Fázósan, ám annál izgatottabban húzza össze magán a kabátot, majd igazítja meg a sapkáját. Felöltözött, három réteg ruhát is vett magára, mert hát az utolsó emlékképei között szerepel, hogy mennyire fázott egy ilyen téli, erdei sétán. Nem kifejezetten szokott fagyoskodni, de ilyenkor valahogy mégis átfázik egy pár perc alatt... leginkább a lába és a feje, így tehát ezeket jó meleg ruhába bugyolálta. Még egy talpmelegítőt is beszerzett a cipőjébe, így tehát elégedetten sétált a Tiltott rengeteg széle felé. A kinézete nem érdekelte, az sem hogy úgy nézett ki, mint egy jóllakott óvodás, neki csak az számított, hogy Alec, vagyis Mr. Silverlake baglyot küldött a számára még tegnap reggel, és meginvitálta arra a programra, melyet olyan nagylelkűen felajánlott a múltkori baleseténél.
Valójában egyáltalán nem számított erre, mert úgy hitte, hogy az egész felvetés és ötlet csak azért jött létre, mert ezzel akarta kissé megvigasztalni. Na nem mintha nagyon vigasztalni kellett volna Lemont, még csak a lelke sem vágyott erre a simogatásra, ám tény, abban a pillanatban egészen jólesett egy ilyen nagylelkű felajánlás. Hiszen soha nem volt még kinn a kastély erdejében az állatokat megfigyelni, nem etetett meg egyet sem, nem csinált velük semmit, mert hát jó volt... és megértette, hogy a tiltott szó azt jelenti, hogy oda nem teheti be a lábát. Ő pedig nem volt szabályszegő.
Így tehát kissé izgatottan várakozott a Tiltott Rengeteg melletti bekötő úton, hiszen a találkozót ide beszélték meg..
Ki kellett ruccanom Londonba a hétvégén, aközben jutott eszembe hogy Lemonnak megígértem hogy együtt terelgetjük vissza a sérült kis siklót az erdőbe, teljes a káosz nálam. Na így alakult, hogy azon nyomban küldtem egy baglyot és nem csak odamentem szólni hogy amúgy mit csinál hétfőn délután ráér-e. Nem vagyok a legjobb passzban, tudom én, de még mindig megvisel az öcsémmel töltött rengetegi séta, azt hiszem. Persze ahogy Clive-ot, Lemont sem akarom a családi dolgaimmal terhelni, Clive-nak mindent elintéztem, megvettem mindent ami kell, hétfőn meg Lemonnal kirándulok egyet, teljesen kézben tartok mindent! Vagyis gondolom igen... Ozírisz persze azzal cukkol hogy fiatal nekem az a hugrás lány, jobb lenne ha gardedámkodna, de csak a szemem forgattam. Tudom kimozdulna, de Lemon nem tudom hogy reagálna a barátomra. Végül meggyőzött, hogy ha kedveli a különcöket és az állatokat akkor igazán nem fog fennakadni. Egyszer élek, Ozírisz is, szóval hagytam hogy a ruhám alatt megbújva derekamra, mellkasomra tekeredjen, hosszú fekete szövetkabátom alatt úgy sem látszik kit szállítok, ahogy nyáron a talár is takarni szokott. A sikló persze izgatott hogy végre visszatérhet, ő a karomra kúszott fel, ne legyen útban, de mégse a zsákban gubbasszon a derekamon, mint mikor elhoztam. Persze Ő már nem súly, Ozírisz a maga 15 kilójával már inkább, de megszoktam, könnyedén indulok kifele mikor barátom rám szól, hogy reméli nem azt tervezem vele etetem meg a lovakat. Akkor csapok a fejemre, hogy a húst ott hagytam, szóval azért még visszaszaladok, azaz gyorsan sétálok, mert a futást nem pártolják a többiek. Hosszú és sietős léptekkel közeledek némi késéssel Lemon fele, megszusszanva mellé érve, hogy támasztom a térdem. -Bocs, majdnem ott hagytam a kaját, rövid kirándulás lett volna! Remélem nem késtem sokat! Hú de felöltöztél! - Vigyorodom el, olyan mint egy hóember, nagyon édes, én ennél jóval lengébben vagyok de mivel általában sietősen járok-kelek és jó meleg a kabát nem szokott gondot okozni, épp csak egy póló és kötött pulcsi van alattam meg a farmerom. Igaz, a csizma is melegebb, ez tény, de se sálam se sapkám, egy árva kesztyűm sincs, a hússal teli vödröt szorongató kezem pirossága érezteti is megmarta már a hideg. Le is teszem kicsit a terhem, már nem fogom itt hagyni, ennyire nem rövid az eszem szerencsére. -Nehesszen vetkőzteted le a hidegben, elssszúrtad. - Sziszeg kibújva a kabátból a barátom, aki mászna le rólam hogy suhanhasson a hóban végre, szereti a telet valamiért szórakoztatja. Én persze vágok egy lesújtó pillantásos fejet, beszélhet az ember aztán tényleg! -Ahm... bocs Lemon, Ő Ozírisz a barátom, régen hoztam ki és ragaszkodott hozzá. Muszáj vagyok néha így kicsempészni és vissza, a legtöbben megijednek Tőle... A kis barátunk is itt van, akarod hozni? - Gombolom el a kabátom Ozírisz miatt és nyújtom a kezem, rajta van a kicsi sikló, aki Ozírisz mellett egészen eltörpül. Végtére is legjobb barátom egy 4 méteres fekete óriáskígyó, megértem ha ódzkodnak tőle, bár nem kéne, ártalmatlan jószág, maximum szavakkal szorongat, máshogy nem. Minden esetre Lemon dönt, láthatóan engem a kígyók cseppet sem terhelnek le, de ha szereti véletlenül bőrük hűvös érintését, akkor megfoghatja vagy megsimogathatja Őket egészen bátran míg kifújom magam. Persze lehet most menekül el, de talán nem fog, bizakodó alkat vagyok! Ellenben innen látszik, minden pletykának van alapja, az én esetemben is...
...
Az ígért séta a rengetegben, miközben a Thesztrálok etetése megtörténik, valamint a sebesült siklót közösen visszaengedik a természetbe.
Végül is nem kellett túl sokat várnia. Mondjuk azt nem tudta, hogy a férfi mennyire szokott pontos lenni, hogy időben érkezik-e a megbeszélt találkozókra, de azért hitt abban, hogy mivel mégsem nő, ezért nem kell rá órákat várnia. Mert hát akármennyire is nézte a kezén lévő karórát, az Alec felirat még mindig azt mutatta, hogy valahol út közben van, nem pedig azt, hogy épp a kettejük találkozóján. Hangosan szusszant egyet, fejéről leemelte a sapkáját, mert a nagy rohanásban kicsit kimelegedett, és nem akarta, hogy a várakozásban és mozdulatlanságban teljesen leizzadjon. Kesztyűs kezével beletúrt a hajába, megigazította a sapka által lenyomott tincseit, majd a műszál érintése miatt áramot képzett a feje tetején, minek hatására minden egyes hajszála vagy az égbe meredt, vagy még jobban rátapadt a fejére idegesítően és átalakíthatatlanul.
Próbálta dörzsölni, arrébb legyezni a makacs szálakat, azonban mintha csak direkt idegesítették volna, egy millimétert sem mozdultak arrébb. Durcásan elhúzta hát a száját, inkább megigazította a szemüvegét, majd összedörzsölte kesztyűs kezét, hogy legalább ezzel is melegítsen valamit elfagyosodott ujjain. Még egy pillantást vetett az órájára, majd pont sikerült elcsípnie, hogy az Alec felirat átcsusszan a saját neve mellé. Arcára egyből mosoly kúszott, majd kutató tekintettel próbálta kifürkészni a távolból érkező alakot.
Izgatott volt, mintha csak valami óriási nagy dolog készülne az életében. Vagy mintha... mintha épp haza indulna a családjához! Pont ekkor szokott ilyen lelkes lenni. A gyomrában jóleső bizsergés indult útjára, a szíve úgy kalapált, mintha kilométereket futott volna, pedig semmi ilyen nem történt, egyszerűen csak izgatottan várta az első olyan napját, mikor legálisan beteheti a lábát a tiltott rengetegbe, és megismerkedhet közelebbről annak belsejével, az állatokkal és azt csinálhatja, amit igazán szeret.
- Alec! - mosolygott és már messziről integetett a siető férfinak. Arca kipirult a hidegtől és az izgalomtól. Kedvelte a férfit, még akkor is, ha kettejük között túlontúl nagy korkülönbség volt. Végül is, az ember lánya nem minden esetben barátkozik nála sokkal idősebbekkel, vagy hát, nem is hogy nem barátkozik... Inkább az emberek tolerálták érdeklődve az egészet. Hiszen egy kamaszlány mit is akarhat egy nála több mint tíz évvel idősebb férfitól? És mit akarhat egy korban, hozzáállásban és tapasztalatokban bővelkedő férfi egy kislánytól? Ez egy rejtély volt, ami sokakat foglalkoztatott. - Semmi baj, végül is, nem sietünk sehová. - mondta mosolyogva, majd a füle mögé tűrte az elszabadult tincseit. - Hát elég fázós vagyok, muszáj volt felöltöznöm, mert képes vagyok nagyon hamar lebetegedni. - húzta el a száját mikor arra gondolt, hogy milyen könnyedén tud beteg lenni. A téli szünetet többször is töltötte már otthon úgy, hogy pár napot magas lázzal fekve töltött, és az évek múlásával mindig igyekezett úgy alakítani a dolgait, hogy lehetőleg ne betegeskedjen annyit. Elég gyenge volt az immunrendszere és ez ellen sajnos nem tudott mit tenni, csak megelőzni a komolyabb bajokat.
- Ó! Milyen szép! - csillan meg a szeme, és hát természetesen ő nem érti az állat és a férfi közötti kommunikációt. Csak a sziszegést hallja és kissé megszeppenve figyeli a két hüllőt. Az egyik egy óriás, a másik egy kis törpe, azonban félelmet egyik sem kelt benne. Soha nem volt még kígyó a kezében, nem ért egyhez sem hozzá, azonban el tudta képzelni, hogy milyen lehet a hideg és sikamlós bőrük érintése. Hogy viszolygott volna tőle az nem lenne igaz állítás, inkább csak kényelmetlenül intimnek gondolt egy ilyen találkozást. Mintha a kígyó, aki hozzáér, mindent megtudott volna róla. A bőre, az az érzékeny terület teljes egészében rásimulhatott, érezhette a szívének dobbanását, olyan érzés lehetett, mint mikor ő olvasott a gondolatokban véletlenül. Megtudott sok mindent a másikról, annyi különbséggel, hogy az állat a reakció alapján, ő pedig elcsípett gondolatfoszlányokkal. - Hát... hozhatom is, ha szeretnéd... - pislogott Alecra, majd kissé izgatottan az egyik lábáról a másikra állva igyekezett zavarát leplezni. - Szia Ozirisz! - köszöntötte a kígyót, azonban nem tett felé semmilyen mozdulatot. Vajon a kígyók is olyanok, mint a kutyák? Mármint, hogy ha valakihez tartozik akkor nem szabad és nem illő simogatni, hozzá érni? Mert hát a kutyákkal ez a helyzet.. Ha a gazdája nem engedi meg, akkor nyilván nem jó dolog kisérletezni egy ilyennel. - És akkor merre megyünk?
Szerencsés vagyok, hogy Lemon megértő fajta, bajban lennék amúgy, hiába nem késtem sokat, de fázós és ma épp kutya hideg van. Vissza is integetek, bár kissé szórakozottan, mert örülök hogy egy percre megállhatok és kifújhatom magam. Jó kondiban vagyok, de inkább a futáshoz mint a gyors sétához vagyok szokva, no meg nem plusz kilókkal edzem, Ozírisz súlyát pedig megérzem magamon azért. -Kössz! - Ejtek meg a lány felé egy félszeg, de hálás vigyort, majd megmosolygom a töménytelen ruhát és a haját, utóbbit csak titokban. A lányok köztudottan érzékenyek a hajukra, ha mást nem, ezt megtanultam. -Értem, szerencsére én edzett vagyok, de kellett is, ha már kinn éltem évekig a vadonban. Több immunerősítő teát kellene innod. A legtöbb nem valami finom, de tényleg hasznosak. - Ez csak tanács, nem követelmény, de anno én is így voltam ezzel, jobb megelőzni a bajt mint utólag okoskodni. Igaz, engem is meg lehetne dorgálni hogy nem figyelek magamra megint az öcsém miatt, de kezdek annyira hozzászokni ezekhez az áldatlan állapotokhoz, hogy lassan fel sem tűnik, nagyon eltévelyedtem. Aztán leteszem a húsos vödröt és hagyom barátomat lemászni rólam, elvigyorodom hogy szépnek titulálják. Szerintem is gyönyörű, de én elfogultnak vallom magam hüllők terén, azt hiszem. Szerintem a perui viperasárkányok is gyönyörűek és nem kis "rohadék förtelmek" mint sokat nevezik őket elég gonosz módon. Azért tolmácsolom Ozinak hogy szépnek találják, mire megnézi magának a lányt és elsziszeg egy "kössszépen"-t. Ilyenkor nagyon sajnálom nem értik meg egymást, már szavakkal. Bár remélem Lemon nem fogja ijesztőnek találni ahogy beszélek ilyenkor, mert sokan annak vallják, én meg kívülről nem látom és hallom magam ugye. -Jó, megköszönöm. Tessék. - Nyújtom a karom, jelzem a kicsi barátunknak "másssszon át, legyen olyan kedves, jó kezekben lesz".-Keresünk neki egy kígyófészket ahol megejtheti a téli álmát a többiekkel, aztán megyünk a lovakhoz. - Ez az én tervem de vétózni ér persze. A látszat ellenére adok Lemon szavára, hiába diák még, de ez nem jelenti okosabb vagyok, maximum tapasztaltabb. Közben Ozi is teljesen letekeredett rólam, kényelmesedve ropogtatom ki a hátam és nyújtózom egyet. -Minek nekem gyerek ha van egy kígyóm... - Mozgatom át magam, majd visszagombolkozom, nehogy attól tüdőgyulladást kapjon szegény Lemon, hogy rám néz. Ozírisz érdeklődve tekereg a lány körül, szinte hízeleg, ah... Clive-nak miért nem tudott ilyen kis rögtönzött bemutatót csinálni? Jó tudom, utálja Clive-ot de nah... Clive jó ember. Ozírisz minden esetre felágaskodik és úgy is megszemléli magának a másikat, elsziszegi nekem a nagy hírt, hogy túl fiatal hozzám... Néha úgy érzem ez a kígyó direkt nem hallja meg amiket sziszegek neki. -Ozírisz kedvel Téged, kíváncsi Rád. Ahm.... ha jól emlékszem az öreg jegenyefenyőknél volt egy nagyobb fészek, menjünk arra! - Mutatom is az irányt, ahogy újra magamhoz veszem a húst, de előtte még gyorsan teszek rá egy szag-elfojtó bűbájt, nehogy az erdő éhes vadjai kiszúrjanak minket magunknak. -Na és jól telt a karácsony? Találkoztál a testvéreiddel? - Kíváncsiskodom egy sort míg sétálunk, Ozi szerencsére már magától siklik mellettünk, élvezve a levegőt, a hideget, bár az sokáig nem szabad neki mert megfázik, hiába tettem rá is egy védőbűbájt, ugye...
