| |
Oldalköltözés
Kedves Mindenki! Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : ) b & caelor & effy
|
Friss posztok
| Alastor Moody
 Szomb. 25 Dec. - 10:27 Alecto Carrow
Vas. 5 Dec. - 0:12 Practise makes perfect... really? Alex R. Emerson
Szer. 21 Júl. - 14:54 Lucius Malfoy
Pént. 9 Júl. - 1:06 Vendég
Csüt. 8 Júl. - 9:43 Lucius A. Malfoy
Szer. 7 Júl. - 16:18 Yves McGonagall
Szer. 30 Jún. - 3:38 Martin Nott
Kedd 29 Jún. - 2:33 Anathema Avery
Kedd 29 Jún. - 0:34 |
Erre kószálók Nincs Jelenleg 518 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 518 vendég A legtöbb felhasználó ( 531 fő) Hétf. 25 Nov. - 3:14-kor volt itt. |
|
|
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Mesélõ Ki mozgatja a szálakat ▽ Reagok : 3
| » » Hétf. 12 Márc. - 14:31 | | | Gellert Grindelwald nightmare dressed like a daydream  ★ grindi★ soksoksok★ being félvér★ hát ebben a kérdésben semleges★ being legendás mágus/metamorf★ sötétvarázsló ~ de saját oldalon★ david bowie★ being nagyágyúMikor már minden előtörténetet megírtam, minden arcomat megmutattam - és volt néhány, fogalmazhatunk így is, feleim - és enyém volt a kezdeményezés lehetősége, joga, megálltam egy pillanatra a méltatlanul elhanyagolt mugli gasztronómia egy remeke, a macskaszaros kávé felett, és arra gondoltam, vajon lehet még ragozni a semmit? Lehúzható az érthető véglegesen túl némi bőr a képemről, és hol húzódok saját magamon belül a türelmi zóna árnyékában, mikor lesz tulajdonképp elegem az ismétlésből, megszokott kifejezésekből, mikor leszek inkább önmagam paródiája, és vajon nem unalmas elnyújtani így a mondatokat vég nélkül, mint valami csipkehabos hasonlatban fuldokló, rendszerváltást áhító nagy magyar dallamcsokor?
De legyünk hát tanúi annak, amit a huszadik század énkeresésnek nevez, a huszonegyedik pedig majd valódi imádsággá magasztosítja: az egyén megkísérli magán túl vezetni a pennáját, hogy majd csúfos kudarc esetén meghivatkozza az emberi szellem nagyságát, vagy küzdeni akarását, és lám, feleim, én mindig kész vagyok önmagam elbuktatni némi unaloműzés céljából, mert a világot felégetni olyan nagyon közhely, még ha művészetté is fejlesztettem. A valósággal való mindennemű egyezés nem a véletlen műve.
'Voltak ők minden, hófödte csúcsok között tekergő északi fény, mámoros orosz éjszakák borgőzös csókjai egy ingnyakon, minden további szinte költői képek vad és féktelen orgazmusa egy családregény felett, ó mond, hol az ártatlanság, sarjadhat-e emberi, nem ösztönös, állati gerincéből ősök nyelvén morgó nagyság ott, hol tiporják jogait, hol korlátozzák tekintetét, te ne nézz oda, ne is lásd, hogy épül történelemkönyvek lapjaiból, átaludt tanári eclogákból az egyszeri író díszlete oroszhonról, hol az igazi kommunizmus, mi csak ütni tudunk, szünet nélkül gyűlölködni, de jaj neked, ha valóban megtennéd, a gyűlölet palást, ami takarja a lényegtelen semmit, anyád bizonyára kurva, apád orosz oligarcha, akarom mondani, nemes, mert mind azok vagyunk, ereinkben aranyvérbál táncol őrületre, hogy belterjesek vagyunk, takarja számtalan december, vörös éjszakákban a fehér vitorla, mert szegény alkotó szegényes fantáziája idézetekből való, elmosódó emlékekből egy kötelező olvasmány oromzatán áhítva a valami mást, várva az elnyomó kezeket, mert kell, hogy gyűlölj, kell, hogy utálj, különben semmi vagyunk, és minden, én gyermeketek így vagyok, ti nagy romantikusok, fáj és belétek halok, még rímel is olykor néhány szótag, nézd hát, Gellert, miként teremtünk egy bekezdésből további értelmetlenséget, forró ajkak násztáncán nagy hasonlatok között tapintható ürességet, stílusunk, érzelmeink vesszőkkel kapcsolódnak csak egymáshoz, egy vagy köztünk, csak egy újabb vessző.'
'De lehet más a hangszín, basszameg. Pontokba szedve, tömören. Sok ponttal... ilyennel, olyannal. Vagy mi.
