyan gondolatokkal, amit az elmúlt hónapokban - jobb híján - igyekeztem messzire űzni - most mi a faszt csináljak? küzdjek meg velük? gondoljam végig őket? ne már -, végül aztán nem jött össze, de nem ez most a lényeg.
Bassza meg, amúgy gőzöm sincs, mit akarok itt mondani. Gondolom, bőghetnék, hogy sehol sem találom Lilyt - de olyan igazi könnyekkel, úgyse lát most senki - de tettem már annyit, hogy mostanra semmi értelme ne legyen ennek a dolognak. Gondolom, bőghetnék más felett is, de mondom, semminek kibaszottul semmi értelme, futom a köröket, mint a mérgezett egerek egy kamrában, pontosan azelőtt a pillanat előtt, hogy a méregtől túlpörgött kis szívük egyszerűen leálljon (csak az enyém, asszem már sosem marad abba) (egyébként, lássuk be, ez elég jó kép volt, de most jobban belegondolva, egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy így működnek a mugli egérmérgek), de senki sem tud semmit, én meg csak lebegek itt két-három óra alvásokkal a londoni hajnalokban, mint egy kibaszott kísértet.
Három sört húztam le - az, hogy három sörtől becsípsz, még nem jelenti azt, hogy alkoholista vagy, ugye? - hogy aztán magamban kóvályogjak az utcán, miközben fejben soroltam az arcok nevét, akik többé nem állnak velem szóba. Felnyitottam a negyedik sört - ez most amúgy igazán nem arról szól, hogy újabb információs köröket futnék, ez inkább a szenvedés egyik formája - valami ablaküvegben megálltam bámulni magam, megállapítottam, hogy szörnyen festek, megállapítottam, hogy a kurva a hátam mögött még szörnyebben fest, aztán kirázott a hideg a kurva látványától, de amúgy vonz a katasztrófaturizmus, vagy nem tudom, mi van, végül is megfordultam a tengelyem körül, hogy rendesen is végigmérjem. Csámpás léptek, vér. Kortyoltam egyet a sörömből. És én tényleg azt hittem, hogy nekem vannak problémáim.
- Hé! - Az, hogy három sörtől becsípsz, kurva jó érv arra, hogy idegenekkel csevegj az utcán. - Hé, de szarul festesz! - Ezt mondjuk lehet, hogy nem feltétlenül hívnák mások csevegésnek.