...
Az ígért séta a rengetegben, miközben a Thesztrálok etetése megtörténik, valamint a sebesült siklót közösen visszaengedik a természetbe
- Én nem vagyok ilyen szerencsés. Engem mindig megtalál valamilyen nyavalya... - húzza el a száját kedvetlenül és visszagondol azokra a pillanatokra, amikor épp fontos lett volna a jó közérzete, ő pedig mégis lázzal nyomta otthon az ágyat. Vagy a kastélyban... vagy valamelyik ispotályban. Egyszerűen nem tudott mit tenni az egésszel, igyekezett felöltözni, nem huzatba ülni, eltakarni a száját, ha valaki mellette náthás volt, mégis örökké megtámadták a bacilusok. Ivott sok immunerősítő gyógyteát, de valahogy mégis, az összes bacilus kivédte az ellene felállított nagy falat és akadályt. - Szoktam inni, mindig. Már ősszel elkezdem, meg utána tavasszal is, de egyedül a nyár az, amikor nem kapok el semmit. Lehet hogy egyszerűen csak alergiás vagyok a hidegre, az esőre, a rossz időre, és nekem örökös nyárban kellene élnem! - mosolyog a férfira, majd kíváncsian, ám kissé megszeppenve szemléli meg a kezéről letekeredő kígyókat, majd a hússal telerakott vödröt.
Kissé remegve nyújtja ki a kezét, hogy az aprócska kígyó immár az övét használja pihenőhelyként. Azt azért nem bánja, hogy a nyirkos bőre nem találkozik közvetlen közelről az övével, mert ebben a hidegben valahogy nem érzi, hogy túlzottan felfűtenék egymást, sőt arra gondol, hogy a kígyó még inkább megdermesztené. - Szia! - köszön az apró állatnak, majd finoman és természetesen kissé mereven megpöcköli a fejét simogatási célzattal. Ujja lágyan érinti a kígyó aprócska fejét, majd mikor az se nem akarja megenni, se nem túl hideg, mosolyogva, immár bátrabban simít végig rajta, és engedi meg neki, hogy egészen végigtekeredjen a karján. - Gyerek?! Gyereked lesz valakitől? - kérdez vissza, mert pont ezt az egy szót sikerült elcsípnie az előbbi gondolatból, majd szemöldökét ráncolva néz a férfira. - De hát egy gyerek óriási felelősség, és akkor nem itt kéne lenned, hanem a lánnyal! - mondja oktatva, dorgálva, majd azonnal abba is hagyja ezt, mikor a hatalmas kígyó körbetekeredik körülötte, majd felágaskodva kezdi bámulni. Hosszú villás nyelve ki-kinyúlik Lemon felé, és bár a kígyóknak nem nagyon van mimikája, Lemon mégis látni véli, ahogy a jószág barátságos arckifejezéssel néz felé. - Én is kedvelem őt! Igazán jóképű... már ha férfi... - motyogja maga elé egy cinkos mosollyal, majd elindul a férfi után az ösvényen.
- Elég jó volt, köszi. Tudod, ilyenkor mindig összejövünk, meg együtt eszünk iszunk, mint gondolom mindenhol. Patrick szokott sütni sütit, a fiúk csinálják a fát, mi meg lányok alhatunk ezen az egy napon addig amig akarunk. - mosolyog, miközben a családi szokásaikról beszél. - És hát tudod, a szüleim eléggé ... okosak.... kaptam egy saját kis játszó szobát ajándékba... - mondja a férfinak, de egyelőre még nem említi meg, hogy lényegében a játszó szoba, az egy új dimenzió állatokkal, legendás lényekkel tele, ahol úgy foglalkozhat velük ahogy csak akar... mert hát Sweetwoodsban bármi megtörténhet. - Na és neked hogy telt a karácsony?
-Hmm, lehet kellene Neked valami immunerősítő edzés! Lehet az a baj, hogy fizikailag nem vagy formában és ez kihat az egészségedre is. A futás például nagyon jó vagy valami harcművészet, ha beltéri dolgot szeretnél. Ó vagy lovagolj! - Adok pár tippet, hátha vevő rá a másik, végtére is nekem állítom ez segít, ez erősített meg. Igaz, nekem ez szükséges volt, hogy bírjak futni ha kényes a helyzet, egy sárkány elől néha ez az egyetlen lehetőség, már azoknak mint én, akik nem szívesen hoppanálnak. Clive gondolom simán megoldotta mindig elegánsan. -Ah, saját kis terráriumod lehetne! A szoba egyik fele ideális 26 fokon a másik meleg 33 fokon! De akkor nem mozdulhatnál ki, ami szomorú lenne. - Vigyorgok, csak ugratom, noha a terrárium hőmérséklete az óriáskígyóknak ez, de én magam is kellemesnek találom ezt, gondolom akkor más is. Mosolyogva figyelem ahogy barátkozik a kis siklóval, simogatja meg és hagyja felkúszni az alkarjára. Mint valami tökéletes ékszer, jól mutat. Aztán nyújtózom és zsémbelődöm félhangosan, ebből persze az következik Lemon félrehallja amit beszélek és elképedve nézek rá először miről beszél és mi ez a kioktatás, majd elröhögöm magam és térdem támasztva szedem össze lélekjelenlétem. -Lánnyal, fiúval, valóban, de tudtommal nincs gyerekem. Gondolom szóltak volna a lányok, hogy kéne a gyerektartás legalább. Nem, nem, pontosan mert óriási felelősség nem akarok, ilyen élet mellett mint az enyém nem lenne túl kényelmes egy gyereknek. Szóval nyugi, jó helyen vagyok itt veled! - Vigyorgok rá szórakozottan, hogy Merlinre mondom, az kellene még! Oké, egy Dixon korabeli srác rendben van, az már felnőtt és csak gyám kell neki, de egy igazi gyerek. Amúgy is félnék mit örököl az én családfámból. -De ahogy elnézem Te támogatsz mindenben, ezt észben tartom! - Nevetek jókedvűen, majd fejcsóválva szemlélem Oziriszt ahogy "udvarol". Nehezen tudnám Clivenak előadni a legjobb barátom mérhetetlenül kedves és csípi az embereket, mert hát... Clive-ot majdnem keresztbe lenyelte... na igen. -Ó, jóképű, hallod Ozirisz? Jóképű kigyó ssssszerepében tetssszelegsz! Hím, egy egyiptomi istenségről neveztem el. Azóta kiderült legalább annyira bölcsnek és mindenttudónak hiszi magát drága barátom. - Forgatok szemet, de kiérezni tényleg a barátom ez az állat, sokkal inkább kötődöm hozzá mint általában az emberekhez. Közben persze elindulok a fenyők felé az erdő mélyebb területeire, a siklónak kell egy fészek hogy aludhasson. Míg barangolunk a karácsonyáról kérdezem Lemont, nem kell csalódnom, elég varázslatosnak írja le, szinte olyan idilli mint egy könyv lapjain az ideális karácsony. Szeretem hallani hogy valóban létezik ilyesmi, jó érzéssel tölt el. -Játszó szobát? Az mit takar? - Nézek rá némileg értetlen, mert olyan érzésem van értenem kellene miről beszél, lehet ez amolyan mostani divat idehaza, de én borzalmasan le vagyok maradva az ilyenekkel. Meg úgy mindennel, nem hiába tudott Avery olyan szépen kiosztani. De azt a részét sem bírom értelmezni hogy a szülei okosak, bár sejtem rá kellett jönniük Lemon ezt szeretné. Mert egy ajándékhoz nem kell okosnak lenni, nem? Ebben sincs rutinom mondjuk. -Jól, köszönöm. Ennyi év után ismét a Roxfortban töltöttem, egészen elszoktam a sok kajától meg a zenétől. Ozírisszel jól elvoltunk, csendben emésztettünk egymás mellett. - Érezheti számomra ez tényleg kellemes volt, örülök neki, az elmúlt években el is felejtettem épp karácsony van, a rezervátumokban összefolytak a napok, a családhoz pedig már diákként sem jártam haza, hiszen nem vártak. Rowantól pedig ijesztő is lett volna, ha úgy dönt, hazahív, azt hiszem. Akkor bizonyosan rémálom lett volna a szeretet ünnepe, így meg azzal a személlyel voltam aki szeret, nyugodtan közlekedhettem az iskolában, idilli volt nekem is a magam módján. -Tényleg, akartam kérdezni, Neked milyen háziállatod van? A legtöbb diák hoz egy baglyot vagy macskát, biztos Neked is van kedvenced. - Tudom, nehezen szakadok el az állat témától, de számomra ez egy kedves téma és azt hiszem Lemonnak is, így egyelőre nem feszélyezem magam miatta.
...
Az ígért séta a rengetegben, miközben a Thesztrálok etetése megtörténik, valamint a sebesült siklót közösen visszaengedik a természetbe
- Edzés? Nekem? - kerekedik el a szeme a férfi feldobott ajánlatán és kínjában tényleg alig tudja, hogy hova is nézzen. Jó, persze, nincs baja a futással, mert tud hasznos is lenni, de hogy sportoljon? Hogy nézne ki sportosan? Ő mindig is egy nyúlánk, fiús alkatú lány volt, aprócska és hetyke mellekkel, viszonylag formás lábakkal, apró pocakkal. Alkatilag képtelen volt a hízásra, és fogyni sem igazán akart. És hát el sem tudta volna képzelni, hogy izmoktól dagadó lábai legyenek, vagy épp kockás hasa. Az nem ő lett volna, az nem ugyanaz a Lemon lett volna, így tehát kissé ijedten kezdi el nemlegesen rázogatni a fejét az ötlet hallatán. - Nem hinném, hogy ez jó ötlet lenne... még a lovaglás csak-csak... de a futás, meg az edzettség? Hogy korán keljek, hogy az izzadtság miatt még jobban kimelegedjek és megfázzak... áááá.. - húzza el a száját az ötletre, majd egy laza mozdulattal megvonja a vállát. Jó, hát biztos van, aki így csinálja.
- Hmm nem is lenne rossz, még a hőmérsékletet is bírnám, de hogy benn üljek örökké... azt nem igazán. - mondja mosolyogva. Nem egy kifejezetten kígyó tartó típus, és bár nem fél tőlük, azért abban nem biztos, hogy a párszaszájúság nélkül képes lenne jól felnevelni egy kígyót. Keze közben érdeklődve simít végig az apró kis állat feje búbján, hagyja, hogy annak villás nyelve a kezéhez, ujjaihoz érjen, majd mosolyogva engedi, hogy végre a karjára tekeredjen és mintegy ékszer, helyet foglaljon a csuklója és alkarja körül.
- Lánnyal és fiúval? - kérdez vissza értetlenül, mert első pillanatban nem igazán esik le neki, hogy a férfi mit is mondd, majd pár másodperccel később koppan egy nagyot a fejében a felismerés. Arca azonnal vörösre vált, még el is kell fordulnia, annyira úgy érzi, hogy kimelegedett. Milyen kellemetlen így beletenyerelni egy ilyen témába, amihez amúgy semmi köze sincs, és már önmagát sem érti, hogy miért is akadt fenn ezen, és hogy hogy is volt képes számon kérni a férfit, mikor se nem barátok, se nem társak... hiszen semmik egymásnak még, viszonyukat egyelőre nem lehet nevén nevezni, az azonban bizonyos, hogy kedveli és talán kedvelik viszont is, azonban ez még nem jogosította volna fel arra, hogy ilyeneket mondjon. - Ó! - kapja a kezét a szája elé, majd próbál mentegetőzni. - Nagyon sajnálom, semmi közöm a magánéletedhez! Nem lett volna jogom ilyeneket mondanom, és... tényleg... sajnálom! - hadarja egyre gyorsabban, és csak reménykedik abban, hogy Alec nem fog megsértődni emiatt a botlása miatt. Bár a nevetése talán erre enged következtetni.
A kígyó közben játékosan körbejárja, nyelvével egyre közelebbről szagolgatja, és ehhez még sziszeg is. Megmutatja szépen lassan csodás valóját, fekete színe szinte ónixként ragyog a havas földön. Csodálatos teremtmény, nem kétséges! - Hát, végül is, a kígyók leleményesek nem? És fondorlatosak! Mármint, valahogy csak rávették Évát, hogy megegye az almát! Már ha hallottad már a történetet és jártas vagy a mugli vallásban... - mondja a fejét ingatva, hiszen gyerekként rengeteg bibliai történetet hallott. A szülei igyekeztek egészen kiskorától rengeteg dologgal kibővíteni a tudását, és többek között ez is beletartozott.
- Hát tudod ... hogy is mondjam... - kezd bele kissé félve. - A szüleimé a Sweetwoods, és mindketten a tér és időmágia professzorai. Szóval egy ilyen megbűvölt kis szobát kaptam. - mondja, majd lehajtja a fejét, hiszen elég nehéz erről úgy beszélni, hogy ne hinné azt a másik fél, hogy lényegében nagyzolni akar a családjával, ami természetesen nincs így! Mert ők egy tipikus család, nem mindennapi okossággal, csak hát nem tudja sokszor, hogy hogyan is kellene ezt lekommunikálnia a külvilág felé. - Pedig én tettem félre neked pár sütit Patrick sütijéből, csak még nem volt időm odaadni! - mosolyog a férfira, ha már az az emésztést említi.
- Van egy macskám. Még egészen apró, ezüst színű házi cica, hatalmas kék szemekkel. Silver a neve találó módon. - húzza el a száját, mert hát a névadási kreativitása nem épp kiemelkedő. Legalább is Oziriszhez képest. Eközben szép lassan követi a férfit a kijelölt úton, majd az erdő mélyében is, ahol egyre jobban ritkul az aljnövényzet és kezd kialakulni egy mohás, földes rész, ami egészen megfelelő lehet arra is, hogy a kígyók átaludják a telet.
Érdeklődve nézek rá mitől lett ennyire kétségbeesett, hát egy kis edzésről beszéltem nem arról, hogy legyen élsportoló! Rendben, én edzettebb vagyok, de nekem más a helyzetem, komolyabban kell vele foglalkoznom, de arcom enyhe dorgáló mivolta ahogy mosolygok közben azért elárulja nem valami sötét praktikát kínálgatok ám neki! -Lemon, ahogy lovagolni is csak egyszer-kétszer járnál egy héten fél-egy órára, úgy a többi sportot sem kellene jobban erőltetni. Nem azt mondtam hogy hagyj fel minden mással, csak mozogj kicsit. No meg ne télen kezd a futást ez tény, de a lovaglást például lehetne. Gondold át, egészséges. - Hátha ez egy olyan kulcsszó, ami hajlandóságot ébreszt benne hogy legalább mérlegelje a dolgot. De érezni ennyiben hagyom, lehet tanárnak készülök de nem átalakítani akarom a diákokat csak segíteni formálni önmaguk. Nem akarok olyan lenni mint az apám, hogy megmondjam másoknak mit csináljanak, erre kínosan próbálok ügyelni. -Egy idő után frusztráló valóban. - Mosolygok rá aztán újra önfeledten, én is benn szoktam ragadni a szobába Rowan miatt, nem jó. Pedig a Roxfort nem börtön, tudom hogy furának hatok, hogy nekem sokszor az.