Apám egyszerű munkás, koszos körmű kezével azután vakarta meg az állát, hogy látta, ki és mi vagyok: a húgyszagú konyhánk utolsó villanykörtéje akkor pattant el, anyám meg cigizett, akkoriban mindenki cigizett. Vártam valami szöveget arról, milyen fontos küzdeni azért, bárhogy is basztak ki az iskolából, de nem jött semmi, csak hallgattuk, hogy üvölt a szomszéd, megint részeg a férje, és mind részegek akartunk lenni egy kicsit. Az asztalon számlák, úgy általában értelmetlen megpróbálni megállapítani, milyen az eredeti színe, a sok ráragadt ételmaradék és dohány megszínezte már, mint a mindennapjainkat, rágyújtottam én is, a szomszéd egy csirkefejről ugatott, anyám köhögött. Akkor volt egy hónapja, hogy a medimágus közölte vele, meg fog halni, és nekünk annyi pénzünk sincs, hogy valami tisztességes temetése legyen, úgy fogunk járni, mint a szomszéd anyja, el leszünk temetve valami szoci bérház alá, és a kutya sem fogja tudni soha, kik voltunk. Már ha majd lesznek bérházak, most csak kmks vagyok, végül is varázslóként kétkezi munkát végezni sem sokkal szarabb, mint a minisztérium csicskájának lenni, gatyából kilógó seggünket vakarni, mert mit akarnak a politikával, mit akarnak bármivel. Adjanak anyámnak egy rendes sírhelyet.
Apám előveszi a laposüvegét. Odakínálja nekünk, igyál fiam, és ne töröld a taknyodat az inged ujjába. Én meg iszom, mert felszólítottak, és mert, fogalmam sincs, fogalmam sincs már semmiről. Vagy mi.
'Olyankor azért alkalmas voltam mindenféle furmányos játékokra is - például elhitetni Bathildával merő bájom és vattacukorra emlékeztető édességem, így aztán hamar szerephez jutottam, pedig eredetileg díszletből fának szánt a mesélő, fekete csokoládé után kávénak, aminek az ízére úgysem emlékszik senki. Hamarabb találtam magam abban a mindig hárs és könyvszagú kis házban, minthogy kimondhattam volna, porcukros hókifli chilivel, pedig azzá nevelt két nagyon is ismert regénybeli karakter, tort ültek a sorsuk felett, a gazdag férfi és a szép nő, báléjszakákon kezdődött a karrierem, Bathilda elhitte nekem, hogy tényleg én vagyok az unokaöcs, sálamat fújja a diadal, kockás, lenmagszín, méltó folytatása vagyok egy erőltetett, igazán nem is létező stílusnak, félúton elveszett generációs-tirádának, fahéjas-cukros leírások mélyén ring a lelkem, kötelességtudatból vizionálok azért a világ leigázása mellé napsütést, szeplőket az orromra, pontosan tudom, mit kell mondanom az idősödő hölgynek ahhoz, hogy tudja, én az vagyok, aki: sütőtök pille takaró alól a kávéillatú klisé, lényegében receptekkel a csontjaimban, és végképp éhesen a bűnökre.
Nos, feleim: melyik voltam én?
Azért abban megegyezhetünk, hogy mi nem vagyunk olyan különbözőek, csak szeretjük magunkat külön személyiségként definiálni, ki a tudomány nyelvén, kiröhögve azt, aki nem beszéli, vagy a skála másik végén művésznek kiálltjuk ki magunkat egy olajpasztell után. Mi nem vagyunk olyanok, mint ők, és én főleg nem vagyok olyan, mint mi - pedig csak azon múlik, ki adta az alaphangot, majd átírok mindent, minek is tartanám magam egyszeri jelzőkhöz, ha majd rákérdeznek, miért ellenkezik a jellemem a cselekedeteimmel: megvonom a vállam, ki vagy te nekem? A játék nem ért véget, feleim.
Mert olyan vagyok csak, mint valami mesehős, nem is megfogható entitás, égiekkel játszó földi tünemény, azokról a jelzőkről nem is tudok vagy akarok lemondani, szeplős orrom intonál, hogy ez nem jelent semmit, tündérkacaj csupán: türelmetlen vagyok és akarnok, de határozottnak nevezem, tétova teremtés csak hosszú combcsontom végén a meggyőződéssel, hogy ez nem is szépség, a törékenység nyilván nem évezredes afrodiziákum, csodálkozom mindenen, és gyermeki kegyetlenséggel ütöm-verem azt, aki közeledni mer, magamba fordulok és ott pukkadok meg, engem ne értsem meg senki sem. Hogy nem kezelnek helyemen, nem az én hibám ugye, engem csak szeretni lehet, mert bájos vagyok, fénylény, ha utálsz is érte, akkor is olvasol, mert minden generációban felbukkanok, voltam a legjobb barátod, aki ellopta a csokoládéd, játszópajtásod, aki elfoglalta helyed a hintán, aztán első szerelmed, aki nagy nehezen engedte csak az ajkad az arca közelébe, felnőve pedig a feleség, aki valójában inkább a Lolita-álmok kegyetlensége testet öltve, de mit számít, ártatlan vagyok örökre, te pedig bűnös, megkockáztatom, geci. Mert én nem lehetek az, ugye.
