Kiskoromban rengeteg tanmesét olvastam... magamnak, mert anyáék sosem értek rá felolvasni nekem, a nővérem ízlése pedig akkoriban eléggé megkérdőjelezhető volt. Mindegyik történet valami hatalmas bölcsességgel végződött, mintha Dumbledore évnyitó beszédeit valaki lefirkantotta volna és helyettesítette volna a szereplőket béna muglikkal meg állatokkal. Sajnos arról egyik mese sem szólt, hogy iszonyat másnaposan, hirtelen impulzustól vezérelve nem éppen jó ötlet befesteni a hajad. Főleg nem rózsaszínre. És főleg nem azzal orvosolni - azaz rontani - a problémát, hogy utána nekiesel ollóval. Hát én pontosan ezt tettem ma, néhány órával a fellépésünk előtt. Mikor a srácok megláttak, konkrétan a padlón kötöttek ki a röhögéstől és meg sem próbáltak együttérzők lenni. Egy óránk volt a koncert kezdetéig és hiába fújtam minden szart a hajamra, lakkot, zselét, varázsigét, ugyanolyan katasztrofális maradt. Végül feladtam és arra jutottam, hogy erre csak egy megoldás létezik: olyan piszkosul leinni magam, hogy ne szégyelljem a fejem tetején éktelenkedő... akármit. Lenyúltam az egyik kartondobozból egy Weird Sisters logós sapkát (két Galleonért meg lehetett venni a fellépés után, a tinik mindig elkapkodták az összeset, a pólókkal és kitűzőkkel együtt) és egy griffendéles vakmerőségével vágtam neki az öltözőnktől a bárpultig vezető útnak. Három sörrel és megszámlálhatatlan elmotyogott "valaki öljön meg, de kurva gyorsan"-nal később azonban rám mosolygott a szerencse. Pontosabban egy homályosan ismerős arc két bárszékkel arrébb, akit először ijesztő rajongólánynak hittem, amíg fel nem rémlett az emlékkép egy elvetemült harmadikosról a Hugrabug klubhelyiségében, aki valamilyen okból imádta a hajamat csesztetni. Mindenkiét, de az enyémet különösen, mert a legkisebb ellenállást sem tanúsítottam, helyette annál több lelkesedést. Amióta elballagtam a Roxfortból, egyszer sem csinált nekem senki olyan jó sérót, mint Morgana Walsh. Lecsúsztam a bárszékről és odafurakodtam a lányhoz, közben kínosan ügyelve rá, nehogy akárcsak egy tincs is kiszabaduljon a sapkám alól. - Száz pont a Hugrabugnak - vigyorogtam rá rendes értelmes helyett. - Olyan vagy most nekem, mint egy patrónus, de komolyan. És ez most nem egy béna szerelmi vallomás, csak kicseszettül szükségem lenne a fodrásztudományodra. A háttérben eszeveszettül hangosan játszott a tehetségtelen előzenekarunk, alig bírtam túlharsogni őket. Kézzel-lábbal mutogattam Morganának, hátha így érthetőbbé válik a szó szoros értelmében vett segélykiáltásom. Ha olyan drámai akartam volna lenni, mint anyám szappanoperái - és ha már onnan kaptam a nevem, akkor miért ne? -, abban az esetben nyugodt szívvel nevezhettem őt az utolsó mentsváramnak.