Később már ahogy nála a sikló meglepődve hallom jól félreért, az meg az én hibám hogy szoknom kell, ne legyek nem törődöm a szexualitásom illetően, csak hát ha sosem titkoltam (diákként direkt kihangsúlyoztam ugye) akkor most elég nehéz átállni, be is harapom a szám, de látványosan felhúzom és leengedem a vállam, lévén mindegy is. -Inkább "vagy" de igen. - Az hogy lánnyal "és" fiúval talán még nekem is túl bohém, nincs egyszerre barátnőm és barátom, hogy mást ne is említsek, de ez inkább már csak apróság, jelezve nem feszélyez a téma. Vannak amik feszélyeznek, ez pont nem az, de tudom hogy rosszul vagyok bekötve. Clive is nagyon nehezen tért napirendre felettem, szóval hagyok Lemonnak némi időt átgondolni az életét, ezek után is beszélget-e velem, bár nem tűnt olyannak, aki diszkriminációval élne másokkal. -Nem igazán van, hogy őszinte legyek, már magánéletem, szóval kérdezz nyugodtan, maximum mélyen hallgatok. Nem haragszom. Ha meg haragudtam volna nem válaszoltam volna vagy... szimplán elkezdek káromkodni, rossz szokás, de gyorsan le tudod szűrni belőle ha mérges vagyok. Nem mintha úgy gondolnám, Rád valaha az leszek, lazíts már! - Veregetem meg finoman a vállát, hogy vegyen pár mély levegőt, nem dőlt össze se az erdő se a világ. Lemont még kedvelem is, akit kedvelek annak meg szívesen válaszolok, mint Dixon mondjuk. Ozirisz szerencsére érzi a feszültséget és oldja is a hangulatot, pontosan érzi a levegőbe szimatolva Lemon ok nélkül izgul. -Nem hiába a mardekár címerállata. Amúgy ismerem ezt a történetet, bár a mugli vallásokért nem vagyok oda. De mugliismeretből anno kiváló voltam! Kedvelem őket. - Már a muglikat, tudom ilyenekről nem tanácsos manapság beszélgetni, legalább is itthon nem, de itt az erdőben, kettesben szerintem nem lesz gondunk belőle. Ahogy egyre beljebb haladunk az erdőben Lemon aztán kifejti nekem ezt a játszó szoba dolgot, elég érdekes. -Ó, most hogy mondod, tényleg, hát Drake vagy... - Jut eszembe, hogy Drake Dékánnak emlegették a tulajt anno mikor az íreknél jártam. Igaz, pár furcsaságot is pletykálnak arról az iskoláról, de sosem mélyedtem bele. De így már értem az okosságot is.-Gondolom ott szeretnél továbbtanulni inkább majd... - Reméljük nem lesz elvárás felé, bár ha a szülők ilyesmit adnak a gyereküknek csak nem olyanok mint az enyémek. -Nem lehet könnyű nektek Drake gyerekeknek. - Motyogom halkan, mert nekem egyáltalán nem az jut eszembe (főleg a gesztusait elnézve) hogy ezzel hencegni lehet, inkább az hogy komplikálja az ember életét. A gondolataimból a süti rángat vissza. -Tényleg? De kedves tőled! Ha Patrick se bánja szívesen elfogadom. - Egészen fura érzés, hogy valakinek eszébe jutottam és még ajándékkal is kedveskedne nekem. Szokatlan, de kellemes. -A lényeg hogy hallgasson a nevére és a Silver jó. Csak nehogy fura cica legyen, aki belemászik a tóba, mert a végén hozzábiggyesztenéd a Laket és kiszaladnék a világból! - Kacagok fel, amennyire utálom a nevem, annyira viccesnek gondolnám ha egy macska kapná meg, sajnálatos hogy már nem tudnám Apám orra alá dörgölni a dolgot. Egy idő után azonban letérek a csapásokról és néha leguggolva szemlélem meg a talajt, keresem hol elég puha, párás, nem túl sok a tűlevél, majd kis idő elteltével találok egy odvasabb fát, annak a tövében egy kellemes kis lyukat, meg is kérdezem a siklót hogy mit gondol, mire ő maga is körbeszimatol, izgatottan jár ki és be a nyelve a szájából. Megkérem Lemont tegye le a barátunk, majd bólogat is a sikló nekem, hogy itt vannak a fajtársai. Felénk fordulva elsziszeg egy köszönömöt és besiklik a föld alá csendesen. -Megköszönte a segítséget, itt már újra otthon van. - Tolmácsolom Lemonnak is a hallottakat, majd elmagyarázom neki, ha érdekli mi alapján szűrhető ki hol van kígyófészek így télen, kicsit a növényekről, a talajról, hogyan olvasson nyomot. Igaz utóbbi nagyon tapasztalat alapú dolog, de ahogy felnyalábolom újra a vödröt magam is arra kell hagyatkozzak, mert a thesztrálok vándorolnak a tisztásokon és nem látom őket, szükségszerű a nyomolvasás. Persze ezzel azt is elkerülöm, hogy egyéb veszélyesebb lények területére tévedjünk, pár nagyon alap nyomot, mint amit a vaddisznók, a kentaurok vagy épp az erdei trollok, hippogriffek és doxyk hagynak magyarázok is neki, nekem nem teher és talán ő sem unatkozik míg a talajt és az ágakat szemlélem. Hamarosan így egyébként meg is leljük a kisebb csordát, akkor eltüntetem a szagelfedő bűbájt a kajáról és hagyom hogy közelebb jöjjenek a lovak, végtére is roppant békések.
...
Az ígért séta a rengetegben, miközben a Thesztrálok etetése megtörténik, valamint a sebesült siklót közösen visszaengedik a természetbe
- Jó, majd átgondolom... - dünnyögi megadóan. Hiszen végül is mi baj lehetne egy ilyen dologból? Mondjuk hogy a ló két perc után lerúgja a hátáról? Hogy futás közben ő lesz az első, akinek kioldódik a cipőfűzője és véresre sérti a térdeit egy elegáns esés következtében? Vagy hogyha esetleg úszni támadna kedve, akkor pont őt kapná be valami óriás bálna? Belegondolva ezek biztos apró kis butaságok, de önmagára levetítve nagyon is megállják a helyüket. Soha nem volt túlontúl szerencsés, így tehát ezek mindegyike abszolút előfordulhat.
- Tudod, nem tudom magam elképzelni csak egy szobában. Én olyan lány vagyok, akinek térre van szüksége. Ezért szeretem a réteket, mezőket! A kellemes nyári meleget, a virágok illatát, a fű selymességét. Tudom, nagyon költői és szentimentális, de hát... ilyen vagyok. - vonja meg a vállát miután kifejtette a férfinak, hogy miért is nem tudja saját magát egy szobában elképzelni. De mondjuk azt sem nagyon tudja elképzelni, hogy Alec örömmel töltené az életét egy szobába zárva. Hogy nem vágyna állatok közelébe, hogy boldogan élne távol a természettől. Nem! Ezt biztos, hogy nem viselné el hosszútávon. - Mit gondolsz, hol leszel majd tíz-húsz év múlva? Ugyanígy a kastélyban képzeled el magad? Vagy lehet, hogy világot látsz majd, és letelepszel egy szigeten, vagy épp egy hatalmas erdő közepén? - kérdezi kíváncsiskodva.
A férfi magyarázatára pedig ismét elpirul. - Jaj én nem úgy gondoltam! Mármint, ne érts félre, nekem ezzel nincs bajom, sőt! Ezt a kérdést pont olyannak élem meg, mint mondjuk egy harcot az elnyomottakért. Bár tudom, hogy a szexuális vonzódást nem kellene ehhez hasonlítani, és ezért se haragudj! Végül is, mit számít a másik neme, ha boldoggá tesz minket? Az életben pedig ez a lényeg, meg a párkapcsolatokban, nem? - kérdezi a férfit, kissé zavartan, majd el is indul utána megkeresni a legjobb fészket az apró kígyónak. - Szerinted egy idősebb férfi szerethet egy fiatal lányt? - bukik ki belőle a kérdés, ha már úgyis belementek ebbe a szerelem témába. Hiszen Alec közel jár már a harminchoz, és Oliver szintén ebben a korban van. Már a kezdetektől fogva odavolt a véla fiúért, lányosan és gyermekien szerette, a szeme csillogott már akkor is, mikor csak a nevét meghallotta. Szinte képtelen volt palástolni a rajongását, a ragaszkodását... azonban valahogy nem tudta, nem mert választ adni saját magának erre a kérdésre. Hiszen nem volt buta, tudta nagyon jól, hogy ha önmagának kellene beismernie a valóságot, hogy egy közel harminc éves férfi nem biztos, hogy egy tizenöt éves lányhoz fog vonzódni, az nagyon is mélyen érintené. Átformálná, összetörné.
- Hát még nem tudom mit szeretnék. Mármint persze, ez egy tök jó dolog, hogy a szüleidé egy egész iskola, és apád a dékán, de nem azért akarok odamenni, mert ők is ott vannak, hanem oda akarok menni, ahol azt tanulhatom, amit szeretnék. És hálistennek ebben támogatnak. Tudom, hogy sok aranyvérű családnál elvárások vannak, és a szülők sokszor rányomják az akaratukat a gyerekeikre. Anyuék nem teszik, bár titkon biztos nagyon büszkék lennének ha Sweetwoodsot választanám. - hümmögi el, majd a megfelelő helyen elengedi az aprócska kígyót, hogy az végre biztos helyre tudjon siklani. Integet a távozó állat után egyet-kettőt, majd mikor már csak hárman maradnak, akkor kissé közelebb sétál Alechez, úgy kezdi követni egészen a lovak helyéig.
- Hát Silver elég fura. Játékos, de tóba nem tenném! És tényleg, a neved... pedig mikor a nevet kapta, még nem is ismertelek. Csak tudod csodaszép ezüst színű a bundája! Egyszer megmutatom nektek... persze csak ha Ozirisz megigéri, hogy apró termete miatt nem akarja majd megenni! - kacsint a fiúra játékosan ezzel is kicsit viccelődve a kígyóval, hiszen tudja nagyon jól, hogy kígyósága ellenére nagy valószínűséggel olyan jámbor példány, amilyennel még soha nem talkálkozott ember. Nem hinné, hogy valaha is szemet vetne pont az ő cicájára, és Lemon bízik benne is, pont annyira, mint a férfiban.
- Hát én itt nem látok semmit. Vagyis ... - akad el a mondatban, mikor megérzi a mellette lévő állatok leheletének apró neszét, légcseréjének hűvösségét. - Thesztrálok! Hát persze! - lelkesedik csillogó szemekkel, majd úgy néz körbe, mintha bármit is láthatna attól, ha jobban hunyorog. - Te látod őket, Alec?
Megmosolygom, hogy átgondolja, mondanám jöjjön velem futni egyet, próbálja ki, de megijesztené én mennyit futok egyszerre, pedig évek alatt értem el ezt de ez egy kezdőnek inkább ijesztő mint inspiráló, úgy hiszem. A lényeg hogy gondolkodik rajta, több se kell. Abban viszont nagyon is hasonlítunk, hogy nem bírjuk a bezártságot. -Pff, mondod annak akinek a szobája olyan mintha az erdőben lenne... - Vakarom meg a tarkóm, mert hát mit szépítsem, Ozirisznek a szobám a terráriuma, de szeretem így. Még segítséget is kaptam hogy a plafon olyan lehessen mint a nagyteremben. Nem mintha nem tudnék egy rendes szobában aludni, de élvezem hogy az a csillagos ég alatt alszom. Na szóval csak mosolygok Lemonra, hogy pont azért barátkozom vele, mert Ő ilyen. Ennyire egyszerű. -Olyan sokára? Azt se tudom megélem-e! De nem vagyok egy letelepedő fajta, ahhoz... ok kéne a maradásra. Szeretem a tanárságot, ami azt illeti eléggé megszerettem de... - Sóhajtok és szabad kezem zsebre vágva elrúgok egy kavicsot az úton. - Szerintem inkább Peruban leszek, esetleg visszamegyek Kínába. Kutató vagyok, szóval... kutatni fogok úgy hiszem. Fontosabb kérdés Te mi szeretnél lenni tíz év múlva, hmm? - Elvégre ő előtte áll még az élet, a döntés mi legyen, én meghoztam már a sajátomat. Ahogy abban is hogy nem igen akarok titkolózni Lemon előtt és finomkodni, nem az én stílusom. Nem hiába nem szoktak kedvelni hosszútávon, kötekedő is vagyok. Érdekelne Avery mikor rúgat ki. Azt jól elb.sztam, de már mindegy. A zavart hadarása megmosolyogtat, bólogatok. -Nem vagyok sértődős. Amúgy meg egyetértek, ezért is vállalom fel. - Mint sok más dolgot is, ha úgy adódik, bár a szexualitásom a legkönnyebb, szóval tudom ez kissé elcseszett, de nem baj. Amit azután kérdez, na, azzal már kicsit zavarba hoz, meg is köszörülöm a torkom. -Attól függ mennyire fiatal a lány, mennyire fogja fel, hogy... nem feltétlenül a kamasz srácok a legrosszabbak, akkor sem ha tuskók általában. Miért... kérdezed? - Nézek rá némileg aggódva, mert remélem nem gondolja azt hogy ezért hívtam el, rossz a hírem, tudom de nekem Lemon fiatal, még legalább is. Ha már húsz lenne én meg harminc-sok nem zavarna, de amúgy is általában maradok a saját korosztályomnál. Persze lehet nem emiatt kérdezte, ám ha egy idősebb férfi egy fiatal lánynak csapja a szelet nos... az ritkán jó. A szülei kapcsán elmosolyodom megint, tudom hogy vannak normális aranyvérűek. -Néha a félvérek rosszabbak, mint az aranyvérűek. De mindenképp azt válaszd ami azt súgja jó lesz, főleg ha támogatnak is, ez fontos dolog. Jó dolog, én örültem mikor elmentem Walesbe, izgalmas volt, nem bántam meg. És tudtam jó helyen vagyok. Te is érezni fogod merre kell menned. - Eléggé intuitív szerintem ehhez, nem féltem, sok lehetősége van és majd úgy is az szólítja meg a legjobban ami leginkább neki való. A siklót visszaengedjük, közben magyarázgatok, tájékozódom és beszélgetünk is, épp a macskájáról, megnézném azt a kis dögöt, szeretem a macskákat is. -Ozi inkább nyúl párti, no meg nem eszi meg mások barátait. Maximum azokat akiket nem kedvelek. - Mondom, de vigyorom elárul csak ugratom, természetesen nem eszik meg senkit a barátom, amúgy is a fürjtojásért van oda, de abból meg egy csomót kell már ennie, mert kamasznak oké, hogy jól lakott vele, de mostanság! Lökött kígyó. -De örülnék ha elhoznád Silvert, szeretem a macskákat. A lumossal sokat lehet szórakozni velük, szinte megbabonázva nézik, csak vigyázni kell, nehogy meg akarják csócsálni a pálcád. - Vigyorodom, a tapasztalatok ugye, a tapasztalatok. Azok segítenek abban is mondjuk hogy megtaláljam a láthatatlant, hiszen ahogy elnézem Lemon se látja a keresett jámbor lovakat akárcsak én. -Addig jó míg nem látod. - Mondom halkan, de azért mosolygok, majd elkezdem szétdobálgatni a nekik hozott ételt, egyék csak meg. -Nem, nem látom őket. Én csak tudom merre keressem. Ott az a nyom például egy csikóé. Az alapján mennyire mély a nyom nagyjából meg lehet saccolni csődör vagy kanca. Itt előttünk van a vezérbika, például. Őt már felismerem hamar. Ha kinyújtod a kezed óvatosan, ide, az enyém mellé, akkor érezni fogod az orrát, ahogy lélegzik. Ha megszagolt hagyni fogja megsimogasd, nagyon jámborok. Kicsit csontos az érintése de ne ijedj meg, ők ilyenek. - Ha hagyja akkor segítem finoman terelve a kezét merre keresse az orrát, majd a fejét és a füleit az állatnak. Tudom fura, mert nem látni semmit. -Én le szoktam hunyni a szemem, úgy szinte mégis látom őket, kirajzolódnak az érintés alatt, próbáld meg! - Most úgy is falatozik, nem fog elmocorogni, meg hoztam almát is azt is tudunk adni például nekik, azt elfogadják kézből is.