Jellemem erős, hajam szép, beszéljünk inkább képességeimről, ugye az világos, hogy metamorf vagyok, megölni sem lehet, mert lyukat varázsolok oda, ahol a golyó menne át, láttam ám annál a csajnál is, lehetséges. Amúgy is az én oldalamon áll Rowling, szóval részletezzük, szeretnék két pálcát, egyszerre lőhetnék velük, és mivel szeretem a muglikat - a rasszizmust amúgy sem teljesen értem, mitől jobb egy aranyvérű, mármint tényleg, egy korszakban egy kiemelkedő oszlopnak lenni lehet enélkül is, addig se kényszerít senki házasságba valaki nálam romantikusabb plotot játszani akaróval - ezért felhasználhatnám az ő technológiájukat is, illetve még kigondolom, amúgy a párszaszó miért olyan ritka, lehetnék inkább hugrabugos, láttam a filmeket is, szóval. Szerintem a világ olyan, mint egy... buszsofőr, és tud vezetni, de vajon tudja, hogy ki ül a buszon? Nna, megvagyok, szerintem ez elég lesz.
Lelkem sötét kútfője az önostorozásnak, 's nem hajthatom fejem megnyugvás ölébe, felelősnek érzem magam minden rosszért, mely a világot marja. Talán volt valaki, akit szerettem, és akinek szemében mégsem tudtam elviselni jellemem, nem használtam névelőket sem szívesen, és köztünk világok húzódnak: ő nem lehet az enyém része, mert az emberi korlátokat átugrani nem tudó, humanizmusnak becézett liberálfasizmus visszafogja, eltakarja előle, hogy az ember önálló, 's mindig törekedni fog arra, hogy uralja, mihez hozzáférhet. A lehetősége is szórakoztat, hogy van, ki mindig lapulva él, én csak belül szenvedek, de ők átosonnak életükön, nem lehet örökké szégyenkezni azért, amit elkövettünk, de akarattal: ezzel gyógyítom magam, csak ez tart a felszínen, mert elmerülnék én is, megszűnnék létezni jelenlegi formámban.. Hogy fáj, és férfi vagyok, magától értetődik: nem létezhet tisztább szellem, de nagyobb önbakóság sem.
Nos, feleim: melyik nem voltam én?
 Kedves Albus,
Eredetileg úgy terveztem, bazseválok kicsit másodszori - hivatalos, feleim, tegyük hozzá - érkezésem örömére, küldök majd kiáltványt mindenféle méltóságoknak, körlevelet, már a kabátom is megterveztem, de rá kellett jönnöm, hogy Who-de-mort sokkal inkább e kor gyermeke, minek ide a felettes én nagyszerűsége, ezek a gyerekek még kígyót rajzolnak a kezükre, és ideológiát kreálnak óvodai foglalkozás gyanánt a vérelméletből, ha pedig megkérdezed, mi az alapja, szemen is szúrnak a papírállataikkal. Nem tudom, te hol voltál az utóbbi időben, legutóbbi értesüléseim szerint nem kifejezetten vagy a dolog híve, de remélem, nem az a mentséged, hogy te valami kis mellékzönge vagy a történetben, mert azért arra vetted a fáradtságod, hogy mindenféle madarakat röptess, és lecseréld a profilképed erre a megbocsájthatatlanságra.