I solemnly swear
I am up to no good
Morgana Walsh
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
5
▽ Avatar :
Daisy Ridley
»
»Szomb. 1 Szept. - 13:24
Hát belőlem még én se néztem ki, hogy tudós legyek. Pultoslány, inkább valahol országon kívül, mint sem, akár még modell is, amilyen tökéletes vagyok, de tudós? Faszból lennének nekem ahhoz jegyeim. Vagy úgy bármi felsőoktatáshoz a Roxfort után. A legjobb kilátásom az volt, hogy fogom magam, oszt cső, lépek hollandba vagy mégtovább, mert ez az ország faszhalom, itt meghalni se maradtam volna. Pedig itt manapság főleg meghalni lehet. Errefel, oké, a tudós az túlzás, de itt vagyok, még mindig belföldön, megjutalmazva magamat egy Weird Sisters koncerttel az első túlélt, meglepően jól teljesített egyetemi évemért. Mondjuk nem is gondoltam volna a Roxfort alapján, hogy ilyen érdekes, legit tudományos megközelítéssel is lehet mágiát tanulni, hogy a mágusvilágban bármi rá tudna ilyen erősen markolni a kemény sci-fi iránti rajongásomra, erre itt van ez a Sweetwoods hely, és azt veszem észre, hogy már egy éve tárgymágia szakon güzülök bűvöléseket. De még a többi pupák is ide jár. Oké, illene, de nem sikerül Löncsöt sajnálnom, aki a dirihez kellett menjen az átmenőért térdelni. Egyelőre a bárpultnál alapozok, mert az előzenekar egy görbe faszra nem érdemes, nem hogy a figyelmemre, meg megtisztelő jelenlétemre, és próbálom nem feltűnően lesni árgus szemekkel a teljes folyamatát egy imént rendelt koktél elkészítésének. De csak lemaradok a felénél, amikor valami gyökér beül mellém valami nyaller csajozós dumával. Gondolom ezt pillanatnyilag. -Najó, első részletnek megteszi a száz- fordulok felé, és majdnem leesek a székről, ahogy felismerem az illetőt, meg a mondat második felét. Merlin szent, bár aszalódó fasza, hát rád se számítottam, hogy összetalálkozunk. Mármint de, tekintve, hogy milyen koncertre jöttem, de nem arra, hogy személyesen, élőben, ilyen közvetlenül, pláne, hogy célzottan engem keressen meg. Vagy felismerjen. Vagy úgy egyáltalán emlékezzen rám. Ismertem még a Roxfortos éveiből is, de mi voltam még, gyökér kis harmadikos porbafingó, amikor elballagott, hogy aztán belőle sztár legyen. -Mér, mifasz van a fejeddel?- kapom le egy mozdulattal a sapkáját, hogy aztán felröhögjek, de valahol belül nagyon elborzadjak a horror látványon, ami a fejfedő alatt várt. -Éember, neked mi a konkrét fasz van a fejeddel!?- kérdezem mégegyszer, mostmár őszintén szörnyűlködve, számonkérően. Elővarázsolom a pálcám, addig a sapkát meg átbiggyesztem a saját fejemre, hogy felszabadítsam a kezem, meg remélhetőleg, hogy a sürgősségi fodrászkezelésben "véletlen" nálam felejtődjön. Két galleonért szar izéke merch, de attól még Weird Sisters merch, ingyen a rákba ne tartanám meg? Pláne ez még járt Wagtail fején is. Minden szépítésztudásommal nekiesek a rózsaszín üstök kipurgálásának, de ez még nekem is kihívást állít. -Figyu, törődj bele, hogy ez már rózsaszín marad, de legalább a minden gecit kiszedtem belőle- közlöm a tényállást Myronnal. -Na mit alkossak belőle? Kívánság, óhaj-sóhaj, vagy csak toljam kopaszra, hátha nem rózsaszínen nő újra majd?
Kezdőlap
Kiskoromban rengeteg tanmesét olvastam... magamnak, mert anyáék sosem értek rá felolvasni nekem, a nővérem ízlése pedig akkoriban eléggé megkérdőjelezhető volt. Mindegyik történet valami hatalmas bölcsességgel végződött, mintha Dumbledore évnyitó beszédeit valaki lefirkantotta volna és helyettesítette volna a szereplőket béna muglikkal meg állatokkal. Sajnos arról egyik mese sem szólt, hogy iszonyat másnaposan, hirtelen impulzustól vezérelve nem éppen jó ötlet befesteni a hajad. Főleg nem rózsaszínre. És főleg nem azzal orvosolni - azaz rontani - a problémát, hogy utána nekiesel ollóval. Hát én pontosan ezt tettem ma, néhány órával a fellépésünk előtt. Mikor a srácok megláttak, konkrétan a padlón kötöttek ki a röhögéstől és meg sem próbáltak együttérzők lenni.