...
Az ígért séta a rengetegben, miközben a Thesztrálok etetése megtörténik, valamint a sebesült siklót közösen visszaengedik a természetbe
- Megbűvölted a szobád? - tátja el a száját elismerően hátranézve, miközben próbál arra is koncentrálni, hogy ne bukjon fel semmiben sem, ami a lába elé kerül. Hiába, tud nagyon kis bénácska lenni, így tehát kinézi magából, hogy összetörje magát egy ilyen fontos út során. A bűvös szobák jók, egy ideig neki is meg volt bűvölve az otthoni lakrésze, hiszen az anyja előszeretettel igyekezett neki elhozni a világ legcsodásabb mesevilágát, már ami a térből és időből kihozható. Aztán mivel túlontúl nem rajongott a gumicukorszerű szirupért, elég hamar megértette az anyjával, hogy jobb lesz inkább egy saját szoba, ami a kedve szerint változik, mint egy ilyen gejl maszlag, amiben nem érzi otthon magát. Így alakult hát, hogy talán többször is aludt el a vihar és eső morajára, vagy épp a hóesés derengő fényére.
- Hát én még fogalmam sincs, hogy mi szeretnék lenni. Felelősségteljes felnőtt, talán szerelmes, és szeretett... de hogy mivel foglalkoznék, azt nem tudom. Lehet, hogy otthon lennék anyuékkal, biztos nyitnának nekem egy szobát, ahol állatokkal foglalkozhatok. - mereng el kissé, majd kezével finoman félresimít egy benyúló ágat a látóteréből. - De igazából még nem döntöttem el, milyen irányba is szeretnék menni. Szeretem az állatokat, de a diplomácia is vonzana, annak is meg van a maga szépsége... - mosolyodik el, majd ahogy Alec visszakérdez azzal kapcsolatban, hogy idősebb férfi, fiatalabb lány kapcsolat, kissé elpirul, majd inkább nem is néz rá a másikra, jobban figyel az útra. - Öhm... csak kiváncsi voltam.. - mondja nem túl meggyőzően, és hát lényegében Lemon is tisztában van azzal, hogy ez a mondat egyáltalán nem magyarázat semmire és ha más helyzetben ugyanígy, ugyanezt kérdeznék tőle, akkor ő sem hinné el ezt a kifogást. Kíváncsiság? Ugyan már! És hát egyébként is kár lenne tagadnia az Oliver iránt táplált bimbózó érzelmeit, melyek olyan intenzívek és olyan szépek! Nem vágyik feltétlen szexualitásra, lévén, hogy túlzottan fogalma sincs arról, hogy mi is az, ölelésre vágyik, finom csókokra, a fiú társaságára, és arra, hogy nézhesse annak csillogó szemeit. Nagyot sóhajt, szinte már észre sem veszi, hogy mekkorát, majd mikor realizálja, akkor zavartan megrázza a fejét. - Csak van egy férfi, aki hozzád hasonló korú és ... azt hiszem tetszik nekem. Persze ez nem viszonzott! - jelenti ki azonnal, mert nem szeretné, ha a másik azonnal valami könnyűvérű lány szerepébe illesztené és be is skatulyázná.
- Szivesen bemutatom Silvert! Már ha Ozirisz nem érzi versenytársnak! - kuncog fel és kissé pimaszul néz a kígyóra. - Szoktam vele játszani, csak hát még kamasz korát éli épp, és ... eléggé úgy gondolja övé a világ, hogy ő a gyilkos macska, aki bármikor bármit megtehet. Olyan nehéz a macskákkal! Túl önfejűek! - rázza meg a fejét tettetett csalódottsággal, majd egy pillantást vet a kezére, ami igaz most épp kesztyűbe van bújtatva, de egyébként teljesen tele van macskakarmolással.
Közben az apró ösvény kiszélesedik és egy nagyobbacska völgy tárul a szemük elé. Valójában a lány első körben nem is volt biztos abban, hogy milyen állatot jönnek megetetni, csak akkor rakta össze a képet, mikor megérkeztek és nem látott semmit. Végül is, nem sajnálta, hogy nem látja őket. Vagyis valahol sajnálta, de annak örült, hogy nem kellett még semmilyen halált közelről szemügyre vennie. Nem biztos, hogy elbírta volna, ha a szeme láttára hal meg valaki, lévén, hogy az élet nagy szerelmese és képtelen arra hogy valakit szenvedni lásson. Félénken nyújtotta ki hát a kezét, hagyta, hogy tenyere belesimuljon Alecéba, majd közelebb lépett, hogy immár ő is elérje az állatot. Ujjait egyik oldalról a férfi meleg bőre melengette, másikról pedig érezte az állat fújtatását, lassú légvételét. - Milyen érdekes! - mondta, majd lehúnyta a szemét, hogy úgy simogassa meg végre. - Szinte látom magam előtt őket, hogy milyen furán csontos a tapintásuk. Kemények, szívósak! - próbálja kirajzolni a fejében a jámbor állatot, majd mikor kap egy almát, kissé lejjebb guggolva előre nyújtja azzal a reménnyel, hogy esetleg sikerül a csikót magához vonzania. - Mikor botlottál beléjük? És mi volt a legveszélyesebb, legkalandosabb találkozásod egy állattal? - kérdezi a férfitől, majd ő is elgondolkodik a saját kérdésén. Vajon a férfinak is nőtt már vörös szőr a fülében?
-Nem egyedül! Kaptam segítséget, de igen. - Mosolygom meg hogy így rácsodálkozott a szobámra, de hát mindent az ember legjobb barátjáért nem? -Mi ez hogy talán szerelmes? Minden lány szerelmes akar lenni nem? - Most rajtam a csodálkozás sora, mert hogy nekem nem feltétlen való az egy dolog, de kaptam elég determináltságot már hogy ne akarjak még egyet. -Akkor majd az idő eldönti még van pár éved. - Hagyom rá, majd kialakul akkor, nem kell elkapkodni a választást. Igaz tanulni sosem késő, átképezheti magát, de jobb elsőre jól választani. A következő kérdés viszont némileg mégis feszélyez hiszen... mi is egy idősebb férfi-fiatal lány páros vagyunk és nem tudom hova tenni a kérdését először. Másodszor sem. -Azt értem, de mégis mire? Nem voltam még nálam sokkal fiatalabb lánnyal, ha erre irányul a kérdésed. - Pislogok, mert ez nem volt válasz és csak több láthatatlan kérdőjel lebeg ettől a fejem felett. Aztán csak kiszökik a másikból miért is kérdezte, legalább is nem gondolnám most találta ki. Valamint csak nagyon remélni tudom, hogy nem Rowan az illető... Clive-ot is könnyebben viselném ami az illeti. -Hmm. Hát tudod ez sok tényezős dolog. Jobb lenne várnod pár évet hogy érj hozzá kicsit, mert teljesen más az értékrendje egy magamfajta férfinek mint egy hozzád hasonló lánynak. Ha tanárod az illető meg kéne várnod míg elballagsz. Addig persze beszélgethetsz vele és ismerkedj, lehet rájössz nem is tetszik annyira vagy csillapul benned a dolog. Az idősebb férfiaknak van egy karizmája nem hibáztatlak, én is szeretem őket, de... inkább próbáld megismerni, ténylegesen. - Az esetek többségében ezek a nagy érzelmek elmúlnak, átalakulnak, rájön a különbözőségekre és akkor már tud koncentrálni a korabeliekre is. Gondolom én, de én sem vagyok mindenttudó. De azt érezni nem gondolnám könnyűvérűnek a másikat, sőt, érettebbnek ha érett férfi tetszik neki.
-Ozi tudja nincs neki versenytársa, nálam legalább is! - Nevetek, jelezve hozza csak a cicáját, kedvelni fogom főleg ha még kölyök. -Na nehogy azt hidd a kígyók jobbak, azok meg bölcselkednek. Majd lecsillapszik, egyszer gyerek, had játsszon! - Mosolygok szélesen, lehet elfogult vagyok, de na. Lemon talán megbocsátja ezt a kis hibám. No meg megnéznem azt a macskát kommandózni! Amíg Frank nem látja nagy gond nem lehet... szegény srác, azóta is kivagyok hogy elájult! Végül pedig csak odaérünk második állomásunk színhelyére és annak etetni való állataihoz. Szeretem ezeket a lovakat, nagyon szelidek és barátkozósak, hiába nem látom őket. Lemonnak is mutatom merre emelje a kezét, hogy érezhesse őket, simíthassa csontos testüket, vakarhassa fülüket. -Azok, ha láttál már képet akkor talán kicsit ijesztőek is, de jellemileg nagyon is jámborak. - Látva Lemon lelkesedését az almát is odaadom neki, mutatva merre a csikó, arra araszoljon közelebb, de szigorúan feszítse ki a tenyerét azon legyen az alma, nehogy beleharapjanak a kezébe. -Nem botlottam beléjük, Clive mondta, akarom mondani McGonagall professzor mondta hogy van két kisebb csorda az erdőben, ők húzzák a kocsitokat év elején. Így kijöttem megkeresni őket és néha meg is etetem őket, hogy ne szokjanak el az emberektől. - Magyarázom majd el kell gondolkodjak. -Hmm jó kérdés. Mikor diák voltam nyaranta a hebridai feketesárkányok területén segítettem be a MacFusty családnak. Na ott egyszer nagyon nem figyeltem és belebotlottam egy hímbe ami váratlan tért vissza a vadászatból és ha nem lennék jó védekező bűbájokból valószínű komoly égési sérüléseim is lettek volna ha meg nem esz vagy le nem szúr a farkával, mert kajának néz. Úgy rohantak utánam, hogy kisegítsenek mikor hallották a sárkány bömbölését... asszem egy évvel voltam idősebb mint Te, azóta jóval megfontoltabb vagyok, de az annyira váratlan volt hogy azt hittem összepiszkítom a nadrágom és nem kívülről... - Nevetek, mert ma már tudok rajta, akkor hetekig remegtem míg eszembe jutott. Akkor éreztem először igazán mennyire kicsi vagyok más teremtményekhez képest. -Na és neked? A kis Silver magánakciói közepette egy biztos akad úgy hiszem! - Mosolygok, elég nyugis lánynak tűnik, így nem hinném keresné a bajt, hogy az megtalálja.
...
Az ígért séta a rengetegben, miközben a Thesztrálok etetése megtörténik, valamint a sebesült siklót közösen visszaengedik a természetbe
- Attól még, hogy volt segítséged, igenis nagy dolog ez! - néz büszkén a férfira, pont úgy, mint ahogy Gottira is felnézett, mikor az megmutatta a szobákat, melyeket ő alkotott. Lehet, hogy a szüleik belekötöttek pár dologba, viszont tény, hogy óriási dolog volt tőle, hiszen csak pár apró változtatásra volt szükség, ez pedig nem is olyan nagy dolog, ha az ember szülei és a tér és időmágia lelkes és elismert professzorai. - Szóval legyél csak büszke arra, amit csináltál! - mondja kedvesen, majd egyre jobban beéri a férfit, finoman, már-már észrevétlenül éri be a másikat, és szinte magától értetődik, hogy egymás mellett sétálnak, nem pedig egymás mögött. Ez a viselkedés pedig egyértelműen utal arra, hogy valahogy egy szinten vannak, hogy Alec nem érzi magát felsőbbrendűnek a lánynál, ez pedig Lemont hálával és az elismerés kellemesen meleg érzésével tölti el.
- Persze, egyszer jó lenne... csak nem tudom, hogy mennyire változtatna meg, ha egyszer viszonoznának egy gyengéd érzést. Mindig mindenki elvarázsolódik mikor szerelmes lesz és az érzéseit viszonozzák. Mert míg csak plátói a dolog, szerintem kissé szétszórtabb az ember a másik társaságában, vágyik rá, hogy beszéljen hozzá, látni akarja... kedveskedni akar valamilyen módon, de ott még nincs annyira beleesve valahogy a másik személyiségébe, mint egy bólintér a gödörbe... - filozofál, már persze tapasztalat nélkül. Vagy leginkább plátói szerelmi tapasztalattal.
- Gondolod, hogy azért, mert van közöttünk pár év... én már nem is lehetek elég érett hozzá gondolkodásban? Pedig szerintem elég komolyan gondolkodom, sokkal komolyabban, mint a korosztályom, és hát lehet nem vagyok tapasztalt, de végül is nem a testiség jelent mindent! Vagy rosszul tudom? A férfiak nem várnak egy lányra? Nekik nem ér meg annyit egy kapcsolat, egy érzés, egy szerelem, hogy türelmesek legyenek? Meg annyit beszélnek arról, hogy első sorban a másik belső értékeibe szeretünk bele, akkor mégis mi köze van ehhez a szexualitásnak? - sorolja a kérdéseit végeláthatatlanul és lehet hogy bele is fojtva a férfiba a szavakat. Az eszébe sem jut, hogy esetleg a másik azt hiheti, hogy ő a viszonzatlan szerelmének tárgya, mert hát nem érezte eddig, hogy úgy viselkedett volna Alec-kel, hogy rajongva, vagy épp szerelmes tekintettel és örökös zavarban. Egyszerűen csak kedveli a férfit, mint barátot, és hát nem mintha össze akarná hasonlítani Oliverrel, de Oliver annyival másabb! Érett és kedves, és mosolygós és nem mintha Alec nem lenne az, csak mégis más... egyszerűen Oliver dobogtatja meg a szívét, és mellette érzi azt, hogy pillangók milliója költözött a gyomrába.
