Minden történet elkezdődik valahol, általában ott hogy az ember megszületik, legyen az mugli, sárvérű, vagy épp arany… az enyém azonban nem ott kezdődik… az teljesen átlagos és unalmas események tömkelege lenne, mivel az idődet húznám. Az én életem ott kezdődött mikor átléptem az iskola kapuját. Előtte minden tökéletes volt. Apa keményen és felelősséggel vezette és óvta a családunkat mindig is, és bármit mondott mi helyeslően elfogadtuk és követtük szavát. Aztán jött az iskola, és a világ kinyitotta kapuit. Talán apám nem is sejtette, hogy az addig engedelmes kislánya mekkorát fog változni idebenn, de a kétely magja nem csak elültetődött, de lassacskán ki is csírázott szívemben, és már koránt sem vagyok olyan biztos, hogy a sötétség szolgálata az egyetlen út, amit nekünk szántak.
Az évek teltek, egyik a másik utána, és a tanulás és fejlődés lefoglalta minden időm. A fiúk? Van, aki tetszik, de mint ahogy minden nyálas romantikus történetben lenni szokott, vagy mást szeret, vagy csak szimplán észre sem vesz.
7. év… azt hiszem idén odamegyek hozzá és megmondom neki a magamét, hogy jó lenne ha szemüveget venne, és észre venne már, aztán haza is vihetném bemutatni. Hülye vagy Irina, apád porcelán tányérrá változtatná, hogy legyen valami haszna is. Mért mindig az ellenség fia tetszik? Valaki dermesszen sóbálvánnyá…
Hülye ötletek tömkelege jut csak eszembe, az helyett hogy már most a vizsgàimra készülnék, és a kérdésre hogy mi leszek ha nagy leszek? Nem biztos hogy szociális munkanélküli. Attól mert a gyerekkoromat súlyosan molesztálta egy tehervonat még lehetek tisztességes felnőtt... mondjuk tanár a suliban. Taníthatnék ... hogyan ne vegyen észre a fiú aki tetszik, vagy esetleg a tanuld meg titkolni kiléted a rokonaid előtt. Nem érdekel semmi az animágiámmal lehetek hiúz a tiltott rengetegben, ha megunom ezt az egészet, vissza se kell változnom... talán.
Azthiszem most jön az a rész hogy csiribú csiribá és elveszem az emlékei D... na ne nézz így a saját érdeked... ez vagy tudod mi a másik... és igen megtenném... nem nem miattad, magam miatt. Önzőség? Meglehet... de állj meg egy percre és kérdezd meg hogy érdekel e... segítek... nem... most pedig nézz mélyen a szemembe... vagy fuss, menekülj és vissza se nézz...jaj várjunk az egy másik mese... akkor abraka dabra.... *gonosz kacagás*.