Mondjuk, hogy megértem kettőnk különbözőségét, ami a politikai ideológiát illeti - nem mellékesen kitekintve a szakállviselés lehetőségére, amivel tényleg csak azt éred el, hogy most már Merlint is szexuális színben kezdjem látni miattad - és megértettem, hogy valamiért feltétlenül szükségesnek érezted, hogy elverd a kis fenekem a sajátom építése közben, ugyanakkor még mindig nem késő jobbik eszed leporolásához, mert szentséges felöklendezett glitter, Albus, ezek a te kedves angoljaid legutóbb tea mellé felkoncolták a miniszterüket, majd könnyed esti mozgásként felgyújtották az egyik legfontosabb intézményüket. Elképzelhető persze, hogy más fogalmaink vannak a polgári engedetlenség korlátairól, de kérlek, be kell látnod még a magad rémes angolságával is, hogy elképzelhető, hogy akarnak valamit, és az nem még egy kis teasütemény, ezzel szemben te mindent csak szeretnél, udvariasan, a híveid gondolom nemkülönben, és még az ajtót is kinyitjátok a világvégének, tessék csak, szabad a kabátját? Természetesen én még mindig a természetes életforma mellett kampányolok - azazhogy most épp leköt, hogy valakinek a szakállát igyekezzek függetleníteni mindenféle szerinted bűnös vágyaimtól, csak hogy kellemetlenül érezd magad, mert azt szeretem - és vallom, hogy neked kellene beülnöd abba a székbe a Vasprefektus helyett, már ha nem is a hatalom hajhászása miatt, de legalább azért, hogy rendet teremts, rácsapj néhány aranyporos tomporra és hasonlók. Megengedem, tehetek kis mértékben arról, hogy tarts a hatalom suttogásától, de ez nem ok arra, hogy rászabadítsd a világra minden idők második legrosszabb mágusát, miközben az szónoklatokat tart az alkalmatlanságodról, és úgy általában a civilizáció végéről, lássuk be Albus, nem csinálja olyan rosszul, mi meg mi a faszért, már elnézést, vagyunk azok, akik, ha hagyjuk, hogy a fejünkre nőjön? Megbocsáss, ha volt lehetőséged ilyen szakállat növeszteni, felteszem, adódik némi felesleges szabadidőd arra is, hogy esetleg.. tegyél valamit? Ha tapsra vársz, tessék, itt van. Taps.
Azért hogy ne érjen készületlenül, szeretném, ha tudnád, amennyiben úgy döntesz, bokros teendőid mellett nem adódik ez a bizonyos, rám marad a munka dandárja, és én a legnagyobb örömmel látok hozzá a gyerekneveléshez, mindannyiunk érdekében. Minek az évszázados bölcsesség és a lappangó bujtogatás, ha nemhogy nem használod, de még példát sem mutatsz vele? Esetleg lemaradtam volna, és ismét divat kenyérrel sem visszadobni? Albus, elfogadom, hogy menthetetlen vagy, és az életben nincs már több vágyad egy kötött zokninál - most mond, nem én vagyok a legjobb barátod kötőjel legnagyobb rajongód? például nagyon tetszik a betűtípusod, add át a userednek kérlek - de akkor állj félre, mielőtt valaki komolyan megsérül. Végül is hogy lehetnénk az évszázad legnagyobb mágusai, ha hagynánk mondjuk egy miattunk elárvult gyereket összeveszni egy másik elárvult gyerekkel egy pálcáért és némi jelképes hatalomért, miközben víziója egyiknek sincs több, mint egy kanálnak? Na ugye.
Legmelegebb öleléssel:
régi barátod, akit nevén nevezünk
mert azért szép tűzijáték volt, de ennél több kell ellenem
Grindelwald
|
| | | |
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
▽ Avatar : Tom Hiddleston
| » » Vas. 14 Okt. - 17:07 | | | Gratulálunk, elfogadva! Üdvözlünk köreinkben, reméljük jól érzed majd magad nálunk. Így írsz Te! Kinek iszom vég nélküli szavait és a szavak rózsaszín bimbókká bomlanak végtelen történetedben Te számlák húgyszagú gesztája, Isa pur es homu, hát nem szégyelled magad James Joyce-ként írni? Kikiáltalak művészetnek, minden Te vagy, akit imádunk és akitől félünk, hiszen a többtől, sokktól, ennyivel ragyogóbbtól mind viszolygunk kicsinynek érezni magunk. Mi és mi mások is, akik még úgymond nem coming out-oltunk, hagy legyek magyartalan, ha te már mindent megengedsz magadnak a nyelvvel, amit emberileg lehetséges facsarni, mint minden idők leg-je, hát anyám mit szólna te gyalázat, hogy rózsaszín szemellenzővel olvastalak egy fiatalkori, szakállatlan Dumbledore-nak képzelve magam, ide azt a pacsit hátra. Ki gondolna egy politikust humorosnak egy Voldemort-büdös világban, amikor boldog boldogtalan kívánna hatalomra helyette téged, itt igazán célszerű volna elhallgatnom, mielőtt Albus helyett utánad andalognék megbabonázva – lennék a McGonagallok árulója és sok olyan, amit Te bizonyára csacskaságnak tartasz, így átadom a stafétát, csak onnan a hátsó sorból szurkolok, vastag sálba burkolózva, ne is lássalak, milyen generációt lesz pofád kinevelni az ellenek ellen, úgyhogy nyomás, mielőtt megzavarodok, vagy beléd habarodok szavak végtelen bűvölője, akit követtem hómezőkre, nyomában lihegve, átkozva nevét és nem csak én, sokan szitkozódtunk, hiszen olyan bravúrosan írsz Ti (ahogy mi nem tudunk) Foglalók • Hírek • Kapcsolatkereső • Halálfaló lista • A Főnix Rendje listája Vissza az elejére Go down |
| | | | |
| | Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