- Akkor szívesen meglátogatunk Silver-rel, ha nem gond! - mosolyog a férfira, majd lelkesen mosolyogva simogatja meg a közben elé kerülő állatokat. Ujjai lágyan tapintják ki a csontos testet, a vékony bőrt, érzi a kezén a hűvös légcserélést, és mikor az almát is megkapja, hogy a csikónak adhassa, bólogatva szorítja le a kezét, hogy úgy adja oda neki. A piros gyümölcs szinte láthatatlan harapásokkal tűnik el a semmibe, és ez a lány szívét teljesen ellágyítja. Vajon mi lehet a titka a Thesztráloknak? Miért nem láthatja őket mindenki? - Miért nem láthatja mindenki ezeket az állatokat? Miért ilyen különlegesek, vagy van erre valami magyarázat? - kérdezi a férfit kíváncsian.
- Hát ez rémisztő lehetett! - aggodalmaskodik, és el sem tudja képzelni, hogy egy sárkánnyal szembe nézzen. Vagyis de, szívesen találkozna egy példánnyal, de nem ilyen körülmények között az már biztos. - Á, Silver csak ... gyerek. Neki a legnagyobb dolog az, hogy elképzelhetetlen helyekről vesse rám magát, mint egy repülő mókus. A múltkor a hajamba csimpaszkodott, és ki sem akart belőle szállni... Rossz egy macska! Az anyja biztos félig fúria volt!
Csak mosolygok, szerintem semmi extra nem volt, hát nálam vannak sokkal ügyesebbek is. Igaz, én mindenre azt mondom nem nagy dolog, legalább is ha én csinálom. De Rowan árnyékában felnőve, Clive-val mint példakép azt hiszem senki nem rója fel, ha egyszerűen nem érzem elég jónak magam semmiben. Pedig hogy Rowan átkai zömét ki tudom védeni és legalább olyan jól értek a sárkányokhoz mint Clive még nekem is kéne jelentsen valamit, de félnék elbíztam magam. Minden esetre kellemes nevetésem betölti pár pillanatig az erdőt, hogy rám van szólva legyek büszke magamra, tény, nem szoktam. -Igenis! - Még vállon is veregetem magam és lesütöm a szemem mosolyogva, megcsóválva a fejem. -Ozírisz nem panaszkodik, így nincs okom kételkedni abban büszke lehetek! - Vigyorodom el ahogy érzelmes pillantást vetek kedvenc hüllőmre míg próbálok nem magasságomból adódóan olyan hosszúakat lépni, hogy Lemon kényelmesen tudjon haladni mellettem.
Akaratlan felnevetek ezen a bólinteres viccen, főleg mennyire nem jönnek le soha a fáról, szóval ott tényleg valami nagy dolog kell legyen, akár a szerelem ugye. Ingatom a fejem, végül is, igen, igen, bár Clive-val én is hasonlóan vagyok, de hát kiderült a példaképemről hogy mennyire emberi és mennyire kedves, persze hogy látni akarom és beszélgetni vele hogy végre tehetem és kedveskedni neki hiszen jól esik hogy kedves... -Sajnos nem igen tudok mélyen szántó gondolatot megosztani, még nem voltam szerelmes. De tény, hogy változik az ember olyankor, másokon én is látom szóval valószínű nincs kivétel ha valaki komolyan szerelmes lesz nem csak futólag, fellángolásból. - vajon én is olyan nyálas rózsával rohangáló férfivé válnék ha találnék egy nőt magamnak? Nehéz elképzelni, főleg hogy rózsával eddig csak egy leprikón után szaladtam fiatalon, hogy elbeszélgethessek vele az erdőről. -Nem csak a testiségre gondoltam. Én nem vagyok a tökéletes példa de vegyünk akár engem is. Te még tanulsz, én már tanítok, eltartom magam, gazdálkodom a saját költségeimmel. Én már gyereknevelésben gondolkodom, míg Te egy puszta csókban, remélem ezzel nem sértelek meg. Én már azon gondolkodom, hogy a kialakult életritmusom szerint alakítsam a mindennapjaim, az otthonom, míg Te csak kialakítani próbálod a jövőre nézve a terveid, konkrétumok nélkül. Érted mire gondolok? A szex... Nem pont velem kéne beszélgetned a szexről... - Fogom meg a fejem kínosan mosolyogva, hát én igencsak kalandosan fogtam fel a dolgokat akkoriban, néha most is, hiszen folytonos utazás mellett miféle komoly kapcsolatom lehetne? - De annyit mondhatok, ha lenne bárki, aki komolyan tetszik, akivel közös jövőt akarok, akkor nem a szex lesz a lényeg valóban, hanem az hogy tudjunk beszélgetni, nevetni, az legyen a fontos boldog legyen a másik a szexualitás pedig fontos kellemes kiegészítő lesz ehhez. De tudod ha már a csók közben sem passzoltok, nem hogy az ágyban, akkor nehéz bármi másban is, az lehet intő jel is, hogy nem működik a vibrálás köztetek. Szóval én nem vetném el a szexualitást de... na például ilyenekre mondom, hogy a korombeli férfi már sokat tapasztalt jó esetben, míg egy hozzád hasonló korú lány vélhetőleg nagyon keveset, ami normális, de nézetbeli különbségeket szülhet. - Próbálok a töménytelen kérdéshalmazra felelni, de nem állítom hogy maradéktalanul sikerült, minden esetre elvetem hogy rólunk lenne szó, ahhoz túl számonkérő és választ remélő, ami nem probléma, bár fogalmam sincs mennyire leszek a segítségére. Minden esetre tartom annyira érettnek hogy ilyenekről beszélgessünk, így nem félek válaszolni - maximum nem tudok.
-Nem persze, gyertek csak. Majd szerzek halat meg tejet mire jöttök, hogyha nagyon randalírozna a cicád le lehessen kötni! Macskául sajnos nem tudok. - Max Ozi fog nekem magyarázni hogy ez most miért volt jó nekem, de hát majd nagyvonalúan nem hallom meg amit sziszeg. Annyi bizonyos hogy a thesztrálokkal jól elvannak, jó látni mennyire könnyen túllendült a láthatatlan lóetetés gondolatán Lemon, elvégre én imádok ezekkel az állatokkal is lenni, hiába nem látom őket. -Vannak tanulmányok róla, egyes feltételezések szerint a thesztrálok a szellemek síkján is félig ott vannak, már a távozott lelkekén, így ezért kell a halált látnod ahhoz hogy láthasd őket, mert akkor eléred azt a vékony mezsgyét ami a két sík között mozog. Mások úgy tartják, hogy ez az állat védőmechanizmusa így csak az láthatja őket akik maguk is szembesültek a halál riadalmával és bölcsebben állnak az élethez, nyugodtabbak, óvatosabbak, nem pusztítanak okvetlen, mint azok akik nem tudják mivel jár az ölés. Persze számtalan más elmélet is született, nincs koherens és egyértelmű magyarázat a jelenségre tudtommal. - Ezeket régebben olvastam, szóval lehetett azóta új felfedezés, de nem tudok róla. Aztán kérdésére válaszolva mesélek a legemlékezetesebb kalandomról, bőszen bólogatok hogy ijesztő volt. -Nem hiába mondom mindenkinek körültekintően járja a vadont. - Nem üres okoskodás ez a részemről. Silver miatt csak vigyorgok újra. -Ugyan ugyan, csak szeretne egy kis figyelmet! Na meg ki ne akarna a hajadba mászni, mi felnőttek csak visszafogjuk magunk, irigylésre méltó hogy ő még megteheti! - Rebegtetem az ujjaim a másik haja felé, de elnevetem, nem túrom össze neki bármennyire is viccesnek tűnik és értek egyet Silver rosszalkodásával. -Lehet nevet tévesztettél és Hellcat kellett volna legyen vagy Szabotőr! - Vigyorgok, nem épp macskás nevek, de ha ennyire kis pokolra való az a cica, akkor miért ne?
...
Az ígért séta a rengetegben, miközben a Thesztrálok etetése megtörténik, valamint a sebesült siklót közösen visszaengedik a természetbe
- Viccet csinálsz belőle! Pedig tényleg úgy gondolom, hogy tehetséges vagy és legyél büszke a képességeidre! - mosolyog kissé ingatva a fejét a férfira. Valahol nagyon is megérti őt. Jó persze, ő egészen más történet, ahogy a családja is. Hiszen náluk mindenki egészen elfogadó, de azért egyértelmű, hogy Gotti áll a legközelebb a szülőkhöz. Ő hasonló módon jeleskedik az ő tudományukban, míg Lemon... Nos a lányt leginkább az állatok vonzzák, vagy épp a kirekesztett népek, fajok, emberek... Egy két lábon járó empátia, aki képes magára venni bárki fájdalmát, aki képes hatalmas érzelmi intelligenciával elsöpörni mindenkit aki az útjába áll. - Nincs is oka panaszkodni, nagyon jó barátja vagy! - érinti meg a férfi karját mintegy támogatva, majd kedvesen megszorítja azt, hogy a másik érezze, mellette áll és komolyan gondol minden szót, majd ismét a láthatatlan állatok felé fordul. Végtére is, nem szereti mindenki a testi kontaktust és érintéseket, bár néha nagyon is kikivánkozik belőle, így inkább az egész cselekvését igyekszik pár másodpercbe sűríteni. Zavarba is jön egy másodpercre, hiszen Alec mégis csak idősebb férfi, és hát ő épp egy idősebb férfit fogdos. De hát nem tehet róla, egyszerűen muszáj hozzá érnie.
- De lehet, hogy valaki fiatalon vágyik családra. Lehet, hogy úgy érzi, kellően érett mondjuk egy gyerekhez, hogy szívesen nevelne már akár tizennyolc évesen is egy babát, mert hát jó dolog fiatalon anyának lenni! Mi van, ha tudja, hogy ő már tizenöt évesen megtalálta azt, akivel majd leéli az életét?! Hogy kettejük között olyan kapocs van, ami túlmegy az emberek rosszallásán, az értetlenkedéseken! Nem mindenki vágyik hatalmas karrierre, csak arra, hogy együtt legyen a másikkal. - mondja kicsit lehajtott fejjel. Mert hát ő tényleg szeretne együtt lenni Oliverrel. Neki a férfi az, aki a másik fele, akit szerethet, míg világ a világ és bár nehéz lehet ezt megérteni, és nehéz lehet befogadnia ezt sokmindenkinek, pláne úgy, hogy ő még csak tizenöt éves és semmit sem tapasztalt, semmit sem érzett komolyabban, mégis... valahogy úgy érzi, a fiú mellett a helye, hogy neki kell lennie élete párjának.
- Én nem sokat tudok erről a testiség dologról. - vallja meg őszintén, miközben gyermekien megvonja a vállát. - Tudod, mi otthon ilyenről soha nem beszéltünk és persze, a felvilágosító órák erre vannak, meg hát a fiúk, akik ugye még most érnek, de ... nem is tudom. Valójában elképzelni sem. Az egyetlen dolog, ami elképzelhető számomra a csók, de persze biztos azért, mert soha senki nem volt még, aki kézzelfogható, valós személy lett volna, és akiért persze rajongtam. Neked milyen volt az első csókod? Nagyon fiatal voltál? Vártad, készültél rá? Azzal történt, akivel akartad, hogy megtörténjen? - szegezi neki a kérdéseit a férfinak, majd az almát az apró csikó felé nyújtja, és csak reméli, hogy az is eszi meg, nem pedig valamelyik nagyobb társa.
- Érdekes lények a Thesztrálok. Vannak Thesztrál kutatók? Akik kifejezetten ezekkel az állatokkal foglalkoznak? - érdeklődik, miközben ujjaival végigsimítja az egyik állat csontos, vékony bőrrel bevont testét. - A körültekintés fontos, de hát a fiatalok és hát néhány felnőtt is elég figyelmetlenül és hanyag módon kezeli az intő szavakat. - bólogat, hiszen ő is látott már olyan fiatalt, aki leginkább csak azért ment be a vadonba, hogy törjön, zúzzon és hogy kárt okozzon.
- Silver egy vadálllat. Bár nagyon szeretem. Most akarok majd egyébként mellé venni egy kiskutyát is. Egyrészt lefoglalnák egymást, másrészt, én is kicsit boldogabb lennék, mert hát ezek az apró állatok annyi plusz energiát és érzelmet tudnak adni. Ozirisz is feltölt téged? - mosolyog a férfira, majd tekintete a kígyóra siklik. Megcsodálja annak csillogó bőrét, hatalmas termetét, nyugodt természetét, és el sem tudja képzelni, hogy ez a nemes és fantasztikus állat bárkit is megszorongasson.
Csak mosolygok rá, hát "gyerekszemmel" lehet annak tűnök, végül is professzornak készülök, elvárás tudjam erősen az alapokat, de hát én meg a tehetség... mindig csak kullogtam Rowan mögött, hamarabb tudta az anyagot nálam pedig egy évvel fiatalabb. De nem fogom lelombozni magammal kapcsolatban, jó érzés hogy tehetségesnek gondol, szóval kicsit meghagyom magamnak hogy a nagy okos felnőtt lehetek, vagy valami hasonló. Hamar rájön úgy is nagy gyerek maradtam... Azzal is csak egy hálás mosollyal tudok válaszolni, hogy megszorítja a karom, oké, Ozi valóban nem szokott panaszkodni ha néha morog is rám, bár inkább amiatt mennyire nem látom be hogy nagyon nem Clive mellett kellene lennem főleg hogy az öcsém is itt van. De hát kedvelem Clive-ot, hiába okolja Őt mindenért barátom, én nem teszem. Meglátjuk Lemonnak mennyire jó barátja tudok lenni, igyekszem. Az meg nem igen izgat hogy van köztünk pár év, na jó sok év, ha az érdeklődési körünk egyezik! Maga az érintés meg nem zavar, hasonlóan közvetlen szoktam lenni, mondhatni fel sem tűnik ez szokatlan is lehetne. Inkább elnézem ahogy a thesztrálokkal barátkozik, elsőre furcsa lehet az egész szituáció, de tudom hogy hamar belelendül.
