Mindig is volt bennem egyfajta érzés; hogy különc vagyok, hogy más vagyok, mint a családom többi tagja; hogy nem illek közéjük, mert gyengébb vagyok, mind fizikailag és lelkileg egyaránt. Szükségem van a bátyám támaszára és szerencsére nem mozdulhat mellőlem; a családi hagyomány tiltja, valamint a jegyességünket sem bonthatja fel. Félek, rettegek, hogy egyszer eljön az a nap, mikor szívét elrabolja egy másik lány...
Emlékszem a vér fémes ízére; ahogyan eltelítette számat az ajkaimból kibuggyanó vörös nedű. Emlékszem a kétségbeesett, vadul kapkodó zihálásomra, amely betelítette a kicsiny szobát, s egyedül ez volt az, ami visszhangzott elmémben, a fiú rekedtes nyögésein kívül. Emlékszem a tompán lüktető fájdalomra, mely bőröm alá hatolt, örökös emléket hagyva maga után. Máig emlékképként vetíti ki magát lelki szemeim előtt a testvérem arcának eltorzult vonásai; ahogyan a kéjtől megvonaglott teste, s ujjaival a vékony anyagú paplanba markolt. Emlékszem a sós, kövér könnycseppekre, amik eső-szerűen áztatták arcomat; emlékszem, hogy vöröses-barna tincseim fejbőrömhöz tapadtak. Emlékszem… azt hittem, itt a vég.
Tüdőmbe szorul az összes oxigén; testem lágyan remeg meg, ahogyan ujjaim a vörös takaróba markolnak. Éjszakánként újra és újra átélem azt a napot; azt az egyetlen napot, ami mindent megváltoztatott az életemben; amitől úgy érzem, hogy a Világot kirángatták a négy sarkából, s immár egyetlen biztos kapaszkodóm sincsen; a régen megszokott érzések tovatűntek a víz lágyan fodrozódó felületén. Kivéve őt… kivéve a bátyámat, ki mindig mellettem állt, s megvédett, ha arra képtelennek bizonyultam. Ujjbegyeimmel morzsolom el az apró könnycseppeket, s lassan, szinte aprólékosan, nagyon figyelve arra, hogy ne ébresszem fel a férfit, mozdulok hozzá közelebb. Az ablakon beszűrődő Hold ezüstös fénye az egyetlen, amely némi világosságot szolgáltat a kicsiny, de annál otthonosabban berendezett szobában. Tekintetem magába issza Igor látványát; érzékien elnyíló ajkait, nyugodt arcának vonásait, nyakának kecses ívét, valamint a takaró alól előbukkanó, fekete szőrzetet. Hurrikánként söpör végig rajtam az érzés, minek nem tudok ellenállni; nem bírom elnyomni magamban a felszínre bukkanó, nagyon is valóságos formát öltő késztetést, így engedve az akaratnak, a férfi karjai közé vetem magamat; akár egy riadt, bújós kiscica, kit kitettek otthonról, hogy máshol találja meg a boldogságát. Fülemet mellkasára tapasztom; mindennél szebb melódiát dalol szívének egyenletes, ütemes dobbanása. Lassan, de biztosan észlelheti jelenlétemet, ugyanis karjai szorosabban fonódnak immár karcsú testem köré; úgy von magához közelebb, akár egy plüss állatot. Ki nem mondott ígéret rebben ajkaimról; oly’ finoman és halkan, akár a legelső csók, amire, ha visszagondolok, még máig érzem a kellemes bizsergést gyomromban.
Emlékszem arra a pillanatra, mikor Igor száját elhagyta az a bizonyos varázsige; a helyiséget betöltötte a zöld fény, mitől a testvérem szemeiben örökre kihunyt a tűz. Nem féltem, nem gondoltam arra, hogy vajon mi jöhet ezek után, mert biztos voltam bene, hogy Ő mellettem marad; hogy bármi áron védelmez, mert a köztünk lévő kapocs ennél erőteljesebb. Mindennél erőteljesebb.
keresett || - || akad <3
▽The Age Of The Marauders▽
I solemnly swear
I am up to no good
Marlene McKinnon
C’est la vie
Griffendél
Ha vakmerõ vagy s hõsi lelkû
▽ Reagok :
47
▽ Avatar :
Josephine Langford
»
»Kedd 23 Aug. - 21:43
Elfogadva!
Irina Karkarov! Csodállak, hogy ilyen jól tűröd a helyzetet ami a családodban van, Igor előtörténetét is ismerve, kimondhatom, tényleg nem volt könnyű dolgotok és biztosan nem is lesz. Azt viszont tudom, hogy ezekből nagyon nagyon jó játékokat lehet kihozni és gondolom nem is haboztok majd így tenni! Őszintén kíváncsi vagyok, mire fogtok menni egymással. Az arc, amit választottál, tökéletesen illik a karakterhez, és nekem nagyon tetszik az is, ahogyan mozgatod őt, az, hogy mégis kicsit azért törékeny. Foglalózz is le, aztán pedig játssz!