Gyanútlanul kevergetem az üstömben az egyébként gyanús állagú löttyöt. Amúgy semmi gyanús nincs benne, csak épp nem túl étvágygerjesztő. Cserébe remekül helyrehozza a bütykös lábat, ha kész lesz, de attól még elég messze vagyunk. Kénytelen vagyok időnként ilyen főzeteket is beiktatni, hogy egy kicsit lekapcsoljam az elmémet a farkaskór elixírjéről, amivel még mindig nem jutok egyről a kettőre. Csak arra nem számítok, hogy Augusta éppen most fog ismételten szélvihar módjára rámtörni, így amikor berobban az ajtón, ijedtemben a kanalat és a pálcámat is eldobom.
-Megadom magam! - kiáltok fel rémülten, elsőre nem is jut el igazán a tudatomig, hogy miről beszél a nő, csak annyi, hogy rám rontott. Aztán ahogy felismerem, hogy ki jött és miért, kissé morogva lehajolok, hogy összeszedjem az eldobált holmimat.
-Ha tudni akarod, elkészítettem. - felelem egy kissé sértődötten, majd ha letettem a kanalat és a pálcát is az asztalra, hátat fordítok neki és a könyvespolchoz indulok. Leemelem róla az Augusttól szerzett könyvet, majd átnyújtom a váratlan látogatónak. Ha pedig kinyitja, minden oldalon más üzenetet talál. Az első oldalhoz direkt nem nyúltam, hogy ne keltsen gyanút. A második oldalon ellenben a csalán reumára gyakorolt hatásairól hadovál a könyv és jelzi az olvasónak, hogy jobban tenné, ha inna egy kis csalánteát, mert a beleket is remekül tisztítja. A következőn pedig a gigantikus, fehér férgek életciklusáról mesél egy keveset, hozzátéve, hogy egyébként nagyon kedves állatok, csak senki nem érti meg őket. A harmadik oldal a megfelelő kanálhasználatról tart oktatást, de tovább lapozva akadnak még tanácsok az olvasási távolságról, a megfelelő cipő kiválasztásáról, a bumszalag gyökérről és így tovább.

Hiába háborog Augusta, ha rám hozta a frászt, akkor rám hozta a frászt és én hajlamos vagyok megijedni, ha éppen fókuszálok valamire. Nagyon bele tudok merülni a munkába és ez most is így történt.
-Ugyan már, Augusta! Miért támadnának meg a terroristák? - emelem fel a kezeimet felháborodottan. Persze, tudom, hogy ez azért valahol jogos, hiszen tudnák mire használni mindazt, amit tudok. De azért még így sem túl valószínű, hogy bekopognak hozzám egy nap unalmukban.
-Te nem is, csak én. - nevetgélek jókedvűen, mert neki megvan a pálcája, én dobtam el, amiért rám rontott. Egyáltalán azt sem értem, hogy miért kell mindenáron rám rontani. Lehetett volna egyszerűen kopogni és besétálni is. Vagy az túl egyszerű lenne?
-Nem szokott megsértődni. - felelem sértődötten, miközben elindulok a könyvért, ha már ennek köszönhető ez a hatalmas hűhó a dolgozószobám kellős közepén. Augustának találnia kellene valami elfoglaltságot, hogy végre elfogadja, másoknak nem csak szabadideje van.
-Nyírfa. Egyszarvúszőr. - felelem a vállam felett, míg a polcon kotorászok, hogy aztán diadalittasan átnyújtsam a lánynak a nagy művet, ami tele van az én kéretlen jótanácsaimmal. Valahol azért rosszul esik ez a dolog. De hát a nő kegyeiért mindent, nem?
-Hát köszönöm szépen. - mondom hűvösen és tüntetőleg folytatom a főzetemmel való foglalatoskodást. Manapság ugyan csak néhány privát megrendelést veszek fel főzetekre. Feltalálásból ugyanis csak akkor lehet megélni, ha feltalálok. Ez feléig megvalósult nemrég, de még mindig nem tökéletes az eredmény. Ezért kellenek a megrendelések.

Megcsóválom a fejemet kissé. Persze, híres vagyok, de vannak nálam sokkal híresebb emberek is, akiket jobban megéri elrabolni. Még ha a tudásom értékes s, ha valakinek hírességet támad kedve rabolni, nem hiszem , hogy végül rám esik majd a választása. De inkább csak ráhagyom Augustára, mert így is folyton veszekszik velem valamiért.
-Hát akkor ne dobd el. - vonom meg a vállamat. Szerintem felfújja ezt az egészet. Már csak azért is, mert egyébként is ő ijesztett rám, különben nem dobtam volna el a pályámat. -Ha nem akarod, hogy dobálózzak, ne ijesztgess. - bököm oda végül sértődötten a nagy könyvkeresgélés közepette. A varázslat egyébként szerintem remekül sikerült, bár valahol egy kicsit rosszul esik, hogy viccet csinál a jó tanácsaimból. Sose akarok én velük rosszat. De hát annyira szeles!
-Nagyon jó kis pálca az. - felelem a vállam felett. Most mi baj az egyszarvúszőrrel? Te jó ég! Ha egyszer kiigazodom a nőkön, írok róla egy könyvet. Kész kihívás követni vele a beszélgetést. Le is foglalom inkább az elkészült könyvvel, ami legalább a jelek szerint tetszik neki.
-Augusta! Ez a munkám! - nézek rá szigorúan, míg az üstre pillantok. Még szerencse, hogy ezúttal nem akkor hozta rám a frászt, amikor éppen valami veszélyes összetevőt próbáltam méricskélni hozzá. Akkor kezdhetném előről az egészet.
-Ne aggódj! Beárullak, hogy felbujtottál. - motyogom, míg felkapom a pálcámat és elkezdek vele az üst felett integetni, majd magamhoz veszek egy aprócska fiolát. -Most ne kiabálj! - mondom neki komolyan. Három csepp, nem több. Nem lenne jó, ha éppen most baltáznám el, amikor már majdnem kész.