Sóhajtok a kifakadásra némiképp. -Meglehet. De egy gyerek akkor is egy életre szól. De legyen, persze lehetséges, de akkor is ritka ha nem kényszer házasságról beszélünk, mert ott ez általános, még korkülönbség terén is. Szóval lehet nem lenne akkora visszhangja, csak sok boldogtalan házasságot láttam már. - Húzom el a szám, mert lebeszélni akarom feltétlen csak arra ösztönözni gondolja át picit, nem kell rögtön házasodni és gyereket szülni attól még hogy lány. A testiség kapcsán beszívom az ajkaim majd kifújok egy adag levegőt. -Valahogy sejtettem. - Nem lep meg vele, hogy tudatlan, nagyon helyes hogy az, igazán ráér vele, hiába jó dolog, mert hát képmutatás lenne azt mondani nem, mikor én akkor kezdtem mint amennyi Ő most. De a sok kérdés aztán szintén nem lep meg mert hát ahogy Ő is mondta kisebb tabu náluk ez, érthető mód. Nem értek egyet azzal hogy amiről nem tud valaki az nem is fogja érdekelni, szóval ha óvatos is maradok de azért nem tagadom meg a választ, noha jobb ha tudja a körülményeket is miért voltam olyan amilyen, miért vagyok most is ilyen. -Úgy összességében a válaszom nem. Én dühös voltam és mindenben lázadni akartam apám ellen. Tudod nekem valami jó családból származó lányt kellett volna elvennem, de nem akartam. Mármint én nem akartam megházasodni, otthon ülni és íróasztal mögött dolgozni így... elég rossz magatartásom lett. A szerelmi életem nem volt szerelminek nevezhető, érthető mód. Az első csókom fogadásból ejtettem meg 15 évesen, mert közölte pár mardekáros nem merem megcsókolni a hollóhátas kvidiccs csapat legszebb csaját. Én meg úgy voltam maximum pofon vág, tényleg nagyon szép lány volt. Annyira megleptem, hiszen fiatalabb voltam nála két évvel, hogy megütni is elfelejtett! Onnantól amolyan népszerű is lettem és... hát sejted hogy semmi romantikus nincs az én verziómban, később se nagyon akadt benne. De amúgy jó volt az első csók, nagyon is. - Ha mást nem emiatt szerintem már összeáll benne a kép miért mondtam nem velem kéne ezt megbeszélnie, nem vagyok egy nagy románcos, holott lehet menne, de ugyan kinek udvaroljak és mi célból? Kétlem egyhamar találok egy olyan nőt aki jönne velem a vadonba sárkánylesre. -Gondolom Te ennél valami... meghittebbet szeretnél. - Mosolygok rá, rá van írva hogy romantikus alkat.
-Persze, bár Ők inkább a különböző szárnyas lovakkal összességében kutakodnak, úgy tudom. Bestia tagozaton sok mindenre lehet szakosodni tovább. - Mosolygok rá, a sárkányok is csak egy szelet. -Tudom... de ha csak pár ember veszi a lapot már az is több mint a semmi! - Álljunk pozitívan a figyelmeztetés gondolatához. Persze egyértelmű hogy sokaknak ez szinte felszólítás szegjék meg a szabályokat, de hát ez van. Mint Silver, hát vadóc kismacska hírébe hozta Őt Lemon rendesen! -Azt hittem háziasított cica, hmm! - Nevetem el magam a vadállaton. -Csak meg ne egyék egymást a kiskutyával. Engedett hogy itt két állatod is legyen? Úgy tudom egy kedvenc engedett és a kutya nincs közte. - A kígyót nekem is csak a párszaszóm miatt engedték anno, hiszen nincs a hagyományos kisállat listán, mint a béka és a bagoly. -Abszolút. Ozival mindig jókat beszélgetek, akkor is ha szemtelen egy kurafi. - Mosolygom meg mire felém néz, mert a nevét már kihallja ha nem párszaszóul mondjuk akkor is. Nem szól semmit csak kicsit eltűnik a bokrok alatt, körbeszemléli a terepet. -Mindjárt visszajön csak jár egyet. - Közlöm mosolyogva, hogy nem fogjuk elhagyni a "kis" potyautast. -Van olyan állat amit nagyon megnéznél milyen a vadonban? - Mondjuk egy viharmadár vagy egy griff, unikornis, ilyesmire gondolok elsősorban, de lehet valami szokatlanabbat mond, ki tudja?
...
Az ígért séta a rengetegben, miközben a Thesztrálok etetése megtörténik, valamint a sebesült siklót közösen visszaengedik a természetbe
- Mondjuk annak azért örülök, hogy engem nem akartak senkihez sem hozzáadni. Valahogy a családom kissé modernebb gondolkodású. Persze, biztos örülnének, ha hozzám illő társat találnék, de nem hiszem, hogy feltétlenül ragaszkodnának egy aranyvérűhöz. Mondjuk inkább azt szeretnék, hogy olyan legyen, aki kissé a földön tud tartani. - mosolyog, mert hát tudja nagyon jól, hogy mennyire máshogy gondolkodik ő, mint a családja. Az anyjáék racionálisak, a tudománynak élnek, nincs tele az életük álmokkal és vágyakkal, maximum az után vágyakoznak, hogy valami újdonságot felfedezzenek. Ő pedig, teljesen az ellentétük. Soha nem vonzotta a tudomány, a tér és idő kiaknázása, és őszintén nem is igazán hiszi, hogy lenne hozzá affinitása. Neki igazából a legillimenciával kellene foglalkoznia, mert a mások gondolatának hallása mostanában egészen sűrűn előjön, leginkább akkor, mikor nem is akarja. Ez pedig sokszor zavaró, pláne, ha a gondolatok között valami egészen személyes is megbújik.
- Nem vagy magányos? Nem szeretni és mindig viszonzást remélni magányossá teszi az embert. - mondja a világ legbölcsebb tizenötéveseként, és nagyot sóhajt. Hiszen ő is pont így érzi magát. Legalább is sokszor magányos. Már persze, ha tudja mi is az a magány. Nincs sok barátja, és épp rajongva szerelmes valakibe, akivel ritkán találákoznak és mikor egyedül tölti az idejét, mondjuk egy könyv fölött, azért jól esne néha egy kis társaság. Kikerülik, mintha leprás lenne, holott közel sem különc, hanem inkább különleges. És sajnos azzal akivel tényleg nagyon jól kijönnek, azzal nem tud mindig együtt lógni. - Szerinted az a baj velem, hogy komolyabban gondolkodom, mint a többiek? - kérdezi Alecet, majd kissé hátrébb lép a thesztráloktól.
- Én szívesen kutatnék utánuk. Szakosodnék erre! Megpróbálnám látni őket anélkül, hogy a halállal is szembe keljen néznem! - mondja határozottan, majd a kutya dologgal kapcsolatban zavartan lesüti a szemét. - Hát tudod... a szüleim... elég jóban vannak a vezetéssel, és hát elintézték, kérvényezték, hogy Szamóca velem lehessen. - makogja. Mert hát már van is kinézett kutyus, meg neve is van, meg elvileg engedély is rá, pláne úgy, hogy korához képest nagyon is megbízható a leányzó, már ami az állatokat illeti. Nagy felelősségtudattal rendelkezik, ezért számára egészen evidens, hogy ahol egy cica megfér, ott egy kiskutyának is van helye. - Néha olyan kellemetlen tud lenni, hogy a szüleim azok akik, de néha meg annyira jó is! Ez valahogy kettős érzés, pedig egyébként nagyon szeretem őket! - mondja vállvonogatva és csak reméli hogy Alec hasonló módon érez, és megérti azt amiről beszél.
- Mondjuk az unikornisokat szívesen megszemlélném közelről, vagy mondjuk a böklenceket...
-Igen, sok család leadott ebből a jól kell házasodni dologból. Mármint a jólt a pénzre vagy a pozícióra, névre értem. Az öcsémet ismerve Ő tartani fogja ezt a szokást sajnos, pedig örülnék ha valami okos és csinos barátnőt találna. - Vonok vállat, de érezhetően örülök Lemonnak és a családjának, azért egy ilyen név esetén mint a Drake könnyebben előfordulhatott volna hogy Lemon már kiskorában oda lett ígérve valakinek. De így legalább talán abból sem lesz gondja ha összejön azzal az idősebb férfivel. Bár én nem akarok beleszólni, bármennyire is empatikus Lemon, jobb lenne egy korabelivel lennie. De talán majd rájön, hogy együtt felfedezni dolgokat jobb, mint "készhezkapni" valakitől aki már tapasztalt sok mindent. Arra hogy magányos vagyok-e megvonom a vállam. Mióta az eszemet tudom az vagyok, fel sem tűnik, annyira magamnak való lettem jobb híján. De nem is igen hiszem hogy bárki mellettem akarna maradni, most őszintén. Mit tudok én adni? Se anyagi hátterem, se egy lakásom, csak a munkám iránti lelkesedésem egy kígyóbarátot tudok felmutatni meg a szép mosolyom. -Egyedül vagyok de nem vagyok magányos. Sok ember vesz körül, Clive, Te, meg páran még, itt van Ozi! - Mutatok rá, mint élő példa a magány ellenszerére. Jah, Ozi nélkül lehet becsavarodom, ez tény, de barátomnál a józan eszem évek óta, jó helyen van az ott! Szóval remélem ez a kellemes kis klisé megnyugtatja fiatal szívét, nem kell aggódnia értem, jól vagyok így. De hát látom hogy jól látja és inkább magáért kéne, megpaskolom a vállát. -Kicsit magadnak való vagy inkább úgy mondom. A komolyság valóban visszatartó tud lenni de csak ha nem érted a tréfát, amit nem hiszek. Inkább csak.. kicsit nyitnod kéne az emberek felé, mint velem tetted. Szerintem sok barátod lehetne ha hagynád hogy egy kicsit... bepillantsanak Lemon-Land-be! - Kap tőlem egy mugli fogkrém reklámba illő széles mosolyt, hogy vonzóbbá tegyem valahogy a felvetést, de elnevetem és normálisan mosolygok tovább. Kicsit bátortalan ennyi az egész.
-Húh, érdekes felvetés, én nem tartalak vissza, ha feltalálod a varázslatot amivel bárki láthatja őket! - Miért ne? Jól hangzik, egy két varázslatot magam is továbbfejlesztettem, de az persze merően más mint létrehozni egy újat! De ha Lemon hátterét nézem, minden esélye megvan rá, támogatva is lesz. -Áh, Szamóca, szóval már meg is van a blöki, hm? - Nevetem el magam, nem sajnálom tőle, nem jobb jegyet kért csak két állatot, ennyi. Ha gondoskodik a kutyáról szerintem senkit sem fog zavarni. Sőt... -Szamócával kellene barátkoznod, mármint a korodbeli lányok imádják a kölyökkutyákat, biztos találnál új barátnőket. - Mosolygok, nem is rossz ötlet! Hamar nem lesz magányos, remélem. -Szerintem nyugodtan legyél büszke rájuk, elvégre jó egy ilyen családhoz tartozni. Clive sem kérked például, de mindig szeretettel emlegeti a rokonait, a kettő nem ugyanaz, Te is csak utóbbit teszed. Ne legyen emiatt rossz érzésed. - Felhagytam a McGonagall professzorozással, de szerintem tudja kiről beszélek. -Hmm, hát Téged még lehet meg is tűrnének, engem már nem hiszem, bár eléggé benn vannak. De majd meglátjuk meg tudom-e oldani, mondjuk... szülinapodra! - Mosolygok rá, nem lehetetlen, csak nagyon kell majd vigyázni rá ha bemegyünk. Clive véleményét mondjuk lehet kikérem előtte, lehet tapasztaltabb egyszarvú vadász mint én... meg hát Clive... neki tuti odaszalad az állat hiába emberkerülő, amilyen kedves, hiába férfi. -A böklencet nem hiszem bevállalom, eléggé agresszív és trollok is vannak a környékükön... - Még egy sárkányt is hamarabb komolyan, de csak nevetek, meredek rá azért. -Miért pont a böklenc? A szarva miatt? - Elég értékes, nem vitatom meg az állattal sincs bajom, én élőben nem láttam még az is tény. Ennyire nem vagyok kalandos lelkű a látszat ellenében, akkor bizonyosan egyből a griffendélbe kerülök.
...
Az ígért séta a rengetegben, miközben a Thesztrálok etetése megtörténik, valamint a sebesült siklót közösen visszaengedik a természetbe
- Mert akit mellé szántak, az nem csinos és nem okos? Ismered? Vagy csak azért nem lehet egyik sem az a testvéred szemében, mert neked nem tetszik ez a hozzállás már ami a családok közötti kiházasítást illeti? - okoskodott nem épp hozzáértőn. Mert hát valljuk be őszintén nem sok mindent tudott Alecről, és a családjáról. A Silverlake nevet már hallotta persze, de ezen kívül nem végzett semmilyen kutatást semmiről. Hiszen nem volt Alec megszállottja. A barátja volt, vagyis az szeretett volna lenni, és ebbe az érzésbe nem tartozott bele a kutakodás, hitte, hogy ha akarja, a férfi úgyis elmesél mindent magáról és az életéről. - Jajj már Alec! Most pont olyan vagy mint én! Én is mindig ezzel nyugtatom magam. Nekem is ott vagy Te, meg Hunter, meg Silver.... és hát ha a szerelmet is beleszámítjuk, akkor végül is Oliver is, bár vele viszonylag ritkán találkozunk. - mondta, majd kissé lebiggyedt a szája amiatt, hogy nem láthatja mindig Olivert. - Mondjuk Ozi azért remek társaság lehet! - mosolygott rá a kígyóra, csak hogy érezze a törődést az állat is. - Lemon - Land egy olyan ország, ahol örökös napsütés uralkodik, buján zöldell a fű és ahol örökké a világoskék ruhámban lehetek. Ott nem baj, ha kiszőkül a hajam, ha megpirul a bőröm, ott nyugodtan olvashatok, vagy épp járhatom a természetet és annak is van kedve mindehhez, aki hajlandó belépni ide. Szerinted más is örömmel lenne velem úgy, hogy akár egy szót se szóljunk? Néha jó hallgatni, egymás légvételére figyelni! Túl romantikus gondolat felhőket nézni miközben a vállam hozzáér valaki vállához, és ujjaim anélkül simogatják kezét, bőrét, hogy ő bármit is félre értene? Tudod valamelyik nap épp arról elmélkedtem, hogy az emberek mennyi mindent félre értenek és hogy már talán épp emiatt, mennyire leredukálódtak az érintések. Én szeretem ha megérintenek, ha megsimogatnak. Biztos hülyén hangzik, és hát nyilván az más, ha az ember anyja fésüli ki a haját, de van olyan ember, akinek ez nem okozna gondot? Aki nem azért tenné, mert szexuálisan izgatja ez a dolog, hanem mert tényleg szereti a fizikai kontaktot?! - teszi fel a kissé talán zavarbaejtő kérdést.
- Gondolod, hogy sikerülne? - mosolyog rá a férfira. Mondjuk ha kicsit is az anyja és az apja agyát örökölte, akkor sikerülni fog egy ilyen varázslatot létrehoznia, még akkor is, ha ez nem épp a tér és idő mágiához köthető. Vagy talán épp ezt kellen elhoznia ide is? Lehet, hogy a térben kellene kicsit ugrania, mint egy másik dimenzióba, hogy láthatóvá váljanak a thesztrálok?! És lehet, hogy ha a thesztrálok ott vannak, akkor ő olyan állatokat is felfedezhetne, aminek a létezéséről még senki nem tudott? Hiszen végül is, miért csak egy ilyen láthatatlan faj létezne, ha a lehetőség adott és végtelen...?
- Szeretem a családomat, és nem probléma hozzájuk tartozni, csak sokszor úgy érzem, félreértik és kérkedésnek tűnik, mikor róluk beszélek, pedig nem akarom azt tenni, csak én ebben nőttem fel, ebben éltem gyerekként. Új tér, új idő, új dimenzió... tudomány és technika... - forgatja meg a szemeit. - Komolyan? Alig várom hogy szülinapom legyen! Ez lesz a legjobb ajándék, amit valaha is csak kaptam, már persze, ha megkapom! - vigyorog rá a férfira, majd lábával finoman belerúg egy aprócska kavicsba. - Azért, mert úgy gondolom a böklenc egy csodás állat, és nagyon sok elpusztul a trollok miatt, a szarva miatt. Önkéntelenül is megkedveltem őket, nem tudom megmagyarázni miért. Én nem vagyok sárkányos lány... őket annyira nem szeretem. Viszont a böklencek.... Látok bennük valami igazán szépet! Valami megfoghatatlan dolgot és valami mélységes szomorúságot a szemükben. Mintha úgy gondolnák, hogy a világ az elpusztításukra törekszik...
-Fogalmam sincs kit nézett ki apám, lehet még senkit, de már... mindegy is, mert elhunyt. Pár hete. Rowan azt választ akit akar, elég okos hogy jól válasszon de félek nem az érzései szerint fog dönteni hanem érdek szerint. Akkor pedig mindegy milyen a lány, senki sem lesz boldog ha kényszerből kell csinálni valamit... Rowant nem érdekli mit gondolok, szerinte elhanyagoltam a családi kötelezettségeim. - Mondom beletörődve, elnyomva azt a keserű kikívánkozó gondolatot mennyire gyűlöl engem a tulajdon öcsém, a nővérem meg levegőnek néz. Éljen a boldog nagy család! Örülök hogy Lemonnak fogalma sincs milyen ez. No meg amilyen empatikus az kéne még megtudja, biztos rosszul érezné magát tőle, baromi feleslegesen. De csak megnevettet hogy itt felcsattan azt csinálom amit Ő, hoppá, szóval Ő is ezt csinálja? Ejj ejj, de elkapom ám a lényeget, figyelek. -Aham, szóval Hunter, meg Oliver. Oliver a korombeli férfi igaz-e? - Akkor tévedtem, nem tanár, nincsen tudtommal Oliver nevű kollégám. De somolygok hogy áhá! Szóval csupa fiú veszi körül. Nem csoda, engem anno lányok vettek. Ozi persze más. -Ha szereted az állandó kritikát... - Mondom panaszos hangon, de elnevetem magam, mert igazából hiányozna is ha nem sziszegné tele a fejem vele. Aztán csak hallgatom hogy milyen Lemon-Landon piknikezni és azt kell mondjam tetszik. -Ha néha esik az eső is, akkor megvettél. Szeretem az eső illatát a friss avaron meg a füvön. Amúgy onnan tudod, szerintem, hogy valakivel egy hullámhosszon vagy hogy a csönd se ciki. Sőt, kellemes. Én nem hittem volna, de Clive-val például a csönd se gond, bár néha még mindig feszeng, ha kérdezek vagy kérek valamit, de amúgy... jó vele egy helyiségben lenni ha nem beszélünk akkor is. Szóval innen jöttem rá példának okáért, hogy Clive-ot kedvelem. - Mosolygok rá szélesen, ezzel megválaszolva azt hogy szerintem tökéletesen rendben van ez így. Az érintés más tészta. -Hát hogy így mondod ezt én is észrevettem, bárkihez hozzáérek, bár inkább korombeliek mindig azt hiszik flörtölök, pedig nem mindig, csak mondjuk a felénél... úgyhogy nekem is szabály szerűen oda kell koncentrálnom ne nyúlkáljak. Nem a Te hibád, de ha például ezt így elmondod, hogy Te ilyen vagy, Te így is szívesen kifejezed magad szerintem nem értik utána félre. Én is szoktam mondani néha, bár általában elfelejtem. De az állatokban az a jó hogy semmit sem értenek félre, a végtelenségig simogathatom őket és max odébb állnak mert megunták de nincs harag! - Nevetek, no igen... én aki semmi szeretet nem kaptam gyerekként tudom hogy szeretet éhes vagyok és az állatok felé pótolom gondoskodással a zömét. -De ha ez megnyugtat én nem foglak félreérteni cserébe Te se érts félre engem és jók leszünk! - Ha nagyon rátör az érints meg láz akkor én max meglepődöm de nem fogom félreérteni. Így már nem. Hmm jah, én is simán félreértenék mindenkit, bár én le szoktam beszélni magam hogy bárki is flörtölésnek szánná a mozdulatait, ez is igaz.
-Miért ne? Én se hittem bemászom egy sárkányfészekbe, aztán mégis megtettem. Ha tényleg foglalkoztat a dolog, akkor szerintem semmi akadálya nem lesz. Ha gondolod Clive-val összeszedünk pár hasznos könyvet meg cikket Neked, nagyobb a rutinunk és abból el tudsz indulni vagy rájöhetsz még se ez érdekel. - Mert az is teljesen helyén való lenne, fiatal még, lehet pillanatnyi fellángolás ez, nem élete célja.
-Szerintem kiérezni a hangodból szeretetből mondod nem fellengzésből. - De ez csak az én véleményem, persze. De érezheti szerintem nehéz azt gondolni fölényeskedne a nevével. -Persze, de ezt meg kell beszélnem Clive-val is, de olyan vaj szíve van, megpuhítom Neked addigra! Mikor lesz, tavasszal? - Olyan tavaszi gyereknek tűnik, de lehet nyári. Az kicsit nehezebb de maximum előbb megkapja, azon ne múljon! Aztán miket nem mondd, tettetett megrökönyödéssel nyúlok a szívemhez, hogy nem szereti a sárkányokat! De persze elröhögöm, kevés lány van oda a nagy, füstöt eregető fenevadakért. Fura mi? -Szerintem csak unják hogy nem hagyják őket legelni, amúgy annyira nem kell félteni őket édesem, a bőrük ellenállóbb a sárkányok kemény pikkelyes bőrénél, így csak az igazán erős varázslatok találnak be, azok se mindig teljes mértékben. A trollok pedig noha imádnák házőrzőnek ezeket a lényeket, de a többsége öklelés ejtette sebekkel tér haza. Szerinted miért mondtam nem merlek elvinni? Erős a pajzsmágiám, de azért nem reszkíroznék, a trollok meg buták, de ha több van ez lényegtelen. Szóval drága Lemon, én a helyedben annyira nem félteném őket, inkább mindenki mást, aki van olyan hülye hogy közel menjen! - Vigyorgok rá, mert hát a bólintereket is lehet félteni egészen addig míg hívatlanul nem mész a fájukhoz és ki nem kaparják a szemed. Na igen, mocskos kis bestiák ha nem óvatos az ember. -Én a helyedben akkor már az aranyröppentyért aggódnék, elég nehéz szaporítani és a kvidiccs miatt majdnem kihalt ugye. De a tolláért és a szeméért még néha így is leölik. - Lányosabb az a kis pufók madárka, Lemonhoz igazán illő, könnyen el tudok képzelni egy ilyen madarat vele ahogy körbe-körbe cikáz majd megtelepszik a lány hajában, mint egy fészekben. -Gyere, lassan induljunk vissza csak szólok Ozinak. - Hagyjuk legelészni a lovakat. Lemonnal már vagyok annyira jóban hogy ne féljek mit reagál ha sziszegni kezdek úgy, hogy pálcával felerősítem a hangom, Ozi messziről is halljon. Egyesek szerint elég hátborzongató ez a jelenség, de szerintem semmi extra, Lemon meg edzett csaj, nem lesz gond.
...
Az ígért séta a rengetegben, miközben a Thesztrálok etetése megtörténik, valamint a sebesült siklót közösen visszaengedik a természetbe
- Sajnálom édesapádat! - hajtja le a fejét, mert hát nem szeretett volna semmilyen családi tragédiába beletenyerelni. - Hát de az, hogy kit választ, innentől akkor már a saját döntése. Nem kényszer. Szóval megvan az esélye, hogy boldog lehessen... nem? - kérdez vissza, hiszen nem igazán érti, hogy miért utasítja el Alec a boldog happy endet, mikor az apja halálával már nincs senki, aki párt válasszon sem neki, sem a testvérének. A testvére sem kényszerből fog választani. - És neked van most valaki, aki...? Valaki akit nagyon kedvelsz? Mármint Clive-ot említetted, de ő több mint egy barát? - kérdezi mosolyogva. Valahogy jó volt hallgatni a férfit, a tapasztalatairól szóló meséket, és hát azokat a történéseket, melyeket ő még soha nem tapasztalt, csak hallott róluk. - I..Igen... - bólogat, majd véletlenül elcsípi a férfi egyetlen gondolatát, melyre azonnal választ is ad. - Nem csak fiúk vannak körülöttem. Mármint egy fiú a legjobb barátom, Ő Hunter, Olivert pedig otthon ismertem meg, a szomszédos véla faluban. Nagyon kedves volt, és nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Amúgy a kastélyban többet beszélek lányokkal, Hunter persze más, ő fiú.. - zavarodik bele kissé a mondanivalójába, már amikor Hunterről van szó, mert nem is igazán tudja, hogy mit mondjon. Kedveli a fiút, és igyekszik teljes egészében elfogadni, de a lány barátai közé azért mégse sorolná, mert Hunter fiú, és magas, és csodás szemei vannak, és a haja örökké össze-vissza áll és ő a világ legjobb játékosa!
- Biztos mindenről megvan a véleménye... - kuncog fel, majd kedvesen végigsimítja a kígyó hideg bőrét. - Szeretem a kontaktot másokkal. Sokan meg nem szeretik. Észrevettem, hogy vannak akik kioldalaznak mellőlem, ha véletlenül hozzájuk érek. Nem direkt, hanem csak úgy a vállukra teszem a kezem. Fura, hogy ez a finomság mennyire nem divat már. Bezzeg, ha lenne barátnőjük, barátjuk, akkor meg természetes lenne, hogy egymást fogdossák! Holott én még csak nem is olyan helyre nyúltam! - ráncolja a homlokát úgy mintha romlott gyümölcsbe harapott volna. El sem tudja képzelni milyen lehet egy fiút itt-ott megérinteni, olyan helyeken, ahol... ahol normál esetben senki sem érinti a másikat. Egyszerűen nem találja túl gusztusos dolognak. Sem higiénikusnak... - Nem foglak félreérteni! - mosolyog a férfira, majd finoman megérinti annak kezét, mintegy nyomatékosítva így kötött szövetségüket.
- Hú hát ez fantasztikus lenne! - lelkendezik, hiszen még soha nem kapott ilyen ajándékot senkitől, de még említés szintjén sem. Mondjuk igaz, hogy a szülei bármit megtennének érte, viszont ahhoz kérnie kellene, nem tudnák kitalálni szíve vágyát. - Mindig is szerettem volna látni őket! Sőt igazából sokféle állatot szeretnék látni, de ők a kedvenceim. Azt hiszem lovakkal kellene foglalkoznom... vagyis a lovakhoz hasonlóakkal. - morfondírozik, hiszen a thesztrálok például mindig is hatalmas rejtélyt jelentettek számára. - Kora nyáron. Június 3-án van a szülinapom. - mosolyog a férfira. - És a tiéd mikor van?
- Persze, tudom, hogy nem kell őket félteni, és azt is tudom, hogy mi a helyzet az aranyröppenttyel, de minden állatnak kell valaki, aki kampányol mellettük! Az aranyröppentyről mindenki tudja, hogy a kihalás veszélyezteti, és tesznek is érte, hogy ne legyen baj... legalább is igyekeznek. Ellenben a böklenceket mindenki lerendezi ennyiben, hogy vastag a bőrük, jól bírják, de őket is pusztítják a szarvuk miatt, és nem lehet könnyű együttélni a trollok örökös támadásaival... - húzza el a száját. - Azért egyszer ha majd nagyon jó leszek védő bűbájokban és végzek a suliban, én foglak elvinni hozzájuk! - fogadkozik a férfinak. - Persze menjünk, lassan sötétedik...
Mélyen hallgatok, mert nem tudom én is sajnálom-e. Sosem szeretett, mindig csak megvetett, kiforgatta az öcsémet is saját jelleméből, rátartiságra akart nevelni, mindenki elnyomására, majd hogy ellenálltam kidobott és kitagadott, holott fiatal voltam még, épp csak felnőtt. Mégsem tudom azt se kimondani hogy én nem sajnálom, mert mégiscsak az apám volt. Rowanra ingatom a fejem. -Kinek mi okoz örömet. - Mert Neki szerintem nem a nők vagy a hírnév hanem a hatalom és az én gyötrődésem. Noha ez elég egocentrikus gondolkodás a részemről, el is hessegetem, főleg mert Lemont biztos nem a családi mizériám érdekli. Aztán csak megrökönyödve nézek rá. -Mih? Clive? Felesége volt! Eléggé megkedveltem, helyes is nem mondom, de Ő Clive. Egy McGonagall. Azok mindig tisztességesen választanak, nem egy magamfajtát. Clive a példaképem mióta eldöntöttem mi akarok lenni, ez tény, mióta idekerültem az is kiderült nem csak én fújtam fel meg emeltem piedesztálra, TÉNYLEG remek varázsló és csodálatos ember, persze hogy nagyon kedvelem. Meg vele vagyok Ozi után a legtöbbet. De ettől nem leszek szerelmes... - Forgatok szemet, nevetségesen is néznénk ki ha beleszeretnék Clive-ba, bizonyosan rosszul érintené így sem tud mit kezdeni a biszexualitásommal, az esetleges bókjaimmal hát ha még szerelmet is vallanék! Kisápadozna a világból! Azért elmosolyodom a gondolatra. Érdekesebb Lemon románca, szóval Hunter meg Oliver, hm! -Aham, szóval elvétve sok lánnyal beszélgetsz de azért a legjobb barátaid fiúk. Nincs ezzel baj, de akkor Hunter csak barát? - Kérdem ártatlan, mert hát mégiscsak korban közelebb állna hozzá, noha én hiszem létezik fiú-lány barátság sokakkal ellentétben. -Ó várj... Ollie véla? - Áll össze a kép miért kedveli és védi őket annyira, bár csalóka a dolog, a vélák alapból vonzzák az ellenkező nemet, főleg ha üde leányok. Érdekes, vajon nekem tetszene egy véla mert szeretem a fiúkat vagy ugyan úgy irritálna? Hm, érdekes kérdés, de nem vetem fel, Lemon természetesen jobban leköt.
-Pff. MEG. - Nyomom meg a szót röhögve, mert Ozi a véleménygyártók királya. Arról is van véleménye amiről nekem sincs vagy senki másnak, állítom. Ozi persze élvezi a cirógatást, hálásan sziszeg míg Lemonra néz, bezzeg Clive nincs itt hogy lássa! Ahh gonosz kígyó ez. Lemon kifakadásán a testi kontaktus miatt csak nevetek. -Pedig milyen jó váratlan olyan helyekre nyúlkálni, a lányok csak úgy sikkantgattak! - Röhögök fel, édes szép emlékek, ahogy megpaskoltam a lányok fenekét vagy átkaroltam őket hátulról hogy kezem szép hasukra simuljon. Kaptam nem egy pofont, de akkor is megérte! -Látod milyen új barátod lett, igazi szoknyapecér, hitted volna? - Vigyorgok rá közelebb is hajolok, de mielőtt nagyon elszörnyedne még hozzáteszem: -Nyugi, kinőttem, bár nagyon nagy ingerenciát érzek néha hogy rácsapjak Clive seggére, de lám, megállom. Lehet felnőttem! - Vigyorgok tovább, érezhető nem a fiatalokat molesztálnám hanem a korombelieket, főleg Clive feszes fenekét, jesszusom de jó feneke van... -Jól van. - Mosolygok rá szélesen, puhán rászorítva törékeny kacsójára amivel hozzám ér, ez amolyan pecsét lett közöttünk, mi nem értjük félre egymást ezután. Reméljük mások sem fognak minket ha épp társaságban engedjük el magunk.
Az egyszarvú lesen szélesen mosolygok, jó látni hogy így örül, készpénznek is vehetné meggyőzöm Clive-ot mert ezért a mosolyért megéri! Június háromig pedig tuti megleszek! -Nekem kicsit később, július 13-án, de szombat volt, nem péntek! - Nevetek, egyszer megnéztem vajon "balszerencsés" pénteknek emlegethetem-e.
-Áh értem, hát akkor Te leszel az Ő védőszentjük! Úgy érzem ez eldöntetett! - Mosolygok rá, ha ennyire a szíve csücske az a faj, akkor okkal van és én ugyan nem állok az útjába hogy kutassa és féltse őket. Maximum igyekszem átadni a védőmágiáim zömét hogy ne legyen baja ha egyszer közel menne... -Húha... micsoda ígéretek! Állok elébe! Amúgy velem tudod gyakorolni, én csak abban vagyok jó. Már nem kiemelkedő, de azért jó. - Szükségem volt rá Rowan mellett... aztán a különböző lények ellen is, persze, de főleg az öcsém miatt. Ha sikerülne az okklumenciát is alapfokon elsajátítani és nem lennék neki nyitott könyv, talán elmondhatnám meg bírom ellene védeni magam. Talán. Aztán mivel nincs ellenvetés és Ozi is lassan visszasiklik hozzánk együtt el tudunk indulni visszafele. Annyi hogy az üres vödröt a pálcámból fakasztott vízzel kiöblítem, meleg levegővel megszárítom javarészt, majd összezsugorítom hogy zsebre vághassam, így mégiscsak kényelmesebb!
...
Az ígért séta a rengetegben, miközben a Thesztrálok etetése megtörténik, valamint a sebesült siklót közösen visszaengedik a természetbe
- Hát nem vagyunk egyformák. - vonja meg a vállát kissé csalódottan, mikor a fiú a családjával és a testvérével kapcsolatban így nyilatkozik. Ők soha nem voltak ilyenek. Ők valahogy soha nem bántak így egymással. És bár mindannyian különbözőek, mégis... valahogy képtelenek voltak arra, hogy ne szeressék egymást. Lemon legalább is így volt vele. Nem tudta nem szeretni a testvéreit, még akkor sem, ha gyermeteg viták közöttük is előfordultak. De hát ezt betudta a kamaszságnak és a túlontúl heves érzelmeknek.
- Hát miért? Lehet, hogy akkor a feleségét szerette, de lehet, hogy most meg már Téged. Vagy hogy tudna szeretni, csak nem veszed észre... Vagy hát, eléggé tagadó magatartást mutatsz ezzel a dologgal szemben, ez pedig azt jelenti, hogy el akarsz rejteni valamit, most épp a gyengéd érzelmeidet. Sokat gondolsz rá? - vigyorog a fiúra pofátlanul, és ő maga sem érti, hogy vehette a bátorságot ehhez. Végül is, tényleg csak viccelődik, nem gondol semmi komolyat, csak igyekszik kiugrasztani a nyulat a bokorból, mert valamiért biztos abban, hogy ebben a bokorban jó nagy darab füles rejtőzik. Aztán természetesen visszakapja az előbbi kellemetlen viselkedését, mikor is Alec szembesíti a Hunterrel kapcsolatos dolgokkal. - Igen, Hunter csak barát. Nagyon kedvelem, de már hogy lehetnék szerelmes a legjobb barátomba? Valahogy nála minden olyan könnyű és egyszerű és magától értetődő. Nem olyan mint Oliverrel... - mondja fülig vörösödve, majd mikor a férfi rákérdez Oli vélaságára csak bólogat nagy erőkkel.
Teljesen elvörösödik a feje mikor Alec elkezdi mondani, hogyan lehet nyúlkálni különböző helyekre. - De Alec! Fúj! - kéri ki magának, és apró kezét a fülére tapasztja, hiszen ő még nincs ilyen dolgokra felkészülve. Ő még ártatlan, és a világ mocska nem fertőzte meg, nem tudja milyen akarni valakit, nem tudja mi az, hogy vágyakozás, vagy örömszerzés, nem tudja milyen az, mikor késztetést érez az ember arra, hogy érintést adjon ... és ez legyen bárhol... és egyelőre nem is akarja megtudni. Önkéntelenül húzza hátrébb a nyakát, ahogy a férfi közelebb hajol hozzá. Így is érzi a bőréből felszálló parfüm kellemes illatát, szájának, nyálának mentolos illatát, és bár nem igazán az esete, mégis hangosan nyelnie kell egyet, és a levegőt is benntartja meglepődöttségében. - Nem érzel semmit, biztos? - kérdez vissza pimaszul, mikor a férfi végre visszamegy a saját aurájába. Hiszen épp emiatt gondolta, hogy több is lehet a két férfi között, vagy legalább is Alec többet szeretne.
- Ha péntek lett volna, sem lett volna szerencsétlen nap, mert megszülettél! - mosolyog a férfira immár leküzdve az összes zavarát. Arcáról lassan eltűnik a pír és a szíve is kezd normális módon dobogni. - Szerintem helyesek a böklencek! És szívesen gyakorolnék veled! - mondja miközben elkapja a férfi utolsó gondolatát. - Örököltem a legilimencia képességét. Ha gondolod, segítek, hogy egyre erősebb legyél az okklumenciában. Vagyis nem tudom, az hogy működik, de szívesen hangolódok majd rád, hogy megpróbálj kizárni a fejedből.. - ajánlja fel, majd mikor a férfi mindent összeszedett, elindul közvetlenül mellette a kastély felé a kis ösvényen.
Akkora hatalmas szemeket eresztek Lemonra hogy egy bagoly is megirigyelné, hogy mi? Hogy most már engem szeret? Clive? Micsoda elrugaszkodott fantáziája van ennek a csajszinak mellettem, nofene! Aztán meg engem ér a vád, hogy titkolózom itt, én! Én... miért tennék ilyet, fújtatok mint egy ló és különben is, mióta vagyok én a téma? -Ez nem tagadó magatartás hanem reális. Clive nem meleg, sőt, szerintem kicsit homofób is, mert nem tud ezzel a dologgal mit kezdeni. Vagy csak velem, ez részletkérdés. És persze hogy sokat gondolok rá, hát 13 éve folyamatosan gondolok rá, miatta vagyok aki vagyok. Persze Ő ezt nem tudja, nem is fogja megtudni, lehet félreértené, de én örülök hogy Őt választottam követendő példának és nem az apám. De nekem csak ez maradt, csak az hogy legyek olyan jó egyszer mint Ő, az meg hogy Tőle tanulhatok... - Vonok vállat hogy kicsit kifújom magam, rájöve túl sokat mondtam, nem is értem miért, talán mert ennyire vigyorog a másik. -Örülök hogy vele dolgozhatok. - Bár ki tudja meddig fogok. Vagy Avery csapat ki, vagy Rowan átkoz halálra egy nap. Esetleg Clive maga un rám, ki tudja. De ha már így piszkál Clive-val nem vagyok rest Hunterről faggatni, hah! Szóval? -Szerintem a legjobb házasságok alapja, ezt most ne értsd félre, a barátság. Mert a szerelem elmúlhat de a barátság nem fog, a szeretet ami a másikhoz köt. Szerintem egy barátba beleszeretni adomány. - Nekem barátaim se nagyon vannak, bár nem mondom hogy nehezített pályáról indulok. Ollie miatt csak pislogok aztán, hümmögök.-Hát... ugye tisztában vagy vele hogy Ő akkor is tetszene Neked nagy eséllyel ha meg sem szólalna? Ha pedig szimpatikus könnyen... lesz számodra Ő több így nehéz megmondani ha nem lenne véla vajon akkor is szerelmes lennél-e. Ez kicsit bonyolult kérdéskör. - Próbálom óvatosan a tudtára adni hogy lehet Ollie szegény nem tehet róla de elcsavarta fajából adódóan a fejét, és színes szappanbuborék az egész.
Később már sokkalta fesztelenebbül nevetek hogy fujjog. -Mi az hogy fúj! Látszik nem érted miről beszélek! - Nevetek, akkor biza nem fújjogna hanem somolyogna hogy tudja, tudja! Közelebb is hajolok, lévén pofátlanságom nem növöm ki egyhamar, de csak felciccenek, hogy piszkál megint. -Most ecseteljem Neked a szexuális gerjedelem fogalmát vaaaaaagy... - Tér vissza gonosz mosolyom egy nagy adag elégedetlenséggel mert azt kár lenne tagadni hogy nem kívánom Clive-ot, végtére is mennyire jól néz ki már? Főleg a mosolya, ahh, bűbájos valóban, de a fenébe is, Lemon miket sulykol már belém?! Rég voltam már valakivel, ennyi a bajom, nem több. Egy kis szex helyre tenne, de ettől tényleg megkímélem fiatal barátném, ez már valóban felnőtt téma. Bár azt lopva észreveszem elpirult, most meg kéne nyugodnom hogy a kamaszlányoknak még bejövök? Merlinre mondom tényleg kéne nekem valaki akivel randizhatok.
-Szeretem a péntek 13-át. Legutóbb is élveztem, lehet nem tökéletesen szerencsés nap volt, de azért jó volt. Szóval nyugi, nem tartom magam istencsapásának! - Mosolygok rá szélesen, mert jól esik, hogy ilyeneket mond. A böklencek ezek után meg sem lepnek, hát velem is szimpatizál! -Oké, benne vagyok. - Mondom mosolyogva hogy gyakoroljunk védőmágiát, de lefagy az arcomról a mosoly és némileg ijedt-zaklatott leszek. -Te meg honnan...? Lemon! Ne olvass a fejemben! - Talán először láthat igazán feldúltnak és ijedtnek, mert komolyan kiolvasta a fejemből? Vagy hallotta valakitől? De kitől hallhatta volna, kétlem hogy Frank vagy Damocles csak úgy elmondta volna pont neki! Semmi neki való nincs a fejemben, nem akarom hogy lássa, nem akarom hogy tudjon róla, noha minden segítség jól jön de... akiket megkértem semmit sem tudnak rólam, nem is érdeklem őket, de Lemon.... Lemont kedvelem, nem akarom hogy tudja mi volt velem, vagy mostanában mi van, teljesen más szemmel nézne rám. Lehet meg is utálna vagy félne tőlem, hogy Rowan megkeresi, joggal! Kissé kapkodva szedelőzködöm és indulok vissza de még így se túl sebesen hogy tudják tartani velem az iramot Ozival.
...
Az ígért séta a rengetegben, miközben a Thesztrálok etetése megtörténik, valamint a sebesült siklót közösen visszaengedik a természetbe
- Reális? Cöhh... - hagyja el ajkait egy halk nemtetszés és persze egy kellemes mosoly egyből utána. Nem akarta ő megmondani Alecnak hogy mit érezzen, meg hogy Clive mit érezzen, de azért felettébb gyanús ez az egész. Meg hát valljuk be, ha valakit ennyire piedesztára emelünk, akkor innen már csak egy lépés a szerelem. Mert hát itt is minden tetszik neki a férfiban, szereti amit csinál, hasonlóan jó ember akar lenni... mi kell ennél több? - De te jó ember vagy Alec! Nem kell hasonlítanod hozzá, mert jó ember vagy! - emeli ki duplán is, amit gondol a férfiról. Valójában csak sejti, hogy a családja nem igazán volt olyan, mint amilyennek lennie kellett volna, és ezt végtelenül sajnálja, mert hiszi hogy a férfi nem ezt érdemelné.
- Ennyi erővel, akkor Te is szerelmes vagy Clive-ba! - duzzog fülig elpirulva, majd lemondóan felsóhajt. Igen, sokszor gondolkodott már azon, hogy vajon az Oliver iránti érzelmei, azok valódiak - e, vagy tényleg csak azért szerelmes - vagy érzi magát szerelmesnek, mert a véla vére megzavarja. Ilyenkor mindig azzal nyugtatta magát, hogy nem lehet minden a vélaság eredménye. Mert el tudtak beszélgetni, fontossá váltak egymás számára, és ha csak a külsejét szerette volna, akkor ezek a plusz dolgok nem lettek volna meg. - Nem tudom! Már gondoltam rá, tényleg, őszintén! És azzal nyugtattam magam, hogy annyi sok csodás dolog történt velünk, nem lehetett minden csak azért, mert véla! Persze, szépnek látjuk a vélákat... de a közös összhang? A jó társaság, a beszélgetések? Erre is hatással van a vélák vére? - kérdezte a férfit.
- Nem kell ecsetelni! - fogja be a fülét, és még mindig a padlót nézi. Alec azért egész jóképű férfi volt, még akkor is ha közöttük csak és kizárólag barátság lehetett. Ettől függetlenül hallotta már a társait róla motyogni, tudta mennyien találják szexinek (??) és hallotta részletesen ki mit tenne meg vele, amitől csak még mélyebbé vált a vörösség az arcán. Valahogy nem értette ezeket a lányokat, és nem tudta, hogy egyáltalán ilyen dolgok hogy juthatnak bárkinek is az eszébe. Aztán természetesen rájött arra, hogy ő ehhez még nem elég érett, és lehet, hogy ezt a kérdéskört nem épp most kellene megfejtenie, hanem úgy öt év múlva. (lol xD)
- Nem direkt volt! - szaporázta meg a lépteit, hogy teljesen utolérje a férfit, majd kezét annak a karjára tette, hogy egy pillanatra megállítsa. - Nem akartam a fejedben turkálni, nem tudom kontrollálni! Egy - két hangot néha elcsípek emberektől, nem nagy volumenű dolgokat, én nem akarom hallani ezeket, hidd el, sokkal jobb lenne, ha nem hallanám! - hajtja le a fejét, mert most úgy érzi valami olyat tett, ami abszolút helytelen volt és amihez külön engedélyt kellett volna kérnie. Mintha elárulta volna a férfit, mintha eljátszotta volna a barátságát, és ettől a tudattól még egy könnycsepp is kicsordul a szeméből. - Most utálsz?
Kezdőlap
